Beszámolók
Zsombor egy kedves és illedelmes kisfiú. A Csodalámpától az volt a kívánsága, hogy eljuthasson a Nyíregyházi Állatparkba. Az első napon már a fél állatparkot bejárták a háromkerekű járgányával, amellyel egy rövid gyorsulási versenyt is bemutatott.
Nagyon szereti a halakat, emiatt is választották az állatparkot. Szeretne minél több halat megismerni és megtanulni a nevüket. A zenélő szökőkút is nagyon tetszett neki. A második napon még több állatot szeretne megismerni Zsombor, illetve a tó körüli séta után egy vízi biciklizést is terveznek.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2023.06.15.
Sándor nagyon vágyott egy laptopra, amit a tanulmányaiban is a segítségére lesz és - persze-játszani és filmet nézni is lehet rajta.
Sándor nagy örömmel vette át a Lenovo laptopját és rögtön elkezdte tanulmányozni, hogy hogyan kell üzembe helyezni és használni a gépét.
kívánság-koordinátor
Vértesacsa, 2023.06.19.
Barbara nagy álma volt, hogy legyen egy igazi lányos, rózsaszín biciklije. Mivel már ügyesen megtanult biciklizni, ezért egy kétkerekű biciklit kért a Csodalámpától.
Barbara alig várja, hogy a nyarat a bringáján tölthesse és a sok, kórházban töltött idő után végre kint játszhasson a szabadban.
segítségét, mellyel teljesíthettük Barbara kívánságát.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.26.
Balázs örökmozgó kisfiú, nagyon szeret focizni, homokozni, de ha épp nincs jó idő, akkor szívesen legózik és olvas.
A Csodalámpától egy medencét kért a kertjükbe, mert nagyon szeret a vízben úszkálni, pancsolni, együtt játszani a tesójával.
diákjainak és szüleiknek, hogy segítségükkel teljesíthettük Balázs kívánságát!
kívánság-koordinátor
Kecskemét, 2023.05.31.
Dominik imád az udvaron játszani, és nagy álma volt egy saját játszótér hintával, csúszdával, mászókával.
"Szuper lenne, ha még mászóháló is lehetne a játszóteremen" - mondta a kisfiú.
És kívánsága valóra vált, pont úgy, ahogy szerette volna.
Kívánjuk Dominik, hogy élvezd a játszóteredet!
segítségükkel egy újabb beteg gyermeknek szerezhettünk nagy örömet.
kívánság-koordinátor
Balatonszabadi, 2023.06.14.
Máté nagy szuperhős rajongó, Zsüliett pedig nagyon szereti a hercegnős meséket, így mi más lehetett volna a kívánságuk, mint eljutni a párizsi Disneylandbe, hogy találkozhassanak kedvenceikkel.
Már a repülőút is különleges élmény volt, a Wizz Air személyzete külön köszöntötte a gyerekeket, ők léphettek elsőként a repülőgépre, bemehettek a pilóta fülkébe, ráadásul még egy Wizz Air meglepetésekkel teli táskát is kaptak induláskor a személyzettől. De ez még csak a kezdet volt aznap, hiszen a gyönyörű Disney szállodában újabb hatalmas meglepetés csomag várta az ifjú vendégeket. Az estét már a parkban töltöttük, ahol jobbnál jobb játékokat próbálhattunk ki. Bár fáradtak voltunk, de azért az esti fényjátékot és drón showt, majd a tűzijátékot nem hagyhattuk ki.
Szombaton a teljes napot a 2 park felfedezésével töltöttük. Hol Pán Péterrel repültünk London felett, hol Aladin varázsszőnyegén, vagy éppen Dumbo hátán nézhettünk körbe a parkban. Napközben többször is feltűntek különböző helyeken a mesehősök, így volt alkalmunk Pán Péterrel, Plútóval és Minnie egérrel fotózkodni. A nap egyik fénypontját, a délutáni felvonulást külön VIP helyről nézhettük meg.
Vasárnap reggel fájó szívvel búcsút vettünk Disneylandtől, de hogy aznap se maradjunk meglepetés nélkül, a repülőtér felé vezető úton egy kis kitérőt tettünk az Eiffel-toronyhoz. Fáradtan, de felejthetetlen élményekkel tértünk haza Párizsból.
/ 11
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2023.06.09.
