Beszámolók

1.Január
31.Augusztus

Kada, mert így becézik a kisfiút, egy robot dínót kért a Csodalámpától. Azt is elmondta, hogy távirányítós robotot szeretne.

Augusztus 24-én az adományozó képviselőjével, Nikolitsné Magdolnával elvittük Kadának az ajándékot. A kisfiú nem tudta, hogy miért keressük vizsgálat előtt egy nagyméretű dobozzal, azonban mikor a doboz elejét meglátta, így kiáltott fel:

“- Pont ilyen dinót képzeltem el!!”

Végül széles mosollyal köszönt el tőlünk. Reméljük, sokat segít Kadának a gyógyulásban az új játék!

Köszönjük a Földgázszállító Zrt. támogatását!

dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.augusztus 24.

30.Augusztus

Nóri egy gyönyörű szőke, angyalarcú kislány, aki egy piros pillangós tv-t kért tőlünk.

Egy forró augusztusi délutánon érkeztünk meg Szentesi otthonukba, ahol nagy szeretettel fogadtak minket. Nóri már nagyon izgatottan várta az ajándékot és az sem zavarta, hogy hiányoznak a pillangók.

Neki csak az volt a fontos, hogy végre saját szobájában nézheti kedvenc meséit, bennünket pedig az tett boldoggá a szüleivel együtt, hogy boldognak láthattuk Őt.

Köszönjük az E.ON támogatását, újabb gyermekünk örülhetett!

Zámbori Andrea
kívánság-koordinátor
Szentes, 2012.08.08

23.Augusztus

Petivel az alapítvány irodájában találkoztunk, ahova édesanyjával jött egy kontroll vizsgálat után. Kívánsága egy PS Vita gép volt játékkal, amelyért már régóta nyúzta szüleit, de ez még váratott magára ezért Peti élt a kínálkozó lehetőséggel és megkérte a Csodalámpa dzsinnjét, hogy teljesítse neki.

Nem is kellett sokat várnia rá, és egy szép napos kora délutánon a kisfiú már vad kicsomagolásba kezdhetett és forgathatta kezében a régen várt játékot. Egy kis szomorúságot az ugyan okozott, hogy édesanya otthonra hagyta a beüzemelését, éppen ezért hamar útra is keltek, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a játék.

Peti, kívánunk neked nagyon sok játékkal eltöltött boldog órát!

A kívánságot a támogatásával

teljesítettük. Peti nevében is köszönjük!

Mocsonoky Andrea
kívánság koordinátor
2012/8/16

17.Augusztus

Bogi nagy vágya volt egy asztali számítógép, amin mesét nézhet, játszhat, és még a tanulásban is segítségére lehet, mivel már egy ideje magántanuló. Amikor először találkoztunk vele, elmondtuk kik vagyunk, és hogy kívánhat bármit, amit szeretne, szinte gondolkozás nélkül vágta rá: „Számítógépet!”

Azt is megtudtuk róla, hogy Spongyabob a kedvenc meséje, szereti a szép, színes hajcsatokat és a házuk udvarán játszani. A második találkozásunkat nagy izgalommal várta. Először még csak messziről figyelte, ahogy a dobozokból előkerül a megálmodott ajándék, de egy kis idő és számítógépes gyorstalpaló után már ott ült az asztal előtt, és az egér gombjait kattintgatta, kíváncsian várva, mikor mi történik.

Itt már nem is volt ránk tovább szükség, elköszöntünk a családtól, és Bogitól, aki illedelmesen visszaköszönt, felénk is nézett, de látszott rajta, hogy a gondolatai egész máshol járnak. Úgy éreztük, sikerült örömet szerezni neki.

Köszönjük a KPMG ismételt támogatását!

Franciskovics Eszter és Varga Ákos
kívánság-koordinátorok
Piskó 2012-08-03

16.Augusztus

Robi már nagyon türelmetlenül várta a rég áhított televízióját. Többször kérdezte édesapját, hogy vajon a Csodalámpa dzsinnje meghallotta-e mit kívánt a tavasszal.

Júliusban azonban egyszer csak megcsörrent a telefon és jött a jó hír: érkezik a televízió! A kisfiú nagyon megörült, és hamarosan már a szobájában állt a régen várt televízió.

Köszönjük az ismételt támogatását!!

Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012/7/27

10.Augusztus

Amikor Zsoltikával először találkoztam, hogy megbeszéljük, mit szeretne kérni a Dzsinntől, nem volt könnyű dolgom. Megilletődve, szótlanul ült mellettem a kanapén. Próbáltam vele több dologról is beszélni, de csak akkor eredt meg a nyelve, amikor a vonatokra és az autókra terelődött a szó. Ezek a kedvencei, így nem is meglepő, hogy egy piros színű kis autót kért, Verdásat (!), amit Ő vezethet.

