Beszámolók
Flóra olyan kívánságon gondolkozott, ami modern, divatos, de ugyanakkor hasznos is. Így esett a választása egy okosórára. Nagyon örült az ajándéknak, melyet egyből fel is próbált, és nem győzött csodálkozni, milyen jól áll neki.
kívánság-koordinátor
Gyöngyöshalász, 2022.07.16.
Petra nagy rajongója Harry Styles-nak.
Amikor megtudta, hogy a „Love on Tour” koncertkörút egyik állomása Budapest lesz, rögtön tudta, mit kívánjon a Csodalámpától.
El szeretett volna menni a koncertre, találkozni szeretett volna kedvencével és átnyújtani a neki írt verseket.
Ahhoz, hogy egy ilyen „meet and greet” találkozót megszervezhessünk tapasztalataink szerint nem csak sok munkára, utánajárásra, hanem nem kis szerencsére is szükség van.
Sajnos a COVID miatt a sztárokat szinte üvegkalitkában utaztatják, a járvány kitörése óta senkit sem engednek a közelükbe, hiszen a betegségük miatt elmaradó koncertek hatalmas pénzügyi veszteséget jelentenének a szervezőknek.
Így Petra kívánságát nem tudtuk teljes mértékben úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna.
A koncertre el tudott menni, testvére kíséretében tapsolhatott kedvencének a teltházas Budapest Aréna VIP szekciójában a többi 12 000 rajongó társaságában.
/ 4
Kedves támogatóink, a magyar szervezők segítettek eljuttatni a verseket, ajándékot a sztárnak, így ha nem is az elképzelt módon, de biztosan örült a személyes ajándéknak.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022. július 13.
Anda izgatottan várta, hogy kívánsága teljesüljön. Az elegáns Pangea Hotelbe készült Nyíregyházára, a családjával együtt.
A gyönyörű szálloda már önmagában is élményt jelentett, ehhez jött még a 3 napos korlátlan belépő a Nyíregyházi Állatparkba, amely reggeltől estig szórakoztató programnak bizonyult. Volt ott minden: fóka show, tevegelés, és persze sok-sok érdekes állat.
Amikor megkérdeztük Andát, mi tetszett neki a legjobban, gondolkodott egy picit, majd azt válaszolta: egyszerűen minden csodás volt!
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2022. július 21.
Kellemes meglepetés érte Alexandrát a mai kontroll vizsgálaton, amikor is átadtuk neki a Csodalámpa Alapítvány ajándékát. Izgatottan bontotta ki a dobozt, mely nem mást rejtett, mint azt az okostelefont, amire a nagylány már régóta vágyott.
kívánság-koordinátor
Szeged, 2022. 06.03.
Zoli azt mondta, nagyon örülne egy tabletnek, amin meséket, filmeket nézhetne, játszhatna, internetezhetne hosszas kórházi tartózkodása során.
Kívánsága egykettőre teljesült, így ezután reméljük, gyorsabban telnek majd a nehéz kórházi napok.
Köszönjük a Lenovo Technology B.V. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Zoli kérését!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.07.13.
Zoé kívánsága egy mobiltelefon volt, hogy a kórházban töltött idő alatt is bármikor beszélgethessen családtagjaival, barátaival.
Nagy örömmel vette át a kórházban a Csodalámpától ajándékát, és izgatottan várta, hogy mielőbb kipróbálhassa.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.07.13.
Csaba jókedvűen érkezett a mai kontroll vizsgálatra, hiszen tudta, hogy várja őt a Csodalámpa Alapítvány ajándéka, az áhított okostelefon.
A vizsgálat után sietett is haza, hogy mielőbb beüzemelhesse új készülékét.
segítségükkel teljesíthettük Csaba kívánságát!
kívánság-koordinátor
Debrecen,2022.07.24.
A nagylány iskolai tanulmányaihoz szeretett volna egy laptopot, melynek segítségével a kórházban töltött napok alatt sem marad le a tanulásban. E mellett persze jó lesz rajta filmeket nézni, internetezni is, a kórházban sajnos hosszúak a napok...