Zente egy nagyon érdeklődő és nagy tudású kisfiú, főleg a dinoszauruszok terén. Már rendelkezik egy kb. 30 db-os dínó kollekcióval, amelyekkel napi szinten játszik is. Elárulta, hogy paleontológus szeretne lenni.
A Csodalámpától azt volt a kívánsága, hogy biztosítsunk neki olyan terepasztal kiegészítőket, melyekkel igazi jura kori világot lehet teremteni a játékhoz: páfrányokat, sövényeket, fenyőket és egy vízesést is.
A hab a tortán az volt, hogy pont Zente születésnapján adhattuk át neki a kívánságát. Persze nagyon izgatott volt, amikor átvette a kiegészítőket és alig várta, hogy otthon megépíthesse dínóinak a terepasztalt.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.01.
Máté nagy szuperhős rajongó, Zsüliett pedig nagyon szereti a hercegnős meséket, így mi más lehetett volna a kívánságuk, mint eljutni a párizsi Disneylandbe, hogy találkozhassanak kedvenceikkel.
Már a repülőút is különleges élmény volt, a Wizz Air személyzete külön köszöntötte a gyerekeket, ők léphettek elsőként a repülőgépre, bemehettek a pilóta fülkébe, ráadásul még egy Wizz Air meglepetésekkel teli táskát is kaptak induláskor a személyzettől.
De ez még csak a kezdet volt aznap, hiszen a gyönyörű Disney szállodában újabb hatalmas meglepetés csomag várta az ifjú vendégeket. Az estét már a parkban töltöttük, ahol jobbnál jobb játékokat próbálhattunk ki. Bár fáradtak voltunk, de azért az esti fényjátékot és drón showt, majd a tűzijátékot nem hagyhattuk ki.
Szombaton a teljes napot a 2 park felfedezésével töltöttük. Hol Pán Péterrel repültünk London felett, hol Aladin varázsszőnyegén, Indiana Jones nyomába eredtünk egy igencsak kanyargós hullámvasúton, majd Némo kalandjait élhettük át egy másik játékon. 140 km/h-val száguldottunk a Star Wars hőseivel, de persze az Avengers szuper hősös hullámvasutat sem lehetett kihagyni. A nap egyik fénypontját, a délutáni felvonulást külön VIP helyről nézhettük meg.
Vasárnap reggel fájó szívvel búcsút vettünk Disneylandtől, de hogy aznap se maradjunk meglepetés nélkül, a repülőtér felé vezető úton egy kis kitérőt tettünk az Eiffel-toronyhoz. Fáradtan, de felejthetetlen élményekkel tértünk haza Párizsból.
/ 6
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2023.06.09.
Kittinek sajnos veleszületett egyensúlyzavara és mozgásproblémái vannak. Óriási a mozgásigénye, nagyon szeret kerekesszékkel táncolni, tornázni, jár thai-boksz edzésre is, hogy erősödjön. Kitti nagy vágyai közt szerepel, hogy ő is kerékpározhasson úgy, mint a kortársai.
A Csodalámpa Dzsinnjétől így egy speciális tricikli volt a kívánsága, amin tekerni nem csak jó móka, hanem erősíti a lábizmait is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.12.
Gergő nagyon sokáig fontolgatta, hogy mit szeretne kérni a Csodalámpától. Először valami élményben gondolkodott, de egy élmény teljesítése hosszú ideig nem lenne lehetséges a jelenlegi körülmények között, ezt tudva, inkább egy tárgyban gondolkodott.
Gergő szeretne nyáron felkészülni az augusztusi vizsgáira, s egy saját táblagép vagy laptop nagy segítségére lehetne a tanulásban. Ezért választása egy laptopra esett. A kívánság hamarosan meg is érkezett!
Gergő el sem akarta hinni, hogy saját laptopja lett. Még a szava is elállt, amikor megpillantotta a dobozban lapuló ajándékot. Olyan aranyos volt, amikor úgy fogalmazott, hogy "a boldogságtól rosszul lettem!!" Nagyon megható volt látni egy kamasz fiú örömét, s hallani azt, ahogyan kifejezi, hogy mennyire boldog!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2023. június 09.
Flóra gyanútlanul érkezett a szokásos kontroll vizsgálatra. Azonban a vizsgálat végén meglepetés várta. A szeme felcsillant, mikor meglátta a vágyott telefon dobozát, izgatottan bontogatta és vette kezébe a csodálatosan kék színű telefont, mely mostantól az övé.
