Beszámolók
Sokára fogalmazódott meg a kérés Timi fejében, hogy mit is kívánjon a Csodalámpától! Igazi felnőtt módjára végigolvasott szinte minden kívánságot, végiggondolt minden lehetőséget, majd mérlegelt és megfogalmazta kívánságát.
Igyekeztünk hamar teljesíteni kérését, egy kezelés után otthonában leptem meg. Timin kívül akkor már mindenki tudta, hogy hamarosan teljesülni fog kívánsága.
Amikor meglátta, hogy miért is jöttem, hatalmas mosoly szaladt az arcára, és csodálkozva nézte a laptopot!
Először csak csodálta, majd kicsomagolta és bekapcsolta. Testvérei segítségével hamar felfedezték a gép minden tudását.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2013.12.12.
Szabolcsot váratlanul, a kezelés közepette meglátogatta két fiatalember és beszélgetni kezdtek vele. Kiderült, hogy kívánsága, amit már régóta szeretne egy X-BOX. A két fiatalember ekkor még nem mondott semmit, csak sejtelmesen mosolygott.
Két nap múlva váratlanul bekopogtattak Szabi szobájába, és meglepték az óhajtott játékkal. A nagyfiú nagyon örült e váratlan meglepetésnek.
Hozzá is láttak hárman a gép összeszerelésének, hogy a nagyfiú azonnal ki tudja próbálni a játékokat. Kis akadályba ütközött a dolog, a televízió átállítása problémát jelentett, de a "fiúk" ebben is hatékony segítséget nyújtottak, és pár óra elteltével már működött mindent, az autósverseny is a játékon.
Néhány nap múlva lopva bekukkantottam a kórterembe, és Szabit a játékba belemélyedve láttam!
kívánság-koordinátor
Szeged, 2013. december 20.
Mindenhol megtalálható a Csodalámpa Csodája! Meghívást kaptam egy barátnőmtől egy CF betegségekről szóló előadásra dr. Kiss Ildikó főorvosnőhöz, végül én is szót kaptam, hogy ismertessem az alapítvány munkáját.
A találkozó után rövidesen megtaláltam Pétert. Először el sem akarta hinni, hogy ilyen létezik, és ő bármit kívánhat. Akkor és ott még nem tudta, mit szeretne, de néhány hét múlva érkezett az üzenet: szíve vágya egy PlayStation.
Egy budapesti vállalkozó, Bakondi Gábor jóvoltából a kívánság éppen Péter 16. szülinapján teljesült. Szülinapi tortával "felszerelkezve", teljes titokban érkeztünk a családi, baráti ünnepségre. Az ünnepelt kamaszos, zavarral vegyes örömmel fogadta az ajándékot, amit a barátaival azonnal ki is próbáltak.
Természetesen a torta is elfogyott, mi képzeletben már felvettük a dzsinnek telt formáját tőle. Ismét jó érzéssel térhettünk haza, hogy mennyire igaz, ha több ember összefog, bármi lehetséges.
kívánság-koordinátor
Vasvár, 2013.12.14.
Levente betegsége miatt sajnos megvakult. Most már sok mindent megtanult újra: a lakásban önállóan tud közlekedni, továbbra is szeret az udvaron játszani.
Vágya egy nagy udvari trambulin volt, a szobában van neki egy kisebb, amin nagyon szeret ugrálni.
A karácsonyi ünnepek után sikerült kívánságát teljesítenünk. A támogatók Budapestről érkeztek, az édesapával együtt felállítottuk a trambulint. (Levente közben a szobában játszott, semmit nem tudott arról, hogy mi készül az udvaron)
Az édesanya kikísérte Leventét, aki először azt gondolta hintázhat egy keveset a szép napsütéses időben. Mikor kiderült, hogy a kívánsága az udvaron áll rögtön megkérdezte felmehet-e rá és ugrálhat. Igen, azonnal birtokba vette a trambulint Levente csak ugrált, csak ugrált és nagyon-nagyon boldog volt…
kívánság-koordinátorok
Zalacsány, 2013.12.28.
