Beszámolók
Zafira egy csodaszép szemű, mosolygós kislány. A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött időben is megnézhesse kedvenc meséit és játszani is tudjon a várakozás ideje alatt.
A TATA Consultancy Services kedves munkatársai: Edit, Eszter és Kata személyesen adták át Zafirának a Lenovo tabletet. Mivel Zafi 1 éves kora óta több műtéten is átesett és rendszeres látogatója a kórháznak, kellett egy kis idő, hogy feloldódjon a sok ismeretlen „néni” között. Aztán Zafi sorra ült be a hölgyek ölébe és teljesen elvarázsolta az, ahogyan türelmesen megmutatták neki, hogyan kell bekapcsolni, beállítani és használni a tabletjét. Sőt, a hölgyek segítettek az ő korának megfelelő játékokat letölteni a gépre és még a kedvenc rajzfilmje, a Jégvarázs is felkerült Zafi tabletjére.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023. 05.25.
Norbi egy laptopra vágyott, ami segítségére lesz a tanulásban, e mellett pedig játszhat, filmeket nézhet rajta.
A fiú vizsgálatra érkezett, amikor nagy meglepetés érte: átadtam neki az áhított ajándékot.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2023.05.19.
Kelebiára utaztunk, hogy teljesítsük Mátyás kívánságát. A kisfiú és anyukája izgatottan vártak minket.
Öcsinek - ahogy otthon szólítják - nagy kívánsága volt: igazán vágyott egy XBoxra, amit a kezeivel tud irányítani, amivel tudna játszani, kicsit mozogni.
Kedves Mátyás, csupa szépet és jót kívánunk a használatához!
kívánság-koordinátorok
Kelebia, 2023.05.24.
Baján jártunk, Annamáriának hoztunk laptopot, aki azt mondta, tanulásra és még sok más csupa jó dologra használja majd új hordozható számítógépét.
Annamária alig várta már, hogy láthassa az ajándékát... és végre megérkezett a Lenovo.
Úgy láttuk, a gép boldogságot okozott.
Mi is ezt kívánjuk: egészséget és boldogságot!
kívánság-koordinátorok
Baja, 2023.05.24.
Vikinek nagyon nagy a mozgásigénye, mindenféle mozgást szeret: mászókázni, úszni, lovagolni. Betegségéből adódóan hamar elfárad, 20 percig tud aktív maradni, viszont az intenzív mozgás.
Viki és a családja is nagyon szeret kirándulni, épp ezért a Csodalámpától egy biciklihez kapcsolható utánfutó volt a kívánsága, amiben pihenhet Viki, amikor már nagyon elfáradt a sétálásban.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.18.
Szófia nagyon szeret rajzolni. Egyik ismerősétől hallotta, hogy van olyan tablet, amivel különleges rajzokat lehet készíteni.
Amikor megtudta, hogy lehet egy kívánsága az alapítványtól, nem volt kérdés, hogy mit kíván.
Felajánlónak köszönhetően nagyon rövid időn belül teljesült a kívánsága.
Szofi - mikor átadtuk a tabletet - nem győzte mondani, mennyire boldog, hogy most már neki is van ilyen csoda gépe. Rögtön be is üzemelte és kezdődhetett a tablet funkcióinak felfedezése.
segítségükkel teljesíthettük a kislány kívánságát!
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2023.05.23.
Dávid egy fotelágyat szeretett volna szobájába, ami összecsukható, kinyitható, amin kényelmesen elheverészhet, pihenhet. Azt mondta, annak örülne a legjobban, ha farm mintás lenne az ágyikó.
És a kisfiú kívánsága pontosan úgy teljesült, ahogy azt ő megálmodta.
kívánság-koordinátorok
Hajdúböszörmény, 2023. 05.22.
Csenge egy speciális triciklit kért a Csodalámpa Alapítványtól, amit az ő igényei szerint alakítottak ki.
Csenge nagy örömmel fogadott, amikor megérkeztem a szép nagy kertes családi házukba. Rögtön felkapta a bukót és felpattant a bicóra. Nagy köröket leírva „száguldozott”, igazán nagyon élvezte. Bátyja bíztatta, ha néha megakadt, de ügyesen vette a talaj akadályait. A szülők boldogan nézték a lányukat, ahogy egyre magabiztosabban teker a triciklin.