Telt-múlt az idő és a Dzsinn most sem tétlenkedett (sőt még nyári szabadságra sem ment), így Zsoltika álma teljesült.

A kisfiú nevelőszülei is segítettek nekünk a nagy esemény megszervezésében. Titokban átvették a futártól az autót, Papa összeszerelte és feltöltötte az akkumulátort és mikor megérkeztünk már menetkészen hozta elő a garázsból.

Mama kihozta Zsoltikát a kertbe, Ő pedig el sem akarta hinni, hogy ez a csodajárgány az övé. Pár másodperc után aztán bemászott az autóba és addig ki sem szállt belőle, míg az akkumulátor bírta. Csillogtak a hatalmas barna szemei az örömtől. Közben beszélgettünk is és olyan fontos dolgokat osztott meg velem, hogy a párnája is piros kis verda.

A kisautót kölcsön fogja adni a kis társainak is, akik szintén ott nevelkednek vele Papa és Mama szeretetteljes, barátságos otthonában.

Minden jót kívánunk Neked Zsoltika!

Zsoltika nevében is köszönjük HUNGAROCAR 2000 ZRT - SUZUKI HÁZ támogatását.

Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2012. 08. 02.

8.Augusztus

Attiláék egy új, nagyobb ágyat szerettek volna kérni, mivel a kisfiú már kinőtte a régit, nem volt kényelmes, nem tudott benne kedvére forgolódni, és az édesanyja is nehezen fért hozzá, amikor szerette volna kivenni, vagy segíteni neki. Egy speciális ágyra volt tehát szükség, ami minden igénynek megfelel. A tervezésben és a kivitelezésben Üveges Zoltán asztalosmester volt a segítségünk, aki megalkotta Attila számára a legmegfelelőbb fekhelyet, igazi nagy ágyat lecsúsztatható ráccsal.

Amikor megérkeztünk a családhoz, Attila éppen aludt, de egyik bátyja és édesanyja nagy örömmel várt minket. Együtt szereltük össze az ágyat, majd miután minden készen állt, Attilát áthozta az édesanyja, hogy kipróbálhassa, hol fog ezentúl aludni. A kisfiú azonban fel sem ébredt, békésen szunyókált tovább.
És talán ez a legnagyobb elismerés, amit egy ágy kaphat új gazdájától.

Attila kívánságát az

támogatásával teljesítettük. Köszönjük!

Franciskovics Eszter és Varga Ákos
kívánság-koordinátorok
Dombóvár, 2012. 07.31.

3.Augusztus

Mikor Stefi elmondta nekünk a kívánságát, hogy a világhírű gitárossal szeretne találkozni, Satriani úr épp (és már) messze járt... Stefi azonban nem kívánt ehelyett mást, inkább várt példaképére ... és közben szorgalmasan tanult tovább gitározni.

Amikor kiderült, hogy 2012. nyarán G3 koncert lesz Budapesten, "szervezkedni" kezdtünk. A koncert szervezője, a Showtime Budapest kft. sietett segítségünkre, és közreműködésükkel Stefi személyesen találkozhatott a koncert előtt nemcsak Joe Satriani-val, hanem a másik két, ugyancsak világhírű fellépő társával, Steve Vai-val és Steve Morse-zal.
(A Showtime régi támogatónk, 2004-ben segítségükkel sikerült egy David Copperfield-del való találkozást megszerveznünk.)

A három művész nagyon kedves volt Stefihez, váltottak pár mundatot, kérdéseket tettek fel és kérdésekre válaszoltak: melyik a kedvenc zenekarod, milyen gitáron játszol, mióta, stb. Utána más rajongókkal is beszélgettek pár szót, de Steve Vai még egyszer odajött Stefihez, kitartást és jó egészséget kívánt a betegség teljes legyőzéséhez és a gitározáshoz.

Stefi a Showtime Budapest ajándékaként Joe Satriani legfrissebb lemezeit és legújabb DVD-jét is megkapta, amit nyomban dedikált is a művész. Mr. Vai és Mr. Morse egy-egy "dedikált" pengetőt ajándékozott Stefinek.

Stefi is adott ajándékot: "csodalámpás" mézeskalácsokkal viszonozta a művészek kedvességét.

Azután bekísértek bennünket a helyünkre és nem sokára kezdődött a teltházas, bő négyórás koncert Steve Morse zenekarával.

/ 5

Köszönjük a Showtime Budapest kft. vezetőinek és kiváló munkatársainak, Krisztinának, Krisztának, Gabinak és a többieknek, hogy Stefi kívánsága ilyen pompás körülmények között teljesülhetett!