Mielőbbi gyógyulást kívánunk Boglárkának!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.07.13.
Noel kitűnő tanuló, informatikai iskolába jár. Szabadidejében zenét is tanul: zongorázik és klarinéton játszik. Sportolni is szeret, pici kora óta az egyik egyesületben karatézik.
A Csodalámpa Alapítványtól egy Xbox volt a kívánsága, mivel több hónapja nem hagyhatja el a kórházi szobáját, és az Xboxra letölthető játékokkal több lehetősége van a szórakozásra.
Köszönjük magántámogatóinknak, hogy Noel kívánsága is teljesülhetett!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.18.
Krisztofer egy Samsung Galaxy mobiltelefont kért a Csodalámpa Alapítványtól, mellyel a kórházban töltött időben is tarthatja a kapcsolatot a barátaival és az osztálytársaival.
A telefonon a kedvenc zenéit is hallgathatja majd és persze a játszhat is vele.
Az egyik kontroll után tudtuk átadni Krisztofernek a mobiltelefont, mellyel „feldobtuk a napját”.
Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Krisztofer kívánságát.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.06.17.
Zselyke Véda és Barnabás ikertestvérek, akik betegségükből adódóan ritkábban tudnak kimozdulni otthonról.
A Csodalámpától az volt a kívánságuk, hogy az egész család együtt nyaralhasson egy olyan helyen, ahol a gyerekekre sok élmény vár, ahol lehet pancsolni és vízpart is van a közelben.
Régi kedves támogatónk segített ezt az álmot is megvalósítani, így a gyerekek és családjuk felejthetetlen napokat tölthetett a KOLPING szállodában.
Köszönjük a Kolping Hotel Spa & Family Resort ismételt támogatását, hogy segítettek valóra váltani egy újabb kívánságot, és a felejthetetlen élményeket, amit a család is kapott!
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2022.06.17.
Jázmin egy kedves kislány, aki - bár találkozásunkkor alig szólalt meg- szülei szerint nagyon cserfes.
Szabadidejében szeret rajzolni és sokat olvas, rendszeresen jár könyvtárba.
A Csodalámpa Alapítványtól egy kék színű laptop volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött napokban is be tudjon majd kapcsolódni a tanulásba távolról is. Mint mondta, azért néhány játék is fel fog kerülni a gépére, például a Minecraft is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.22.
Zselyke Véda és Barnabás ikertestvérek, akik betegségükből adódóan ritkábban tudnak kimozdulni otthonról.
A Csodalámpától az volt a kívánságuk, hogy az egész család együtt nyaralhasson egy olyan helyen, ahol a gyerekekre sok élmény vár, ahol lehet pancsolni és vízpart is van a közelben.
Régi kedves támogatónk segített ezt az álmot is megvalósítani, így a gyerekek és családjuk felejthetetlen napokat tölthetett a KOLPING szállodában.
Köszönjük a Hotel Spa & Family Resort ismételt támogatását, hogy segítettek valóra váltani egy újabb kívánságot, és a felejthetetlen élményeket, amit a család is kapott!
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2022.06.17.
Zente életvidám, erős kisfiú. Az udvaron a testvérével szaladgált és gyíkot keresett, amikor megérkeztem. Sokat játszanak együtt. A kedvenc játékai az autók és a traktorok. Mesékből is azt szereti, ami a járművekről szól. Szerelni is nagyon szeret.
Az álma egy beülős elektromos traktor volt, amit a youtube videókon látott először.
És álma egykettőre valóra vált. Azóta is nagy az öröm, a kisfiú le sem akar szállni a csodás traktorról.
amellyel teljesíthettük Zente kívánságát!
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza,2022.07.18.
Nikinek még soha nem volt telefonja, ezért örömmel vette a lehetőséget, mely szerint kívánhat valamit a Csodalámpa Alapítványtól. Vágya természetesen egy okostelefon volt, amelyet nagy örömmel, boldogan vett át egyik kezelése alkalmával.
kezelőorvos/kívánság-koordinátor
Pécs, 2022.06.22
Bálint nagy rajongója a Lego játékoknak, főleg a járműveket kedveli.
