Beszámolók
Tekla szerette volna, ha neki is van jogosítványa, mert testvére, aki idősebb nála, éppen akkor kezdte el a vezetést. Így a nagylánynak is nagyon határozott kívánsága lett: a vezetői engedély megszerzése!
Szorgalmasan járt a tanfolyamra, vizsgái elsőre sikerültek. A támogatóval történt találkozás óta Tekla boldog jogosítvány-tulajdonos lett, kezében van a "plasztik- kártya" is!!
Jó egészséget és boldog perceket, órákat kívánunk a vezetéshez!
kívánság-koordinátor
2013.09.05.
Dorina kívánsága egy laptop volt, mely rövid időn belül valóra is vált. Édesanyja nem szólt az érkezésünkről.
Mikor a kórterembe léptünk, nagy volt a meglepődés, amit öröm és megilletődöttség követett. Nagyon örült Dorina az ajándéknak, melyet másnap otthon a testvéreivel birtokba is vett.
Reméljük, hogy nagy hasznát veszed a tanulás kapcsán!
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2013.09.02.
Johanna tegnapelőtt érkezett haza a kórházi kezelésről.
Nagyon várta már a hazaérkezést, szerette volna kihasználni a napsütéses őszi időt, hogy tudjon a testvéreivel bicajozni. A régi bicaját már kinőtte, ezért az álma egy rózsaszín új bicaj volt...
Nehéz elmondani az örömöt, amit láttunk rajta: minden – a rózsaszín bicaj, a csengő és a rózsaszín kosár – pont olyan volt, amilyennek megálmodta.
Köszönjük kedves támogatóinknak, hogy a 13600 / 35-ös Csodalámpa ADHAT-vonal hívásával 250 Ft-os adományaikkal hozzájárultak Johanna kívánságának teljesítéséhez.
kíváság-koordinátro
Nagymaros, 2012.09.21.
Augusztus utolsó hetében, egy verőfényes, kellemesen nyárias pénteken sikerült megérkeznünk Tiszajenőre Vikihez, ehhez a vidám, csacsogós, szőke kislányhoz.
Hihetetlen örömmel és magabiztosan vette birtokba ajándékát, a rózsaszínűre festett kerti játszóteret, amihez foghatót még én sem láttam.
Köszönjük Szilágyi Norbertnek és segítőinek ezt a csodálatos játszóteret, ami sokáig fog még örömet szerezni a csöpp lánykának.
Vikinek pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk, sok szeretettel!
/ 3
kívánság-koordinátor
Tiszajenő, 2013. 08. 30.
Bő egy évvel ezelőtt Vanessza kívánsága egy tengerparti nyaralás volt, mely ez év nyarán Spanyolországban meg is valósult.
Késő esti Lloret de Mar-i megérkezésünket követően az első nap az ismerkedésről, fagyizásról, felfedezésről szólt, körbejártuk a várost, a szűk kis hangulatos utcákat. Spontán tánccsoportra bukkantunk, kik a katalán néptáncot tanították az ép arra sétálóknak. :-)
Feledhetetlen élmény és látvány volt minden egyes nap. Áthajóztunk Tossa városába, ahol egy délutánt töltöttünk. Majd ezt követően Vanessza édesanyjával egy napot tölthetett delfinekkel, fókákkal teli csúszdaparkban. Napközben a tengerparton pihentünk, és a hideg tengerben hűsítettük magunkat. Egy nap, mikor a hullámok kicsit elcsitultak, Vanessza édesanyjával elment vízi biciklizni. Naplemente után járva a bazárokat, megleshettük a hegyről lejövő kóbor macskákat is :-)
Már el is telt a hét! Sajnos. Olyan hamar elszalad, hogy észre sem vettük. Remélem, Vanessza számára feledhetetlen élmény volt!
/ 4
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.06.30.
A 14 éves Petra sokat hallott már és nézegetett képeket Horvátországról, az Adriai-tengerről, de sosem gondolta volna, hogy egyszer eljuthat oda. Több mint egy éve elárulta az egyik csodalámpás önkéntesnek a vágyát, hogy egyszer szeretne tengerparton nyaralni, mégpedig Horvátországban. De igazából nem hitte el, hogy akadna valaki, aki teljesítené a "teljesíthetetlen" kérést.
