Beszámolók
Miskolcon a Tapolcai Barlangfürdő bejárata előtt találkoztam Laurával és családjával. Laura egy nagyon barátságos, magával ragadó kislány. Nagyon szeret vízben lubickolni. Régi álma volt, hogy családjával együtt meglátogassák és megfürödjenek a Miskolc -Tapolcai Barlangfürdő medencéiben.
Laura és kis családja már nagyon várták a különleges vízi kalandot. Laurát szülei egy speciális úszógumiba ültették, melyben a kislány teljesen biztonságban érezhette, és elengedhette magát, hogy felhőtlen boldogsággal élvezhesse a fürdőzés minden örömét. Először a barlang által nyújtott rejtelmes vízitúrán vettek rész, ahol a sejtelmes fények és a barlang egyedi csodája elkápráztatta mindnyájukat. A szülők boldogan kísérték a gyermekeiket ezen az izgalmas úton. A beltéri utazást sok kültéri élmény is követte, ami végül pancsolásban folytatódott.
A két testvér a meleg nyári napfürdőzés mellett a gyermekmedencék birodalmát is kipróbálhatták. A varázslatos élmények Laurának, testvérének és szüleinek arcára is boldog mosolyt csaltak, így téve teljessé ezt a csodálatos napot a Miskolc - Tapolcai Barlangfürdőben.
kívánság-koordinátor
Miskolc-Tapolca 2024. augusztus 17.
Laura régóta vágyott rá, hogy udvarukban legyen egy saját játszótere, ahol nagyokat hintázhat és csúszdázhat. Álma a mai napon valóra vált, a kislány pedig kimondhatatlanul boldog.
segítségükkel teljesülhetett Laura kívánsága!
kívánság-koordinátor
Újfehértó, 2024.07.04
Gabriella leginkább a barátaival szereti tölteni a szabadidejét, de szívesen fest és horgol. A jövőben dietetikusként szeretne dolgozni.
Gabriella a One Direction együttes rajongója és amikor kiderült, hogy Louis Tomlinson a Sziget Fesztivál vendége lesz, egyértelmű volt, hogy mit szeretne kérni a Csodalámpától: jegyeket a koncertjére.
Gabriella számára felejthetetlen volt a Szigeten töltött, élményekkel teli nap.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.08.10.
Dóra nagyon kreatív lány, szívesen rajzol és fest, rajziskolában fejleszti a rajztudását. Szereti a cicákat és a lovakat, rendszeresen jár lovagolni. A jövőben sminkes vagy kozmetikus szeretne lenni.
Dóra nagyon szereti a K Popot, de az igazi kedvence Azariah. Azariah Sziget koncertjére kért belépőjegyeket a Csodalámpától, hogy élőben, közelről is láthassa, hallhassa őt. Dóra elmondása szerint hatalmas élmény marad számára ez az augusztusi nap.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.08.08.
Bodza nagyon aktív, mozgékony lány, aki sportiskolába jár. A nagykanizsai TUNGSRAM SE kézilabdázója és versenybíró is. A jövőben személyi edzőként szeretne dolgozni.
A Csodalámpától egy KTM kerékpár volt a kívánsága, mellyel még a nyár folyamán egy teljes Balatonkört szeretne megtenni.
Kellemes időtöltést, jó bringázást kívánunk neked, kedves Bodza!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.08.21.
Ákosnak nagy örömet szereztünk azzal, hogy várva-várt kívánságát valóra váltottuk. A kisfiú anyukájától az alábbi kedves levelet kaptuk:
„Kedves Csodalámpa!
2021-ben, amikor bekerültünk kisfiammal a kórházba, első igazi nagy pofon után jelent meg Ági néni (Ákos későbbi kórházi tanító nénije), hogy Ákosnak lehet egy kívánsága. Abban a nem megszokott szituációban ez a lehetőség egy fénypont volt, egy cél a gyógyulás felé.
Ákos kívánsága az volt, hogy a család együtt elmenjen a mogyoródi Aquaréna csúszdaparkba. Ákos nagyon szeret úszni, imádja a csúszdákat.
Ugyan elhúzódott az idő a kezelések és a műtétek miatt, de ez az élményből nem vett el, sőt 😊
Szeretnénk megköszönni az Estilo Fashion Hotel-nek a szállást és az ellátást, nagyon nagy volt a tisztaság (ami egy immunhiányos gyerekeknek nagyon fontos), az ennivaló isteni finom és a személyzet végtelen kedvessége is kimagasló volt. A hotel elhelyezkedése miatt a nyüzsgést is nagyon élvezte a család. Budapest belvárosát gyalog is bejártuk.
Köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak a mogyoródi Aquaréna csúszdaparkos lehetőséget. Ákos annyit csúszkált, hogy a végén már menni is alig bírt, de mindig még egy utolsót csúszni akart. Azóta is emlegeti, a csúszdákat név szerint megtanulta.