Otthon már nagyon sok Lego járművet szerelt össze. A gyűjteményéből még hiányzott az Expresszvonat, ezt kérte a Csodalámpa Alapítványtól.
A kórházban adtuk át Bálintnak a kívánsága tárgyát, és ő nagyon nagy izgalommal bontogatta ki a dobozt.
Mindent kipakolt és alaposan megnézett. Korát meghazudtolva, egyedül építette meg még aznap ezt a hatalmas vonatpályát.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.12.
Hédi most végezte az 5. osztályt, kedves, mosolygós kislány, szeret kirándulni, rollerezni, biciklizni, zenét hallgatni.
Nagy örömet szereztünk neki az okostelefonnal, amit egyik vizsgálatra érkezve adtam át neki. Boldogan bontotta ki ajándékát, csillogó szemekkel ismerkedett a szép készülékkel.
Hédi, használd egészséggel új telefonodat!
kívánság- koordinátor
Debrecen, 2022. július 8
Zoltán és Hunor a nyíregyházi LEGO gyárat szerették volna meglátogatni, mivel mindketten nagy LEGO rajongók.
Zoltán a kórházban kapott LEGO készlet miatt érdeklődött a gyár iránt, Hunor pedig már nagyon sok LEGO játékot rakott össze nagy türelemmel.
Alexandra személyében nagyon kedves kísérőjük volt, aki bemutatta a LEGO játékok készítésének minden egyes fázisát, a pici kis granulátumoktól a kész figurákig. A fiúk elbűvölten nézték ahogy a gyártósorokról jönnek le százasával a kis LEGO darabok és ahogy aztán becsomagolják a játékokat a folyamat végén.
Zoltán, akit egyébként az iskolában az informatika érdekel, és Hunor, aki kitűnő tanuló és imádja a focit, nem mentek el üres kézzel, Alexandra egy-egy LEGO játékkal lepte meg őket.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2022.07.14.
Hunor és Zoltán a nyíregyházi LEGO gyárat szerették volna meglátogatni, mivel mindketten nagy LEGO rajongók.
Zoltán a kórházban kapott LEGO készlet miatt érdeklődött a gyár iránt, Hunor pedig már nagyon sok LEGO játékot rakott össze nagy türelemmel.
Alexandra személyében nagyon kedves kísérőjük volt, aki bemutatta a LEGO játékok készítésének minden egyes fázisát, a pici kis granulátumoktól a kész figurákig. A fiúk elbűvölten nézték ahogy a gyártósorokról jönnek le százasával a kis LEGO darabok és ahogy aztán becsomagolják a játékokat a folyamat végén.
Zoltán, akit egyébként az iskolában az informatika érdekel, és Hunor, aki kitűnő tanuló és imádja a focit, nem mentek el üres kézzel, Alexandra egy-egy LEGO játékkal lepte meg őket.
segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánsága teljesülhetett!
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2022.07.14.
Blanka egy baleset következtében sokáig kórházi ápolásra szorult, hónapokat töltött távol a családjától.
Kívánsága a Csodalámpa Alapítványtól egy olyan hétvége volt, ahol a családjával együtt tud pihenni és kikapcsolódni.
/ 4
Örömmel osztjuk meg Blanka anyukájának kedves sorait, melyet a nyaralás végén küldött nekünk:
Kedves Éva!
Ezúton is szeretném megköszönni, magam, és az egész család nevében ezt a csodálatos és felejthetetlen élményekkel teli 3 napot, amit eltölthettünk Visegrádon a Thermal Hotelban. Hihetetlenül jól éreztük magunkat, a legkisebbtől a legnagyobbig. Rég volt, hogy a család minden tagjának mosoly legyen az arcán napokig. Blankánk teljesen ki tudott kapcsolni, és nem volt határ, hisz a vízben olyan volt, mint régen (baleset előtt).
