Beszámolók


3.Augusztus

Réka kívánsága az 1527. sorszámot kapta. Találkozni szeretett volna egy színésszel…
Mégis, talán az egyik legizgalmasabb kívánság lett ez a Csodalámpa történetében: a színészt ugyanis Johnny Depp-nek hívják.

Amikor beérkezett hozzánk a kívánság kissé bizonytalanok voltunk, hogyan és miként fogjuk tudni valóra váltani Réka álmát. 1 évig is eltartott, míg közel kerültünk a kívánság megvalósításhoz.

Végül támogatóinknak köszönhetően, elrepülhettünk Rékával és édesanyjával Londonba. Réka orvosai nem voltak elégedettek a friss leletekkel, de azért csak hozzájárultak az utazáshoz. Igaz, már a visszaérkezés másnapjára vizsgálatokat ütemeztek be.

Angliai ráhangolódásként zuhogó esőben érkeztünk, de ennek hála SZIVÁRVÁNY alatt szálltunk le! Gondoltuk, ez nem lehet véletlen, hiszen Réka életében először repült és ez igazán kedves fogadtatás.

Londonban a a Park Plaza szállodalánc magyarországi tagjának, az Art’Otel Budapest vezetőinek köszönhetően a város szívében az egyik leggyönyörübb szállodában, a Park Plaza Westminster Bridge Hotel-ben szálltunk meg. Réka ablaka pont a Westminster hídra nézett...
Érkezésünkkor nagy szeretettel fogadtak minket, valahogyan elterjedt a híre Rékának és a Csodalámpának, így a szállodában töltött néhány nap alatt sok kedves alkalmazottal találkoztunk.

Depp úrral a Pinewood Stúdióban találkoztunk, többször is beszélgetett Rékával, de hogy is zajlott a találkozó?

/ 17





Réka nevében szeretném megköszönni Johhny Depp úrnak, hogy segített valóra váltani egy 16 éves lány lehetetlennek hitt álmát, Andy G. Vajna és Rudolf Péter uraknak és mellettük minden angol, amerikai és magyar kollégának, legfőképpen Sarah, Nicky, Nathan, Peter, Lea, Ágnes, Miklós és Zanuck úrnak a segítséget, kedvességüket.
Köszönöm az Art’Otel Budapest és Park Plaza Westminster Bridge támogatását, ahol nem csak a vezetőség, de az alkalmazottak is elkényeztettek minket kedvességükkel és a kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokkal.
Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti a MALÉV-et és a Duna Club törzsutasait, akik felajánlották a Csodalámpának bónusz pontjaikat, ezzel is hozzájárulva, hogy létrejöjjön ez a különleges “csoda”.

Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
London, 2011.07.08.




Archívum



Belépés