Flóra, kívánom hogy sok örömöd legyen a készülék használata közben.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2023.06.15.
A 3 éves kislány imád homokozni. Látott egyszer egy olyan homokozót, amihez kis házikó is tartozik, ahol az árnyasban lehet játszani. Azóta az volt a vágya, hogy az ő kertjükben is legyen egy ilyen homokozó.
És kívánsága teljesült!
Játsszál jókat Hanna, élvezd ajándékodat!
segítségükkel egy újabb beteg gyermeknek szerezhettünk nagy örömet.
kívánság-koordinátor
Szentes, 2023.06.13.
Balázs érdeklődése sokoldalú, sok mindennel foglalkozik szabadidejében. Nagyon szeret olvasni, főleg a krimiket kedveli, Agatha Christie a kedvenc krimiszerzője. Klasszikus irodalmat is olvas, kedvenc írója mostanában Örkény István.
Balázs maga is próbálkozik az írással, többször díjazták már a meséit különböző pályázatokon. A jövőjét mégis etológusként képzeli el, állatokkal szeretne foglalkozni a későbbiekben.
A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, mivel betegségéből adódóan a kezét még nem tudja teljes mértékben használni. A laptopon való írás sokkal könnyebb számára, mint kézzel írni, akár tanulásról van szó, akár újabb irodalmi művek alkotásáról.
Balázstól az alábbi köszönőlevelet kaptuk:
Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Kedves Éva!
Szeretném megköszönni a magam és a családom nevében is a csodás laptopot, melyet az Önök és a Támogatók segítségével kaphattam. Nagy ajándék ez számomra és most kaphattam meg. A ballagás és utána a születésnapom ünnepére. Boldog vagyok, hogy a gimnáziumot már ezzel a klassz laptoppal kezdhetem.
Amikor az agyvérzésem történt, a bal kezem, a bal oldalam bénult le és én balkezes voltam. A kórházban és a rehabilitáción töltött hosszú hónapok alatt kezdtem el újra írni tanulni a jobb kezemmel és közben a Tanítónénikkel tanultam is, hogy ne maradjak le. Már akkor láttam, hogy egy ilyen laptop mennyi mindenben a segítségemre lehet és mennyire jó érzés és nagy segítség, ha majd nekem is lesz.
Most, hogy használhatom a saját laptopomat gyorsabban megy a tanulás, a jegyzetelés is. A hobbijaimban, a természetbúvárkodásban és a történetírásban is nagy segítségemre lesz.
Hálásan köszönöm Önöknek és kívánom, hogy még sok hasonló kívánságot teljesíthessenek!
Köszönettel: Balázs
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.14.
Zsombor hosszú, kórházban töltött idő után azt kérte a Csodalámpa Dzsinnjétől, hogy a családjával együtt eltölthessen néhány napot a Kolping Hotelben. A szállodában alkalmuk volt kipihenni az elmúlt időszak fáradalmait és nehézségeit.
Zsombor nagyon jól érezte magát ez alatt a néhány nap alatt, amit a mosolygós fotói is alátámasztanak.
/ 4
mellyel valóra válthattuk Zsombor kívánságát.
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2023.05.21.
Réka mostanában sok időt tölt kórházban, távol a családjától, a barátaitól, az osztálytársaitól. Egy csodás mobiltelefon volt a kívánsága a Csodalámpától, melyet nagy örömmel adtam át neki, Gabi nővér segítségével.
Réka kedvesen, mosolygósan vette át Samsung telefonját. Megköszönte, és rögtön bontogatni kezdte a mobilját, melynek nagy hasznát fogja venni az érettségire való felkészülésben is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.18.
Márk régóta vágyott egy igazán klassz kerékpárra, amivel közlekedhet a környéken, de akár hosszabb túrákat is tehet.
Nagy volt az öröm, amikor megérkezett az áhított ajándék. Rögtön fel is pattant rá a kisfiú, és elégedetten állapította meg, hogy nem csak szép az új bicikli, de kíválóan is működik.
Jó bringázást Márk!
segítségükkel egy újabb beteg gyermek vágya válhatott valóra!
kívánság-koordinátorok
Balajt, 2023.06.02.