Mindannyian hálásak vagyunk, és még egyszer szívből köszönünk mindent!
További eredményes munkát kívánunk!
Üdvözlettel: Blanka, Bence, Sárika, Apa (József) és Anya (Gabriella)
kívánság-koordinátor
Visegrád, 2022. 07. 15.
/ 5
Lili imádja a tengert, kívánsága is az volt, hogy pár napot ott tölthessen el. Sajnos a Covid miatt több évet kellett várnia, de a nagylány igazán kitartó volt, így július elején teljesíthettük az álmát.
Lilinek kalandos úton sikerült megérkeznie édesanyjával Bibionéba, de a fárasztó utazást délután a tengerparton sikerült kipihennie, este pedig egy közös vacsorán az olasz konyha specialitásaival ismerkedhettünk meg. Lili az idő nagy részét a tengerparton, vagy a medencénél töltötte, esténként pedig Bibione sétálóutcáján élvezte a hangulatos mediterrán életérzést. Sajnos hamar elrepült a pár nap, amit Olaszországban tölthettünk, de Lili kipihenve, élményekkel gazdagodva tért haza.
hogy Lili álma is teljesülhetett!
kívánság-koordinátorok
Bibione, 2022. július 9.
/ 9
Emma még sohasem nyaralt tengerparton, de nagy vágya volt, hogy egyszer megnézhesse, fürödhessen benne. Így nem kellett sokat gondolkoznia, amikor megkérdezte a Csodalámpa dzsinnje, hogy mit kívánna. Az indulás előtti utolsó napok izgatott készülődéssel teltek, és végre elérkezett a várva várt nap.
Az út egy picit hosszú volt Bibionéba, de érkezés után Emma a part felé vette az irányt, és a délutánt már a tengerben töltötte, majd a szállás medencéjét is kipróbálta. A következő napokat nagyrészt a tengerparton töltöttük, de azért belefért egy hajókirándulás a lagúnáknál, és ellátogattunk Velencébe is.
Jó volt látni, hogy a nagylány mennyire élvezte az utazás minden percét, milyen sokat jelentett neki, hogy eljutott egy ilyen gyönyörű helyre, megismerhetett egy új országot.
Emma az utazás után az alábbi levelet küldte:
Kedves Csodalámpa Alapítvány!!!
Nektek köszönhetően valóra vált egy nagy álmom, láthattam a tengert!! Csodálatos pár napot tölthettem el Olaszországban, Bibionéban.
Amikor először megláttam a tengert hihetetlen boldogság fogott el!! Milyen nagy és kék és gyönyörű!! Nagyon kellemes meleg volt és sokkal sósabb, mint ahogy képzeltem. Medúzákat is láttunk a part szélén és a tengerben is, de ez sem ijesztett meg, csak egy kicsit. A parton ástunk egy nagy gödröt, amibe belefeküdtem és betemettek. Vicces volt! Nagyon sok kagylót gyűjtöttem, homokot és tengervizet is hoztam haza emlékül.
Nagyon jól éreztem magam, hiszen egy medence is tartozott a szálláshoz és a tengerpart is közel volt, így az idő nagy részét vízben tölthettem.
Egyik nap áthajóztunk Velencébe is. Nagyon tetszett a város, több szigetre is átmentünk és gondoláztunk is. Voltunk a Luna Parkba is, ami egy szuper vidámpark és nagyon sok játékot kipróbáltam.
Az ételek is finomak voltak, minden nap valami különlegeset ettem és természetesen a fagyi sem maradhatott el sosem.
Sajnos hamar eltelt az ott töltött idő, de egy életre szóló emlék marad. Sosem feledem a tengert, a nyüzsgő főutcát, a finom ételeket, fagyikat, Velencét és ezt az egész csodát!! Hálás vagyok, hogy lehetővé tettétek ezt számomra!!! KÖSZÖNÖM!!!
kívánság-koordinátorok
Bibione, 2022. július 2.
Alina egy korábbi kívánságát változtatta meg, amikor azt kérte a Csodalámpától, hogy a budapesti vizes világbajnokság kapcsán kimehessen megnézni a magyar férfi vízilabda válogatott egy meccsét.