Patzauer Gábor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.08.01.

3.Augusztus

Az idei évben ismét egy nagy kihívás elé néztünk, amikor 6 csodalámpás gyereknek és családjuknak szerveztük meg a kijutást a Forma1 magyar futamaira.

Ádám, Emese, a testvérpár Bálint és Péter, Dávid, valamint Olivér már nagyon régen vártak arra, hogy kedvenceiket megnézhessék. A futamok megtekintéséhez igen sok belépő kellett, melynek nagy többségét ismét Gyulai Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától kaptuk, míg néhány jegyet Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár ajánlotta fel a gyerekeknek.

Emese sajnos csak a versenyre tudott kimenni a családjával, a fiúknak azonban abban a kivételes helyzetben lehetett részük, hogy a futamok előtt a boxutca kiemelt részébe is bejuthattak, melyben ismét a Red Bull Racing csapata segített. Mivel mind az 5 család messziről érkezett, volt, aki már órákkal előbb odaért a Hungaroring parkolójába, nehogy lekésse a találkozót. Majd nemsokára, az előre egyeztetett időben megérkezett a bejárathoz a Red Bull kisbusza, amely bevitt minket a csodák világába. Nagy Bernadett és Marcus Prosser vezetésével a gyerekek végignézhették, hogyan készülődnek a „nagyfiúk” a versenyekre. Közvetlen közelről láthattuk a csodaparipákat, s átélhettük a Forma1-es láz előkészületeit. Jöttek-mentek a sztárok, Schumacher, Alonso és a többiek, a gyerekek pedig egymás szavába vágva sorolták a csapatokat, helyezéseket, futamokat, de még az évszámokat is.

/ 4

Egyik ámulatból a másikba estünk, majd odalépett a kis csapathoz Mark Webber és mosolyogva köszöntötte a csodalámpás gyerekeket. Közös fotózás következett, majd a sztár leült velük egy asztalhoz és kezdődhetett az aláírás-gyűjtögetés. Dávid „véletlenül” Ferraris-szerelésben érkezett, így Mark elegánsan levette róla az ellenfél csapat sapkáját, aláírta a sajátját és odaadta a kisfiúnak. De természetesen a többiek is kaptak dedikált sapkát emlékül, s miután a sztár kereste a csapat lánytagját, de nem találta, természetesen Emesének is küldött egyet. Mint Bernadettől megtudtuk, Mark nagyon szereti a gyerekeket, és amikor csak tud, segít nekik, így most is szívesen találkozott velük. Az 5 fiú hirtelen reflektorfénybe került, kattogtak a fényképezők, még a nyomtatott médiában is megjelent a mosolygós kis csapat fotója…

A nap hátralévő részében, pedig már az odaérkező több ezer szurkolóval együtt nézhették meg a gyerekek az összes istálló autócsodáit, sőt megfigyelhették, amint a szerelők a futamokon oly fontos kerékcserét gyakorolják.

Az izgalmas látnivalók azonban itt nem értek véget, hiszen a következő napokban részesei lehettek egy fantasztikus élménynek, közvetlen közelről láthatták, milyenek is ezek a szuper autók a versenypályán. A hatalmas zaj, a sürgő-forgó emberáradat sem vette el a lelkesedésüket, hiszen a csodalámpás csapat tagjaiként ők hatan már elmesélhetik a barátaiknak, hogy személyesen is ismerik ezeket a nagyszerűen küzdő pilótákat.

A kiváló jegyeket nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. vezetésének, munkatársainak, köztük Kovács Ágnesnek, valamint dr. Litavecz Annának a sportállamtitkár-helyettesi iroda vezetőjének. A Red Bull Hungary Kft. munkatársainak és a Red Bull Racing egész csapatának pedig azt köszönjük, hogy lehetővé tették a gyerekeknek a sztártalálkozóval egybekötött paddocki látogatást.

Felkai Márta és Lengyel Lilla
kívánság-koordinátorok
Mogyoród 2012. július 25-29.

Fantasztikus kisfiút ismertünk meg Leventében.
Édesanyja elmondta még mielött találkoztunk volna a fiatalemberrel, hogy az X-Box Kinect, amit hoztunk neki, nem véletlenül került a Csodalámpa dzsinjéhez kívánságként. Ő ellenezte a játékot, nem akarta hogy Levente sokat üljön elötte.
Hamar megnyugtattuk, hogy Levente nagyon okosan kérte a rég áhított játékkonzolt, hiszen sportos játékot hoztunk hozzá, ami teljesen kizárja ezt a veszélyt. Sőt! Valamit sejhetett azért a fiú, mert látszott rajta hogy már várt minket, és széles mosollyal vette át az ajándékot. Szakavatott mozdulattal bontotta ki a dobozt és nézett át minden egyes darabot. Ezek után beszélgettünk egy pár percet az elmúlt néhány nehéz hónapról, és arról hogy lassan már csak egy rossz emlék lesz az egész.
Hugocska tekintete végig követett minket, és látszott rajta hogy osztozik bátyja örömében.