Petra és szülei csak akkor hitték el valójában, hogy az elérhetetlen álom valósággá válik, hogy egy hetet tölthet Petra a tenger mellett, amikor autóba szállva elindultunk Horvátország felé. A nagylány az egész úton - ami rövidnek nem éppen mondható -, nem igen kommunikált, inkább szundikált vagy nézte a tájat. Csak akkor mosolyodott el, és kezdett beszélni, amikor a Krk- szigethez érve átkeltünk a hatalmas hídon, és szemünk elé tárult az Adriai-tenger, ahogy a kora délutáni Nap fényénél, smaragdzölden csillogott. Attól kezdve a tinilányt szinte kicserélték!! Igényelte az esti beszélgetéseket, csacsogott, nevetett az egész nyaralás alatt.
Malinska városában volt az apartmanunk, melynek erkélyéről csodálatos látvány nyílt az Adriára. Leírhatatlanul szép volt a táj napkeltétől Napnyugtáig. Petra nagyon élvezte a fodrozódó tenger látványát, a sirályok érdekes hangját, s azt, ahogy átszelik a nagy vizet, az esti tengerparti sétákat, a programokat, a kirándulásokat és fürdést a tengerben. Jó volt látni a boldogságot és az örömöt az arcán, amikor először lépett a tengerbe!! A programok közül az üveg aljú hajón való utazás tetszett legjobban Petrának. De élvezte a sétát a főváros Krk kikötőjében, a szűk kis sikátoros utcácskákat, a sok-sok látnivalót a bazársorokon.
Az utcai zenészeket órákig hallgatta. A sok szép tengeri hajó és jacht lenyűgözte. Csodálattal nézte a profilképet készítő művészt, és nagyon boldog volt, amikor róla is készülhetett rajz. A tenger látványa Baskában valami csodás volt. A fényképezőgép minden pillanatban kattogott, hogy megörökítse a csodás tájakat és vissza nem térő pillanatokat. Punat kikötője is tartogatott élményeket.
Reméljük, hogy a Malinskán töltött hét gyönyörű élmény marad majd Petra életében, ami soha nem felejt el. Petra elmondta, hogy hálával és szeretettel gondol a támogatókra. Köszöni a Provident munkatársainak, és a Csodalámpa Alapítványnak, hogy egy életre szóló élménnyel ajándékozták meg őt.
Én is boldog vagyok, hogy részese lehettem örömödnek. Nagyon jó volt látni felszabadult, mosolygós arcodat, s reméljük, hogy még sokáig fogsz emlékezni az együtt töltött gyönyörű napokra.
/ 4
kívánság-koordinátor
2013.08.18.
Egy igazi fiatal hölgy előtt már nagyon nehéz titkot tartani, annak ellenére is, hogy édesapa kérésünkre megpróbálta. Mindez azonban nem vont le semmit abból az örömből, ami akkor érte, amikor a támogató úrral elé álltunk a Kardiológia Intézet aulájában és megkapta a régen óhajtott laptopját.
Mirella egy félreeső padra húzódott a támogató úrral és együtt, közös erővel elkezdték feléleszteni a gépet jelszavakkal. A kitűnő tanuló lánynak nagy segítséget fog nyújtani az elkövetkezendő időszakba, hogy pótolni tudja a betegség miatt kimaradt hónapokat a tanulásban.
Azért reméljük szórakozásra is lesz idő, egy jó film, vagy egy jó cd egy ideig elfeledtetheti számára a hosszú és néha fájdalmas kórházi kezeléseket.
