Beszámolók


1.Január
31.Augusztus

Noémi nagyon szereti a lovát, amit nem otthon, hanem egy közeli istállóban tartanak, sűrűn látogatja a négylábút és lovagol rajta. A Csodalámpától azt kérte, szeretné, ha egy idomár foglalkozna a kedvencével. A több hónapon át tartó foglalkozásról így írt nekünk:


„Hogy számomra mit jelentett, Zerinváry Szilárdtól és a lovamtól nagyon összetett dolgokat és sokkal többet tanultam, mint azt valaha gondoltam volna. A ló lényéről, viselkedéséről, a mozgásáról, nekem önerőből nem lett volna elég tudásom, hogy azt elérjem, amit mostanra sikerült. Sokat segített a lovaglás/lovazás helyre állnom mind lelkileg, mind testileg. Mielőtt idekerültem a lóval, nem tudtam megfogni, a legelőről behozni sem. Mostanra ez már hál'istennek nem jelent problémát. A kitartást erősítette bennem mindvégig, hogy ne adjam fel vele se, hiába nem egyszerűek és gyorsak a dolgok. Nagyon hálás vagyok ezért a támogatásért, minden alkalom, amikor kint voltam, különleges volt: az élmény, amikor először ültem rá, vágtáztam a ló hátán, az felemelő volt, és ennél már csak jobb lesz mindig, egyre szorosabb kapcsolatom lesz a lóval és ez erőt ad, kikapcsolódást jelent a lovaglás. Tényleg hálás vagyok mindenért, amit ott tanultam a kiképzőmtől, és az alapítványnak, amiért ezt lehetővé tették, még inkább azért, amilyen módszerrel tanulhattam ezt az egészet. Sebők Noémi”

/ 4




Köszönjük a Lenovo Magyarországnak, hogy „ A bennünk rejlő kimeríthetetlen energia” elnevezésű kampányának keretében a művészek által festett pólók elárverezéséből származó adománnyal, valamint tárgyi eszközökkel támogatta a Csodalámpát, és így valóra válhatott Noémi álma.

Külön köszönet a Lewis PR ügynökségnek és Kiss Miklós vezetésével a kampányban szereplő művészeknek, akik munkájukkal és a felajánlott alkotásaikkal segítették az alapítvány tevékenységét.


Lengyel Andrea
kívánságkoordinátor
Szeged, 2015. június-augusztus

31.Augusztus

"Tudta Máté, hogy ezen a napon érkezik az XBOX, de mégis örömújjongás kísérte a csomagbontást. Hát még amikor kibontotta a hozzá kapott kedvenc játékát! Biztos vagyok benne, hogy a "gyógyító hormonok" elindulnak útjukra, mikor Máté leül önfeledten játszani az újdonsült játékával!"

/ 2




Köszönjük MagNet Magyar Közösségi Bank ismételt támogatását!



Nagy Olga
kívánság-koordinátor
Mátészalka, 2015. 08.08.

31.Augusztus

Dávid szereti a nyüzsgő, mozgalmas életet, nagyon sok barátja van, most a kezelések miatt azonban nem nagyon mehet sehova, feküdnie kell. Nagyon nehezen viseli a bezártságot, ezért egy laptopra vágyott, hogy könnyebben tudja tartani a kapcsolatot a szeretteivel és az iskolatársaival. A kívánságteljesítést is a kórházban szerveztük meg, ahova az Invitel munkatársai, Iski István és Jeszenszky Zsolt is eljöttek, s mivel hallották, hogy Dávid szeret horgászni, így meglepetésként egy műcsalit is hoztak ajándékba. Sajnos nem lehetett hosszú időt eltölteni a kórteremben, de az öröm, amit Dávid arcán láttak, annál meghatóbb volt.

/ 2




Köszönjük az Invitel Távközlési Zrt. támogatását, mellyel valóra válhatott Dávid álma.



Felkai Márta és Sipos Zsuzsanna
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2015.július 15.

30.Augusztus

Annamária élménybeszámolója római útjáról:

2015.augusztus10.-én a kora reggeli órákban találkoztunk útitársainkkal és kísérőnkkel a repülőtéren, ahol a gyors bemutatkozás után megbeszéltük,hogy ki mit szeretne látni Rómában.
A repülőgép landolása után hamarosan az elegáns Mariott Park Hotelbe érkeztünk.Megcsodáltuk a szálloda úszómedencéjét, a gyönyörű éttermét és a szobánkat, amelyben két fürdőszoba volt!

