Beszámolók
A hatéves Barnabás súlyos beteg, komoly műtéteken van túl.
Mint sok gyermek, ő is szívesen játszik a legújabb technikai eszközökön, alapítványunktól egy játékra alkalmas tabletet kért.
Az ajándékozásra irodánkban került sor, Barnabás roppant jókedvűen érkezett, gyorsan feloldódott, és sokat mesélt… Érdeklődve vette a kezébe ajándékát, elmondta, milyen játékokon szeret játszani.Persze testvéreire is gondolt, hiszen nagy családban él, időnként majd nekik is kölcsön adja ezt a szuper szerkezetet.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.03.11.
Réka a Csodalámpától egy Lenovo okostelefont kért.
A nagylány jelenleg kórházban fekszik, súlyos műtéten esett át. Egy teljesen izolált szobában van, ahol csak telefonon keresztül tudja tartani a kapcsolatot a családjával, barátaival. Csak a nővérek, orvosok mehetnek be Hozzá, így az egyik nővéren keresztül tudtam átadni Rékának a telefont.
Nagyon örült az új készüléknek, már nagyon várta, mert így valamivel könnyebb lesz elviselnie a bezártságot.
Használd egészséggel a telefonod Réka!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016. 03.11.
Gergő pókemberes ágyat szeretett volna, mert ő a kedvenc szuperhőse.
Mikor a házukhoz megérkezett az ágy, Gergő még a kórházban volt…
Sajnos néhány hetet kellett várnunk, míg hétvégére hazaengedték a kisfiút, és lehetőségünk lett ünnepélyesen átadni az ajándékot, teljesíteni a kívánságot.
Mikor először birtokba vehette az új ágyát, Gergő ki sem akart szállni belőle.
Sok szép álmot kívánunk neked az új ágyadban!
kívánság-koordinátor
Csokonyavisonta, 2016. 03.14.
Dani már hosszú ideje kórházi ágyban tölti napjait súlyos betegsége miatt.
A Csodalámpa Alapítványtól egy PlayStation 4-t kért, hiszen játszva gyorsabban telnek a kórházi percek, különösen a Bloodborne játékkal. Nagyon boldogan várta a kívánságteljesítést…
A nővérek tudták csak megközelíteni őt, természetesen talpig védőfelszerelésben.
Örömmel töltött el mindenkit, hogy egy pillanatig feledtethettük vele a kórházi élményeket,gondolatban „kiléphetett” ebből a közegből legalább az ajándékozás pillanatában.
Boldogok voltunk, mikor láttuk felcsillanni betegségtől megfáradt szemeit.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. 02.22.
Zita kívánsága egy csúcskategóriás SONY Z5 okostelefon volt. Édesapjával megbeszéltem, hogy Szekszárdon, otthonukban fogom átadni az ajándékot...
Sajnos Zita laboreredményei rosszabbak lettek és újból kórházba került, ezért úgy szerveztem, hogy már másnap be tudjak menni a kórházba, és a nagylány minél előbb megkapja a telefont, ami és egy kis örömet hozhat Zitának.
Édesapjával megbeszéltem, hogy nem szól az érkezésemről. Meglepetés volt, mikor beléptem a szobába a kezemben lévő dobozzal. A nagylány számára nagy örömet jelentett ez a mobil, arca azonnal mosolygóssá változott. Azonnal SIM kártya is került a telefonba, amilyen gyorsan csak tudtuk, beüzemeltük a készüléket.
Sikerült vidámságot és mosoly csalni Zita arcára a kívánság teljesítésével.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2016.03.10.
Gergővel többször találkoztam és beszélgettem mire végre elárulta, hogy mit is szeretne kérni a dzsinntől. Nagyon vágyott egy saját tabletre, mert igaz hogy apának van otthon - mondta nagy komolyan, de hát apa egész nap dolgozik, üti-veri a billentyűket, én pedig sosem tudok játszani vagy levelezni a haverokkal.
Ezek olyan komoly panaszok egy kisfiú szájából, amit azonnal orvosolni kell - gondolta a dzsinn és máris elindult megkeresni a kisfiú számára legszuperebb tabletet, amit még apa is megirigyelhet!
Bizony nagy feladatot kapott a dzsinn, hisz egy olyan Samsung tabletet kért Gergő, amelyen már nagyon komoly játékokat lehet játszani, de hát azt már minden Csodalámpás gyerek tudja, hogy az álmok valóra váltásában nem ismerünk lehetetlent.