Hamarosan elbúcsúztunk, hogy végre kipróbálásra kerülhessen a gép, és mikor kiléptünk az ajtón, az elfoglalt „szerelő” már a gép összeállításán dolgozott.

Levente, kívánjuk hogy nagyon sok élményben gazdag órát tölts a gép elött testvéreiddel és barátaiddal!

Köszönjük Palya Bea énekesnő támogatását, mellyel hozzájárult Levente kívánságának megvalósulásához!

Mocsonoky Andrea és Király Petra
kívánság-koordinátorok
Budaörs, 2012.06.15.

3.Augusztus

Kamilla évek óta vágyakozott a tengerhez, de betegsége csak idén tette lehetővé az utazást. A nagylány így emlékezik a nyaralásra:

"Csodálatos hetet töltöttünk a Krk-szigeti Malinskán, Horvátországban.
Szerencsére pont jó időt fogtunk ki, így teljesülhetett a vágyam, és minden nap fürödhettem a tengerben.

Azért nem csak erről szólt a nyaralás, voltak más programok is, mint például utazás egy üvegfenekű hajóval, ami bepillantást engedett a tenger élővilágába.
Másik szép élmény Krk város meglátogatása volt, ahol megcsodálhattam a Szent Quirinus Bazilikát és a mellette álló Frangepán várat. Mozgáskorlátozottságom és az ott lévő csigalépcsők, sajnos nem tették lehetővé, hogy a vár belső részét is láthassam. A tengerparti étteremben elfogyasztott finom ebéd azonban valamelyest kárpótolt az elmaradt látnivalók miatt.

Jó móka volt viszont bekenni egymást a Cizici strandján található gyógyiszappal, amit azután a kellemes hőmérsékletű, sekély vízben öblíthettünk le.

/ 3

A strandoláson, és városlátogatáson kívül, gasztronómiai élményekben is részesültem. Számos helyi finomságot sikerült megkóstolnom, ilyenek voltak például a különféle tengeri herkentyűk, és a rostonsült bárány paprikakrémmel."

Köszönjük magántámogatónknak, Neusatz Gabriellának és családjának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a tengerparti apartmanját.

Köszönjük a Sörényi-Invest Marketing és Ügyviteli Szolgáltató Kft. támogatását!

Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
2012.07.21.

3.Augusztus

Az idei évben ismét egy nagy kihívás elé néztünk, amikor 6 csodalámpás gyereknek és családjuknak szerveztük meg a kijutást a Forma1 magyar futamaira.

Ádám, Emese, a testvérpár Bálint és Péter, Dávid, valamint Olivér már nagyon régen vártak arra, hogy kedvenceiket megnézhessék. A futamok megtekintéséhez igen sok belépő kellett, melynek nagy többségét ismét Gyulai Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától kaptuk, míg néhány jegyet Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár ajánlotta fel a gyerekeknek.

Emese sajnos csak a versenyre tudott kimenni a családjával, a fiúknak azonban abban a kivételes helyzetben lehetett részük, hogy a futamok előtt a boxutca kiemelt részébe is bejuthattak, melyben ismét a Red Bull Racing csapata segített. Mivel mind az 5 család messziről érkezett, volt, aki már órákkal előbb odaért a Hungaroring parkolójába, nehogy lekésse a találkozót. Majd nemsokára, az előre egyeztetett időben megérkezett a bejárathoz a Red Bull kisbusza, amely bevitt minket a csodák világába. Nagy Bernadett és Marcus Prosser vezetésével a gyerekek végignézhették, hogyan készülődnek a „nagyfiúk” a versenyekre. Közvetlen közelről láthattuk a csodaparipákat, s átélhettük a Forma1-es láz előkészületeit. Jöttek-mentek a sztárok, Schumacher, Alonso és a többiek, a gyerekek pedig egymás szavába vágva sorolták a csapatokat, helyezéseket, futamokat, de még az évszámokat is.

