Beszámolók


1.Január
30.Október



Nikolnak, ennek a kicsi lánynak is nagy örömet szereztünk akkor, amikor a kezébe vehette az általa kért ajándékát, a kis tabletet.

Mivel a kislány sok időt tölt a kórházban, egy kis segítségre volt szüksége, hogy gyorsabban teljen az idő…

Reméljük, a mesenézéssel, játékkal töltött percek, mégha csak ideiglenesen is, de elterelik a figyelmét a betegsége okozta kellemetlenségekről!


A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő LeasePlan Hungaria Zrt. különleges felajánlásként Csodabogár-regisztrációjával szeretne 25 gyerek kívánságteljesítéséhez hozzájárulni, melyből most Nikol álma válhatott valóra.

https://www.csodabogarak.com/Csodabogarak/Esemenyek/182


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.10.21.

30.Október



Milán egy nagyon kedves, kicsi faluból származó gyermek, akinek már születésétől kezdve sokat kellett kórházban lennie. És azt mindannyian tudjuk, hogy a kórházi ágyon nagyon nehezen telik az idő!

Ő nagyon szeret meséket nézni a kezelések alatt, ezért is esett a választás egy tabletre, ezt kérte a Csodalámpa dzsinnjétől!

Mint a fotón is látszik, nagy volt a kisfiú öröme, mikor kezébe vehette az ajándékát. Ezúton is kívánok neked Milán jó egészséget!


A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő LeasePlan Hungaria Zrt. különleges felajánlásként Csodabogár-regisztrációjával szeretne 25 gyerek kívánságteljesítéséhez hozzájárulni, melyből most Milán álma válhatott valóra.

https://www.csodabogarak.com/Csodabogarak/Esemenyek/182


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.10.21.

30.Október


Krisztián betegségéből adódóan elég sok időt tölt ágyban, így régi vágya volt, hogy a szobájába egy modernebb, kényelmesebb ágy kerüljön.

Amikor a bútor kiszállítása történt, a kisfiú édesanyjával Budapesten kontrollvizsgálaton volt, így igazi meglepetés érte, amikor belépve a lakásba, megpillantotta a hatalmas csomagot. Azonnal tudta, hogy az ő ágya érkezett meg!

Sajnos aznap este már nem volt idő az összeszerelésre, de azt kérte, régi ágyára tegyék rá az új matracot, hogy már azon tudjon aludni

Így is történt!
Azóta, mint a képek is mutatják, boldogan pihen összeszerelt, kényelmes ágyában!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2019.10.29.

30.Október


Dénes egy vagány, fiatal srác, aki szívesen próbál ki új hobbikat, szabadidejét is szereti aktívan eltölteni.

Az utóbbi időben elkezdett a fotózás után érdeklődni, ezért a vágya egy komolyabb fényképezőgép volt.

A gép a legjobbkor érkezett, ugyanis Dénes ma éppen egy lovastáborba készült, ahol kipróbálhatja új fényképezőgépét.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Áchim Boglárka
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.10.28.


30.Október


Ádámra kezelőorvosa hívta fel a figyelmünket, gondolta, hogy a nagyfiúnak betegsége folytán lehet egy kívánsága az alapítványtól. Így jutottunk el a megbeszélésig, végül Ádám kérése egy NINTENDO SWITCH játékgép lett, amihez 1-2 játékot is kért.

Mivel kívánságának teljesítése hétköznapra esett, ezért az átadást úgy kellett időzítenünk, hogy Ádám hazaérjen az iskolából. A házuk előtt találkoztam a három vidám fiatalemberrel, akik vállalták az ajándékozást, csak ezért utaztak le Szegedre.

A lakáshoz felérve már várt minket Ádám és anyukája. A csomag kibontását követően, négyen könnyedén összeállították és üzembe helyezték a Nintendót.

A nagyfiú a játékoknak is nagyon örült, a kívánságteljesítőkkel még a programozásról és egyéb játékprogramokról is beszélgetett.


Köszönjük a Bizalmi Kör tagjainak és magántámogatóinknak a segítséget, ismét nagy örömet szereztek!

Köszönjük Krnács Péternek, Letenovics Rolandnak és Pálkerti Norbertnek, hogy személyesen részt vettek a kívánságteljesítésen!


Nagy Andrea
kívánság-koordinátor
Szeged, 2019. október 24.

29.Október



Dzsémi - a kórházban csak így nevezzük őt - kívánsága egy laptop volt.