Nagy fejlődés a kislány számára már az is, hogy szépen jár, hiszen kicsi lányként ez még nehezen ment neki, a tricikli használatával viszont kitágult számára a világ és a bátyjával együtt a kapun kívülre is elmehetnek a rokonokhoz, ismerősökhöz látogatóba. Amíg ott voltam, ez a lány csak mosolygott, boldogan köszönte meg az alapítványnak a segítséget.
kívánság-koordinátor
Csömör, 2023.05.10.
Bianka egy nagyon aktív kislány, aki imád a szabadban játszani.
A betegsége folytán mostanában nem mehet közösségbe, ezért a Csodalámpától egy kerti házikó volt a kívánsága, ahol a jó időben sokat tud majd játszani és még a kutyusnak is van benne helye.
Bianka széles mosolya mindent elárul. Hatalmas örömmel vette birtokba az új „birodalmát”.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023. 05.18.
Bella kedvenc időtöltése a zenehallgatás, szinte minden műfajt szeret. Filmeket is gyakran néz, a kedvenc műfaja a krimi. Mivel nagy ABBA rajongó, nagyon sokszor megnézte már a Mamma Mia!-t is.
A Csodalámpától egy Airpods volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött időben is úgy hallgathassa a zenei válogatását, hogy másokat ne zavarjon vele.
mellyel teljesíthettük Bella kívánságát!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.05.22.
Áronhoz és családjához megérkezve igazi gyermekzsivaj fogadott. Öt mosolygós, vidám gyermek szempár csillogása tudatta velem, hogy Áronéknál járt már "dzsinn". A motoros kisautó nem csak Áronnak és ikertestvérének, hanem korban hasonló testvéreinek is elnyerte tetszését.
Olyan nagy örömöt okozott ennek a kisfiúnak, hogy teljesült a kívánsága! És örömmel osztozott az élményben a testvéreivel, ami most is megható volt számomra. Nagy élmény volt, részletesen beszélgetnünk a család életéről, valamint a Csodalámpa Alapítvány létrejöttéről és elmúlt 20 évéről, a támogatók nagyvonalúságáról, az önkéntesi feladatokról - kölcsönös volt az érdeklődésünk és a szülők, gyermekek is szeretettel marasztaltak.
A gyermekek pedig csak játszottak és játszottak, nevettek, örültek!
kívánság-koordinátor
Vécs, 2023.05.03.
Dorina mozgásában korlátozott kislány, így nagyon várta azt a speciális biciklit, amely lehetővé teszi számára, hogy együtt bringázhasson a többi gyerekkel.
Az ajándék átadásakor a kislány sajnos nem érezte jól magát - talán a nagy izgalom is közrejátszott -, így nem volt kedve
kamera elé állni, ami persze nem von le semmit az öröm értékéből.
segítségükkel teljesíthettük Dorina kívánságát.
kívánság-koordinátor
Hajdúhadház, 2023.04.13.
Emília nagyon mozgékony kislány, nagyon szeret a szabadban játszani.
A kismotoron már nagyon jól megy a közlekedés, azonban Emília már régóta szeretett volna egy igazi, lányos, rózsaszín biciklit.
Ezt a kívánságát eljuttatta alapítványunkhoz. A biztonsága érdekében egy rózsaszín bukósisakkal is megajándékozta a Csodalámpa Dzsinnje.
kívánság-koordinátor
Tatabánya, 2023.05.12.
Beni szüleivel látogatta meg kívánsága helyszínét, a debreceni Kerekerdő Élményparkot.
Kívánságához nem tartozott az esőmentes jó idő, de nagy-nagy szerencséjükre a több napos esőzés pont azon a délelőttön szünetelt, ameddig bejárták a kalandparkot. Mivel Beni örökmozgó fiatalember és a kedvenc tantárgya a testnevelés, így fáradhatatlan volt a különböző kalandok kipróbálásában.
Vidámsággal, élményekkel telt Beni egész hétvégéje.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2023.05.13.