A meccsek beosztása és a várható eredmények alapján biztosra mentünk, és édesanyja segítségével láthatta a magyarokat játszani, mi pedig a férfi vb döntőre szereztünk jegyeket neki. Ott sajnos a magyarok nem játszottak, de a meccs, a hangulat életre szóló élményt adott neki, melyet a 17 éves Alina a testvérével együtt izgult végig.
Édesanyjuk szavaival élve: „Szuperül érezte magát Alina”.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy támogatóink segítségével ekkora örömet tudtunk szerezni neki!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.03.
Vivien tavasszal mesélt nekünk arról, mennyire szeretné, ha egy nagy medence állna a kertjükben, amelynek hűs vizében felfrissülhetne a forró nyári napokon.
Vivien kívánsága hamar teljesült, így nyugodtan jöhet a kánikula, a nagylány ezen a nyáron már kedvére lubickolhat az áhított medencében.
kívánság- koordinátorok
Hajdúsámson, 2022. június 20
Van olyan nagyfiú, aki ne szeretne minél előbb megtanulni vezetni? Ha van is, Szabolcs biztosan nem tartozik közéjük, hiszen kívánsága az volt, hogy segítsünk neki a jogosítvány megszerzésében.
A Csodalámpa Alapítvány biztosítja a lehetőséget, Szabi pedig oktatója szerint nagyon ügyes, szépen halad a tanulásban. Még pár gyakorlati óra, és oktató nélkül is ilyen magabiztosan ülhet a volán mellett.
Sikeres vizsgát, balesetmentes vezetést kívánunk!
kívánság-koordinátor
Vác, 2022.02.17.
Noel vágya egy tablet volt, amin meséket nézhet kórházi tartózkodása alatt. Nagyon örült ajándékának, és annak különösen, hogy a meséken kívül számtalan érdekes játék is segíit majd neki, hogy gyorsabban múljon az idő a kezelések között.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.07.13.
Botond kívánsága az volt, hogy családjával együtt nyaralhasson Visegrádon. A kisfiú álma teljesült, az élményekről Boti édesanyja így számolt be:
Kedves Éva!
A kis beszámolónk a Csodalámpa Alapítvány jóvoltából Visegrádon eltöltött 5 csodaszép napunkról:
A Thermal Hotel Visegrád Szálloda csodaszép környezetben található, a szobánk minden szempontból tökéletesen megfelelt, gyönyörű panoráma kilátással, összenyitható családi szobával, hiszen a nagyszülők is kísérték Botikát!
A medencék vize a nagyobb testvérek, nagyszülők elmondása szerint gyönyörű tiszták, az aqua rész, wellness rész minden igényt kielégítő mind a felnőttek, mind a gyerekek szempontjából. Sajnos Botika a medencéket nem tudta igénybe venni, mert a kezelőorvosai nem engedelyezték a pancsikolást!
Az étterem reggeli és vacsora része lehet mondani szem-szájnak ingere, minden igényt kielégítő. Botikának még külön tükörtojást is sütöttek, úgy ahogy neki engedélyezett az elfogyasztása! A pincérek, a szálloda dolgozói mind nagyon kedvesek, figyelmesek, segítőkészek minden szempontból!
Nagy kedvenc lett Visi Mókus, minden nap kaptunk egy meglepetés esti mesét tőle. Napi programok voltak a gyerekeknek, és az esti vacsoránál is meglátogatott minket Visi Mókus!
Botika sokat szeret csavarogni, így rengeteget kirándultunk, várakat néztünk, túráztunk. Esztergomban jártunk, ott a kedvenc kis Dotto vonattal vonatoztunk, átmentünk Párkányba!
Csodás napokat töltőtt együtt a családunk, mely segít feledésbe tenni az elmúlt 8 hónapot, melyet a klinikán töltöttünk, távol a testvérektől, otthonunktól!
Köszönjük szépen hogy Botond álmát tejesítették, és újravarázsolták a Családi harmóniát!