Édesapával egyeztettem, hogy az alibink a kívánságteljesítésre egy vérvétel legyen. Mivel a kisfiú az esetleges orvosi beavatkozástól annyira kétségbe volt esve, nem húztam az időt, hamar odaadtam neki az ajándékát. Nagy pillanat volt látni azt, hogy egy gyermek mennyire felhőtlen boldogsággal tud örülni, leírhatatlan érzés ilyenkor ez nekem.

Dzsémi betegsége miatt az utóbbi időben többször „élvezte” a kórházunk vendégszeretetét. Szerettem volna jót tenni, örömöt szerezni, ha csak annyival is, hogy mesélek neki a Csodalámpáról. Úgy gondolom, ez sikerült!

Édesanyjával és édesapjával együtt nagyon örültek az ajándéknak, nagyon szépen köszönik mindenkinek, akinek valamilyen szerepe volt abban, hogy megkapja ezt a csodamasinát.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2019.10.04.

29.Október



A 13 éves Martin egy LEGO Technik 42100 Liebherr Exkavátort kért. Martin jelenleg kórházi kezelés alatt áll, ezért az ajándékot ott adtuk át neki.

Amint beléptünk a terembe kezünkben a csomaggal, Martin egyből tudta, hogy ez a nagy doboz csak az ő ajándéka lehet. Ölébe kapta, és izgatottan kezdte bontogatni a hatalmas dobozt, ami hamarosan kiürült, és Martint teljesen betemették a különböző méretű, kockákkal teli zacskók és használati utasítások.

Az összerakásra persze majd csak otthon kerülhet sor hely hiányában, illetve az nagy odafigyelést igénylő feladat lesz. Martin már nagyon várja, hogy hazamehessen, és összerakhassa a LEGO-t. Mi is nagyon várjuk, hogy megkapjuk majd a képet az elkészült exkavátorról.


Köszönjük a LEGO Manufacturing Kft. ismételt támogatását, nagy örömet szereztek ezzel az ajándékkal is!!


Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.10.21.

29.Október


Levente számára sikerült a Csodalámpa Alapítvány támogatásával egy akkumulátoros tűzoltó autót átadnunk, így teljesítve a kisfiú álmát!

Levit az adományozókkal együtt az otthonában leptük meg, a csodálatos autóba ő és a kistestvére is befér. Soha nem fogjuk a kolléganőmmel elfelejteni a kisfiú arcát, tekintetét, amikor meglátta a csillogó- villogó élethű tűzoltó autót. Akkora örömöt szereztek neki kedves támogatóink, hogy még a könnyei is kicsordultak. Amikor korábban valahol ellopták tőle a kicsi játék tűzoltó autóját, nem is remélte, hogy egyszer ekkora „beülős szuperautóval „sikerül őt kárpótolnia egy pár jószívű, segítőkész embernek.

Teljesen elvarázsolta a tűzoltóautó vizet spriccelő fecskendője, a tűzoltó készülék, a sisak és a többi kiegészítő, ami minket felnőtteket is magával ragadott.

Köszönjük, hogy az alapítvány jóvoltából mi is részesei lehettünk egy álom megvalósításának.




Köszönjük a Bizalmi Kör támogatását, Letenovics Rolandnak a kívánságteljesítésen való személyes részvételét!


Sallai Anita és Csernikovics Mónika
kívánság-koordinátorok
Tiszaújváros, 2019.09.26.

28.Október

Zsuzsi gyönyörű fiatal hölgy, aki édesanyjával érkezett a találkozóra.

Rengeteg energiával rendelkezik, folyamatosan alkot és segíti diáktársait. Divattervező szeretett volna lenni és lovas terapeuta. Most művészeti iskolába jár és grafikusnak készül. Rengeteget rajzol.

Rajzaival országos rajzversenyt nyert, versillusztrációkat is készít. Az iskolában a diákönkormányzat tagja, és diákbált szervez a társainak. A jövőbeli tervei között szerepel a jelbeszéd megtanulása.

/ 3



Úgy érzem, rengeteg feladat áll még Zsuzsi előtt. Bízom benne nagy segítséget nyújt majd az alkotásban, tanulásban és a céljai megvalósításában ez a laptop.

Nagyon nagy örömet szereztünk ezen a délutánon, Zsuzsi nevében is köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!



Ficzere Edina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.10.18.

28.Október

Sanyi már régen szeretett volna a saját szobájába egy TV készüléket, mert bizony néha nehéz megegyezni a család többi tagjával, melyik műsort nézzék.