Mindig nagy öröm számunkra, amikor a „kívánság-tulajdonostól”, esetünkben Zillétől kapunk beszámolót, hogyan érezte magát, mit látott, úgy sikerült-e teljesíteni a kívánságát, ahogyan azt elképzelte.
Búcsúzáskor egy kis piros postaláda perselyt kapott a Csodalámpától, így reméljük, hogy mielőbb sikerül valóra váltani a vágyát és visszatérhet Angliába. Elvégre már van hol gyűjteni az „útravalót”…
Olvassák szeretettel Zille sorait:
Régóta nagy álmom volt, hogy egyszer kijuthassak Londonba.
Pontosan nem tudom megmagyarázni, hogy miért erre a városra esett a választásom, egyszerűen csak sok jót hallottam róla, gyönyörű képeket láttam a látványosságairól, és nemrég kezdtem el angolt tanulni, szóval így mindenképpen angol nyelvterületre szerettem volna eljutni. Az álmom csodával határos módon a Csodalámpa Alapítvány jóvoltából valóra vált!
Első nagy meglepetés akkor ért engem, amikor beülhettem a pilótafülkébe, és körbe sétálhattam a repülőgépet egy menő sárga mellényben a kapitány társaságában! A személyzet nagyon kedves volt, képeket készíthettem velük és még egy kis ajándékcsomagot is átadtak.
Ugyanilyen nagy figyelmességgel köszöntöttek minket az Ibis hotelben is. Itt a svédasztalos reggeli volt a legjobb, és a helyi muffinoknak nincs párjuk.
Rengeteg élményben volt részem. Meglátogattuk többek között: Tower of London, Tower Bridge, BBC Earth Experience, Big Ben, Buckingham Palace, Madame Tussauds és London Eye.
/ 12
Nem tudok választani, melyik tetszett a legjobban, mindegyiknek megvolt a maga varázsa. Rengeteget mentünk minden nap, átlagosan 15.000 lépést tettünk, de egyáltalán nem éreztük magunkat fáradtnak. A tájékozódás is viszonylag könnyen ment, második naptól kezdve kívülről tudtuk, melyik metró merre megy, melyiknek mi a végállomása. Egyébként nem csak metrón utaztunk, hanem a fekete taxit és a piros londoni buszt is kipróbáltuk. Hatalmas szerencsémre pont a felső emeleten az első sorban volt hely, így megcsodálhattam felülről London várost, akárcsak a London Eye-ról.
Az időjárás pedig fantasztikus volt! Kellemes hőmérséklet, nem is fáztunk, nem is sültünk meg a napon, és még az eső sem esett, kivéve egyik este, de akkor is max. 10 percen keresztül. Legalább elmondhatom magamról, hogy tartottam esernyőt a kezemben Londonban.
Pozitív tapasztalatom, hogy az ott élő, dolgozó emberek segítőkészek, udvariasak, és sokkal nyugodtabbak, mint itt Magyarországon.
Száz szónak is egy a vége, én nagyon-nagyon jól éreztem magam Londonban, és még életem során biztos, hogy vissza fogok térni ebbe az álomvárosba.
kívánság-koordinátor
London, 2023.05.02.
Misko igen nagy kéréssel fordult hozzánk.
Találkozni szeretett volna Sir David Attenborough-val, aki 5 éves kora óta példaképe. A nagyfiú éjjel-nappal követi a tudós műsorait, kitűnően tud angolul, így az idegen nyelv megértése nem probléma számára, sőt Sir David fantasztikusan szép beszédstílusa is örömet okoz számára.
Tudtuk, hogy ezt a kérést a tudós életkora miatt szinte lehetetlen megvalósítani, de azért nekifutottunk. Sok-sok hónapig próbáltuk elérni Sir Davidet, a hazai média több felsővezetője is segített a kapcsolatteremtésben – sikertelenül.