Mirella, kívánjuk, hogy gyógyulj meg minél hamarabb, erősödj meg, hiszen várnak a lovak is, és tölts kellemes és hasznos időt az új laptopoddal!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013/8/2
A sajnos több hónapi folyamatos kórházi tartózkodást előbb-utóbb még az olyan türelmes, okos, értelmes kisfiú is nehezen tűri, mint a kis Márk. A megszokott játékok, a TV nézés, a társasjátékok egy idő után unalmassá válnak, de egy igazi, komoly PSP különféle játékokkal "megtűzdelve"..., az valami más, az egy igazi csoda, amit soha nem lehet megunni. Életem nagy álma válna valóra, ha egy ilyenem lenne - mondta a kis kamasz fiú, mikor beszélgettünk.
Álom? Csoda? Legyen sok szép álmod kicsi Márk, amíg a csoda "megérkezik" - gondolta a dzsinn, hisz tudta, hogy sok jószívű, segítőkész ember összefogásával nincs olyan álom, ami ne válhatna valóra!
Így történt ez Márk esetében is, hisz a Provident Pénzügyi Zrt. boldogan ajánlotta fel segítségét, hogy a sok szurit hősiesen viselő fiúcska sokszor nehezen múló napjait könnyebbé tegye az álom valóra váltásával.
Amint megjelentünk Márk ágyánál, a Tűzoltó utcai Klinikán, a gyönyörű mosolygó szemek már elárulták, sejti a kis huncut, hogy valami turpisságra készülünk, de mikor a támogató képviseletében Oltai Melinda és Németh Róbert átadták a kisfiúnak a valóra vált álmot..., hát a boldogság leírhatatlan volt !
Hogy történt a PSP beüzemelése? Az nem is lehet kérdés három olyan műszaki zseni esetében, mint a kicsi Márk, Melinda és Robi: percek alatt megjelent a képernyőn az első játék - természetesen mi más is lehetne ez egy "férfiember" számára, mint egy autós vagy egy focis játék... hát ez egy focis játék volt ( az autós majd később!). Start, a játék elindult! Ettől a perctől kezdve Márk számára nem létezett többé kórházi szoba, körülötte ámuló-bámuló emberek, a külvilág teljesen megszűnt számára.
Mondhattunk mi bármit, semmi nem jutott el a boldogságtól önfeledten játszó fiúcska füléhez, így aztán kiosontunk a szobából és hagytuk, hogy Márk most már zavartalanul átadhassa magát a játék örömének.
Drága kicsi Márk, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és sok-sok örömöt az ajándékban.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.szept.04.
Marci két dolgot kívánt volna, egy együttessel zenélni vagy búvárkodni. Végül a búvárkodás mellett döntött, de az idei Szegedi ifjúsági Napokon teljesült a másik vágya is.
A kívánság teljesítésére a senji búvárbázison került sor, ahol Istvánt és Sárát már ismerősként üdvözölhettük. A Galathea Búvárklub segítségével és támogatásával Marci két alkalommal merülhetett a part mentén 10 méter körüli mélységbe, teljes felszerelésben, több mint fél órát.
A képeken látszik, a nagy melegben nem volt túl könnyű beöltözni a neopren ruhába és teljes ólomöves felszerelésben lesétálni a partra. Marci túl a kezeléseken jól van, és jó edzettségi állapotnak örvendve nagyszerűen megoldott minden feladatot. Az oktatás után került sor a merülésre, ahol kis gyakorlás után lehetett lejutni a mélységbe.
Marci igazán ügyes volt, és nagyon tetszett neki a víz alatti világ. Sikerélménnyel zárult első merülése, mivel nem nyelt a sós tengeri vízből és nem is félt az új, ismeretlen közegtől. Ahogy kijött a vízből, már várta, hogy mikor merülhet újra.
/ 6
kívánság-koordinátorok
Senj, 2013. aug. 5-10.
Krisztofer nagyon szeret a szabadban játszani, így számára kivételesen nehéz az, hogy most a betegsége miatt kórházban kell lennie és nem játszhat a barátaival.
A szobához és ágyhoz kötöttség azonban más lehetőségeket hozott számára. Felfedezte a számítógépes és televízióra kapcsolható játékokat. Így érthető volt, hogy vágyott egy XBOX-ra, amellyel ő is játszhatna.
A kezelés miatt egy kicsit bágyadt volt, mikor megérkeztünk hozzá a kórházba, de a nagy csomag láttán felcsillant a szeme, különösen mikor meglátta, hogy mit tartalmaz a doboz.