A 15 éves Kingának-akit Miskolcon a GYEK-ben gyógyítanak- sok minden járt a fejében, amióta beszélgettünk a Csodalámpáról. Hosszú hónapokig gondolkodott, mit is szeretne kérni. Legszívesebben egy tengerparti nyaralást szeretett volna, de a doktor néni, aki gyógyítja, csak egy év múlva engedte volna el olyan hosszú útra. Ezért Kinga kívánsága egy iPhone 4 lett.
A Csodalámpa dzsinnje összekötötte a kívánságteljesítést a karácsonyi meglepetéssel, így Kinga kívánsága december 20.-án teljesült. Nagy volt az öröm és a meglepetés, amikor a kellemetlen vérvétel után Kinga boldog tulajdonosa lett az iPhone-nak.
Először el sem akarta hinni, hogy a kicsi doboz tartalma az, amire vágyott. Csak szeme csillogása árulta el, mennyire boldog, mert a szájkendőt elővigyázatosságból nem vette le.
Kedves Kinga!
Mi, akik bent voltunk a gondozóban - asszisztensek és kórházi dolgozók- nagyon örülünk, hogy veled együtt örülhettünk, és ezáltal részesei lehettünk ennek az ünnepi pillanatnak.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2013 december 20.
Katát már évekkel ezelőtt megkerestem azzal a lehetőséggel, hogy lehet egy kívánsága az alapítványtól. Voltak is gondolatai és elképzelései, de egyiket sem tartotta véglegesnek. Váratlanul ért a telefon, mikor a pesti kolléganők értesítettek, hogy mielőbb teljesítsem Kata kívánságát, mert már támogatója is akadt.
Így Kata anyukájával mindent nagy titokban leegyeztettem és megjelentem a mezőberényi otthonukban. Kata nagyon meghatódott és nagyon boldog volt, mert a laptop mellé egy szép laptoptáskát és finom édességet is kapott.
Betegsége majd olyan munkát tesz számára lehetővé, ami otthon és ülve végezhető, ezért terveiben számítástechnikával kapcsolatos tanulmányok szerepelnek, amiben fő segítsége lesz ez az új komoly laptop.
kívánság-koordinátor
Mezőberény, 2013. december 23.
Nagyon nagy tisztelettel és szeretettel szeretném megköszönni,hogy Katám kívánsága teljesülhetett. Nagy meglepetés volt,hogy az ajándékot: a laptopot, a laptop táskát, a "csajos" vezeték nélküli egeret még karácsony előtt átvehette itthon, az ő birodalmában, a szobájában.
Miután kibontotta a csomagot, igazából csak annyit tudott elsőre mondani röviden, tömören, hogy ez nagyon durva!
Természetesen nagyon nagy örömmel vette át Lengyel Andreától és kísérőitől a becsomagolt ajándékot. Ez az eszköz az ő társa is lesz egyben, mivel magántanuló, így nagy segítség lesz a tanulásban is neki, na meg a szórakozásban (zene,játék,film ). S végre nem kell közösködni a bátyjaival. Szóval mindenki öröme határtalan volt.
Mindenkinek, aki a Kata kívánság teljesítésének részese volt, dolgozott rajta, a támogatónak, aki felajánlotta illetve megvásárolta a laptopot, azoknak akik elhozták ide az otthonunkba, még egyszer köszönjük önzetlenségüket!
December 23-án délután érkeztünk meg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára, hogy - igazi karácsonyi meglepetést szerezve - Boginak átadjuk az ajándékát.
Boglárka már régóta vágyott egy videokamerára, ezt a kívánságát lelkes támogatónk, Ági teljesítette, aki előző nap érkezett meg Skóciából, ahol egyetemi tanulmányait végzi. A kórházban találkoztunk Bogi kedves anyukájával, és messziről Bogival, neki az ajtóból tudtunk csak integetni, de innen is megleshettük, hogy mennyire örült az ajándéknak!