Kívánunk minden Jótevőnek, a Csodalámpa Alapítvány munkatársainak egészséget, hogy a sok beteg gyereknek segíteni tudjanak továbbra is.
Köszönjük, köszönjük, köszönjük!!!
Ákos és családja”
újabb gyermeknek szerezhettünk nagy-nagy örömet!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.08.07.
Viki a kezelések miatt jelenleg nem mehet közösségbe, így játszótérre sem. Számára különösen nagy jelentőséggel bír, hogy kapott egy saját játszóteret, amit akkor használ, amikor csak akar. Viki örömmel vette birtokba a hintát, csúszdát, mászókát.
kívánság-koordinátor
Kemecse, 2024.07.23.
Petra kívánsága egy fésülködőasztal volt, amely már összeállítva várta a kislány hazaérkezését a táborból.
Petra örömmel fogadta az asztalt, ami az Ő általa megálmodott helyre került. Ő maga mérte a távolságokat, hogy elférjen az asztal. A smink készlet a legfelső fiókba került és a beszélgetésünk alatt is vidáman folyt a sminkelés. A húgát is bevonta a szépítkezésbe.
Reméljük a fésülködőasztal segít kikapcsolódást nyújtani a kórházi kezelések és a tanulás között.
mellyel teljesíthettük Petra kívánságát.
kívánság-koordinátor
Szolnok, 2024.08.05.
Noel szeret a szabadban játszani, így kívánsága az volt, hogy varázsoljunk neki egy játszóteret az udvarukba, ahol testvéreivel együtt hintázhat, csúszdázhat.
A varázslat megtörtént, Noelt pedig azóta be sem lehet csalogatni a házba, legszívesebben reggeltől estig kint töltené az időt saját játszóterén.
kívánság-koordinátor
Tuzsér, 2024.07.23
Noel egy ideig nem mehet óvodába és játszótérre sem, ezért Noel kívánsága a Csodalámpától egy saját játszótér volt, amelyen a testvéreivel játszhat egész nap.
Noel nagyon örült a hintának is, de azt mondta, hogy a kék csúszda lesz a kedvence. Gyors gyógyulást és jó szórakozást kívánunk neked Noel!
segítségükkel teljesíthettük Noel kívánságát!
kívánság-koordinátor
Nagykőrös, 2024.07.31.
Levente kívánsága közel 1,5 évvel ezelőtt az volt, hogy erdélyi magyar emberekkel szeretne beszélgetni. A gyógykezelése és a tanulmányai mostanra tették lehetővé, hogy Levente kívánsága valóra válhasson. Levi már napokkal az indulás előtt nagyon izgatott volt, előző napon már alig aludt a nagy vágyakozásban. És 2024. augusztus 2. pénteken reggel egyszer csak elindultunk a 4 napos, 3 éjszakás élményre!
Szovátán csodálatos szállodai élményekben volt részünk, és a Medve-tó szépsége is lenyűgözött minket. Másnap, szombaton délelőtt fürödni is tudtunk a tóban, élveztük a kellemes gyógyvizet. Délután - az eső ellenére - elindultunk az ismeretlenbe azzal a szándékkal, hogy találunk egy helyi magyar embert, akivel beszélgetni tudunk. Így is lett! Vármezőn egy 88 éves székely magyar néni betessékelt minket az udvarába és mesélt az életéről - nagyon élveztük!
Vasárnap is esett, ezért a parajdi sóbánya meglátogatása tökéletes időzítés volt a programunkban. Miután hosszan nézelődtünk a sóbányában, majd busszal kijöttünk a hegy gyomrából, Farkaslakára vezetett az utunk, Tamási Áron szülőházát tekintettük meg. Onnan Énlakára kirándultunk, ahol megtaláltuk azt a házat is, ahol az Illés együttes alapítója, Illés Lajos alkotott. Az esti séta sem maradhatott ki.
Hétfőn pedig, az ismét nagyon finom és tartalmas reggeli után elindultunk hazafelé, a méltán híres Korond településen át. Bíztunk benne, hogy ezúttal egy székely magyar férfival is tudunk majd beszélgetni és ez is teljesült! Korondon egy neves fafaragó mester mesélt a székely kapu tudnivalóiról, majd beinvitált minket a családja udvarára és elmesélte - többek között - a medvével nagyon közeli találkozása és annak következményei történetét. Ámulattal hallgattuk, ahogyan a kerti rózsáik, agancsaik, fafaragásaik történetét is. Korondi örömeink után, Levi kívánságára Kolozsváron megtekintettük a Mátyás király emlékművet és a Szent Mihály templomot. Hazautunk során ismét rácsodálkoztunk a bánffyhunyadi díszes, befejezésre váró palotákra. Hétfőn késő este értünk haza. Elköszönéskor - ahogyan az út során többször is - Levente ismét kifejezte háláját és köszönetét, és úgy foglalta össze az élményeket, hogy 'a testvérem megszületésén kívül ez volt életem legszebb élménye!' .