Mikor a megálmodott kinccsel megérkeztünk a Tűzoltó utcai klinikára, Gergő kicsit bágyadtan feküdt az ágyban, de miután mindig hajlandó bármilyen huncutságra, azonnal sikerült kicsábítani a társalgóba, ahol igazi meglepetés várta.
Támogatónk, Gábriel Péter a háta mögül elővarázsolta Gergő titkos álmát, a minden képzeletet felülmúlóan elegáns, fiúsan fekete tabletet.
Gergő csak fogta a "csodát" és annyira zavarban volt a meglepetéstől, hogy az általában élénken csacsogó fiúcska szinte meg sem tudott szólalni nagy ámulatában. Mikor végre elhitte, hogy ez a gyönyörű, mindentudó tablet visszavonhatatlanul az övé, hálás szemmel köszönte meg Péternek az ajándékot, majd a köszönetet egy komoly, "férfias" kézfogás követte.
Gergő, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és sok-sok izgalmas játékot, örömteli időtöltést a kapott ajándékkal.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. március 17.
Sára 5 éves kislány, aki rózsaszín kerékpárra vágyott, kosárral, csengővel, lányos díszítéssel. A Csodalámpa Alapítvány nagyon gyorsan teljesítette a kívánságát, hogy a tavasz beköszöntével minél többet kerékpározhasson ikertestvére társaságában.
Együtt indultunk az áruházba kiválasztani a megfelelő biciklit…
Sára kezdetben szégyenlősen apukája mögé bújt, de hamarosan már gyönyörű kerékpárjára pattanva rótta a próbaköröket.
Kívánunk Sárának szép gyermekkort és kiadós kerékpár túrákat!
kívánság-koordinátor
Szeged, 2016. márc. 9.
A 10 éves Ricsi nagyon szereti a TV- ben nézni a mesefilmeket, s videojátékokkal is szívesen játszik. Az otthoni televíziójuk sajnos elromlott, ezért kért a Csodalámpától egy LCD TV-t.
Nagyon meglepődött, amikor kórházi szobájába lépve megpillantotta kezünkbe a nagy TV-s dobozt. Szeme tágra nyílt, arca pillanatok alatt kipirult, szája fülig ért, úgy mosolygott!
- Ez az én TV-m ? - mondta, s majdnem elsírta magát örömében.
Olyan jó volt látni, mennyire örül!!!
Kibontottuk a nagy dobozt, mindent összeszereltünk, és Ricsi segédletével be is üzemeltük az új készüléket.
Azóta szinte mindig be van kapcsolva Ricsi TV-je, s a kórházi osztályunk többi kis "lakói"- ha a doktor nénik is engedik- meglátogatják Ricsit, hogy együtt nézzék a mesét Ricsi szép új, nagy képernyős LCD televízióján.
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016.02.26.
Lázár egy elektromos meghajtású, John Deere kistraktort kért a Csodalámpától.
Nagyon megörült nekem, amikor elmondtam, hogy mért jöttem hozzájuk. Izgatottan nézte, ahogy apukája behozza és kibontja a nagy papírdobozt. Örömében Lázár még abba is belebújt, ahogy azt meg is örökítettem. Ezután nagy igyekezettel segített édesapjának az összeszerelésben. Amikor üzembe helyezte apukája a kis járgányt, meglepően gyorsan megtanulta a használatát. Először a lakásban, majd később az udvaron és az utcán is kipróbálta traktorját.
Egy nagyon értelmes, kedves, szeretetre méltó kisfiút ismertem meg Lázárban.
Nekem legalább akkora élmény volt ez a szombati, borús, szeles nap, mint a megajándékozottnak, aki kedvességével, túláradó örömével napsütést varázsolt a környezetére.
A Csodalámpa Alapítvány nevében azt kívánom, hogy nagyon sokszor merítsd le a traktorod akkumulátorát!
/ 4
kívánság-koordinátor
Boconád, 2016. 03.12.
Jenni 13 éves, a családja fél éve költözött Sopronba. A nagylány gyorsan beilleszkedett az új osztályába, jól érzi magát a közösségben, sok barátot talált e rövid idő alatt. Mint kortársai általában, ő is nagyon szeretett volna már egy okostelefont, így kívánsága a Csodalámpától Iphone5 telefon lett.