Nem adtuk fel a keresést, és egy kora tavaszi napon az internetet böngészve találtam egy telefonszámot, ami egy korábbi riportjához kapcsolódott. Hátha…
Felhívtam a számot és szerencsénkre a hozzá legközelebb eső személlyel tudtunk kapcsolatba lépni, a lányával. Jane asszony nagyon segítőkész volt, megadta hivatalos képviselőjük elérhetőségét is, aki megerősítette, hogy idős kora miatt Sir David már sajnos nem vállal ilyen felkéréseket. Ezt természetesen megértettük, meg is mondtam Miskonak, de azzal, hogy várjon egy kicsit, mert bár nem sikerült ezt a vágyát teljesíteni, de meg szeretnénk lepni valami mással.
Sir David képviselője ugyanis azt tanácsolta, hogy vigyük ki Londonba Miskót és mutassuk meg a BBC Earth Exhibition kiállítást, melynek narrátora Sir David.
Tetszett az ötlet, megterveztük, hogy más múzeumokat is megmutatunk Miskó-nak, hiszen óriási tudással bír már most és hittem, hogy ez biztosan örömet szerez neki.
A reptérről jövet soron kívüli megállóként megálltunk a tudós házánál, Richmondban, persze fotóztunk is. Ott átadtam neki Sir David dedikált fényképét, majd sétáltunk egyet a közeli Richmond parkban, ahova az Attenborough család sokszor kirándul(t).
/ 12
Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen nagy örömet szerzett a nagyfiúnak az utazás, mi édesanyjával sokszor majdnem futva követtük teremről teremre – tolókocsi inkább versenyautó volt ilyenkor…
Misko természettudományos tudása hihetetlenül nagy, sokat tanultam tőle. Jó érzés volt ilyen kalauzzal mozogni a tudomány világában néhány napig.
Hogy mi volt a legszebb köszönet a teljesítés kapcsán? Misko angol köszönő levele mellett az a kedves mondat, amivel tőlem búcsúzott, de ez maradjon kettőnk titka.
Remélem és kívánom, hogy még nagyon sok hasonló utazásban legyen része és azt is, hogy sokáig kapcsolatban maradjon velünk és a csodalámpás csapattal.
kívánság-koordinátor
London, 2023. április 25.
Misko kérésemre angolul írt köszönetet támogatóinknak:
From: a***a @ l*****.pl
Sent: Thursday, May 4, 2023 6:28 AM
To: Patzauer Éva <patzauer.eva@csodalampa.hu>
Subject: Misko nem egészen beszámolója
The opportunity to travel to England and explore the remarkable sights and museums in London became a reality for me, all thanks to the generous support of the Magic Lamp foundation. As someone who has wanted to visit London for years, the chance to witness the exceptional exhibits at the London Natural History Museum was particularly thrilling, given my passion for biology and paleontology.
Besides this another very good thing happened that was amazing. They managed to get an original David Attenborough signature. I am immensely grateful to the Magic Lamp foundation for facilitating this incredible and unforgettable experience. Their generosity made it possible for me to spend a few very good days in London, and for that, I express my heartfelt appreciation.
Jani nagy terve, hogy filmeket készítsen, ezért kívánsága egy olyan laptop volt, amit filmszerkesztéshez is tudna használni. Vizsgálatra érkezett, amikor átadtuk neki a Csodalámpa Alapítvány ajándékát.
Jani boldogan vette át az áhított készüléket, és alig várta, hogy hazaérkezzen vele és beüzemelje.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2023.05.02.
A kisfiú nagyon szeret autózni, így alig várta, hogy betöltse a 3. évét, és kívánhasson egy beülős, elektromos kisautót a Csodalámpa Alapítványtól.
Kristóf - nem egész 1 hónappal 3. szülinapját követően- egy piros színű Audi boldog tulajdonosává vált .
ismét nagy örömet szerezhettünk egy beteg kisgyereknek!
kívánság-koordinátorok
Kállósemjén, 2023. május 2.
Gábor kívánságának teljesítése nagy meglepetés volt számára, mivel egyáltalán nem tudta, én miért léptem be a kórterembe. Éppen gyógytornázott, így körbevettük a tablet átadásakor.