Mindent köszönünk!
Boti, Réka, Vanda a testvérek, Zsanett az édesanya!
kívánság-koordinátor
Visegrád, 2022. 07. 13.
Ákos két éve várt arra a napra, amikor megpillanthatja a LEGOLAND feliratot, és beléphet a csodákkal teli park kapuján. Kívánsága az volt, hogy szüleivel és testvérével együtt élhesse át a rá váró élményeket. Így, hát autóba pattant a kis család és meg sem álltak Günzburg-ig, ahol kényelmes apartman várta őket, hogy kipihenhessék az út fáradalmait és felkészülhessenek a következő eseménydús napokra.
/ 5
És másnap, reggeli után kezdetét vette a 2 napos felhőtlen szórakozás. Ákos ámulattal nézte a számtalan legó kockából felépített szebbnél szebb építményeket, figurákat, a Lego-minivilágot, ahol a világ leghíresebb épületeinek LEGO-makettjei láthatók, valamint élvezettel próbálta ki a park attrakcióit. Kihasználták a rendelkezésükre álló időt: mindkét napot - nyitástól zárásig - a Legók birodalmában töltötték.
Ákos életre szóló élményekkel tért haza LEGOLAND-ból.
kívánság-koordinátor
Günzburg, 2022.07.09.
Ági egy nagyon vidám és egy izgő-mozgó kilencéves lány. Nagyon szeret rajzolni. Ha van papír és színes ceruza a keze ügyében, nyomban egy kreatív és ötletes rajz kerül a lapra. Szabad idejében szeret a barátaival együtt játszani és telefonon keresztül beszélgetni. Szeret iskolába járni és tanulni. Mondani sem kell, hogy a kedvenc tantárgya a rajz és a matek. Nagyon sokat gondolkozott, hogy mit is kérjen a Csodalámpától. Hiszen ez egy olyan lehetőség, amit nagyon meg kell gondolni és nagyon jól kell dönteni. Végül a választás egy laptopra esett, amin lehet játszani, tanulni és persze filmet nézni. Ági úgy tudta, hogy vérvételre érkeznek a kórházba és nagyon izgult, hogy épp honnan fognak vért venni tőle. Izgalmában észre sem vette, hogy egy dobozzal a kezemben találkoztunk és semmilyen vérvételre alkalmas eszköz nincs nálam. Mikor átadtam neki az ajándékot, csak simogatta és el sem hitte, hogy ez igazán az övé és haza viheti.
Nagyon szépen köszöni a Csodalámpának ezt a meglepetés.
Köszönjük magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Ágnes kívánságát.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2022.07.11.
Balázs türelmes fiatalember. 2019 óta várt arra, hogy a Csodalámpa teljesítse a kívánságát: Disneylandbe szeretett volna eljutni.
Csakhogy közbejött a COVID, a karanténszabályok és utazási korlátozások, melynek következtében Eurodisney is bezárt… Természetesen felajánlottuk, hogy kívánhat mást, de ő inkább a várakozás mellett döntött.
És végre 2022-ben teljesült az álma. eljutott a csodák és rajzfilmek világába.
A Wizzair támogatásának köszönhetően már a repülőtéren elkezdődtek az élmények: Balázs élete első repülőútján körbejárhatta a gépet a parancsnokkal, beülhetett a pilótaülésbe…
Néhány óra repülés, érkezés Franciaországba, transzfer a parkig, majd Balázs csak pislogott a Newport Bay Hotel stílusától, berendezésétől. Nem is szólva a hotel világítótornyáról…
Bár sejtettem a választ, azért megkérdeztem Balázst és édesanyját, hogy a fárasztó utazás után bemenjünk-e még aznap megnézni a napi záró showt – fantasztikus fényjáték, tűzijáték – a válasz természetesen igen volt.
Aznap volt Balázs 13. születésnapja: a Wizzair személyzete a gépen gratulált a szülinaphoz, este a tűzijáték Eurodisney-ben - ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna.