A nagyfiú széles mosollyal vette át tőlem a hatalmas dobozt, örömmel vitte haza.

Elmondta, ha hazaér, az első dolga az lesz, hogy üzembe helyezze a készüléket és felszerelje a falra.
Szemmel láthatóan izgatottan várta, mikor indulhatnak már hazafelé...

Sándor nevében is köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Kónya Szilárdné
kívánság-koordinátor
Miskolc,2019. 10. 18.

28.Október

Nimród hároméves komoly fiatalember, aki csodálattal nézi a rendőrbácsikat…
Mi mást kért volna magának a Csodalámpa dzsinnjétől, mint egy „igazi” rendőrautót.

Az ajándékkal nagyon nagy meglepetést és örömet szereztünk a kisfiúnak, édesanyjától megtudtuk, nagyon sokat használják azóta ezt az autót.

Reméljük, sok kellemes órát tölthet Nimród az új játékával.

Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!



Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.10.14.

28.Október


Levente gyakori „látogatója” kórházunknak, egy ilyen találkozás alkalmával beszélgettem vele a Csodalámpa Alapítványról, arról a lehetőségről, hogy betegsége miatt kívánhat egyszer. Hamarosan meg is született a kisfiú döntése, laptopot kért, így régi álma válhat valóra.

Szüleivel érkezett a szokásos kontrollra, behívtam a tanulószobába, ahol megpillantotta a laptop dobozát, és abban a pillanatban az amúgy szorongó kisfiú feloldódott! Láthatóan nagy örömöt szereztünk neki!

Miközben gyönyörködött az új laptopjában, azért elmondta, játékra, tanulásra, filmnézésre és zenehallgatásra szeretné majd használni az ajándékát.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Víz Krisztina
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.10.08.

28.Október


Egy iskola utáni péntek délután érkeztem Dominikhoz a kórházi szobájába.

Mikor meglátott, már tudta, hogy a hőn áhított laptopot rejti a kezemben lévő jókora csomag. Az öröm, amit az arcán láttam, mindent elmondott.
Nagyon izgatott volt, alig várta, hogy végre kibontsa és megsimogassa a saját laptopját. Tanulásra és játékra is szeretné használni.
Nagyon köszöni a Csodalámpának ezt a mesés ajándékot!



Dominik nevében is köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!



Benedekné Ferencsik Éva
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2019.10.11.

9.Október



A tízéves Zoli nagyon szereti a számítógépes játékokat, így alapítványunktól egy laptopot kért…

A kívánságteljesítésre egy budapesti kontrollvizsgálat után került sor. Jó volt látni a kisfiú örömét. Először szégyenlősen nem akarta, hogy fényképezzük őt, de végül feloldódott.

Reméljük, sok-sok boldog órát töltesz majd az új géped társaságában!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Filler Gabriella és Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.szeptember 19.

9.Október



Zita az utóbbi években sokszor volt kórházban újra és újra. Talán ez is volt az oka, hogy a kívánságára rátalálni hosszú időt vett igénybe. Egyszer csak nagy örömmel közölte velem, mit is szeretne.

Azt tudnunk kell, hogy őt befolyásolni, sürgetni nem lehetett, és ennek ő hangot is adott.

Egyik csütörtöki napon, amikor Zitának kezelésre kellett jönnie, a szülőket behívta magához a Főorvosnő, és elújságolta, milyen nagy örömben lesz része a mai a nagylánynak. Ez a klassz „csajos” laptop segítségére lesz a tanulásban, no és a játék a kikapcsolódás sem maradhat majd el.

A köszönő levele és a fotó róla tükrözi a boldogságát.

Köszönjük, hogy újra osztozhattunk egy kívánságteljesítés örömében!




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Dr. Horváth Ágnes főorvos és
Icsó Klára kívánság-koordinátor
Veszprém, 2019.szeptember 26.

9.Október



A 8 éves Norbit az otthonában kerestük fel Pál Katával, az adományozó képviselőjével. Egy nagyon kedves kisfiút találtunk a kertben kisöccsével együtt hintázva. Súlyos műtéten esett át a közelmúltban, az első osztályt is csak magántanulóként tudta elvégezni. És még sok kezelés vár rá, kis barátait is nélkülöznie kell.

Van viszont egy remek kisöccse, megható volt látni, ahogy ő is viseli a maszkot. Norbi álma egy gyerek-quad volt, mivel pici kora óta nagyon érdeklik a motorok, járművek.

