Beszámolók
Eszter kívánsága egy digitális fényképezőgép volt.
Mikor a Csodalámpa "elővarázsolta" számára, hamar megszerveztük az átadását. De sajnos nem jöhetett létre rögtön a találkozó, mert egy komoly fertőzés megakadályozta.
Annál nagyobb volt az öröm, amikor a második nekifutásra végre bemehettem hozzá, mint meglepetés vendég.
Először fel sem fogta, hogy most igazán valóra vált a kívánsága, de pár pillanat múlva már puszival hálálta meg.
Javulást kívánok Eszter, és sok-sok klassz felvételt!
kívánság-koordinátor
2007.10.31.
Mikor Lacikáékhoz érkeztünk, a gyerekek már türelmetlenül vártak és kíváncsian nézegették, hogy vajon mit rejtenek a piros-fehér pöttyös nagy csomagok. Mert hogy az ajándék már megérkezett, mielőtt mi odaértünk.
/ 5
Aztán elkezdődött a bontogatás.
Az autó formájú ágy rengeteg eleme és csavarok kerültek elő. Lacika és testvérei ott sürögtek-forogtak és persze a szülök, meg mi is.
Nem volt túl egyszerű az ágy összeszerelése, de a sok szorgos kis kéz segítsége által alig egy óra alatt elkészültünk. És persze mindenki nyomban kipróbálta.
Lacikának nagyon tetszett, hogy van hozzá egy slusszkulcs is, mellyel az autó lámpáját lehet kapcsolgatni. Akár csak egy igazi - úgy nézett ki az ágy.
Kisebb testvérével már azon tanakodtak, hogy hogy legyen az alvás, ki és mikor aludhat rajta. A kisfiún borzasztó elégedettség tükröződött...
Kívánunk Lacikának mielőbbi gyógyulást, hogy sokat lehessen otthon és minél többet használhassa autó formájú ágyát.
kívánság-koordinátor
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Laci nevében is köszönjük!
Szeretnénk tovbbá Scheer Ottó úrnak, vállalkozónak is megköszönni, hogy támogatásként ingyen elvállalta a jókora ajándék hazaszállítását.
Csodalámpa Alapítvány támogatóinak köszönhetően három Borsod megyei fiúnak ebben az évben két nappal korábban jött el a karácsony.
Gyula, Viktor és Zoltán nem gondolták, hogy ez az ünnep ilyen meglepetéssel várja őket: 22-én este megérkezett hozzájuk kívánságuk tárgya: egy-egy X-Box, illetve PSP játékkonzol.
Az ajándék minden esetben óriási meglepetés volt, hiszen csak a szülők tudtak arról, hogy a kívánság "rajtaütésszerűen", 2-3 napon belül valóra válik.
Jobbulást és jó szórakozást kívánunk a fiúknak.
kívánság-koordinátor
Miskolc 2007.12.22.
A kívánságot a Neo Interactive Kft támogatásával teljesítettük. Zoltán nevében is köszönjük!
Csodalámpa Alapítvány támogatóinak köszönhetően három Borsod megyei fiúnak ebben az évben két nappal korábban jött el a karácsony.
Gyula, Viktor és Zoltán nem gondolták, hogy ez az ünnep ilyen meglepetéssel várja őket: 22-én este megérkezett hozzájuk kívánságuk tárgya: egy-egy X-Box, illetve PSP játékkonzol.
Az ajándék minden esetben óriási meglepetés volt, hiszen csak a szülők tudtak arról, hogy a kívánság "rajtaütésszerűen", 2-3 napon belül valóra válik.
Jobbulást és jó szórakozást kívánunk a fiúknak.
kívánság-koordinátor
Miskolc 2007.12.22.
A kívánságot a Neo Interactive Kft támogatásával teljesítettük. Viktor nevében is köszönjük!
Petra Veszprémben lakik és vese-transplantáción esett át.
Első találkozásunk a klinikán történt amikor édesanyjával szokásos kontroll vizsgálaton vett részt.
Petra kivánsága az volt, hogy segitsük a szobáját - ami eddig gyerek szobaként funkcionált - kicsit átalakítani, azaz teenager szobává varázsolni. Petra anyukája képeket is küldött a szoba berendezéséről és annak segitségével kitaláltuk közösen, hogy az IKEA-ban kaphat olyan apró lakberendezési tárgyakat, mely átalakíthatja a szoba hangulatát. Olyanokat, Petrának nagy örömet jelentenek és felnőttesebbnek érezné közöttük magát.