Reméljük, egy kicsit mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Krisztofer minél gyorsabban meggyógyuljon, és újra minél több időt tölthessen együtt barátaival a szabadban.
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2013.08.14.
Dáviddal a klinikán találkoztam. A szülei és két testvére is elkísérték, akik Dáviddal együtt nagyon izgatottak voltak. Amint átadtam a kisfiúnak a kívánt ajándékát, a gyerekek azonnal ki is vették a táskából.
Bekapcsolták, és közben arról beszélgettek, hogy majd ki, mikor fog rajta játszani...
Kívánom Dávid, hogy leld sok örömöd a laptopodban!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013. 07. 24.
Patrik vidám kisfiú, akinek a kívánsága egy játékra is alkalmas tablet volt.
A kívánság megjelenésekor hamarosan jelentkezett egy kedves támogató, Gábor és barátai, akik ajánlották, hogy teljesítik Patrik kívánságát. A kívánságot a Facebook-on az alapítvány oldalán találták, azonnal segíteni szerettek volna.
Mivel Patrik éppen kórházban volt, ők pedig külföldön, ezért megkérték barátjukat, Kohári György urat, hogy távollétükben helyettesítse őket.
A nagyfiú boldogan vette kézbe a tabletet, amelyre még filmeket is feltöltöttek az adományozók.
Patrik, kívánjuk, hogy mielőbb gyógyulj meg.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. szeptember 17.
Lacika, aki 10 éves fiúcska, rendszeres látogatója a Budai Gyermekkórház Mozgásrehabilitációs Osztályának.
Így, amikor 2013. július 26-án pénteken délelőtt éppen kontrollvizsgálatra érkezett édesanyjával, óriási meglepetésben volt része, hiszen nem gondolta, hogy a megterhelő, sőt néha fájdalmas vizsgálatok helyett egyik legmerészebb álma fog a mai napon teljesülni.
Kezébe vehetett egy várva- várt ajándékot, egy saját laptopot. Ez nagy meglepetés volt! Izgatottan, de mégis értő kezekkel hamar birtokba is vette a számítógépet.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. július 26.
Szép, meleg nyári napra virradtunk 2013. július 26-án. A Budai Gyermekkórház Mozgás rehabilitációs Osztályán minden a megszokott rendben zajlott. A gyerekek a tornateremben tornáztak, vagy a kórteremben TV-t néztek, játszottak, beszélgettek. Mások az orvosi szoba előtt szüleikkel kontrollvizsgálatra vártak. Ekkor érkezett meg Kristóf is szüleivel. Nem volt túl jó kedve, mert bár itt szokott találkozni barátokkal, sorstársakkal, ami sokszor örömmel tölti el, a vizsgálatok és a gyógytorna nem a legkellemesebb időtöltései közé tartoznak.
A nagy meleg és a nagy zsúfoltság miatt egyetlen szabad szoba sem volt, így a főorvos asszony szobájába invitáltuk be a kis családot. Édesanyja és édesapja alig tudták betuszkolni a szobába a rémült kisfiút. Kristóf alig tért magához a csodálkozástól, amikor kis csapatunk néhány kedves szó kíséretében átadta neki a laptopot. Ő csak állt, és szóhoz sem jutott. Végül édesapja sietett segítségére, aki egy előre elkészített CD lemezen kedvenc meséjét, Walt Disney Herkules című filmjét helyezte a számítógép lejátszójába. A zene felcsendült, a mese elkezdődött, és a kisfiú akkor kezdte csak felfogni a valóságot. Azt, hogy ez a saját laptopja, amit haza is vihet, és mától kezdve akkor nézhet rajta mesét, amikor csak akar.
Megható volt látni az arcán az örömöt, a boldogságot. Remélem ez a laptop javára és gyógyulására fog válni!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. július 26.
Örömömre szolgált, hogy én lehettem ott a 17 éves István kívánságának teljesítésekor, aki egy laptopot szeretett volna.