Levi öröme nagyon megmelengette a mi szívünket is.
/ 7
kívánság-koordinátorok
Erdély, 2024. augusztus 5.
Szántiágót nagy meglepetés érte, amikor a kezelések után hazatért a kórházból, ugyanis ott várta őt a piros színű álomautója, amire annyira vágyott. Rögtön belepattant, és azóta ki sem akar szállni belőle.
kívánság-koordinátor
Nyírvasvári, 2024.07.26.
Újabb két csodalámpás gyereknek sikerült támogatóink jóvoltából életre szóló élményt szereznünk.
Benett és Csilla bár korábban nem ismerte egymást, mégis sok minden összekötötte őket. Mindketten arra vágytak, hogy fürödhessenek a tengerben, emellett a híres Siam víziparkot és a még híresebb Loro Parque fantasztikus állatkertjét is megnézhessék.
Ebből az „egyenletből” következett, hogy Tenerifére kell utazzanak, ugyanis itt található a két park és a sziget partját az Atlanti óceán mossa. Ráadásul itt a tengerparti homok sötétszürke, majdnem fekete, ugyanis a sziget vulkáni eredetű és a parti homok a szél és víz által erodált vulkáni hamuból, salakból, lávából lett.
A Liszt Ferenc repülőtéren találkoztunk az indulás napján a gyerekekkel és szüleikkel, Róberttel és Csillával. Gyors ismerkedés után a Wizz Air munkatársa kalauzolásával feladtuk a poggyászunkat. Egyik útitársunk sem repült még, számukra minden új volt, a biztonsági ellenőrzéstől a terminál csábító boltjaiig, nem is szólva a pilótafülke mások számára zárt világáról.
A hatórás repülőút hosszúnak tűnt, de a Wizzair kollégái egész úton kényeztettek minket, így gyorsan repült az idő. A leszállás után a pálmafák és kaktuszok látványa elsöpörte az izgalmakat és a fáradtságot. Alig foglaltuk el a szobákat a Palm Beach Club Hotelben, Csilla és Benett számára muszáj volt közelről is megnézni a tengert. Másnap persze a gyerekek közelebbi ismeretségbe kerültek az Atlanti óceán 22 fokos vizével a szürkés, itt-ott szinte fekete fövennyel, ami a lubickolás után is igen ragaszkodónak bizonyult…
Kedden reggel autóba pattantunk és irány a Loro park. Ez egész napos program volt, tekintve, hogy bő 80 kilométert kellett odáig vezetni, jelentős részben komoly szerpentinen és kis falvakon keresztül, a park ugyanis a sziget másik, északi, jóval csapadékosabb oldalán van.
Hogy mi mindent lehet ott látni? Delfinshow, fókashow, orca show, papagájshow, hogy csak a legnagyobb attrakciókat említsük, de van igazi lombkoronasétány szabadon repkedő színpompás papagájokkal, trópusi dzsungel, leopárd, csimpánz és gorilla, kaktuszerdő, egy sarkvidéki sötétségű „akváriumfélében” pingvinek és lundák, egy másikban korallok, sok-sok bohóchallal…
Természetesen valamennyi fő attrakciót megnéztük és szerencsénk volt, mert az orca-k nem locsoltak le bennünket. A delfinek fantasztikusan ügyesek és okosak voltak, a fókák szintén.
Pompás nap volt, gyorsan eltelt.
/ 14
Szerdán, ismét lubickolás, napozás, vásárlás, pihenés, erőgyűjtés a Siam Parkhoz. Eredetileg kirándulást terveztünk a sziget közepén magasodó 3700 m-es El Teide vulkánhoz, de a tenger és a nap csábítóbbnak bizonyult.
Csütörtökön jött a vízipark. Ez pár száz méterre volt a szállodánktól, így gyalog mentünk. Sajnos itt nagyon nagy volt a tömeg, minden csúszdánál várni kellett, de így is különleges élmény volt a park riasztóan meredek és hosszú csúszdáival.
Péntek reggel még gyorsan megnéztünk egy fantasztikus banánültetvényt, azután leadtuk a bérautót és repültünk haza. Odafelé Benett papája csodálkozott, mennyire eseménytelen volt a repülés, visszafelé azonban átrepültünk egy viharzónán, és a levegő bizony eléggé göröngyösnek bizonyult, nem is szólva a kint csapkodó villámokról.
Csilla és Benett mindketten azt mondták, hogy életük legszebb és talán egyik legmaradandóbb élménye volt ez az út. Nem is hitték, hogy valóra válhat vágyuk.
Mi pedig 20 év után is hisszük, tudjuk, hogy csodák pedig vannak és ezek gyógyítanak!
kívánság-koordinátor
Tenerife, 2024.08.02

/ 16

Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004