Igy hát Petráék felutaztak Bp.-re és néhány óra alatt kiválasztottak számos lakberendezési tárgyat, tükröt, virágot, gyertyát stb. ami átvarázsolja a kislány kis szobáját és mely az otthon töltött idő minden pillanatában feledteti a betegséget.
kívánság-koordinátor
December 5-én A Tűzoltó utcában nagy "meglepcsi" volt, amikor a Csodalámpa önkéntesei, de nem is, mert a Mikulás maga, rajtaütésszerűen megjelent egy óriási zsákkal... Ilyen úgysem volt még, hogy a Mikulás teljesítsen csodalámpás kívánságot.
A gyerekek annyira örültek, olyan jókedv kerekedett a kórházban, amit már régen nem tapasztaltunk.
Az egyik kisfiú, miután meghallotta, hogy a Csodalámpától jöttünk megkérdezte: Ti vagytok a dzsinnek?
Azt hiszem, a mesebeli dzsinn sem tudott volna nagyobb jókedvet varázsolni - még a vizitelő orvosok is fel voltak dobódva!
A díszítés - a Budapesti Brit Nemzetközi Iskola diákjai készítették a Csodalámpás gyerekeknek - nagyon szép lett, az ajándékoknak örültek a gyerekek, és Rita valószínűleg indul jövőre az olimpián súlyemelésben, mert ő cipelte azt a rettentő nehéz zsákot az ajándékokkal...
Szóval felejthetetlen esténk volt.
Krisztián el volt varázsolva a laptoptól, a nővérke utánunk futott a másik osztályra, mert az hitték, kifelejtettük Krisztiánt, aki elkülönítőben volt egyedül.
Nem sejthette, hogy hozzuk a laptopot, így igazi meglepetés sikeredett, és úgy érezzük, nagyon jó helyre került a számítógép.
Krisztiánt a nagymamája neveli, szeptember óta egyfolytában bent van a kórházban, és még jó darabig bent is kell maradnia...
kívánság-koordinátorok
Budapest 2007.12.05.
A laptop a adománya. Krisztián nevében is köszönjük!
/ 8
A kisfiú egy PC kormányt kért és kapott ajándékba, mert szereti az autóversenyes játékokat. A kívánság teljesítéséhez a H-Multimédia Kft. biztosított kedvezményes vásárlási lehetőséget, és bónuszként még egy fejhallgatót is ajándékozott Dánielnek, melyet Dániel nevében ezúton is köszönünk.
Dánielnek gyógyulást és sok-sok izgalmas autózást kívánunk.
kívánság-koordinátorok
A kívánságot a Budapesti Angol Nemzetközi Iskola tanulóinak és tanárainak támogatásával teljesítettük.Köszönjük!
István szereti a számítógépet, használja is rendszeresen. Ezért azzal a kéréssel fordult az alapítványunkhoz, hogy egy új LCD monitorral tegyük még élvezetesebbé számára a számítógépe előtt töltött perceket.
Kedves István, nézd és használd sokat az új, modernebb képernyőt!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2007.12.12.
(A kívánságteljesítésről sajnos nem készült fénykép.)
Edinának un. ezerarcu betegsége van, egy autoimmun betegség, mely bármelyik szervet megtámadhatja. Már több operáción esett át és most vese transplantációra vár...
Szorgalmasan tanul az iskolában, de amikor kezelésekre jár és ha épp hosszasabb kórházi ápolásra szorul, akkor kiesik a tanulás ritmusából. Ezért volt a kívánsága egy laptop, melynek segitségével folymatosan tanulhat.
/ 4
Szülei kiséretében jött vizsgálatra a vese osztályra, amikor meglepetésképpen átadtam Neki a nagy ajándékot.
Édesanyját már korábban beavattam a titokba, aki nem is árult el semmit, de a kis zárkozott Edina bevallotta, hogy édesanyja furcsa mosolyából sejtette, hogy valami készül.
Az öröm pillanatait, amikor a laptop-ot átadtuk, megörökitette a Budapest Sun angol nyelvű hetilap egyik cikke is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2007.12.04.
A laptop a adománya. Edina nevében is köszönjük!
Bár nem szokásom késni, bevallom, pár perccel a megbeszélt időpont után érkeztem abba a bevásárlóközpontba ahol Bogival és szüleivel volt randevúm. Hiába, a december már csak ilyen. Az ember fia-lánya lépten-nyomon Mikulásokba, rénszarvasokba, siető angyalokba botlik míg az útját járja.