Mielőtt a város felfedezésére indultunk,egy igazi olasz házias étteremben pizzát ebédeltünk. Szinte hihetetlen, de már az első nap rengeteg nevezetességet láttunk: a Spanyol lépcsőt, a Trevi kutat, és az Angyalvárat. Természetesen a többi napra is maradt még látnivaló: Colosseum, Vatikán és a Szent-Péter Bazilika.

/ 6




Az egyik legizgalmasabb program a város környékén lévő állatkert és vízi-vidámpark meglátogatása volt. Részt vettünk a delfinbemutatón és az állat etetésen valamint a vízicsúszdákat is kipróbáltuk. Utolsó nap délelőttjén a szálloda gyönyörű medencéjében pihentük ki az előző napok fáradalmait.
Kellemesen elfáradva és felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Köszönjük a támogatóknak és Benkő Vilmos önkéntesnek, hogy valóra vált a római utazás.

L**** Annamária és anyukája: V****** Zsuzsanna

Köszönjük magántámogatóinknak, a Magyar Nemzeti Bank-nak, a Deutsche Wirtschaftsclub Ungarn tagjainak és dr. Arne Gobert úrnak, valamint Rick Enders úrnak, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatójának a kívánság teljesítéséhez nyújtott segítséget, mely nélkül Annamária vágyát nem tudtuk volna valóra váltani.

Benkő Vilmos
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. augusztus 16.

26.Augusztus

Noémi élménybeszámolója római útjáról:


Hétfőn, kora reggel indult a gépünk felejthetetlen élményeink helyszínére, Rómába. A repülés kellemesen telt, izgatottan ültünk fel a buszra, amivel a szállodába mentünk. A hotel elnyerte a tetszésünket, gyönyörű szobánk volt, ami a medencére nézett.

Az érkezés napja csodálatosan telt, végigjártuk a város gyönyörű, régi épületeit, jártunk a Trevi-kútnál, a Pantheonban ès a Piazza Navonán is. A következő nap újabb szép élményeket rejtegetett számunkra, megnéztük a Colosseumot és az Angyalvárat, aztán finom, olasz desszertet ettünk.

Szerdán metróval indultunk a városból, hogy aztán buszra szállva eljuthassunk a Zoomarine-ba, ahol találkozhattunk a delfinekkel. Amint megérkeztünk, minden fontos tudnivalót elmondtak róluk, aztán fényképet készíthettünk velük, ès utasíthattuk őket valamilyen mutatványra. Èn Marcoval fènykèpezkedtem aki nagyon aranyos volt. Örök èlmèny számomra a velük való találkozás. Ezután késő délutánig maradtunk a Zoomarine-ban, ahol megnéztünk egy delfin-showt, láttunk pingvineket, fókákat, ès kipróbáltuk a vízi csúszdákat is.

/ 5



A csütörtöki napunk a vatikáni múzeumok megtekintésével kezdődött, majd a Szent Péter Bazilikát és a Sixtus-kápolnát csodáltuk meg. A délután folyamán vásároltunk, olasz pizzát ettünk. Utolsó napunkba még belefért egy kis úszkálás a szálloda medencéjében, aztán elindultunk a repülőtérre. Hazaérkezve elbúcsúztunk egymástól, és számtalan rendkívüli élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Végül szeretném megköszönni kísérőnknek, Benkő Vilmosnak, hogy mindvégig a kedvünkben járt, kívánságainkat leste, a Csodalámpa Alapítványnak a fáradhatatlan munkájukat, álmaink teljesítését, az utazás megszervezését és az örök emlékeket.
Szeretettel, T**** Noémi

Köszönjük magántámogatóinknak, a Magyar Nemzeti Bank-nak, a KPMG partnerének, Ságodi Attila úrnak, valamint Rick Enders úrnak, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatójának a kívánság teljesítéséhez nyújtott segítséget, mely nélkül Noémi vágyát nem tudtuk volna valóra váltani.

Benkő Vilmos
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. augusztus 16.

