Beszámolók


1.Január
31.Október

Egy borongós, őszi délután felkerekedtem, hogy teljesítsem egy 4 éves kislány kívánságát. Nem kellett sokat sétálnom, csak egy közeli utcáig. Mikor beléptem a lakás ajtaján, egy testvérpár fogadott szüleikkel együtt: a 4 éves Lili és a 2 éves Maja. Első pillanatban összebarátkoztunk, nagyon kedvesek és barátságosak a kislányok. Szinte azonnal játékra invitáltak, közben megmutatták az alapítványtól kapott ágyat. Lili ugyanis a kezelések miatt nem mehet közösségbe, a játszótér is nagyon hiányzott neki, ezért egy emeletes, csúszdás ágyat kért.
Egyik nap, mire Lili hazaért a kórházból, már édesapja összeszerelte a meglepetést. Nagyon tetszik a kislánynak ez az új bútor, imád rajta lecsúszni, és a kishúga is. Ottlétem alatt rengeteget csúszdáztak mindketten. Az ágy alatti kuckóban elférnek a játékok, és még bújócskázni is lehet benne. Búcsúzáskor Lilit megajándékoztam egy csodalámpás hűtőmágnessel, amit javaslatomra megdörzsölt, majd kívánt valamit.

Lili, remélem minél előbb meggyógyulsz !!

Köszönjük Hajas-Pandora Éva , Zsolnai Balázs, Horváthné Majoros Ildikó és egyéb magántámogatóink segítségét!

/ 5





Potyondi Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Győr, 2015. október 21.

31.Október

Patrik július 16-a óta gyógyul a Szent László Kórházban, kívánsága egy okostelefon volt.
A Csodalámpa dzsinnjének érkezését sikerült titokban tartanom.
Épp tanuláshoz készülődtünk, amikor betoppant Horváth Csaba úr, aki a támogatónkat,az Invitel Zrt-t képviselte.
Patrik tágra nyílt szemekkel nézte az idegent. Rövid időn belül kiderült, hogy ki a látogató, s mit rejtenek a csomagok.
„Hú!”, „Váú!”, „Szóhoz sem jutok!”, „Ezt nem hiszem el!”- ismételgette Patrik az ajándék bontogatása közben.
A nagyfiún hiába volt maszk, az öröm és boldogság a szemén jól látszott.
Patrik és Csaba pillanatok alatt beüzemelte a telefont.
Ez után nagy megtiszteltetés ért bennünket kórházpedagógusokat, Patrik az első fotót az új mobiljával, rólunk készítette.

Mielőbbi gyógyulást és hazatérést kívánunk Patriknak!

/ 5



Köszönjük az Invitel Távközlési Zrt. támogatását, mellyel valóra válhatott Patrik álma.



Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.09.08.

31.Október

A 17 éves János albertirsai otthonából érkezett ma Budapestre édesanyjával.
Nem is sejtette, hogy a szokásos kontroll vizsgálaton kívül milyen meglepetésben lesz része!!

A fiatalember nagy örömmel vette át a laptopot és azonnal elmondta, hogy a tanulásához fogja használni. Csillogó szemmel és izgatottan nézegette, milyen is az ajándéka.

Rövid időnk volt beszélgetni, mert már várták is őt a vizsgálatra.
Sok hasznos időtöltést kívántam Jánosnak, és elköszöntem tőlük!


Köszönjük Puscsiznáné Nagy Krisztinának, a Mozgásvizsgáló igazgatójának, hogy helyet biztosított a kívánság teljesítéséhez.

Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!!!



Halmos Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 10.22.

31.Október

Szabolcs egy Napkor nevű kis faluban él, Nyíregyháza mellett.
Az egész falu gyönyörködött az ajándékában!
"Hetedhét határban nem látni hozzá hasonlót!" - mondja mindenki, aki csak látta.
A kisfiú ágya autó, a szekrény pedig benzinkút!!!
Apukától megtudtam, hogy Szabolcs minden este lefekvés előtt megtankolja
az ágyát..és járgánya ki tudja hová repíti álmában?!?
Talán egy olyan világba, ahol nem létezik betegség!!

/ 2



Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!



Nagy Olga
kívánság-koordinátor
Napkor, 2015.10.11.