/ 5

Egyik ámulatból a másikba estünk, majd odalépett a kis csapathoz Mark Webber és mosolyogva köszöntötte a csodalámpás gyerekeket. Közös fotózás következett, majd a sztár leült velük egy asztalhoz és kezdődhetett az aláírás-gyűjtögetés. Dávid „véletlenül” Ferraris-szerelésben érkezett, így Mark elegánsan levette róla az ellenfél csapat sapkáját, aláírta a sajátját és odaadta a kisfiúnak. De természetesen a többiek is kaptak dedikált sapkát emlékül, s miután a sztár kereste a csapat lánytagját, de nem találta, természetesen Emesének is küldött egyet. Mint Bernadettől megtudtuk, Mark nagyon szereti a gyerekeket, és amikor csak tud, segít nekik, így most is szívesen találkozott velük. Az 5 fiú hirtelen reflektorfénybe került, kattogtak a fényképezők, még a nyomtatott médiában is megjelent a mosolygós kis csapat fotója…

A nap hátralévő részében, pedig már az odaérkező több ezer szurkolóval együtt nézhették meg a gyerekek az összes istálló autócsodáit, sőt megfigyelhették, amint a szerelők a futamokon oly fontos kerékcserét gyakorolják.

Az izgalmas látnivalók azonban itt nem értek véget, hiszen a következő napokban részesei lehettek egy fantasztikus élménynek, közvetlen közelről láthatták, milyenek is ezek a szuper autók a versenypályán. A hatalmas zaj, a sürgő-forgó emberáradat sem vette el a lelkesedésüket, hiszen a csodalámpás csapat tagjaiként ők hatan már elmesélhetik a barátaiknak, hogy személyesen is ismerik ezeket a nagyszerűen küzdő pilótákat.

A kiváló jegyeket nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. vezetésének, munkatársainak, köztük Kovács Ágnesnek, valamint dr. Litavecz Annának a sportállamtitkár-helyettesi iroda vezetőjének. A Red Bull Hungary Kft. munkatársainak és a Red Bull Racing egész csapatának pedig azt köszönjük, hogy lehetővé tették a gyerekeknek a sztártalálkozóval egybekötött paddocki látogatást.

Felkai Márta és Lengyel Lilla
kívánság-koordinátorok
Mogyoród 2012. július 25-29.

3.Augusztus

Az idei évben ismét egy nagy kihívás elé néztünk, amikor 6 csodalámpás gyereknek és családjuknak szerveztük meg a kijutást a Forma1 magyar futamaira.

Ádám, Emese, a testvérpár Bálint és Péter, Dávid, valamint Olivér már nagyon régen vártak arra, hogy kedvenceiket megnézhessék. A futamok megtekintéséhez igen sok belépő kellett, melynek nagy többségét ismét Gyulai Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától kaptuk, míg néhány jegyet Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár ajánlotta fel a gyerekeknek.

Emese sajnos csak a versenyre tudott kimenni a családjával, a fiúknak azonban abban a kivételes helyzetben lehetett részük, hogy a futamok előtt a boxutca kiemelt részébe is bejuthattak, melyben ismét a Red Bull Racing csapata segített. Mivel mind az 5 család messziről érkezett, volt, aki már órákkal előbb odaért a Hungaroring parkolójába, nehogy lekésse a találkozót. Majd nemsokára, az előre egyeztetett időben megérkezett a bejárathoz a Red Bull kisbusza, amely bevitt minket a csodák világába. Nagy Bernadett és Marcus Prosser vezetésével a gyerekek végignézhették, hogyan készülődnek a „nagyfiúk” a versenyekre. Közvetlen közelről láthattuk a csodaparipákat, s átélhettük a Forma1-es láz előkészületeit. Jöttek-mentek a sztárok, Schumacher, Alonso és a többiek, a gyerekek pedig egymás szavába vágva sorolták a csapatokat, helyezéseket, futamokat, de még az évszámokat is.

/ 4

Egyik ámulatból a másikba estünk, majd odalépett a kis csapathoz Mark Webber és mosolyogva köszöntötte a csodalámpás gyerekeket. Közös fotózás következett, majd a sztár leült velük egy asztalhoz és kezdődhetett az aláírás-gyűjtögetés. Dávid „véletlenül” Ferraris-szerelésben érkezett, így Mark elegánsan levette róla az ellenfél csapat sapkáját, aláírta a sajátját és odaadta a kisfiúnak. De természetesen a többiek is kaptak dedikált sapkát emlékül, s miután a sztár kereste a csapat lánytagját, de nem találta, természetesen Emesének is küldött egyet. Mint Bernadettől megtudtuk, Mark nagyon szereti a gyerekeket, és amikor csak tud, segít nekik, így most is szívesen találkozott velük. Az 5 fiú hirtelen reflektorfénybe került, kattogtak a fényképezők, még a nyomtatott médiában is megjelent a mosolygós kis csapat fotója…

A nap hátralévő részében, pedig már az odaérkező több ezer szurkolóval együtt nézhették meg a gyerekek az összes istálló autócsodáit, sőt megfigyelhették, amint a szerelők a futamokon oly fontos kerékcserét gyakorolják.