Boglárkával hihetetlenül könnyű volt összebarátkozni. Még soha nem találkoztam ilyen csöpp kedves négy éves kislánnyal, aki a kölcsönös bemutatkozásunkat követő percben már az ölemben ül és mesél, csacsog, mosolygó szemekkel. Pedig igazából még azt sem tudja ki is vagyok valójában. Bogi Sopronból érkezett a kórház melletti bevásárlóközpontba és úgy tudja, a szokásos vizsgálatok, kellemetlenségek sora vár rá ma is. Pedig ez a nap más lesz - mi felnőttek már tudjuk. Míg sorra vesszük a fontosabbnál fontosabb témákat egyszer csak kopogtatnak Bogi jobb karjánál.
Addigra már sejti, hogy neki itt most valami meglepetésben lesz része. Meg is örül a könyökénél felbukkanó csokimikulásnak, hiszen neki ez is különlegességnek számít. Míg tovább cseverészünk arról, hogy kedvenc énekese L.L. Junior és hogy a lovakat is imádja azért sikerül kicsalnom belőle szíve egyik dédelgetett álmát is: Nagyon vágyna egy igazi számítógépre.
De hát számítógépet csak nem hozhattam neki, hiszen télikabátomon és egy aprócska dísztasakon túl más nincs nálam. Hajjaj...
Pedig hamarosan meggyőződünk róla, hogy a lezárt csomag bizony cincog. Ezt Bogi, Apa és Anya is megerősítik.
Bár a kis "csodalámpásom" bevallja, hogy ő bizony fél az egerektől nagy hősiesen belenyúl a táskába és egy fekete számítógépes egérke kerül a kezébe.
Az izgatottságnak innen már nincs határa. Kisietünk hát a parkolóba, ahol kocsim hátuljából előkerül maga a számítógép. Gyorsan átpakoljuk Bogiék autójába, hisz hosszú az út hazáig ahol este már szakemberek várják a családot, hogy összekötözzék a gépet a világhálóval.
Remélem, ha mostantól ha Boginak azt mondják a szülei, hogy Győrbe kell menni, felvillan benne az emlék szikrája és a remény is, hogy a kellemetlenségek mellett még rengeteg öröm és boldogság vár rá ebben a világban.
Miután búcsút veszünk egymástól és folytatom az utam, csak akkor veszem észre, hogy ismét késésben vagyok. Hát persze! Hogy ne lennék, de ki bánja! Egy fürtös, arany hajú, négy éves kis angyalkával töltöttem az elmúlt órámat.
Kívánságkoordinátor
Győr, 2007. december 7.
Klaudia legnagyobb vágya az volt, hogy tanulhasson.
Amikor meghallottuk a kívánságot, hosszú percekig azt hittük, rosszul hallottunk, azonban Klaudia csillogó szeme és várakozással teli nézése elárulta, hogy tényleg ez a legfőbb vágya.
A nagylány betegsége miatt nem mehet közösségbe, csak otthon tanulhat.
Eddig az internet segítségével tanult, azonban ő arra vágyott, hogy rendszeresen vizsgázhasson, bebizonyíthassa, hogy lesz ami lesz, ő leérettségizik.
Szüleivel együtt azt is kitalálta, hogy emelt szinten számítástechnikát is tanul, mert ez különösen érdekli, sőt hosszútávon ez még hivatásnak is megfelelő lehet számára.
Zalaapáti környékén kevés gimnázium van, mi a hévízi Polgármesteri Hivatal Oktatási osztályának a vezetőjével, Szántó úrral megkerestük a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettesét, Nagy Boldizsár urat és segítséget kértünk.
Nagy úr nagyon segítőkész volt, a találkozó utáni második napon már vissza is hívott minket és elmesélte, hogy a tanári kar nagy része vállalta, hogy rendszeresen meglátogatja és tanítja Klaudiát.
Zárószóként idézni szeretnénk Klaudia e-mailjét:
Kedves Csodalámpa!
Ezúton szeretném megköszönni, hogy teljesítették azt a kívánságomat, hogy valóra vált az az álmom, hogy rendszeres tanári segítséget kapjak a tovább tanulásomhoz, mivel betegségem miatt közösségbe nem mehetek, számomra ez óríási lehetőség.
Köszönet alapítványnak és az összes önkénteseinek, hogy kaptam egy új lehetőséget a tovább tanuláshoz.
Köszönettel: Klaudia és családja
Köszönjük a segítséget a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola igazgatójának és tanárainak, valamint a Neo Interactive Kft-nek, akik huzamosabb időn keresztül finanszírozzák az oktatást.
ügyvezető
Szabina 1,5 éve esett át egy májtranszplantációs műtéten és jelenleg sajnos még nem tud iskolába járni.
Tavaly magántanár járt hozzá, idén már hetente egyszer be tud menni az iskolába.