31.Október

Botond egy GoPro sportkamerát, memória kártyát és a hozzávaló fejpántot kért a Csodalámpától.
A szponzorokkal Violával és Péterrel érkeztem hozzájuk, ahol édesapjával vártak bennünket. Nagyon kíváncsiak voltunk, miért éppen ezt kérte az alapítványtól ez a nagyfiú.
Elmondták, hogy korábban Botond sokat sportolt, és ezzel a kamerával szeretné megörökíteni az élményeit. Reméljük, minél előbb sor kerülhet erre!!
Nekem is ilyen kamerám van, így megmutattam, hogyan működik.
Ezután hosszú beszélgetés kezdődött a sportokról,a kedvenc sportolókról. A végén úgy búcsúztunk el, mint akik már régóta ismerik egymást.
Ma nagyszerű embereket ismertem meg a Csodalámpa szponzorai, Takács Viola és Csili Péter személyében, akik lehetővé tették Botond
kívánságának a teljesítését.
Igazán nagyon jó élményekkel gazdagodtam! Köszönöm.
"Az életben nem az lesz boldog, aki sokat kap, hanem az, aki sokat ad." (kínai közmondás)

/ 3



Köszönjük magántámogatóink segítségét!!!


Szabó László
Kívánság-koordinátor
Bátaszék, 2015. 10. 26.

30.Október

Adrienn egy laptop-ot kért a Csodalámpától.

Anyukájával titokban szerveztük az ajándékozás időpontját.
Kedves támogatónkkal, Gábriel Péter úrral együtt izgatottan várakoztunk a kórház folyosóján: "Vajon hogyan fogadja a majd nagylány az ajándékot?".

A meglepetés nagyon jól sikerült, Adrienn alig akarta elhinni, hogy ilyen gyorsan teljesült a vágya, megkapta élete első, saját laptopját.
Csillogó szemmel állt a kamera elé. A fényképek igazán tükrözik a boldogságát...

/ 3



Kívánjuk, hogy az ajándékozáskor átélt örömöd sokáig veled legyen, és segítse mielőbbi gyógyulásodat.

Adrienn nevében is köszönjük Gábriel Péter úr támogatását!


Havasi Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 10.22.


27.Október

Evelin egy 17 éves mosolygós, életvidám lány, aki a Csodalámpától egy TV-t kért.
A betegségéből felépülve új szobát kapott és régóta szeretett volna már egy saját TV-t. A mai napon kontrollra érkezett az édesanyjával a szakrendelőbe, ahol már nagyon izgatottan várt, hisz tudta, hogy meglepetésben lesz része.
Fülig ért a mosolya, amikor meglátta a nagy dobozt és alig várta, hogy otthon a helyére kerüljön a TV.
Nagyon hálás és köszöni szépen az ajándékát!

/ 2




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank ismételt támogatását!



Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2015. 10. 13.

22.Október


A Dunaharasztiban élő Sára legnagyobb álma teljesült, amikor példaképével, a legkedvesebb előadójával, Zoránnal találkozhatott. Amikor a kívánságteljesítésről beszélgettünk, azt mondta, türelmesen vár, hiszen tudja, a művész nagyon elfoglalt. A kórházban a csodalámpás szobatársait is azzal biztatta, ha a csodatündérek megígérték, akkor teljesítik is az álmokat.

Amikor a Csodalámpához érkező 3000. kéréssel Zoránt megkerestük, azonnal igent mondott, és menedzserével együtt készségesen segített a szervezésben. A nagy találkozásra Szigetszentmiklóson egy koncert előtt kaptunk lehetőségét, ahol Sára megnézhette, ahogy a művész a zenésztársaival egyesével végigpróbálja a beállásokat, a fényeket, az összhangzást.

A kislány már ettől is nagyon boldog lett, fülig ért a szája, pedig az igazi ajándék csak ezután következett, amikor személyesen is beszélgethetett a kedvencével. Sára elmesélte, hogy otthon is a művész dalait hallgatja, kívülről tudja mindegyiket, nagyon tiszteli Zoránt. Készített is egy szép karkötőt ajándékba, melyet a művész örömmel elfogadott, és cserébe a legújabb lemezét dedikálta Sárának.

Bár még órákig hallgattuk volna Sára érdeklődő kérdéseit, és a válaszokat, de a találkozó lassan véget ért, hiszen kezdődött a majdnem 2 és félórás szuper koncert, melyet nagyon élveztünk. Sára kipirultan, mosolyogva tapsolt, s fantasztikus élményekkel ért haza.


/ 2



Köszönjük a művész úrnak, Zoránnak és menedzserének, Geszti Margitnak, hogy teljesítették Sára álmát.


Felkai Márta és Sípos Zsuzsanna
kívánság-koordinátorok
Szigetszentmiklós, 2015. október 3.

22.Október


A kívánság teljesítésének napján érkezésem előtt egyeztettem Krisztián édesanyjával, aki a bejáratnál várt rám. Röviden megbeszéltük, hogy Krisztiánnak milyen napja van, hogyan érzi magát. Ezután besétáltunk hozzá.