Álmát rövid időn belül tudtuk teljesíteni támogatónk segítségével. A Provident munkatársai is jelen voltak a teljesítésen. Megtudtuk, hogy a céges jótékonysági esten gyűjtöttek pénzt, s a cég az összegyűjtött összeget megduplázta, így öt kívánság teljesítésében segítenek…
A telefont otthonában adtuk át. Jenni nem tudta, hogy érkezünk, így amikor megtudta, miért is jöttünk, volt nagy öröme. Szinte ugrált izgalmában, hogy megkapta a vágyott telefont.
kívánság-koordinátor
Sopron,2016.március 04.
Hosszú autózás után négyen érkeztünk meg Csobajra, a Géczi családhoz.
Donát már nagyon várt minket, és azonnal megmutatta nekünk a külön szobányi óragyűjteményét. Közel két órát töltöttünk Donáttal, édesanyjával és bátyjával, családias, baráti hangulatban. Az volt az érzésünk, hogy társaságunk és a beszélgetésünk nagyobb érték volt, mint maga az ajándék. Donát egyedülálló, karizmatikus személye és életszeretete energiával töltött fel mindenkit. A Géczi család egy kivételes, példamutató közösség, azt hiszem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy mi többet kaptunk tőlük, mint ők tőlünk.
kívánság-koordinátorok
Csobaj,2016.03.04.
Dániel 13 éves kamasz, akinek a kívánsága egy Play Station 4 játékgép volt, Grand Theft Autó V. és FIFA 16 játékokkal. Régóta vágyott erre, így örömmel teljesítettük kérését.
Anyukájával titokban egyeztettünk időpontot, megbeszéltük, hogy érkezésünk és látogatásunk célja meglepetés lesz. A család Budapesten lakik, így otthonukba szerveztük a látogatást. Dániel érkezésünkkor nagypapájával az íróasztalánál tanult, meglepődött az idegenek érkezése miatt.
Majd amikor meglátta a csomagot, valamit megsejtett, boldog mosolyra fakadt. És ez a boldogság megmaradt a kívánságteljesítés ideje alatt, reméljük, utána is hosszú ideig!!
kívánság-koordinator
Budapest, 2016.03.01.
A 4 éves Brendont, akit Miskolcon a GYEK-ben kezelnek, nagyon érdekli minden ami mozog, hangot ad, és úgy hívják, hogy motor.
Egyik kis barátjánál látott egy akkumulátoros quadot, és azóta állandóan arról beszélt, hogy nagyon szeretne ő is egy ugyanolyat. Tehát nem is volt kérdés, hogy a Csodalámpától quadot kért.
Eljött a várva várt nap, és a Csodalámpa dzsinnje megajándékozta Brendont egy csodaszép piros járgánnyal. Ahogy meglátta az ajándékát, elvarázsolta őt, s azonnal rápattant, s elindult a kórház parkjában, rótta a köröket, mintha motorra született volna.
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016.02.26.
Sárát Miskolcon gyógykezelik, nagyon komoly lány. Sokat szoktunk beszélgetni, minden érdekli őt, s így könnyű vele a kommunikáció.
Rengeteget olvas, ezért sohasem unatkozik. Kedvenc írója J. K. Rowling a Harry Potter regényeivel, és - fiatal kora ellenére- nagyon szereti Agatha Christie könyveit.
Egyik beszélgetésünk alkalmával pl. Sára elmesélte, hogy az Agatha Christie könyveiből készült filmek közül már szinte mindegyiket látta, s szinte mindegyik meg is van neki otthon videón.
Aztán amikor egyik alkalommal beszélgettünk a Csodalámpáról, s megkérdeztem, hogy lenne e valami, amit nagyon szeretne, s a szülei nem tudják neki megvenni, azt mondta, hogy bizony lenne, de azt még a Csodalámpa dzsinnje sem tudja neki idevarázsolni, ez pedig egy dedikált könyv...
Egy olyan könyv, melyet az Agatha Christie könyvek egyik főszereplőjét, Hercule Poirot-t megszemélyesítő angol színész, név szerint David Suchet dedikál. Mégpedig pont azt az Agatha Christie könyvet, amit David Suchet is a legjobban szeret. És az sem baj, ha a könyv angolul van írva…
Egy dzsinn, akinek ilyen fantasztikus támogatói vannak?!?
Sára kívánságát a Miskolci Ronald McDonald házban teljesíthettük (ezúton is köszönjük!), Sára és testvére itt laknak a kórházi kezelések között.
Sára a a nappaliban üldögélt, amikor megérkeztünk a Ronald Házba. Hatalmas volt az öröm és a meglepetés, amikor megmutattam Sárának a pici csomagot.