A régen vágyott laptop segítségével végre könnyebben fog tudni kapcsolatot tartani a társaival és kinyílik számára a világ is a ceglédi házból.
Szabina nagyon meglepődött, amikor megérkeztem, mert szülei csak fél órával előtte árulták el neki, hogy milyen meglepetésben lesz része.
Nagy volt az öröme!
Kívánság-koordinátor
2007.12.10.
A laptop a adománya. Szabina nevében is köszönjük!
Sent: Thursday, December 13, 2007 7:47 AM
To: zslangh@gmail.com
Subject: Eszter a testvérbabakocsiban tesójával
Kedves Zsófia!
Mellékelten küldöm a képeket. Eszti jobban érzi magát hátul, elől a tesóka ül. Mégegyszer köszünjük szépen az alapítványnak, hogy Eszti velünk tarthat a kisebb kiruccanások alkalmával!
Köszönettel Brigitta
A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Eszter nevében is köszönjük!
koordinátor
Budapest, 2007.11.16.
Küldve: 2007. december 11. 13:34
Címzett: Zsolt Szabo-Jilek
Tárgy: Beszámoló
Májtranszplantációm után lehetett egy kívánságom. Az én kérésem az volt, hogy a családommal és a barátnőmmel a parádsasvári Kastélyhotel Sasvár-ban tölthessek pár napot.
Nagyon boldog voltam, mikor anyát a Csodalámpa Alapítvány felhívta telefonon, hogy pár nap múlva utazhatunk.
Eljött a nagy nap, már alig fértem a bőrömbe a boldogságtól. Mikor megérkeztünk, körbevezettek bennünket a kastélyban. Nekem és barátnőmnek az élményfürdő tetszett a legjobban, de az egész épület és környéke is lenyűgözően szép volt. Szabina és én az itt töltött időt szinte csak fürdéssel töltöttük.
Ebben az évben közel öt hónapot töltöttem kórházban, nagyon köszönöm az Alapítványnak és a támogatóknak, hogy pár napig királylánynak érezhettem magam.
Köszönöm: Lili
/ 3
A kívánságot az és a támogatásával teljesítettük. Lili nevében is köszönjük!
A Csodalámpa Alapítvány támogatóinak köszönhetően három Borsod megyei fiúnak ebben az évben két nappal korábban jött el a karácsony.
Gyula, Viktor és Zoltán nem gondolták, hogy ez az ünnep ilyen meglepetéssel várja őket: 22-én este megérkezett hozzájuk kívánságuk tárgya: egy-egy X-Box, illetve PSP játékkonzol.
Az ajándék minden esetben óriási meglepetés volt, hiszen csak a szülők tudtak arról, hogy a kívánság "rajtaütésszerűen", 2-3 napon belül valóra válik.
Ezúton is köszönjük a támogatást Pukler Gábor úrnak, aki nem először segített már a Csodalámpának, és ezúttal Gyula kívánságát segített valóra váltani.
Jobbulást és jó szórakozást kívánunk a fiúknak.
kívánság-koordinátor
Tiszaújváros 2007.12.22.
Kedves Csodalámpa! Köszönöm szépen a felajánlónak, Pukler Gábor Úrnak és az alapítványnak, hogy a kívánságomat ilyen időn belül teljesítették. Ezzel az X-box360 ajándékkal az időmet hasznosan tudom eltölteni, és úgy érzem, hogy a gyógyulásomat is elősegíti. Mindnyájuknak kívánok jó egészséget és további sikeres munkát .
Tisztelettel:Diószegi Gyula /Tiszaújváros/
Bence nagyon hosszú ideje már a kórházban volt. Állapota nem engedte, hogy ha csak egy kis időre is, de hazaengedjük. Apukája és testvérei a nagy távolság ellenére is minden hétvégén meglátogatták, hétközben pedig az anyukája gondoskodott róla nagyon nagy szeretettel és türelemmel.
Ennek ellenére egyre reménytelenné, apatikusabbá vált Bence.
Minden erőnkkel azon voltunk, hogy ebből visszahozzuk. Gyakran kérdezgettem, hogy ha volna egy nagy kívánsága a hazamenésen kívül, mi lenne az?
Meséltem neki a Csodalámpáról, de úgy ez nem nagyon érdekelte. Nem kért semmit és teljesen befelé fordult.
Aztán egyszer csak megtört a jég. Kettesben voltunk a szobában és úgy tűnt, hogy nem is nagyon figyel rám. Egyszercsak megszólalt:
- Tudom már! Egy csocsóasztalt szeretnék otthonra!
Kicsit meglepődtem az addig hallgatag gyermeken, de nagyon örültem.