Az izgalmas látnivalók azonban itt nem értek véget, hiszen a következő napokban részesei lehettek egy fantasztikus élménynek, közvetlen közelről láthatták, milyenek is ezek a szuper autók a versenypályán. A hatalmas zaj, a sürgő-forgó emberáradat sem vette el a lelkesedésüket, hiszen a csodalámpás csapat tagjaiként ők hatan már elmesélhetik a barátaiknak, hogy személyesen is ismerik ezeket a nagyszerűen küzdő pilótákat.

A kiváló jegyeket nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. vezetésének, munkatársainak, köztük Kovács Ágnesnek, valamint dr. Litavecz Annának a sportállamtitkár-helyettesi iroda vezetőjének. A Red Bull Hungary Kft. munkatársainak és a Red Bull Racing egész csapatának pedig azt köszönjük, hogy lehetővé tették a gyerekeknek a sztártalálkozóval egybekötött paddocki látogatást.

Felkai Márta és Lengyel Lilla
kívánság-koordinátorok
Mogyoród 2012. július 25-29.

3.Augusztus

Az idei évben ismét egy nagy kihívás elé néztünk, amikor 6 csodalámpás gyereknek és családjuknak szerveztük meg a kijutást a Forma1 magyar futamaira.

Ádám, Emese, a testvérpár Bálint és Péter, Dávid, valamint Olivér már nagyon régen vártak arra, hogy kedvenceiket megnézhessék. A futamok megtekintéséhez igen sok belépő kellett, melynek nagy többségét ismét Gyulai Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától kaptuk, míg néhány jegyet Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár ajánlotta fel a gyerekeknek.

Emese sajnos csak a versenyre tudott kimenni a családjával, a fiúknak azonban abban a kivételes helyzetben lehetett részük, hogy a futamok előtt a boxutca kiemelt részébe is bejuthattak, melyben ismét a Red Bull Racing csapata segített. Mivel mind az 5 család messziről érkezett, volt, aki már órákkal előbb odaért a Hungaroring parkolójába, nehogy lekésse a találkozót. Majd nemsokára, az előre egyeztetett időben megérkezett a bejárathoz a Red Bull kisbusza, amely bevitt minket a csodák világába. Nagy Bernadett és Marcus Prosser vezetésével a gyerekek végignézhették, hogyan készülődnek a „nagyfiúk” a versenyekre. Közvetlen közelről láthattuk a csodaparipákat, s átélhettük a Forma1-es láz előkészületeit. Jöttek-mentek a sztárok, Schumacher, Alonso és a többiek, a gyerekek pedig egymás szavába vágva sorolták a csapatokat, helyezéseket, futamokat, de még az évszámokat is.

/ 4

Egyik ámulatból a másikba estünk, majd odalépett a kis csapathoz Mark Webber és mosolyogva köszöntötte a csodalámpás gyerekeket. Közös fotózás következett, majd a sztár leült velük egy asztalhoz és kezdődhetett az aláírás-gyűjtögetés. Dávid „véletlenül” Ferraris-szerelésben érkezett, így Mark elegánsan levette róla az ellenfél csapat sapkáját, aláírta a sajátját és odaadta a kisfiúnak. De természetesen a többiek is kaptak dedikált sapkát emlékül, s miután a sztár kereste a csapat lánytagját, de nem találta, természetesen Emesének is küldött egyet. Mint Bernadettől megtudtuk, Mark nagyon szereti a gyerekeket, és amikor csak tud, segít nekik, így most is szívesen találkozott velük. Az 5 fiú hirtelen reflektorfénybe került, kattogtak a fényképezők, még a nyomtatott médiában is megjelent a mosolygós kis csapat fotója…

A nap hátralévő részében, pedig már az odaérkező több ezer szurkolóval együtt nézhették meg a gyerekek az összes istálló autócsodáit, sőt megfigyelhették, amint a szerelők a futamokon oly fontos kerékcserét gyakorolják.

Az izgalmas látnivalók azonban itt nem értek véget, hiszen a következő napokban részesei lehettek egy fantasztikus élménynek, közvetlen közelről láthatták, milyenek is ezek a szuper autók a versenypályán. A hatalmas zaj, a sürgő-forgó emberáradat sem vette el a lelkesedésüket, hiszen a csodalámpás csapat tagjaiként ők hatan már elmesélhetik a barátaiknak, hogy személyesen is ismerik ezeket a nagyszerűen küzdő pilótákat.

A kiváló jegyeket nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. vezetésének, munkatársainak, köztük Kovács Ágnesnek, valamint dr. Litavecz Annának a sportállamtitkár-helyettesi iroda vezetőjének. A Red Bull Hungary Kft. munkatársainak és a Red Bull Racing egész csapatának pedig azt köszönjük, hogy lehetővé tették a gyerekeknek a sztártalálkozóval egybekötött paddocki látogatást.