A nagylány hitetlenkedve nézte, mi van a kezemben. S amikor átadtam a kicsinyke ajándékot, nyugodt mozdulatokkal, lassan kezdte bontogatni a csomagot, nehogy elszakadjon a szép rózsaszín csomagoló papír.
Pár perc is beletelt, míg kicsomagolta a könyvet. S akkorra már legördültek Sára arcáról az öröm könnyek. Meglátta a dedikált könyvet, amire nagyon vágyott!
/ 5
Nos, David Suchet úr elküldte Sárának legkedvesebb Agatha Christie könyvét, az "ABC gyilkosságok" címűt. A művész nemcsak az angol nyelvű könyvet dedikálta, hanem még egy Sárának dedikált Poirot fényképet is küldött!
Kedves Sára!
Kívánjuk, hogy szórakozz nagyon jól, amikor olvasod ezt a nagyon értékes könyvet, amit sok szeretettel küldött neked David Suchet.
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2016. március 1.
A 16 éves Dávidot február 16-án látogattuk meg a Karolina úti kórházban, ahol a Miskolcon kapott kezelések után megműtötték. A csendes, szolid fiú legkedvesebb sportja a foci, így érthető , hogy nagyon várta a Csodalámpától, hogy teljesüljön a kívánsága , ami kapcsolódik kedvenc időtöltéséhez. Örömét és lelkesedését az egészségügyi maszk fölött csillogó szemei tükrözték, amikor megpillantotta a PS4 játékgépet FIFA 16 játékprogrammal és joystickkal. Alig várta , hogy kibontsa és használhassa az ajándékot, mi pedig ezért a kórterem előtt beszélgettünk az édesanyjával ,aki sokat mesélt Dávidról és arról, hogy milyen nagy örömöt szereztünk nekik.
kívánság koordinátorok
Budapest, 2016.02.06.
2016. február 25.-én, egy esõs csütörtök reggel indultunk útnak Keszthelyre, hogy Dávid kívánsága, az X-BOX One és a hozzá való autós játékok célba érjenek. A hosszú utat türelmesen, ugyanakkor belül izgatottan tettük meg. A felajánló az elsõ ilyen jellegû kívánságteljesítése elõtt állt.
A megbeszéltek szerint érkeztünk, a kiskamasz fiú már várt minket. Épp egy mozgalmas idõszak közepén találkoztunk vele, látható volt rajta a fáradtság, érkezésünkkor mégis nagyon kedvesen fogadott minket a család. Rövid idõt tudtunk ott tölteni, ám az öröm, amit szereztünk, minden fáradságot megért.
kívánság-koordinátorok
Keszthely, 2016.02.25
Bianka 13 évesen mi mást is kívánt volna,mint egy új,sok mindent tudó IPhone 5 okostelefont. Febr.29-én kerülhetett sor a kívánságteljesítésre, amikor Bianka az édesanyjával kontrollra jött a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. Nem tudott arról, hogy meglepetésben lesz része,így amikor meglátta a kezemben a telefont rejtő dobozt, könnyes lett a szeme és csak annyit tudott mondani:
-”Ezt nem hiszem el.”
A válaszom erre annyi volt, ezt el kell hinned, kívánságod teljesült. Bianka és édesanyja is meghatottan köszönték meg az ajándékot a Csodalámpának és az adományozónak is.
/ 3
kívánság-koordinátor
2016. 02. 29.
Vivien egy iPhon 5-ös telefont kért a Csodalámpától. Karácsonykor
még nem, de közelgő szülinapján /márc. 4./ már ezzel a készülékkel fogadhatja a jókívánságokat.
Egy csapadékmentes, szeles pénteken szinte egyszerre érkeztünk meg Jászapátiba Horváth Csabával, az Invitel munkatársával.
Vivi izgatottan várt bennünket, remegő kezekkel és széles mosollyal bontogatta az ajándékát.
Édesanyja, aki később érkezett, elmondta, hogy régen látta a lányát ennyit mosolyogni. Az biztos, hogy a bő óra alatt, amíg náluk voltunk, nem hervadt le a mosoly Vivien arcáról.
Kedves Vivi, legyen sok örömed az ajándékodban!
/ 3
kívánság-koordinátor
Jászapáti, 2016.02.19.
Az Almafa óvódásai jótékonysági süteménysütést és vásárt rendeztek, és az így befolyt összeget egy beteg kislány kívánságteljesítésére ajánlották fel.
Ki is választották a hároméves Lillát a kívánságlistából, a kislány szobai trambulint szeretett volna.