19.Augusztus

Mónikát a művészet szinte minden ága érdekli, szívesen rajzol, örömmel vesz részt kézműves foglakozásokon, ugyanakkor a divat világában is jártas.
A kezelések miatt sajnos sokat van kórházban, ezért ősztől magántanulóként kell majd elsajátítania az iskolai tananyagot. Ezért a tanulást is megkönnyítő készülékre, egy hófehér laptopra vágyott, amihez a lányok körében a trendi divat szerint rózsaszín táskát kért. Az Invitel munkatársai, Iski István és Jeszenszky Zsolt a kórházban látogatták meg Mónikát, és a laptop mellé egy monster high babát is hoztak ajándékba, hogy felvidítsák a kislányt.

/ 2




Köszönjük az Invitel Távközlési Zrt. támogatását, mellyel teljesülhetett Mónika álma.



Felkai Márta és Sípos Zsuzsanna
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2015. július 15.

14.Augusztus


Krisztián 6 éves kisfiú. Hosszú kezelésen van túl, és még több hónapos kórházi tartózkodás vár rá, amíg meggyógyul. Miskolcon a GYEK-ben gyógyítják.

Mindene a motor, a quad. Van egy két lábbal hajtható kicsi motorja, s azt mindig hozza a kórházba a kezelésekre, s viszi, amikor hazamennek. Szeretett volna egy olyan igazi "száguldós" quadot, amit nem kell lábbal hajtani, hanem magától megy.

S a Csodalámpa dzsinnje elhozta Krisztián számára a várva várt "száguldós" akkumulátoros gyermek járművet. Volt is nagy meglepetés és öröm, amikor a kisfiú megpillantotta a gyönyörű piros-fekete járgányt.

Ahogy ráült, le sem akart róla szállni. A lába, a háta sem fájt már, csak "száguldhasson".
Szeme csillogott, szája fülig ért, úgy mosolygott. Mi, akik jelen voltunk, meghatódva örültünk Krisztiánnal együtt.

Kedves Krisztián! Kívánjuk, hogy ez a boldogság, s öröm segítsen gyógyulásodban!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2015. augusztus 12.

14.Augusztus




Egy szép nyári délután útra keltünk, hogy Bianka kívánságát teljesítsük. Nagyon vágyott egy laptopra.

Támogatónkkal Magyarosy Gáborral és kedves feleségével megérkeztünk hozzá. Bia sejtett valamit, de elmondása szerint kicsit zavaros volt a történet, hogy kik érkeznek hozzájuk... Anyukájának mondta, ha délután megyünk, akkor készít nekünk finomságokat.

Vacsorával várt minket és még süteményt is sütött nekünk. Sokat beszélgettünk, Magyarosy Gábor úr pedig átadta Biának az új laptopot.

A nagylány szeme csillogott, nagyon boldog volt, végre neki is van egy komoly gépe.

Remélem sok örömöd lesz benne! Jó egészséget kívánunk neked! Légy mindig vidám és mosolygós!


Köszönjük a Magyarosy család ismételt támogatását!


Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Andornaktálya, 2015. 08.12.

14.Augusztus




A szegedi 17 éves Ákos régi vágya volt, hogy édesanyjával és testvérével együtt nyaraljon a Balatonnál.

Hol egészségi állapota, hol nyári iskolai elfoglaltságai miatt /szakközépiskolában tanul / kellett halasztanunk az utazást, de végül sikerült megtalálnunk a megfelelő időpontot.

Augusztus 4-én felkerekedett a család és elindultak a Hotel Magisternbe, Siófokra. Az idő is kedvezett nekik, a legforróbb kánikulai napokat tölthették víz melletti nyaralással.


Köszönjük magántámogatóinknak és a Connexgroup támogatását, felejthetetlen napokat szereztek Ákosnak!


/ 2




Lakatos Edina és Bakonyi Joli
kívánság-koordinátorok
2015. 08.10.

11.Augusztus

Egy virágos szabolcsi település /Kék/ szépen rendezett portáján él egy házaspár 3 fiával.
István a legidősebb, sugárzó tekintetű, értelmes kisfiú, ő kívánhatott a Csodalámpa dzsinnjétől. Kívánsága egy XBOX játékgép lett, várhatón a kisfiú sok időt tölt majd előtte, hisz István mozgásában korlátozott. Ennek ellenére hihetetlenül aktív gyerek,a kedvence a foci, ilyen játékot kapott kiegészítésképp.
Ez az ajándék kiváló lehetőség arra, hogy átéljen olyan élményeket , tevékenységeket is, amit, a valóságban nem tud.

/ 2



Köszönjük a FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását,és kollégájuk, Király István személyes jelenlétét az ajándékozáson.