Felkai Márta és Lengyel Lilla
kívánság-koordinátorok
Mogyoród 2012. július 25-29.

3.Augusztus

Andreához a mai napon”bekopogott” a Csodalámpa dzsinnje. Régi vágya volt a nagylánynak,hogy legyen egy laptopja, azért, hogy kórházi kezelései és mütétjei ideje alatt tarthassa a kapcsolatot, testvéreivel, barátaival.

Amikor ma meglátta nálam a laptoptáskát, és mondtam neki, hogy ki vagyok, örömében nem tudott megszólalni, csak annyit kért, hogy nyissam ki a táskát, mert fáj a keze. Amint meglátta,hogy a táskából egy laptopot veszek ki, széles lett a mosoly az arcán, annyit tudott mondani:

::"Nagyon köszönöm a Csodalámpának!!"

Hamar a kis szobatársa, Zsófi, is besegített, megmutatta, hogyan kell használni az ajándékot. Ismét egy mosolygós csodalámpás kislányt hagytam ott.

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Andrea nevében is köszönjük!

dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2012.augusztus 1.

3.Augusztus

Az idei évben ismét egy nagy kihívás elé néztünk, amikor 6 csodalámpás gyereknek és családjuknak szerveztük meg a kijutást a Forma1 magyar futamaira.

Ádám, Emese, a testvérpár Bálint és Péter, Dávid, valamint Olivér már nagyon régen vártak arra, hogy kedvenceiket megnézhessék. A futamok megtekintéséhez igen sok belépő kellett, melynek nagy többségét ismét Gyulai Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától kaptuk, míg néhány jegyet Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár ajánlotta fel a gyerekeknek.

Emese sajnos csak a versenyre tudott kimenni a családjával, a fiúknak azonban abban a kivételes helyzetben lehetett részük, hogy a futamok előtt a boxutca kiemelt részébe is bejuthattak, melyben ismét a Red Bull Racing csapata segített. Mivel mind az 5 család messziről érkezett, volt, aki már órákkal előbb odaért a Hungaroring parkolójába, nehogy lekésse a találkozót. Majd nemsokára, az előre egyeztetett időben megérkezett a bejárathoz a Red Bull kisbusza, amely bevitt minket a csodák világába. Nagy Bernadett és Marcus Prosser vezetésével a gyerekek végignézhették, hogyan készülődnek a „nagyfiúk” a versenyekre. Közvetlen közelről láthattuk a csodaparipákat, s átélhettük a Forma1-es láz előkészületeit. Jöttek-mentek a sztárok, Schumacher, Alonso és a többiek, a gyerekek pedig egymás szavába vágva sorolták a csapatokat, helyezéseket, futamokat, de még az évszámokat is.

/ 4

Egyik ámulatból a másikba estünk, majd odalépett a kis csapathoz Mark Webber és mosolyogva köszöntötte a csodalámpás gyerekeket. Közös fotózás következett, majd a sztár leült velük egy asztalhoz és kezdődhetett az aláírás-gyűjtögetés. Dávid „véletlenül” Ferraris-szerelésben érkezett, így Mark elegánsan levette róla az ellenfél csapat sapkáját, aláírta a sajátját és odaadta a kisfiúnak. De természetesen a többiek is kaptak dedikált sapkát emlékül, s miután a sztár kereste a csapat lánytagját, de nem találta, természetesen Emesének is küldött egyet. Mint Bernadettől megtudtuk, Mark nagyon szereti a gyerekeket, és amikor csak tud, segít nekik, így most is szívesen találkozott velük. Az 5 fiú hirtelen reflektorfénybe került, kattogtak a fényképezők, még a nyomtatott médiában is megjelent a mosolygós kis csapat fotója…

A nap hátralévő részében, pedig már az odaérkező több ezer szurkolóval együtt nézhették meg a gyerekek az összes istálló autócsodáit, sőt megfigyelhették, amint a szerelők a futamokon oly fontos kerékcserét gyakorolják.

Az izgalmas látnivalók azonban itt nem értek véget, hiszen a következő napokban részesei lehettek egy fantasztikus élménynek, közvetlen közelről láthatták, milyenek is ezek a szuper autók a versenypályán. A hatalmas zaj, a sürgő-forgó emberáradat sem vette el a lelkesedésüket, hiszen a csodalámpás csapat tagjaiként ők hatan már elmesélhetik a barátaiknak, hogy személyesen is ismerik ezeket a nagyszerűen küzdő pilótákat.