Koppány már régóta nagyon szeretett volna egy saját mobiltelefont, hogy a kórházban is tudjon beszélni a családjával és a barátaival. Így a Csodalámpától egy Samsung készülék volt a kívánsága.
Persze majd játékokat is telepít rá, hogy gyorsabban teljen a várakozással töltött idő.
melynek köszönhetően teljesülhetett Koppány kívánsága.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.26.
Amikor megérkeztem Beniékhez, ő épp bicajozott az édesapjával. Ahogy hazaértek, átült az új terepjáró kisautójába, és onnantól ki sem szállt belőle. Boldogan mutatta meg, milyen manőverekre képes a járgány, még a motortérbe is bekukkantott, ahogyan apukájától látta, aki hobbi-autószerelőként sokat bütyköl otthon.
Beni nagyon szeretett volna a szabadban furikázni, ezért a Csodalámpától egy elektromos kisautót kértek, méghozzá a strapabíró fajtából, amelyiknek nem okoz problémát a kertjük végében lévő erdős terület sem.
Kívánom, hogy teljen sok örömed a szuper járgányodban, Beni, és a mielőbbi gyógyulásod után még sokáig élvezhesd az autókázást!
melynek köszönhetően teljesülhetett Beni kívánsága.
kívánságkoordinátor
Balatonszárszó, 2023.06.07.
Párizsban jártunk, május 12 és 14 között. A Wizz Air repülőutunk csodás volt, a gyerekek sírtak majd nevettek a felszállás során, páratlan élmény volt és igazán kellemes.
Fantasztikus volt, hogy a kislány és a kisfiú - akik arról álmodtak, hogy eljussanak Eurodisney-be - megélték a csodát, és bővelkedtek minden szépben és jóban ez alatt a 3 nap alatt.
Azt hiszem, nem mehettünk volna jobb helyre, tényleg meseországba csöppentünk és itt minden a miénk volt. A lehetőségeket szinte ki sem lehetett használni. Mindent megnézni, mindent kipróbálni és az összes élményt átélni egy hét alatt sem lehet talán, de nekünk nagyon sok jutott, igazán sok. A programok vittek magukkal. A reggelinél ismerkedtünk a francia konyhával, majd egész nap csatangoltunk a parkban és ami csak megtetszett és kerekesszékkel elérhető volt, azt megcsináltuk. Felültünk az összes hullámvasútra, a legkeményebb pályán annak rendje és módja szerint kétszer is. Ezzel nem lehetett betelni. Megnéztük a sok csodát és látványosságot, fotózkodtunk Jaffarral - ha már Csodalámpa -, és csodás hajókirándulásra is eljutottunk.
Hazafelé megálltunk az Eiffel toronynál, melynek látványa szintén elbűvölte a gyerekeket.
Biztos vagyok benne, hogy kis utitársaim az utazás minden percét élvezték, és életreszóló emlékekkel tértek haza.
hogy valóra válthattuk Donát álmát!
kívánság-koordinátor
Párizs, 2023. május 14.
Dzsesszika, néhányunknak Rózi, sosem fél semmitől, pedig az élet igen nagy kihívások elé állította. Derült égből villámcsapásként érte betegsége, de ő mosollyal az arcán fogad már minden hírt és minden kedves látogatóját.
Jókedve, mosolya ragadós és szebbé teszi napjainkat. Igen nagy és igen régi álma volt egy iPhone telefon, ezt az álmot, amit ő maga szeretett volna - a munkájával - megvalósítani. Nagyon örült a lehetőségnek, hogy a Dzsinn teljesíti a kívánságát.
Szülei sokat dolgoznak és a kistesói is leterhelik a családi kasszát, de Dzsesszika nem adta fel. Hihetetlen örömmel és boldogsággal fogadta álmai telefonját.
segítségükkel teljesülhetett Rózi kívánsága!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.23.
Petike lelkes Lego gyűjtő és építő. Már többféle Lego játéka van, de szerette volna a vonatos és a Ninjagos gyűjteményét bővíteni. A Csodalámpától ilyen Lego játékokat kért, amit a közelgő születésnapja miatt is nagyon várt.
A Csodalámpa Dzsinnje és a LEGO Manufacturing Kft. munkatársai minden ügyességüket bevetették, hogy Petike a születésnapján már játszhasson is a kívánt legókkal.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.25.