A nagyfiú annyira meghatódott, hogy örömében a könnye is kicsordult. Örömét látva mi is megkönnyeztük és együtt örültünk vele. Rögtön beüzemeltük és beállítottuk a tabletet, és a torna után Gábor filmnézéssel pihent.
segítségét, általuk teljesíthettük a nagyfiú kívánságát.
kívánság-koordinátor
Szeged, 2023.05.02.
Ferike vágya egy PlayStation játékgép volt, hiszen a kórházban töltött idő gyorsabban telik érdekes játékok társaságában. Megtudtuk, mi érdekli a kisfiút, mivel játszana szívesen, így Ferike nagy meglepetésére a konzolon kívül különféle játékokat is kapott.
kívánság-koordinátor
Debrecen 2023.05.02.
Bálint kiskora óta rajong a fociért, kedvenc csapata az FC Barcelona. Nagy álma pedig az volt, hogy részt vehessen egy élő meccsen a Camp Nou stadionban Barcelonában.
Egy szép napon az álom valóra vált.
Már a repülőút is nagy élmény volt: a kapitány személyesen köszöntötte Bálintot, közös fotót készített vele, ajándékkal kedveskedett, és meghívta egy látogatásra a pilótafülkébe.
A személyzet minden tagja kiemelt figyelmet fordított kis utasukra.
A meccs szombat este 21.00 órakor kezdődött. Napközben a várossal ismerkedtünk, sétáltunk a híres La Rambla-n és a kikötőben. Egész Barcelona foci lázban égett, mi is hangolódtunk az esti programra.
És elérkezett a várva várt meccs. Bálint Barca mezben, örömtől ragyogó arccal, egy nagy doboz popcorn társaságában, az első sorból követhette az eseményeket. Együtt énekelt a többi szurkolóval, és együtt „hullámzott” velük. Pont ez a hangulat volt az, amit szeretett volna átélni. Élvezte minden pillanatát, és még a meccs közben eleredő eső sem szegte kedvét. Kedvenc csapata végül 4:0-ra nyert.
A következő nap ugyancsak a fociról szólt: stadiontúrán vettünk részt a Camp Nou stadionban, ahol a több órás bejárás során Bálint megismerkedhetett a stadion történetével, láthatta a Barca legnagyobb játékosainak relikviáit, beülhetett a VIP páholyba, benézhetett a sajtószobába, valamint a játékosok öltözőjébe is.
Bálint fantasztikus élményekkel tért haza a barcelonai útról. Biztos vagyok benne, hogy mindig boldogan fog visszaemlékezni erre a nagyszerű utazásra.
/ 7
önzetlen támogatásával valóra válthattuk Bálint álmát!
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2023. április 30.
Olívia tavaly egy rendezvényen találkozott először trambulinnal. Rögtön kipróbálta, és annyira megtetszett neki, hogy a rendezvény teljes ideje alatt ki sem szállt belőle. Azóta mondogatja, nagy vágya, hogy neki is legyen egy trambulinja.
És a mai napon Olívia álma valóra vált, megkapta saját, hatalmas trambulinját, amely ezentúl ott áll az udvarukon, és a kislány bármikor kedvére ugrándozhat benne!
Kívánjuk Olívia, hogy ajándékodat használd örömmel!
segítségükkel teljesíthettük a kislány kívánságát!
kívánság-koordinátorok
Gyenesdiás, 2023. április 15.
Zoltán elkötelezett focista, reggeltől estig szereti rúgni a labdát. Csapattársai azzal is támogatták, hogy mezét, a 7-est, senki sem viselte, amíg a kezelések tartottak.
Számára nem volt kérdés, mit kér alapítványunktól: kedvenc csapata, a Manchester United egy meccsét szerette volna „élőben”, Angliában megnézni.
Egy nagyon kedves támogatónk segítségével sikerült belépőjegyeket kapnunk a Tottenham - Manchester United rangadóra, melyet a Tottenham új, modern stadionjában rendeztek, persze telt ház előtt. Az, hogy lett belépőjegy, már önmagában kisebb csoda volt, hiszen ezekre a mérkőzésekre lehetetlen „külsősként” jegyet venni, a klubtagok elővételben vehetnek jegyet, és csak igen ritkán jut „maradék” belépő a külsős szurkolóknak.