Nem számított vendégre, épp nyugodtan pihent az ágyában. Röviden bemutatkoztam és elmondtam, miért jöttem, majd átadtam neki az ajándékát. Ha jól érzékeltem, Krisztián megilletődve, érdeklődően vette át a csomagot és rögtön neki is kezdett a kicsomagolásnak, illetve összerakásnak, az osztályon többek figyelmet is magára vonva.

Örülök, hogy részese lehettem e kívánság teljesítésének és minden lehetséges jót kívánok Krisztiánnak és családjának!

Köszönjük magántámogatóink segítségét a kívánság valóra váltásában!


Kiss Edit és Tóth Tamás
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015.10.14.

22.Október

Carlos kívánsága, egy iPhone telefon volt. Nem is gondolta volna, hogy egyszerre valósul meg két álma. Kinyílt a steril boksz ajtaja, vagyis megszűntek a transzplantáció utáni sterilitási szabályok és aznap még az okostelefonját is megkapja.

Délelőtt, a tanulási időben kopogtattam Carlos szobájának ajtaján. A nagyfiú mit sem sejtve készülődött a közös munkához. Gyorsan elővettem a telefont. Carlos szeme felragyogott, alig akart hinni a szemének. Boldogan forgatta, nézegette…

Jó egészséget kívánunk a használatához!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank ismételt támogatását!

Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.10.06.

16.Október

A 3 éves Katát Miskolcon a GYEK-ben gyógyítják. Pici szobájába szeretett volna egy ágyat, ahol anyával, apával összebújhatnak az esti mesélések alkalmával, és szekrényeket ahová elférnek a játékai és ruhái. Mivel szobájába csak méretre készített bútor fér el, ezért kicsit várnia kellett ajándékára.

Mikor elérkezett a várva-várt nap, Kata boldogan vehette birtokba szobájának új bútorait.

Kedves Kata! Kívánjuk, hogy teljen sok örömöd ajándékodban.

Kata nevében is nagyon szépen köszönjük mindenkinek a segítséget, akik segítettek és részt vettek ennek megvalósításában!! Nagyon szépen köszönjük!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!

Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2015. október 06.

16.Október



A kis Csabi és az ő új háza

Csabi 3 éves, már gyógyulóban lévő kisfiú, akinek egy apró kívánsága volt csupán: egy játékházacska.
Tavaly júniusban a Babits Mihály Gimnázium 9.D osztálya egy sütemény és limonádé vásár keretein belül adományt gyűjtött, amelyből az alapítványon keresztül megvehették ezt a házacskát Csabinak.

Most ez a ház már Csabi birtokában van, és boldogan játszik benne. Ugyanis egy hete, hogy mi, a (most már) 10.D osztály átadtuk Csabinak az ajándékát.
Látni azt a csodálatos mosolyt és azt a hatalmas örömet, amellyel Csabi játszott ott előttünk, egy életre szóló emlék marad.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek, és láthattunk egy „kisembert” ilyen boldognak, egy ilyen pici ajándéktól. Reméljük, hogy ezzel az aprósággal mi is hozzájárultunk Csabi teljes felépüléséhez, és kívánjuk, hogy Csabika minél hamarabb legyen teljesen egészséges, és akkor esetleg újra találkozhatunk, és együtt játszhatunk vele.

Szakasits Laura 10/d. osztályos tanuló




Mi is köszönjük a lelkes diákoknak, hogy sikerült meglepni Csabit és nagy örömet szerezni neki és magántámogatóink segítségét!



Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 09.17.

16.Október


Bertold egy kedves, jó humorú kamasz fiú, aki négy éve gyakori "vendég" gyermekosztályunkon kezelései miatt. A középiskolás fiú időközben kinőtte a gyermekosztály Micimackós falait, ugyanis betöltötte a 18. életévét. A továbbiakban a kezeléseit már csak a felnőtt osztályon tudja folytatni.

Búcsúzóul teljesült egy nagy kívánsága, ami egy IPhone 5s telefon volt, amit teljesen véletlenül pontosan a 18. születésnapjára kapott a Csodalámpa jóvoltából!

Ezzel határtalanul nagy örömet szereztek Bertinek, aki borzasztóan meghatódott és nagyon köszönte ezt a csodálatos ajándékot! És bizony fájó szívvel búcsúzott a gyermekosztálytól!

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki hozzá segítette, ezt a kedves "kis-nagyfiút " ehhez a nagy boldogsághoz!




Köszönjük a K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó versenyen indult "Csodabogarak" Morgan Stanley futócsapatának, hogy jótékonysági gyűjtésükből sikerült Bertold álmát valóra váltani.