Igazi meglepetés volt számára, mert éppen kezelésre várt a gyermekimmunológián a szüleivel, és nem tudta, hogy ezen a napon beteljesül az álma.
Nagyon boldog volt! Nem csak Ő, hanem a szülei is, akik izgatottan várták az érkezésemet, hogy láthassák fiukon a boldogságot!
A laptopot tanulásra és játékokra használja majd. a nagyfiú.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013.augusztus 30.
Forró meleg nyári nap volt, amikor 2013. július 16-án meglátogattuk otthonában a 9 éves mindig mosolygós Ricót. Budapesten a XIV. kerületi ház kapujában kisöccse fogadott minket, aki készségesen bevezetett a család takaros kis otthonába. Az édesanya hellyel és harapnivalóval kínált, míg Ricó boldogan vette birtokba a szuper laptopot, melyet a Csodalámpa Alapítványtól kapott. Öccse szájtátva figyelte bátyja ügyködését.
Rico kerekes-széke ellenére lelkesen tanul egy speciális iskolában, és nagyon jó bizonyítványt szerzett, így valóban megérdemli, hogy egy ilyen komoly ajándékot kapjon, amivel nem csak játszani tud, de a számítógép használatával tanulmányaihoz is sok segítséget kaphat.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. július 16.
A megbeszélt időpontban kíváncsian várt bennünket Anita, és miután megmutatta az otthonát, örömmel, mosolyogva fogadta az ajándékot.
Azonnal hozzálátott az összeszereléséhez és a beindításához. Amint elmesélte, informatikusnak tanul, de még nincs számítógépe.
Kívánjuk, hogy nagyon sokáig öröme teljék benne!
kívánság-koordinátorok
Újsolt, 2013.08.04.
Panni egy pici kislány, aki már évek óta Kovács Ákos énekes rajongója, kívülről fújja a dalait. Bár volt már koncerten, szerette volna közvetlen közelről is látni a zenészt és beszélgetni a mindennapjairól. Fiák Kriszta menedzser segítségével bejuthattunk a Telekom gyereknapi sportrendezvényére, ahol az esti Ákos-koncertet megelőző zenekari hangbeálláson kaptunk lehetőséget arra, hogy személyesen találkozzunk a művésszel.
Ákos nagyon kedvesen fogadta Pannit, s azonnal közvetlenül beszélgettek mindenről. Például arról, hogyan kell igazából „csápolni”, mit is jelent a három ujj felemelése: I love you. Panni most kezdte az iskolát és mivel nagyon szeret rajzolni, egy ajándékkönyvet hozott a találkozóra, melyben sok-sok színes lapon örökítette meg a sztárt, ahogy ő elképzeli, a színpadon és a családja körében. Az énekes teljesen meghatódott a pici lány ajándékától és közösen egyesével lapozgatták a képeket.
Persze Ákos sem jött üres kézzel, egy hatalmas ajándékcsomagot hozott a kis rajongójának, tele CD-kkel, dvd-kkel, plakátokkal, egy nagyon szép fotókönyvvel és színes tollal, füzetekkel, melyeknek nagyon örült a nagykátai kislány. Ákost hívta a kötelesség, mennie kellett felkészülni az esti koncertre, melyet később Panni az apukája nyakában ülve, ujjongva nézett végig.
Budapest, 2013. szeptember 7.
Rinát nagyon súlyos műtéten és hosszú kezeléseken van túl, s bár egy ideig még nem futballozhat, szinte minden percét a foci világában tölti. Minden játékost ismer, követi a meccseket és az eredményeket, éppen ezért a Csodalámpától azt kérte: szeretne példaképével, Huszti Szabolcs labdarúgóval találkozni.
Mivel a játékos a németországi Hannover csapatában futballozik, így össze kellett egyeztetnünk a magyarországi látogatását a pécsi fiú kezeléseivel. Mi csodalámpások megszoktuk, hogy a szervezések nem mindig mennek könnyen, most azzal is számolnunk kellett, hogy bár Rinát és családja Pécsről érkezik Budapestre, aközben bármelyik pillanatban megszülethet Huszti Szabolcs első gyermeke. De azt is megszoktuk, hogy ha nagyon sok jó ember szeretne valamit elérni, az bizony sikerül.