Nagy Olga
Kívánság-koordinátor
Kék, 2015.07.15.


10.Augusztus

Misi egy laptopot kért a Csodalámpától, nem is akármilyet, hanem fehéret, mert ez a kedvenc színe.
Mivel a kezelések miatt sokat kell kórházban lennie, így magántanulóként a laptopot a kapcsolattartáson kívül tanuláshoz is használná.
Szüleinek sikerült az utolsó pillanatig titokban tartani, hogy miért is indulnak Budapestre, ott kivel találkoznak majd, s vajon miért. A Lenovo Magyarország székházában a cég vezetője, Lukács Anita fogadta a vendégeket. Amikor kedves támogatóink átnyújtották a várva várt ajándékot, Misi nem hitt a szemének, és a mosolyán láttuk, mennyire örül. Egy kis segítséggel a programot is sikerült feltelepíteni és már indulhatott is a játékkeresés, az internet világának felfedezése.

Reméljük, hogy az ajándék megkönnyíti a kezelések miatti kórházi tartózkodást és segít a mielőbbi gyógyulásban is.

/ 2




Köszönjük a Lenovo Magyarországnak, hogy „ A bennünk rejlő kimeríthetetlen energia” elnevezésű kampányának keretében a művészek által festett pólók elárverezéséből származó adománnyal, valamint tárgyi eszközökkel támogatta a Csodalámpát, és így valóra válhatott Misi álma.

Külön köszönet a Lewis PR ügynökségnek és Kiss Miklós vezetésével a kampányban szereplő művészeknek, akik munkájukkal és a felajánlott alkotásaikkal segítették az alapítvány tevékenységét.


Felkai Márta és Patzauer Éva
Kívánságkoordinátorok
Budapest, 2015. július 28.

10.Augusztus

Dóri most lesz felső tagozatos és úgy érzi, hogy az iskolai feladataiban sokat segítene egy csodagép, ezért egy komoly tabletet kért tőlünk. Amikor a szülei elmondták, hogy Budapestre jönnek kirándulni, még nem is sejtette, milyen nagy meglepetés éri a fővárosban.
A Lenovo Magyarország székházában találkoztunk, ahol a cég vezetője Lukács Anita fogadta a vendégeket. Amikor Dóri kibontotta az ajándékot, széles mosollyal az arcán csak ennyit mondott: épp ilyet képzeltem el. Egy kis segítséggel már indult is a tableten a program és Dóri percenként mutatott nekünk egy-egy kedvelt játékprogramot.
Reméljük, hogy a hasznos tablet segíti majd Dóri gyógyulását, és a használatával minél egyszerűbben megy majd neki nem csupán a nehéznek ígérkező ötödik osztály, hanem később az iskolaváltás is.

/ 2




Köszönjük a Lenovo Magyarországnak, hogy „ A bennünk rejlő kimeríthetetlen energia” elnevezésű kampányának keretében a művészek által festett pólók elárverezéséből származó adománnyal, valamint tárgyi eszközökkel támogatta a Csodalámpát, és így valóra válhatott Dóri álma.

Külön köszönet a Lewis PR ügynökségnek és Kiss Miklós vezetésével a kampányban szereplő művészeknek, akik munkájukkal és a felajánlott alkotásaikkal segítették az alapítvány tevékenységét.


Felkai Márta és Patzauer Éva
Kívánságkoordinátorok
Budapest, 2015. július 28.

10.Augusztus

Amanda egy vidám kis hölgy, aki szeretett volna egy málna színű ágyat és szekrényt a szobájába.
Egy szép nyári nap útra indult a csodalámpa dzsinnje,hogy teljesítse Ami kívánságát.
A bútor nagyon tetszett a kicsi lánynak, örömmel nézte, ahogy berendezték a szobáját az új bútorokkal , boldog volt, szeme csillogott.
Remélem nagyon sok szép álomban lesz részed!
Jó egészséget kívánok neked,tudod: mindig mosolyogni !

Köszönjük a MagNet Magyar Közösségi Bank támogatását!



Bobkó Stella
önkéntes-koordinátor
Nyírgyulaj, 2015. 07.21.

8.Augusztus

A 17 éves Gergő a kezelések előtt sokat kosarazott, így kívánsága egy komoly kosárcipő volt. De nem is akármilyen, a neten olyan modellt választott, ami még nem kapható Magyarországon.