A kiváló jegyeket nagyon köszönjük a Hungaroring Sport Zrt. vezetésének, munkatársainak, köztük Kovács Ágnesnek, valamint dr. Litavecz Annának a sportállamtitkár-helyettesi iroda vezetőjének. A Red Bull Hungary Kft. munkatársainak és a Red Bull Racing egész csapatának pedig azt köszönjük, hogy lehetővé tették a gyerekeknek a sztártalálkozóval egybekötött paddocki látogatást.

Felkai Márta és Lengyel Lilla
kívánság-koordinátorok
Mogyoród 2012. július 25-29.

1.Augusztus

Beatrix beszámolója:

A Csodalámpa Alapítványnak és Bucskó Ernőnek köszönhetően testvéremmel, édesanyámmal, valamint Ernő bácsival és fiával hajókirándulásra mentünk Visegrádra.

Korán reggel autóval indultunk Kecskemétről, majd Budapestről kirándulóhajóval folytattuk utunkat.
Először a Mátyás Király Múzeumot néztük meg. Nagyon tetszett az épület, a korabeli tárgyak, a díszkutak, és az audiós tárlatvezetés. Ezután a Don Vito Pizzériában ebédeltünk, majd felmentünk a Fellegvárba. Nagyon szép kilátás tárult elénk. Muris volt, hogy a bejáratnál kalodába zárhattam anyukámat és óvatosan le is fejezhettem.

Visszafelé szárnyashajóval jöttünk. Jó volt látni a suhanó fákat, tájat, és a monitoron az előttünk lévő hajókat, melyeket sorra megelőztünk.

Nagyon köszönöm ezt a szép napot!

Mindannyian nagyon köszönjük a kirándulást!
További sok sikert kívánunk munkájukhoz!

Beatrix
Kecskemét, 2012.07.20.

Köszönjük a Földgázszállító Zrt. támogatását, kollégájuknak Bucskó Ernőnek, hogy elkísérte Beatrixot erre az utazásra!!

/ 5

1.Augusztus

Mióta Alan betegtársa, Barnabás májusban megkapta a régóta vágyott PSP-t, és amelynek a beüzemelésében Alan is segített a kórházban, az ő vágya is egy hasonló játékkonzol volt.

Édesanyja segítségével igazi meglepetést okoztunk, hiszen Alan csak azért kelt korán, mert valamilyen hivatalos teendőjük volt. Magyarázatként édesanyja még hozzátette, hogy reggel még nincs is olyan meleg...

Csöngetésünkre sem gyanított semmit, arra gondolt, hogy édesapja jött meg.

Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor három, számára idegen lépett a szobába egy nagy csomaggal a karjukon.
A bemutatkozás után arra a kérdésre, hogy ki lehetek én, kis gondolkodás után azt mondta, hogy a „Csodalámpás néni.” Mondtam neki, hogy telitalálat, de a nénizés helyett inkább tegeződjünk.

/ 6

Kedves kísérőim, támogatóink, Róbert és édesapja, Gábor gyorsan át is adták a játékot. Öröm volt látni, ahogy Alan belevetette magát a szerelésbe, szerencsére Róbert is ismerte a gépet, így szakszerű segítséget nyújtott a beüzemeléshez.
Külön öröm volt a nagyfiú számára, hogy a csomag három játékot is rejtett, ezért pillanatok alatt indult is a játék. Természetesen angol nyelven!
Talán a számítógépes játékfejlesztők sem tudták olyan gyorsan beleélni magukat a játékba, mint a nagyfiú (és mi): a főhős mászott, kúszott, ugrott, lőtt. Ha véletlenül nem úgy sikerült a kalózokkal szembeni ütközet, ahogy elképzeltük, javítani is lehetett, ez utóbbira azonban csak ritkán került sor.
Reméljük, hogy a PSP sokat segít majd a gyógyulásban, nem is beszélve az angol nyelv gyakorlásában. Látva a mi játékszenvedélyünket is, búcsúzáskor Alan felajánlotta, hogy bármikor csatlakozhatunk hozzá és játszhatunk vele, jó volt látni, érezni, milyen nagy örömet szereztünk neki. Mondta is, hogy ma fel sem kell a gép elől, legalábbis addig nem, amíg az első programot végig nem játszotta.
Beszélgetésünk során kiderült, hogy a játékprogramozás nagyon érdekli őt, még az is lehet, hogy felnőttként ezzel fog foglalkozni.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk Alan-nak és azt, hogy minden álma mielőbb valóra váljon.

Alan kívánságát Retkes Gábor és Retkes Róbert urak és a Campona Kalandpark Játszóház támogatásával teljesítetettük. Alan nevében is köszönjük!

Patzauer Éva
Kívánság-koordinátorbr>Budapest, 2012. július 30.

Archívum

Belépés