Először a pécsi család érkezett meg a Hilton Budapest Hotelbe, ahol Nagy Judit és Kovács Pál PR igazgató látta vendégül a kis csapatunkat. Nem sokkal később a megbeszéltek szerint csatlakozott hozzánk Huszti Szabolcs is, aki elmesélte, hogy nagyon boldog, ugyanis még előző nap megszületett a kislánya. Nem érkezett üres kézzel, egy aláírt mezt hozott a rajongójának és amint ezt átadta, Rinát csak kérdezett, kérdezett és Szabolcs elmesélte, milyen meccseken játszik, hogyan él Hannoverben, kik a csapattársai. A kellemesen eltöltött délelőtti beszélgetés végén Rinát aláírásokat kért, hogy másnap megmutathassa az osztálytársainak, élőben beszélgethetett azzal a futballistával, akit nagyon tisztel a játékáért.
Budapest, 2013. szeptember 4.
Kívánságteljesítés a Corinthia Hotel Budapestben
Csabi egy izgő-mozgó kisfiú, aki imádja a focit, minden híres futballistát ismer, és nagyon szeret az interneten játszani. A tolókocsi ugyan gátolja abban, hogy valóban rúgni tudja a labdát, ezért azt kérte a Csodalámpától, ajándékozzanak neki egy tabletet, melyen úgy játszhat, mintha ott lenne ő is a pályán.
A foci mellett szeret a vízben is pancsolni, így a Corinthia Hotel Budapest felajánlásában 2 napot tölthetett a szállodában, ahol a wellness részleget is használhatta a családjával. A Budapesten töltött idő alatt nem csak a gyönyörű szálloda vendéglátását élvezhette, de jó alkalom volt arra, hogy megkaphassa a régen áhított tabletet, melyen ezentúl a kezelések ideje alatt a hosszú várakozások alatt is játszhatja a kedvenc játékait.
Budapest, 2013. augusztus 29.
Szeretnénk köszönetet mondani a Csodalámpa Alapítványnak és a Corinthia Hotel Budapestnek, hogy Csabika eltölthetett a hotelben két csodálatos napot és megköszönni az ajándékba kapott tabletet!
Irisszel július 9-én találkoztam először a klinikán. Ő is, mint kortársainak többsége, szereti használni a korszerű hír- és távközlési eszközöket. Éppen ezért a kívánsága is egy ilyen jellegű eszközre, laptopra fókuszált, azonban nem felejtkezett el arról, hogy mégis csak ifjú hölgy, így kérését azzal toldotta meg, hogy színes laptop táskát kért.
Kérését augusztus l2-én teljesítettem, nem lehet szavakkal kifejezni, hogy milyen örömmel fogadta a színes táskában megbújó laptopot. A fényképek árulkodnak erről az örömről, széles mosollyal köszönte meg az ajándékot.
Irisz, kívánjuk Neked, hogy mielőbb gyógyulj meg és szerezzen sok örömet ez az eszköz a tanulmányaidhoz is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. augusztus 12.
Attila nagyon szereti a Verdák című rajzfilmet, ezért nem is lehetett más a kívánsága, mint egy olyan ágy, amelyben az álmos sem szólnak másról. Egy igazi Verdás Ágy!
Nem sokkal a kívánság megszületése után már csörgött is az alapítvány irodájában a telefon, melyben egy kedves női hang azt mondta, hogy ő és családja szeretné Attilának teljesíteni ezt a kívánságát. Hamarosan el is kezdődött a szervezés, és július végén már a kisfiú használatba is vette ezt a fantasztikus ágyat.
Kívánjuk Attila, hogy gyógyulj meg minél hamarabb és legyen sok szép álmod ebben az ágyban!
kívánság-koordinátorok
Lábod, 2013/07/31
Alexandra a betegsége következtében nagyon sokat fekszik. Nagyon szereti, ha ilyenkor a keze ügyében vannak színes, apró játékok. Hogy kényelmesen, de élvezetesen tölthesse napjait, támogatónk segítségével egy olyan baldachinos ágyat kapott, melynek tetejéből, pörgő-forgó játékok szórakoztatják a kislányt.