Luca egy nagyon derűs, kiegyensúlyozott kislány, akin egyáltalán nem látszik meg, hogy milyen nehéz kezeléseken esett át az utóbbi időben. A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, amelyen a kedvenc meséit – a Spartacust, a Hupikék törpikéket és a Janó, a manó rajzfilmeket - tudja majd nézni, akár a testvérével is.
Luca még arra is gondolt -, hogy másokat ne zavarjanak a filmnézéssel -, ezért egy-egy fejhallgatót is kért a Dzsinntől magának és a testvérének is.
Mivel az egyik kontrollon tudtuk átadni a kívánságát, Luca sokkal jobb kedvvel és bátrabban ment a vérvételre, tabletjével a kezében.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.06.
Lili egy kedves, nyitott kislány. Elmesélte, hogy nagyon sok különböző fajta háziállata van otthon. Többek közt van két patkánya, akik nagyon ügyesek és okosok. Próbálja tanítgatni őket.
A kedvenc állata a süni. A képen is egy plüss sünit tart az ölében. Mivel imádja az állatokat, ezért esett a választása a Nyíregyházi Állatparkra, ahol édesanyja mindent elolvas majd neki az állatokról. Szeretne minél több és hasznos információhoz jutni, tanulni és mindent megtudni az állatokról.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2023.05.31.
Levi szeret filmeket nézni, különösen a vígjátékok tetszenek neki. A kedvenc színészei: Vin Diesel és Adam Sandler.
A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, amin a kórházban töltött időben is megnézheti a kedvenc filmjeit. Levi maszkja ugyan elfedte, de hatalmas mosollyal vette át a Lenovo tabletjét.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.24.
Különleges kérést kapott Alapítványunk még 2022-ben. Az akkor 15 éves Barnabás szerette volna kipróbálni a tandemugrást.
Megkezdtük a kívánság teljesítését előkészíteni, ennek során felvettük a kapcsolatot a székesfehérvári Tandem Team egyik vezetőjével, Hegyháti Zoltánnal, aki készségesen állt mellénk.
2023. június 4-én azután eljött a nagy nap. Kora délután megjelentünk az ejtőernyős egyesület börgöndi reptéri központjában. Gyors adminisztráció és mérlegelés után Barnabás - Balogh Péter „Kepi” segítségével - beöltözött az ugráshoz, megkapta a szükséges instrukciókat és indulhatott a kaland.
A gép 4300 méter magasra emelkedett, a kiugrás után szabadesés, majd ernyőnyitás után élvezhette Barna a lassú lebegést és a csodálatos kilátást. Rövid időre még az ernyő irányítását is átvehette.
A sima landolás után csak rá kellett nézni Barnabás arcára és rögtön láttuk, hogy a kívánság teljesítése hatalmas örömet és maradandó emléket szerzett neki.
Ezúton mondunk köszönetet a Tandem Team kedves és vidám csapatának, hogy partnerek voltak a kívánság teljesítésében.
/ 4
kívánság-koordinátor
Börgönd, 2023.06.04.
Év elején eldöntöttük, hogy idén is kiválasztunk egy kívánságot, amelynek valóra váltásához gyűjtést hirdetünk egy újabb csodabogárkodás keretében.
Bence egy saját kerti játszótérre vágyott, ahol bármikor kedvére hintázhat és csúszdázhat – ennek megvalósításához járultak hozzá felajánlásaikkal mindazok, akik szurkoltak, hogy sikeresen teljesítsem a Kinizsi Százas gyalogtúrát.
Éjszaka, a hetvenedik kilométer környékén, a sokadik hegy megmászása után, amikor kezdett eluralkodni rajtam a fáradtság, hatalmas erőt adott, ha arra gondoltam, hogy ezt Bencéért is teszem.
Két héttel a teljesítménytúra után egy vasárnapi napon érkeztünk meg Újrónafőre, ahol nagy szeretettel fogadott bennünket Bence családja. Egy igazi gyerekparadicsomba csöppentünk, ahol minden Bencéről szól: a róla készült mosolygós, szuperhősjelmezes, kedves fotók lógnak minden szobában, és egy külön kis ház csak az ő játékaival van tele, akárcsak az udvar egy része. Az édesapja és a nagyszülei sokat meséltek nekünk Bencéről, a kisfiú pedig boldogan mutatta meg nekünk a birodalmát, és persze az akkor már két napja birtokba vett szuper játszóterét is, ahol még egy közös fotó is készült rólunk. Megtudtuk, hogy előző nap, szombaton még az ebédjét is oda kérte, annyira élvezte a hintázást és a csúszkálást.