/ 9
A következő két napban azután szinte nyitástól látogattuk és próbáltuk végig a park attrakcióit. Természetesen megtaláltuk Aladdint és csodalámpáját, hullámvasutakat, találkoztunk Indiana Jones-szal és sok rajzfilm figurával, lehetetlen mindent felsorolni…
Az utolsó napon a Disney filmstúdióban, a szomszédos parkban is jártunk, a kedvenc a Star Wars volt míg a legrémisztőbb a Hollywood Tower Hotel leszakadó liftje...
A csoda azonban lassan véget ért, várt bennünket a Wizzair gépe Orly-n, hogy hazarepítsen Budapestre.
kívánság-koordinátor
Párizs, 2022.06.25-27.
András egy igazi, örökmozgó kisfiú, aki nagyon szeret a szabadban rohangálni és focizni.
Mostanában viszont erre nincs lehetősége, mert a kórházi kezelések alatt nyugodtan kell maradni az ágyában.
A Csodalámpától egy mobiltelefon volt a kívánsága, melyet könnyen magával tud vinni bárhová és amin - a várakozás ideje alatt - meséket tud nézni és a kedvenc játékaival is tud játszani.
Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását!
Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.06.01.
Robi kedvenc időtöltése a szabadtéren való játék. Nagyon szeret trambulinozni, illetve focizni, rollerezni és görkorcsolyázni. Már egy éve hegedülni is tanul.
Robika, aki már nagyon vágyott egy saját Xboxra nem is számított arra, hogy amikor bejönnek a kórházba, a vizsgálatok helyett a nagyon várt ajándékát fogja megkapni.
Örömét és a Csodalámpának szánt köszönetét papírra vetette.
Sikerült újra mosolyt, vidámságot csempészni egy kisgyermek életébe.
A támogatást köszönjük E.ON Hungária Zrt.-nek, mellyel valóra válthattuk Robi álmát!
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2022.06.29.
Dávid hosszú hónapokat töltött a szegedi Gyermek Klinikán. A család nagy örömére végre elhagyhatta a kórházat, már jól van, és otthonában töltheti a nyarat. Mindig egy nagy képernyős TV-re vágyott, hogy a saját szobájában nagy képernyőn élvezhesse a Netflixes kedvenc sorozatait. Végre teljesült a vágya a Csodalámpa Alapítványnak köszönhetően. Örülök, hogy én is részt vehettem a kívánság teljesítésben, és örömet szerezhettünk Dávidnak.
Köszönjük magántámogatóinknak, hogy segítségükkel teljesíthettük Dávid kívánságát!
Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2022.06.13.
Róbertnek mostanában kórházi kezelésekre kell járnia Budapestre.
Veleszületett betegsége miatt igazából csak a zenélő játékok és az építő játékok kötik le a figyelmét, épp ezért ilyen játékokat kért a Csodalámpa Alapítványtól.
Nagy örömmel bontogatta ki a dobozt, amiben a sok kívánság érkezett és egymás után próbálta ki a fejlesztő játékokat.
kívánság-koordinátor
Almásfüzitő, 2022.07.01.
Bettina szereti a kalandokat és a természet közelében is szeret lenni.
Alföldi lányként nagyon vonzódik a hegyekhez, épp ezért egy olyan helyen szeretett volna pihenni a családjával, ahol ez mind együtt van. Nagy vágya volt, hogy egyszer egy igazi rönkházban lakhasson.
Végül ez kívánság valóra válhatott számára és családjának is Szilvásváradon, ahol a család minden tagja nagyon jól érezte magát, örök élmény marad számukra ez a néhány nap.
A nagylány maga szervezte meg a kirándulásaikat és programjaikat, így nem csak a Szalajka-völgyben túráztak, hanem Lillafüredre is ellátogattak.
Hisszük, hogy ez az élmény is segíti gyógyulását!
Köszönjük a támogatást magántámogatóinknak és a Hócza Vendégház és Rönkház tulajdonosának, Hócza Lászlónak.
kívánság-koordinátor
Szilvásvárad, 2022.06.28.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004