Pintérné Gál Anna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2015.08.29.

9.Október


Elízt a szegedi klinikán már régóta kezelik többféle betegséggel. Egyik kontroll alkalmával keresett meg és mesélte el, hogy ő az egyik szlovák tehetségkutató közelmúltbeli felfedezettjével, Peter Srámekkel szeretne találkozni. Mivel az énekes nem Magyarországon él, ezért várnunk kellett arra az alkalomra, amikor is egy budapesti szereplésén találkozhattunk vele.

A randevú egy esős pénteki nap alkalmával került sor a TV2 stúdiójában, a Sztárban Sztár főpróbáján.

Elízzel és édesanyjával Makóról nagyon korán érkeztünk a fővárosba, de a találkozóig sem unatkoztunk, mivel a szervezők megengedték, hogy betekinthessünk a műsor próbájába is, így nagyon sok ismert művész fellépését nézhettük végig a stúdióban. S végre elérkezett az idő, amikor a próba után odaérkezett hozzánk Peter, hogy eleget tegyen Elíz kérésének és találkozhassanak, négyszemközt beszélgessenek.

A nagylány öröme határtalan volt, egyáltalán nem jött zavarba, sőt végig mosolyogva és boldogan beszélgetett a fiatal sztárral. Ez a délután nem csak Elíznek, de nekünk is egy felejthetetlen élmény volt, melyre sokáig emlékezni fogunk.




Szeretnénk megköszönni Telek Lajos úrnak, hogy segítségével megtaláltuk Tabár Zoltán menedzsert, aki nagyon készségesen szervezte a csodalámpás Elíz számára a találkozót, és magántámogatóink segítségét.


Keskeny Zsuzsanna és Nagy Andrea
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. szeptember 25.

Eliz élményeit levelében összegezte:


From: ***** Eliz
Sent: Saturday, September 26, 2015 10:33 AM
To: felkaim@t-online.hu
Subject: Élménybeszámoló

Tisztelt Csodalámpa, kedves önkéntesek! Határtalanul hálásak vagyunk az egész családom nevében, amiért a tegnapi találkozót összehozták Peterrel :) nagyon boldog vagyok.

Tegnap délután egy felejthetetlen próbán vehettem részt édesanyámmal és két nagyon aranyos önkéntessel :) jól telt a nap sokat nevettünk :) remek volt. Igaz, hogy Peter egy kicsit késett, de megérte várni. Vége lett Peti próbájának és a menedzsere odajött, hogy még egy kicsi türelmet, mivel Petiről a maszkot leszedték és rendbe tették.

Lementünk a büfébe, ahol várni kellet, közbe elmentem a mosdóba és amikor kijöttem ott állt Peti, hát komolyan ez volt életem legszebb pillanata megöleltük egymást puszit is adtunk egymásnak :) aztán mondtam Petinek, hogy üljünk le beszélgettünk kettesben :) nagyon jó volt és még kacsintott is rám :) jó érzés volt ezt átélni, egy örök emlék marad ez a nap, sosem fogom elfelejteni ezt a dátumot: 2015 Szeptember 25.

Ez belevésődött a szívembe még egyszer nagyon hálásak vagyunk és nem is tudom, hogy köszönjem meg maguknak, amit tettek értünk, hihetetlenül hálásak vagyunk önöknek.

További szép napot önöknek és sok-sok örömet az alapítványnak, tisztelettel:

***** Eliz, édesanyja és édesapja


7.Október


Bernadett a betegsége miatt még nem mehet közösségi játszótérre, pedig nagyon szeret ugrándozni, futkározni, ezért a Csodalámpától egy trambulint kért a kertjükbe.

Este 6 órakor találkoztunk Bernadették háza előtt Czakó Jánossal, a Morgan Stanley munkatársával, aki a kollégáival közösen a nyári jótékony futóversenyen gyűjtött adományt, hogy teljesülhessen Bernadett álma. De az anyagi támogatáson túl a dolgos kezekre is szükség volt, így a kertben Bernadett édesapjával, nagyapjával és Jánossal közösen szereltünk össze a trambulint.

Az öröm, ami Bernadett arcán látszott, leírhatatlan volt, amikor a régen várt játékot végre birtokba vehette. Reméljük, hogy ez az otthoni kis „játszótér” segít enyhíteni a kezelések alatti bezártságot.




Köszönjük a "Csodabogarak" Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. futócsapatának, hogy a K&H mozdulj! maraton- és félmaraton versenyen résztvevő munkatársak jótékonysági gyűjtéséből sikerült Bernadett álmát valóra váltani.

Dobó Gábor
kívánság-koordinátor
2015. szeptember 9.

Archívum



Belépés