Mint tudjuk, a Csodalámpa dzsinnje nem ismer lehetetlent, támogatóink még kevésbé!!Simonfalvi Ildikó, aki már több gyermekünk álmát teljesítette körülnézett a nagyvilágban és gyorsan beszerezte a "csodacipőt".

A találkozót egy orvosi kontrollhoz időzítettük a Szent László Kórházban, Gergő apukájával érkezett, én pedig Ildikóval, akinek a kezében ott lapult az ajándék. Gergő a körülmények miatt talán ott és akkor nem is tudta igazán kifejezni az örömét, de utólag megtudtuk, boldogsága határtalan volt!!


Köszönjük a Simonfalvi család ismételt támogatását!


Keskeny Zsuzsa
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.07.28.

8.Augusztus


Emma sokat töprengett azon, hogy mit is kérjen alapítványunktól, természetesen olyan dolgot, amihez kezelőorvosa is hozzá járul.

Végül egy utazás mellett döntött, szeretett volna eljutni a "magyar tengerhez", vagyis a Balatonhoz, mert még nem járt ott. Kapóra jött az iskola által szervezett nyári tábor, mert így osztálytársaival, barátaival élhette át az utazás élményét.

A csoportot kísérő pedagógus így emlékezik erre a néhány napra:


Június 24-e és július 1-je között iskolánk tanulóival 8 napot töltöttünk a balatonmáriai táborban. Emma a Csodalámpa Alapítvány segítségével jutott el életében először a Balatonra.

A programok között hajókirándulás, játszóház, színházi előadás, keszthelyi kirándulás is szerepelt.

Sok élménnyel tértünk haza.

Bodó Judit, kísérő pedagógus




Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!



Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2015. július 10.


7.Augusztus


A 13 éve Petra kívánsága az volt, hogy családjával a Nyíregyházi Állatparkba látogathasson el. Az utazásra egy forró júliusi napon került sor. Kisebb útbaigazítás után érkeztek meg Nyíregyházára. Találkozásunkkor egy kissé fáradt – hisz 3-4 órás utazáson voltak túl -, de annál izgatottabb csupa mosoly nagylánnyal ismerkedhettünk meg.

Egy gyors ebédet követően a sok izgalmas program és látnivaló közül a kalandparkra esett a választás. A védőfelszerelés felvétele után Petra a nagyobbakat is megszégyenítő bátorsággal indult el a felnőtt pályán. A fák között drótkötélen különböző akadályokon kellett keresztül küzdenie magát. A hőség ellenére még arra is maradt ereje, hogy egy újabb pályát is teljesítsen. A végén a tőle megszokott mosollyal indultunk el fagylaltozni. Mivel másnapra tervezték az állatkert megtekintését, a délutánt a strandon töltötték. A Tófürdő területén a termálvíz illetve a Sóstói tó hűs vize nyújtott felfrissülést a nyári melegben.

Vasárnap kipihenten, újult erővel vágtak neki az újabb kalandnak már az Állatparkban. Az első állomás a fóka-show volt, ami a jegesmedve és a pingvinek szomszédságában zajlik. A show minden gyermek és felnőtt számára látványos és mulatságos előadás, ahol az idomárok nagy hozzáértéssel és szeretettel bánnak az állatokkal. Volt itt karikán átugrás, integetés és puszi osztás is. A fókák után a Zöld Piramis volt a következő úticél. Itt különleges élményekben lehet része az idelátogatóknak, mivel itt cápákat, ritka halfajtákat is láthatnak. Petra számára főleg az a rész tetszett, mikor egy víz alatti folyosón átkelve karnyújtásnyira úszkáltak az óceán élőlényei. Itt láthatta még a félelem barlangját, illetve egy üvegfolyosón átkelve a lába alatt az elefántokat. Az ebéd elfogyasztása sem szokványos módon történt, ugyanis az étterem is ebben az épületben van, és ki mondhatja el magáról, hogy orangutánok társaságában ebédelt, természetesen egy üvegfal védelmében. Volt itt még látnivaló bőven, hisz nagyon sokféle ritka állatfajtával ismerkedhettek meg és bemutatókat láthattak. (pl. papagáj show, állatsimogató, tevegelő stb.)

/ 3



Petra és családja élményekkel gazdagabban és kellően elfáradva vágott neki a visszaútnak. Bízunk benne, hogy ez a ragyogó mosoly és jókedv átsegíti őt minden nehézségen, reméljük, hogy ezzel a kívánságteljesítéssel hozzájárulhattunk az ő gyógyulásához.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását, továbbá magántámogatónk P. Péter adományát, amivel feledhetetlen perceket szereztek ennek a nagylánynak!