Zoltán izgatottan várta a rangadót, természetesen kedvenc csapatának drukkolt. Az első félidőben ők vezettek két góllal, a végeredmény mégis 2:2 lett.
Ez sem szegte Zoltán kedvét, csillogó szemmel mondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy élőben látja a MU-t játszani.
/ 7
A meglepetéseknek nem volt még vége, hiszen londoni szállásunk egyik menedzsere még a Chelsea 30-as mezét hordó játékosa, Carney Chukwuemeka által aláírt prospektust is szerzett Zoltánnak.
Aki szóhoz sem jutott a meglepetéstől…
Nagyon megható volt, amikor közeledve a búcsúzáshoz Zoltán azt mondta, hogy a betegségében az a legjobb, hogy így eljuthatott Londonba... Most ismét elkezd angolul tanulni, és reméli, még visszatérhet majd – velünk! - ebbe a csodaszép városba.
Kívánjuk, hogy mielőbb gyógyulj meg Zoltán, és sikerüljön nagy álmod, hogy Te is profi focista legyél.
Zoltán kedves e-mail-lel mondott köszönetet:
From: Melinda Sz***i m*******4 @ gmail.com>
Sent: Wednesday, May 3, 2023 5:25 PM
To: Ivady Éva <ivady.eva@csodalampa.hu>
Subject: Zoli álma
Kedves Csodalámpa alapítvány!!!
Ezúton szeretném megköszönni, hogy az egyik legnagyobb álmomat valóra váltották, részt vehettem egy Manchester United meccsen, ráadásul Angliában, ami egy csoda szép hely.
Sok emléket és élményt gyűjtöttem ami önök nélkül nem valósulhatott volna meg!!
Köszönöm az alapítvány alapítójának,
Köszönöm a szervezőknek,
Köszönöm a kísérőknek, örök hálám érte.
kívánság-koordinátor
London, 2023. április 29.
Regő azonnal tudta mit kíván a Csodalámpától: közös élményt a barátaival. Nehéz lett volna eldönteni, ki jöjjön és ki nem, így az egész osztályt meghívta lézerharcolni. Pár nap alatt sikerült megszervezni, hogy az egész osztály iskola után Gödöllőről egy különbusszal eljusson a helyszínre.
A néhány óra leforgása alatt mindenki kellően elfáradt és egy nagy élménnyel lett gazdagabb, ami azért is különösen fontos, mert Regő a kezelések alatti sok hiányzás miatt osztályt váltani kényszerül.
Örök emlék marad ez a nap mindenkinek!
amelynek köszönhetően teljesíthettük Regő kívánságát!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.04.03.
A kilenc éves Peti régi ismerős már kórházunkban. Most jött el az ideje, hogy elmondja, mit szeretne kérni a Csodalámpa Dzsinnjétől! Peti nagy álma egy saját laptop, ami az otthoni tanulásában is segítené őt, és a kórházban töltendő idejét is kellemesebbé tenné.
Az álom nagyon hamar valósággá vált! Petinek szó szerint elállt a szava a meglepetéstől, amikor megpillantotta a dobozban megbújó laptopot! Hát még, amikor megtudta, hogy az az övé, nem kölcsönbe kapta, nem kell visszaadnia, örökre megtarthatja a Csodalámpa ajándékát.
Boldogság volt Peti örömének részese lenni, látni az arcán a boldogságot! Ezek a pillanatok mindig édes táplálékok a lelkem számára, a majdnem 20 éves Csodalámás önkéntes munkám jutalmaként!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2023. Április 26.
Olivér már napok óta izgatottan várta a szombatot, amikor példaképével, Stark Panzerrel találkozhatott. Az Esport1 stúdiójában került sor a találkozóra, ami már önmagában is rendkívül érdekes volt, sok kulisszatitkot tudtunk meg.
Olivérnek megmutatták azt a stúdiót, ahol az élő beszélgetéseket veszik fel. Rögtön ki is próbálták Starkkal, milyen érzés ezekben a fotelekben ülni. Olivér feltette közben a kérdéseit Starknak, és elmesélte neki, milyen sokat jelentett, amikor a kórházban nézte a youtube videóit.