Kicsit szégyenlősen, de annál nagyobb örömmel vette át az indítókulcsot a gyönyörű kék
quadjához.

Azonnal ki is próbálta, és nagy boldogan elvitte egy körre a testvérét is.

Mennyi erőt adhat egy kisfiúnak a gyógyuláshoz egy ilyen ajándék! Kívánunk sok türelmet a további kezelésekhez, és mielőbbi felépülést Norbinak!




Köszönet a Nu Skin Eastern Europe Kft. kollektívájának a kívánság teljesítéséért, Pál Kata alelnöknek pedig az ajándékozáson való részvételért!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Tárnok, 2019. szeptember 27.

9.Október



Máté sok mindenen van már túl, és sok minden vár még rá.

Mindig feszülten érkezik a kontrollra, de a mai izgalom más volt, mint a megszokott. Tudta, hogy a Csodalámpa Alapítvány dzsinnje érkezik hozzá, megkapja a várva várt laptopot.

Nagy örömmel vette át ajándékát, a gépet főleg a tanuláshoz használja majd, és filmeket néz rajta.


Köszönjük a Thermal Hotel Visegrád támogatását, melynek segítségével Máté álma is teljesülhetett!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019. szept. 2.

9.Október


Gábor csendes, udvarias nagyfiú, aki a kezelések utáni kontroll vizsgálatokra jár az osztályra. A Csodalámpa Alapítványtól laptopot kért, amit elsősorban tanulásra, iskolai feladatok, projektek elkészítésére használna.

A mai kontroll vizsgálatra érkezve, nem is sejtette, hogy teljesül a kívánsága. Amikor megjelentem kezemben a nagy dobozzal, még akkor sem gondolta, hogy ez a csomag az övé.

Hatalmas volt az öröme, amikor megtudta, hogy most kapja meg a várva várt laptopját. Köszönjük Csodalámpa, hogy ma is boldogabbá varázsoltad egy gyermek napját!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Russay Ildikó
kívánság-koordinátor
Pécs, 2019. szeptember 23.

9.Október



Klinikánkon régebb óta kezelés alatt álló kislány kívánsága egy televízió volt. Közösségbe nem mehet, rehabilitációja, kezelése még tart, ezért kedvenc időtöltése jelenleg a tévézés.

Akkor is a klinikán tartózkodott még Fanni, mikor megleptük őt, és hazautazás előtt teljesítettük kívánságát.

Utólag megtudtam, otthon sikeresen beüzemelték az új készüléket. A kislány boldogan mesélte, miket nézett otthon a „szabadság” alatt.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Nagy Andrea
kívánság-koordinátor
Szeged, 2019. szeptember 13.

9.Október



Dorka legnagyobb vágya az volt, hogy egy Ragdoll kiscicát kaphasson a Csodalámpától. Szerencsére kezelőorvosa még azt is megengedte, hogy a cica a kórházban a kislány külön szobájában vele lehessen.


Köszönjük magántámogatónknak, hogy közösen örömet tudtunk szerezni Dorkának!


Sorompó Anett
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.09.27.

9.Október


A CSODALÁMPA Alapítvány újabb gyermek kívánságát teljesítette.

Dóra nagyon meglepődött, mikor meglátott. Szülei nem szóltak, hogy már napok óta a garázsban van az ajándéka, egy nagyon komoly túrakerékpár. Közösen bontotta ki a szüleivel a dobozból a gyönyörű kerékpárt.

Dóra csak mosolygott és csodálta a gyönyörű biciklit. Természetesen mindjárt ment is egy kört az udvaron. Elégedetten mondta, hogy kiváló kerékpárt kapott. Ezzel fog kijárni a tanyára a lovaihoz. Még sokat beszélgettünk.

Megint nagyon jó helyre került az ajándék, reméljük sokáig nagy öröme lesz benne.




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Szabó László
kívánság-koordinátor
Sióagárd, 2019.09.10.

9.Október



Ádám 16 éves fiú, akinek mindene a számítástechnika és a programozás.

Ahhoz, hogy a programozásban tudjon tovább fejlődni és tanulni, szüksége volt egy laptopra. A Csodalámpa Alapítvány örömmel teljesítette ezt a kívánságát, az ajándékát a mai napon vehetett át.

A fényképen is látható, milyen nagy örömet szereztünk!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Miholecz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2019.09.17.