A sok és hosszú kórházi kezelés után most már van egy olyan kis „zuga”, ahová szívesen fekszik le és elmerülhet a saját kis világában.
Kívánjuk Alexandra, hogy gyógyulj meg és hosszú ideig tudj az ágyacskádban játszani!
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2013/7/1
Reszkess David Villa, mert nyomodban már az utódod!
Őszintén be kell vallanom, hogy nem egyszerű kívánsága volt Gyurinak. Látszólag nincs benne semmi kihívás, csak venni kell valamelyik sportboltban pólót (David Villa 7 felirattal), és hozzá megfelelő sportnadrágot. Hát ennyi… lett volna, ha David Villa Sanchez (ezt már Gyuritól tudom) csatár úgy nem gondolja, hogy az év elején átigazol az Atlético de Madrid futballcsapatába. Így már egy kicsit módosult mindez, hiszen az alapítvány nem állhat egy komoly fiatalember elé egy rég lejárt Barcelona mezzel!!
És most lép a képbe egy kedves Barcelonában élő hölgy é s madridi barátja, akik azonnal felajánlották a segítségüket, és már indultak is, bejárva a városaik sportboltjait. Így lett egy cipő Barcelonából, és az eredeti mez mása (most már 9-es számmal) Madridból.
A csomag, amit a Szent László kórház udvarán adtunk át, nagyobb örömet nem is szerezhetett volna a kisfiúnak (és az öcsinek sem). Egy percig sem gondolkodott és néhány perc múlva már talpig madridi focistaként nézett ki. Azért nem szabad figyelmen kívül hagyni a frizuráját sem, amely teljessé tette a képet. A fényképeket megnézve gondolom, már senki nem lepődik meg az első mondatomon. Természetesen kaptunk egy kis oktatást a foci világából és néhány kérdést Barcelona és Madrid földrajzi elhelyezkedéséről is. Ahogy a szülőktől megtudtuk mindkét fiú megszállott futballrajongó és elképzelhetetlen számukra az élet e nélkül a sport nélkül.
Nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a néhány boldog percnek, köszönjük segítőinknek hogy lelkesedésükkel ők is hozzájárultak Gyuri hatalmas öröméhez. Kívánjuk, hogy nagyon sok jó passzt és gólt élhess át ebben a mezben Gyuri!!!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.08.29.
Andrea 8 éves kislány és kitűnő tanuló az iskolában. Kívánsága egy laptop volt, hogy kapcsolatot tudjon tartani osztálytársaival, barátaival és nem utolsó sorban szeretne a világhálón is szörfölni.
Július 4-én csaltam mosolyt a csendes kislány arcára, amikor kezébe adtam az ajándék laptopot. Boldogan szorította magához, és annyit mondott: „Nagyon köszönöm, és vigyázok rá!”
Andrea, kívánunk Neked mielőbbi gyógyulást, és élvezd a laptopod segítségével a mindennapokat.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013. július 4.
Adrienn 17 éves gimnazista, akinek régóta dédelgetett álma vált valóra a Csodalámpa segítségével. Végre kezébe vehette az áhított gitárt, amelyet a BWSP Gobert and Partners Law Office felajánlása által kapott.
Az iroda képviseletében Dr. Gál Barbara volt jelen az átadáskor, és meghatódva látta Adrienn boldogságát. Köszönjük a Gitárcentrum Hangszerboltnak az ajándékba küldött erősítőt és pengetőket. Koncz Tibor úrnak a segítségét, hogy valóban a legmegfelelőbb hangszert tudtuk kiválasztani. A felemelő eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Szalay Zsuzsanna, a bőrgyógyászati osztály főorvos asszonya is.
A kis ünnepségen Adrienn saját készítésű, nagyon finom meggyes muffinnal kínált meg bennünket. Szívből kívánjuk, hogy sok örömed teljék a zenélésben, feledtesse veled a betegséged okozta megpróbáltatásokat.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.08.28.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004