De ezzel még nem ért véget a meglepetés, miután átmentek a másik stúdióba, ahol beizzították a gépeket, és hatalmas csatát vívtak egymással Olivér kedvenc játékával, a Rocket League-gel. Meglepetésként profi kommentátor közvetítette a meccseket, amit nagy küzdelemben végül Olivér nyert meg.
Stark búcsúzáskor megmutatta titokban tartott autóját, sőt megígérte Olivérnek, hogy hamarosan meglátogatja otthonában, és visz neki egy kis meglepetést.
Olivér végtelenül boldog volt, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett része.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2023. április 29.
Letícia nyolc éves, mosolygós kicsi lány. Hosszú időt fog még kórházban tölteni. Gyógykezelése alatt nagyon szeretne mesefilmeket nézni, zenét hallgatni, és az otthon maradt szeretteivel beszélgetni. Ezért egy tabletet kért a Csodalámpától.
A kislány nagyon örült, hogy kívánsága hamar teljesült. Így húsvétkor már legalább a neten keresztül együtt lehetett a családjával. Testvérei és édesapja is nagyon boldog volt, hogy láthatták és beszélhettek vele.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2023. április 06.
Kitti aktívan él, imád sportolni, amatőr szinten légtáncol. Szereti az állatokat és a szabadidejét szereti a természetben tölteni. Sokat kirándul, túrázik, biciklizik.
A Csodalámpától egy új, szuper kerékpár volt a kívánsága, hogy a jó idő beköszöntével együtt tudjon kerekezni a családjával.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2023.04.26.
Ivánt két dolog foglalkoztatja igazán. Az egyik a gitározás, már 8 éve tanul játszani ezen a hangszeren. A másik a számítástechnika világa. A további tanulmányait is ezen a területen szeretné folytatni és az IT világában szeretne majd dolgozni.
A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, amely nagy segítség lesz a tanulmányaiban. Iván elmondta, hogy a kedvenc játékát, a Minecraftot és egy zenekészítő programot is feltesz majd a Lenovo laptopjára.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.04.26.
Donát nagyon nemes szakmát választott magának: földrengéskutató szeretne lenni, hogy az előrejelzésekkel emberek életét lehessen megmenteni. Csodás gondolatok egy majdnem 14 éves fiútól. E mellett nagyon érdeklik más tudományos dolgok is, mint például a vulkánkutatás, így a Csodalámpától olyan élményt kért, ami ehhez kapcsolódik.
A Kemenes Vulkán Parkhoz látogattunk el, ahol már nagy szeretettel várták Donátot. A modern épület minden szintjét bejárta privát tárlatvezetéssel. Mindent megtudott, ami a vulkánokkal, kőzetekkel kapcsolatos, bár mindannyiunk meglepetésére nagyon sok mindent tudott már ő maga is.
Életre szóló élménnyel indultunk vissza Budapestre, amiben nagyon nagy szerepe volt az intézmény igazgatójának és három munkatársának, akik felkészülten várták a fiút és adtak át neki minden érdekes és értékes információt, amiért nagyon hálásak vagyunk.
kívánság-koordinátor
Celldömölk, 2023.04.22.
Ákos az iskolában kapott rá a pingpongozásra - a szünetekben, tanítás után sokat játszott barátaival. Edzésre is kezdett járni, de ott nem tanult sok újat, így inkább egyedül folytatta.
Nagy vágya volt egy saját asztal, ami Sahó Dániel segítségével teljesülhetett. Dániel az átadáskor hálóval, ütőkkel és labdákkal lepte meg még Ákost és rögtön ki is próbálták az új szerzeményeket. Ezen a meccsen csak győztes született.
kívánság-koordinátor
Törökbálint, 2023.04.18.
Fanni kívánsága egy nagyképernyős TV volt, amin élvezettel nézheti kedvenc műsorait, meséit.
Nagy meglepetés érte a kislányt, amikor a kezelések után hazatért a kórházból: otthon várta őt egy jókora doboz, amiben nem más lapult, mint egy szép, új TV.
Jó szórakozást kedves Fanni!
kívánság-koordinátorok
Békéscsaba, 2023.04.21.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004