8.Október


Zsófi egy szép, új, lányos szobáról álmodott!

Betegsége miatt szükség is volt egy steril szobára, amit családi összefogással meg is valósítottak, a Csodalámpa dzsinnje pedig szállította az ágyat és a szekrényt.

Nagy örömet szereztünk a kislánynak, de az igazi boldogsága majd az lesz, ha sok időt tölthet otthon, nem a kórházban telnek a napok.


Köszönjük magántámogatóink segítségét!

Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2019.08.02.


8.Október


A 15 éves Zoltán igen nehéz időszakon van túl. Betegsége kapcsán sajnos sok fájdalmas kezelést kellett elszenvednie, így szinte el sem hitte, amikor önkéntesünk megkérdezte, mi is lenne az, ami örömet szerezne neki. Vágya egy igazi fiús telefon volt, azaz egy Iphone 7.

Mint mindig, belevetettük magunkat a szervezésbe, nagy örömünkre, hamar találtunk támogatót is a kívánságteljesítéshez.

Zoli nem is gondolta ezen a szép napon, hogy nem csak a szokásos kontrollvizsgálatok várnak rá, hanem kedves támogatónk, Ildi is.

Sajnos a nagyfiú még be is lázasodott, így mindenre számított, csak arra nem, hogy amint kilép a vizsgáló ajtaján, egy kedves hölgy megszólítja, és át is adja a várva várt ajándékot.

Reméljük, hogy a telefon megkönnyíti a további kezelések elviselését, azt viszont tudjuk, hisszük, hogy jó helyre került ez az ajándék is.


A kívánságteljesítéshez nyújtott támogatást hálásan köszönjük Banga Ildikónak.


Sorompó Anett
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.szeptember 19.

8.Október


Sanyikát otthonukban látogattam meg, ahol az udvaron már ott állt összeszerelve az a kerti játszótér, amit a Csodalámpától kért. Jobb helyre nem is kerülhetett volna az ajándék, hiszen van egy kisebb testvére, akivel minden idejüket, ameddig jó az idő, itt töltenek kint a szabadban.

Boldogan mutatták be a hintát, a csúszdát, a mászófalat és a tornyot használat közben.

Öröm volt látni, hogy az elején zárkózott kisfiú, a bemutató végére milyen büszke volt az ő saját játszóterére.




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank ismételt támogatását!


Kónyáné Tímea
kívánság-koordinátor
Maklár, 2019.szeptember 4.

8.Október


Barnabás sportos fiú, a legjobban biciklizni szeret!

Nem is gondolkozott túl sokat azon, hogy mi legyen a kívánsága, hobbijához kért egy komoly biciklit. A járgány beszerzése elég kalandosan ment, de végül a fiatalember átvehette a kiszemelt kerékpárt.

Összességében sokat kellett várnia, de végül is még időben érkezett az ajándék, mivel azon a héten szombaton lakóhelyén, Hódmezővásárhelyen, komoly kerékpárversenyt tartottak, ahol Barnabás már az új biciklijével indulhatott, sőt szép eredményt is elért!

Gratulálunk a megszerzett II. helyezéshez!




Köszönjük a Thermal Hotel Visegrád ismételt támogatását!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2019.szeptember 11.

1.Október


Kitti elképesztő bátorsággal és életszeretettel küzd és ez körülötte mindenki életét bearanyozza.

Németh Csabáné, a csodálatos és legendás szombathelyi zongoratanárnő emlékére tanítványai adtak jótékonysági koncertet Szombathelyen, amelynek bevételéből Kitti álma megvalósulhatott.

A tündéri, hatéves kislány vágya egy kényelmes kanapéágy volt, amit a szobájába kért, mivel szereti, ha éjjelente apa vagy anya a közelében van…

Az elmúlt napok is izgalommal teltek, mivel az édesapa, ahogy ideje engedte, folyamatosan szerelgette az ágyat, így szombatra elkészült a várva várt bútordarab, összeszerelve, a megfelelő helyre elhelyezve várta a gazdáját.

Támogatónkkal, Jádi-Németh Andreával együtt látogattuk meg Kittit, hogy határtalan örömében osztozhassunk! A képek jól tükrözik a kislány boldogságát!




Köszönjük Jádi-Németh Andreának, hogy az Édesanyja emlékére rendezett jótékonysági koncert bevételét ajánlotta Kitti kívánságteljesítésére!!!


Ligetvári Márti
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2019.09.28.

Archívum



Belépés