Alagi Enikő és dr. Magyar Judit
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2015. 07.04.




7.Augusztus


Csanád kívánsága tavasszal érkezett hozzánk, a nagyfiú egy korszerű, jó teljesítményű asztali számítógépet kért.

A vásárlást komoly egyeztetés előzte meg, azért, hogy ne húzódjon tovább a kívánság teljesítése, egy szerdai napon látogattuk meg a nagyfiút otthonában. Mivel az időpontot vele egyeztettem, a meglepetés nem volt olyan nagy, mint az izgalom.

Az átadást követően Csanád azonnal kicserélte a régi gépét az újra, a modernebbre. Beszélgetés közben kiderült, hogy a középiskolát számítástechnikai szakon folytatja, azért volt szüksége egy gyorsabb, jobb gépre.

Jó testvérhez méltóan a régit a testvérének ajándékozta, mivel neki is szüksége van a továbbtanuláshoz számítógépre.

Minden jót és egészséget kívánva távoztunk!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Nagy Andrea
kívánság-koordinátor
Kalocsa, 2015. július 1.

7.Augusztus




A mai napon a Tűzoltó utcai Klinikán meglátogattuk a 14 éves Bencét, aki korábban a Csodalámpától egy “szuper” laptopot kért, hogy jövendőbeli középiskolásként, magántanulóként tudja követni új osztálytársait a tanulásban.

Az adományozókat Veres Réka és Zorigt Batijn képviselte, együtt adtuk át az ajándékot a nagyfiúnak, majd mindketten segítettek Bencének a gép beüzemelésében.

Bence mosolya igazi elismerés volt számukra, az öröme ránk is hatással volt !!!

Bencének mielőbbi gyógyulást és eredményes tanulást kívántunk.


Köszönjük a Lenovo Magyarországnak, hogy „A bennünk rejlő kimeríthetetlen energia” elnevezésű kampányának keretében a művészek által festett pólók elárverezéséből származó adománnyal, valamint tárgyi eszközökkel támogatta a Csodalámpát, és így valóra válhatott Bence álma.


Külön köszönet a Lewis PR ügynökségnek és Kiss Miklós vezetésével a kampányban szereplő művészeknek, akik munkájukkal és a felajánlott alkotásaikkal segítették az alapítvány tevékenységét.


Dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.július 30.

6.Augusztus




A 12 éves mindig mosolygós Petra találkozásunkkor elmondta, barátnőjével most éppen egy filmet szeretnének készíteni, /a forgatókönyvet most írják/, ehhez pedig egy szuper laptop kellene…

Egy tini lánynak azonban már vannak igényei, ezért a laptop színe sem mindegy, a választása a fehérre esett.

A mai napon az adományozó képviselői, Veres Réka és Zorigt Batijn átadták Petrának a gyönyörű fehér laptopot, segítettek a beüzemelésében is.

Hamarosan magára hagytuk a nagylányt, hogy „ráhangolódjon” az új gépére. Láttuk, hogy nagyon nagy az öröme, nem is zavartuk tovább, terveihez sok sikert kívántunk.


Köszönjük a Lenovo Magyarországnak, hogy „ A bennünk rejlő kimeríthetetlen energia” elnevezésű kampányának keretében a művészek által festett pólók elárverezéséből származó adománnyal, valamint tárgyi eszközökkel támogatta a Csodalámpát, és így valóra válhatott Petra álma.


Külön köszönet a Lewis PR ügynökségnek és Kiss Miklós vezetésével a kampányban szereplő művészeknek, akik munkájukkal és a felajánlott alkotásaikkal segítették az alapítvány tevékenységét.


Dr. Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. július 29.

5.Augusztus

Áron egy nagyon kedves 7 éves érdi kisfiú és nagy álmodó. Amikor megtudta, hogy a betegsége kapcsán kívánhat valamit a Csodalámpától, a legaprólékosabban kigondolta, milyen kerti játszótornyot szeretne. Elképzelte, hogyan fog rajta játszani, felmászni, lecsúszni. Izgatottan, a napokat számolva várta a jelzést, mikor teljesül végre a kívánsága. Aztán eljött a nagy nap, megérkezett a szállítmány, Áron lépésről lépésre követte az összeállítási folyamatot. Ami persze több órát vett igénybe, így közben lazult kicsit az érdeklődés. …és végre rendben elkészült a mű, megtörtént az átadás, Áron nagy örömmel, elégedetten, boldogan, ügyesen vette birtokba a mászó-tornyot.