Február 22-én a Tűzoltó utcai Klinika aulájában egy rózsaszín, pörgős szoknyás szöszi kislánnyal találkoztunk, aki boldog mosollyal vette át az óvoda vezetőitől Kehrling Mariannától és Stőllinger Edinától a hőn áhított trambulint.
Külön örült annak a pólónak és sapkának, amit a kis ovisok küldtek neki!
Alig várta,hogy hazaérjenek, és kipróbálhassa a trambulint!! Az otthonában készült képen jól látszik, milyen örömet szereztünk neki!!
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.febr.22.
/ 3
A 8 éves Dani kedvenc játéka Super Mario. Már végigjátszotta az összes szintet, és újabb kihívásra vágyott. Ezért is döntött úgy, hogy egy Super Mario Maker Wii játékgépet kér a Csodalámpától. Ebben a játékban már meg tudja tervezni és építeni a saját pályáit.
A kívánságot Vyv, egy kedves angol úriember vállalta magára. Annyit kért csak, hogy ő is ott lehessen a kívánságteljesítésen. Karácsony után pár nappal került sor az ajándékozásra a nagymama budapesti otthonában.
Dani már várt bennünket, és nagyon boldog volt, amikor megjelentünk a nagy dobozzal.
A kisfiú még csak rövid ideje tanul angolul, de a nyelvi korlát nem jelentett akadályt. Mamája és Vyv segítségével pillanatok alatt feltelepítette a játékot, és megmutatta nekünk, hogy milyen ügyesen tud pályát építeni. Csillogó szemmel próbálgatta a különböző lehetőségeket, miközben lelkesen magyarázott.
Egy óra múlva sajnos indulnunk kellett.
Dani nagy puszival és öleléssel búcsúzott tőlünk, és megígérte, hogy azért a játék mellett a tanulásra is időt szán majd.
kívánság-koordinátor
Budapest,2016.12.28.
A kívánságteljesítést megelőző héten és annak délelőttjén is sokat egyeztettünk, hogy létrejöjjön a találkozó…
A támogató, Tóth Anita és mi is türelmesen vártunk, míg Szandi bent volt a kórházi vizsgálaton.
Majd eljött a pillanat, amikor Szandi mosolyogva hozzánk közeledett. Mindannyian bemutatkoztunk egymásnak, majd viccelődve megkérdeztem Szanditól, hogy biztosan telefont szeretett volna-e? Persze hogy, bólogatott! Mivel jó kedve volt, tovább viccelődtem vele, hogy: „Ugye, kéket?” „Nem. Fehéret!” – válaszolta nevetve. És akkor átadtuk! Kibontotta, megcsodálta, nézegette a vágyott telefont. Annyira jó érzés volt látni az örömét!
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2016.02.22.
A 17 éves Boglárka, mint korosztályából sokan, jogosítványra vágyott.
Megkereste azt az autós iskolát, ami iskolájához és lakóhelyéhez is viszonylag közel van, és elkezdte a tanfolyamot...
Igazi kihívást jelentett számára a vizsga, kívánjuk, hogy mihamarabb sikerüljön befejeznie mindent, és a kezébe kapott jogosítványával büszkélkedhessen.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. 01.29.
Zoé a Csodalámpától egy laptopot kért.
Egy pénteki napon Zoé kontrollra érkezett, amikor a szakrendelőben megleptem a várva várt ajándékával. Zoé arcán széles mosoly jelent meg, csak úgy csillogott a kislány szeme a boldogságtól. Azonnal ki is bontotta az ajándékát, kezébe vette a rózsaszín laptopját, csak ámult, hogy milyen szép színe van. Alig várta, hogy túl legyen az orvosi vizsgálaton, és mehessen haza az új laptopjával.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016.02.19.
Réka 17 éves középiskolás nagylány, sokszor a gyermekkórházunk vendége.
Már fél éve azon gondolkozott, hogy mit is kívánjon. A számítógépe a végét járta, a tanulmányaihoz is szükség volna rá, végül ez a helyzet megkönnyítette a döntését…
Alapítványunktól így egy laptopot kért, ami Réka örömére egy kedves támogató révén gyorsan teljesült.
Az ajándékcsomagjában egy HP típusú, vékony, könnyű, ezüstszürke, gyönyörűséges laptop lapult!
Réka nagy boldogsággal vette birtokba az új masinát!!Nagyon jó érzés volt látni a kamasz lány boldogságát!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. 02.08.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004