Elmesélte azt is,hogy az ő családja nagyon szeret csocsózni és néhányszor az apukája a munkahelyéről kölcsön kapott egy ilyen játékot.
Akkor még nem lehetett tudni, hogy mikor mehet haza egyáltalán. Közben egyre jobban lett és már kis időt otthon is tölthetett. Aztán "meglepetésszerűen" felajánlottak egy csocsóasztalt az Alapítványnak...
Bence éppen hosszabb időre otthon lehetett, amikor az ajándék megérkezett.
/ 3
Érkezésünkkor - december 9-én - az addig fekvő gyermek, pillanatok alatt felsietett az emeletre, ahol a csocsóasztal állt ... az egyébként gyenge, nehezen mozgó Bence...
A család többi tagja és mi is csak siettünk utána. Mire felértem már mindenki a helyén volt és indult a nagy meccs. A golyó csak úgy repkedett. Anya és mi voltunk a szurkolók, néha,pedig labdaszedők.
Ott és akkor felhőtlen volt a családi boldogság. Nagy hangzavar és fel-fel törő kacagások kísérték a játékot.
Elmesélték, hogy másnap, vasárnap a nagyszülők jönnek, aztán majd valamelyik nap a barátok, osztálytársak egy nagy meccsre. Persze, ha Bence állapota engedi.
És engedi, mert hétfőn (10-én)jött kontroll vizsgálatra és meglepetésünkre nem romlott, hanem javult a vérvizsgálat eredménye.
Reméljük, hogy ez sokáig így is marad és egyre többet használhatja az ajándékát az otthonában. Hálás köszönet a felajánlónak és a Csodalámpának,hogy sikerült egy kisgyermek vágyát teljesíteni és talán ez által egészségi állapotán javítani.
Mielőbbi gyógyulást és sok sok felhőtlen játékot kívánunk Bencének!
kívánság koordinátor
Pécs,2007.12.12
Ezt a kívánságot is a segítségével teljesítettük. Bence nevében is köszönjük!
Brigi kontrol vizsgálatra érkezett, ahol sajnos éppen az derült ki, hogy kiújult a betegsége...
Legszívesebben sírt volna, olyan volt a tekintete.
Azért mégis csak sikerült mosolyt varázsolni az arcára, amikor előálltam a számítógéppel. Meglepődött és csak mosolygott.
Pár nappal később érkezett hozzánk a műtétre. Boldogan mesélte,hogy kipróbálták a gépet és az jól működik.
Sőt azt is elmesélte,hogy hamarosan internet elérhetősége is lesz. A nehéz időszak után otthon várja a számítógépe, ami által hamarosan kitágul a világ számára is.
Reméljük sok boldog órát töltesz majd a gép előtt és segítségedre lesz a sikeres érettségi letételében is. Teljes és végleges gyógyulást kívánunk neked!
régióvezető
2007.11.26.
Egy komoly, 15 éves fiatalembernek már igazán szüksége van egy mobiltelefonra, főleg akkor, ha hétfőtől péntekig távol a családjától, egy kollégium lakója.
Így gondolta ezt Imi is, ezért egy mobiltelefont kért a Csodalámpa dzsinnjétől. Az anyukájával közösen sikerült titokban megszerveznünk az ajándék átadását, nem kis meglepetést okozva ezzel Iminek.
Kívánom, hogy a telefonon keresztül sok-sok örömteli, kellemes beszélgetésben legyen részed!
kívánságkoordinátor
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Imre nevében is köszönjük!
Dávidnak ismét kontrollvizsgálatra kellett jönnie Debrecenbe a Klinikára, ezért mi igyekeztünk Őt meglepni a várt számítógéppel.
Ha már kórházba kell jönnie újra, legalább próbáljunk egy kis örömöt, meglepetést okozni a vizsgálatok mellé. Dávid nagyon örült a Dzsini ajándékának.
Kívánjuk, hogy sok örömöd leld benne és sikerüljön sok-sok hasznos, érdekes dolgot megvalósítani a számítógéppel!
kívánságkoordinátor
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Dávid nevében is köszönjük!
Bence kívánsága egy PSP volt, amivel sikerült otthon meglepnünk.
Anyukájával megbeszéltük, hogy érkezésünket tartsa titokban és legyen meglepetés az ajándék átadása.
Bence nagyon örült az új játéknak, miután megkapta azonnal próbálta "üzembe helyezni" és teljesen elmerült az új ajándékában.
Bence, kívánjuk, hogy használd sokáig, nagy örömmel az új PSP-t.
/ 5
2007.10.29.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004