/ 3



Köszönjük a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. adományát, mellyel lehetővé tették ennek a kisfiúnak, hogy kevésbé "unalmas" legyen a kert, könnyebben viselje Áron a kezelések okozta nehézségeket!

Mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk!"



Benkóczy Márta
kívánságkoordinátor
Érd, 2015. július 24.

3.Augusztus

A 15 éves Melissza kívánsága egy profi CANON fényképezőgép volt.A csoda masina-ahogy az-átadáskor megtudtam –sok mindent tud.Arra is képes volt,hogy a kislány arcára széles mosolyt varázsoljon a nem mindig “kellemes” kezelések között. Július 22-én találkoztam Melisszával a Tűzoltó u-i klinikán és azonnal megjelent arcán az előbb említett mosoly. Kezébe vette és egy szempillantás alatt közölte, hogy pont ilyet szeretett volna. Jövendő sétáinak, kirándulásainak hű társává fogadta az ajándékát, amelyet a fénykép szerinti mosollyal is megköszönt.



Köszönjük az ismételt segítséget magántámogatóinknak, valamint a Prime Rate Kft vezetőinek és munkatársainak, akik nélkül nem teljesíthettük volna Melissza álmát ilyen gyorsan.



Dr.Jenei Tiborné
kívánságkoordinátor
Budapest,2015.július 22

3.Augusztus

Igazi kis örökmozgó Dávid, tele energiával. Amikor megérketem hozzájuk csengő hangon üdvözölt: Te vagy a csodalámpás néni? Miután bemutatkoztunk egymásnak már vitt is engem az új jàtszóteréhez, hogy megmutassa milyen szép színes hintái vannak amit ő választhatott ki. Természetesen bemutatásra került a csúszdás tudomány is, felfelé pedig a csúszdán a mászásé A búcsúzásra már részéről a kis medencéből került sor, és kaptam egy gyors meghívást hozzájuk más alkalomra is.

Kedves Dávid kívánjuk, hogy nagyon sok kellemes és izgalmas időt tölts a te személyes játszótereden kis barátaiddal.

/ 4




Köszönjük Deutsche Wirtschaftsclub Ungarn tagjainak és Dr. Arne Gobert úrnak a támogatást!



Mocsonoky Andrea
Kívánság koordinátor
Budapest, 2015.07.8.

1.Augusztus

A hároméves Ricsi imádja a kutyusokat, a lakásban viszont csak pici állat fér el, így egy „yorki kisfiút” kért a Csodalámpától. Nem volt egyszerű a kívánság, hiszen minden paraméternek meg kellett felelnie, de hosszas keresgélés után a Magyar Yorkshire Terrier Egyesület segítségével Varga Barbara tenyésztőt megismerve rátaláltunk a mindössze féléves „Carlosra”.

A kívánságot a Corinthia Hotel Budapest a saját kampányából támogatta, így Ricsit és családját a szálloda apartman-kertjébe hívta meg, hogy közösen lephessük meg a kisfiút. A tényleg cuki kiskutyust Varga Barbara hozta egy kis szállító ketrecben, mi csodalámpások pedig az összes kelléket megpróbáltuk megszerezni - puha alvóhely, evőtálka, kutyajátékok, hordozótáska – hogy a családnak ezzel ne legyen gondja.
Ricsi kíváncsian kémlelte a kutyaszállító "ajtaján" át a kis állatot, aki először félénken nézegette új gazdiját, majd néhány perc alatt megismerkedtek egymással és már akkor látszott, ebből nagy barátság lesz.
Barbara minden hasznos információt elmondott Ricsi apukájának, s már csak egy maradt hátra, hazavinni Carlost és bemutatni a családnak.

/ 6



Köszönjük a Corinthia Hotel Budapest, a Magyar Yorkshire Terrier Egyesület és Varga Barbara tenyésztő segítségét, akik közös összefogásával teljesülhetett Ricsi álma.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Corinthia Hotel Budapest és nagylelkű vendégeinek önzetlen támogatását, mely lehetővé tette e kívánság teljesítését.


Felkai Márta és Patzauer Éva
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2015. július 16.


Archívum



Belépés