Kívánjuk, hogy teljen sok örömed ebben a klassz játszótérben, Bence, és gyógyulj meg minél hamarabb!
kívánságkoordinátorok és csodabogarak
Újrónafő, 2023. 06. 04.
A képekhez és Márk édesanyjának soraihoz felesleges lenne bármit hozzáfűzni. Talán annyit mégis, hogy a meccs előtt néhány nappal még nem voltak meg a belépők, de a Csodalámpa és támogatói nem ismernek lehetetlent, ha egy nagybeteg gyermek öröméről van szó!
From: Klara S**** klara.s***** @ t-online.hu
Sent: Saturday, June 3, 2023 3:12 PM
To: Patzauer Éva <patzauer.eva@csodalampa.hu>
Subject: FW:
Kedves Éva, Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Nagyon-nagyon köszönjük kitartó munkátokat, hatalmas öröm volt Márk számára hogy sikerült jegyet szereznetek az áhított meccsre. Már tavaly amikor eldőlt, hogy Budapesten a Puskás Arénában lesz az UEFA Európa Liga döntője ez volt Márk kívánsága, hogy részt vehessen és a helyszínen szurkolhasson. Fantasztikus élmény volt!!!
Annyira magával ragadta a döntő hangulata Márkot, hogy erre az estére (majdnem) elfelejtkezett a fájdalomról is! Márk a Sevilla csapatának szurkolt, (a szünetben sikerült Sevilla mezt is beszerezni), így a győztesekkel ünnepelt!
Köszönjük nektek és dr. Csányi Sándornak, az Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének és munkatársainak a segítségét, hogy ezt a szinte lehetetlen kívánságot teljesítettétek!
Külön köszönettel tartozunk még a helyszínen dolgozó mentőszolgálatos kollégáknak, akik segítettek az ülőhelyre lejutni Márknak.
Üdvözlettel,
Márk és szülei
Párizsban jártunk, május 12 és 14 között. A Wizz Air repülőutunk csodás volt, a gyerekek sírtak majd nevettek a felszállás során, páratlan élmény volt és igazán kellemes.
Fantasztikus volt, hogy a kislány és a kisfiú - akik arról álmodtak, hogy eljussanak Eurodisney-be - megélték a csodát, és bővelkedtek minden szépben és jóban ez alatt a 3 nap alatt.
Azt hiszem, nem mehettünk volna jobb helyre, tényleg meseországba csöppentünk és itt minden a miénk volt. A lehetőségeket szinte ki sem lehetett használni. Mindent megnézni, mindent kipróbálni és az összes élményt átélni egy hét alatt sem lehet talán, de nekünk nagyon sok jutott, igazán sok. A programok vittek magukkal. A reggelinél ismerkedtünk a francia konyhával, majd egész nap csatangoltunk a parkban és ami csak megtetszett és kerekesszékkel elérhető volt, azt megcsináltuk. Felültünk az összes hullámvasútra, a legkeményebb pályán annak rendje és módja szerint kétszer is. Ezzel nem lehetett betelni. Megnéztük a sok csodát és látványosságot, fotózkodtunk Jaffarral - ha már Csodalámpa -, és csodás hajókirándulásra is eljutottunk.
Hazafelé megálltunk az Eiffel toronynál, melynek látványa szintén elbűvölte a gyerekeket.
Biztos vagyok benne, hogy kis utitársaim az utazás minden percét élvezték, és életreszóló emlékekkel tértek haza.
kívánság-koordinátor
Párizs, 2023. május 14.
Nina boldogan csomagolta ki az új laptopot, amit a Csodalámpától kért. Neki nagyon sokat jelent a barátokkal való kapcsolattartás, ami a betegsége miatt sokszor csak online lehetséges. A tanuláshoz is segítség és persze a tanulás utáni játszáshoz.
Nina most negyedikes, és leginkább a magyart és a történelmet szereti. Főleg az érdekli, hogy mi történt a világban évszázadokkal ezelőtt. Az átadáskor már nagyon várta, hogy édesapja beindítsa számára a laptopot és elkezdhesse használni.
segítségét, általuk ismét mosolyt varázsolhattunk egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Sarkad, 2023.06.01.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004