Kívánjuk Bogi, hogy minél több és vidámabb felvételt tudjál készíteni a kamerádon, és a legfontosabb, hogy minél előbb gyógyulj meg!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.12.23.
Bernadett igazi komoly hölgy, aki ráérzett a lényegre, azt mondta nekünk, semmi mást nem kér, csak azt, hogy meggyógyuljon!! Meghatódtunk…
Önkéntesünkkel folytatott bensőséges beszélgetés után végül kért egy hasznos tárgyat, egy laptopot, amire régóta vágyott. Az ajándékot hamarosan, az ünnepek alatt kézhez is kapta kedves támogatónk jóvoltából! A kórház nővérei is segítettek abban, hogy a laptop Bernadetthez kerüljön, és használni tudja, hiszen az ünnep percei még nehezebben telnek kórházi körülmények között.
Köszönjük visszatérő magántámogatónknak a segítséget!!
Nagyon jókor nagyon nagy örömet szereztek a nagylánynak.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2014.01.06.
Bence kívánsága néhány nappal karácsony előtt érkezett alapítványunkhoz, minden vágya volt, hogy saját Play Station játékgépén játszhasson.
Az ajándékozásra napokon belül sor került, kedves támogatóink maguk vitték az ajándékot Nagysápra. A kisfiú szeme nagyra kerekedett, mivel nem is álmodott arról, hogy ilyen gyorsan megkapja a játékgépet és a komoly játékokat.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. jan. 10.
Luca nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy a Csodalámpa dzsinnje nem csak a mesében létezik, hanem a való életben is.
Ő is kívánhat valamit és kívánsága támogatóink segítségével meg is valósulhat...
Luca sok kezelésen és kórházban töltött napon van már túl a betegsége miatt. Már régen szeretett volna egy TABLET–et.
Ez az álma még karácsony előtt teljesülhetett a Budapest Taxi jóvoltából.
Izgalommal és várakozással teli nap volt Luca életében az ajándékátvétel napja, örömmel és lelkesedéssel fogta kezébe a hőn áhított tabletet, őszinte öröme mindannyiunknak betöltötte szívét szeretettel, így a karácsony közeledtével duplán jól esett örömöt szerezni, és mosolyt csalni Luca arcára.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2013.december 19.
Kevin mindíg huncutul mosolygó szemei már az első beszélgetésünk alkalmával elárulták, határozott elképzelése van arról, mit is szeretne kérni a dzsinntől, ha a nagy "Ő" valóban képes varázsolni. Hamar megtudtam, hogy a fiúcska titkos vágya egy PSP Vita játékgép nemcsak azért, mert alapvetően "imád" játszani, hanem azért is, mert a bizony a hosszú kórházi kezelések alatt, a sok-sok szuri vigaszdíjaként igen hasznos elterelő időtöltés a számítógépes játék.
Kevin álma szinte pontosan úgy vált valóra, ahogy az az igazi mesékben olvasható.
Egy rendkívül bájos fiatal dzsinn, Kapin Boglárka megbeszélte párjával, Ádámmal, hogy sok-sok edzőtárs, barát és ismerős segítségével megpróbálják valóra váltani Kevin álmát. Fantasztikus energiájuk sok embert ragadott magával, sikerült bérleti díj megfizetése nélkül megszerezniük a BME Sportközpont egyik termét, ahol Jótékonysági Sportestet rendeztek Kevin javára. A rendezvény plakátját Ádám készítette, a terem ajtaján belépő csupaszív embereket "Mindenki egy picit segítsen" felirat fogadta és a meghirdetett napon olyan sok melegszívű, jóakaratú kicsi és nagy dzsinn tornászott Kevin titkos vágyának beteljesüléséért, hogy az eredmény nem volt kétséges - a kimerítő tornaóra után a résztvevők "lihegve" , de nagy boldogan csak annyit mondtak: sikerült!
Ezek után már csak annyi dolga volt a dzsinnek, hogy az üzletben kiválassza a leges-leges- legáramvonalasabb PSP Vita készüléket és irány a Tűzoltó utcai kórház, ahol Kevin éppen kezelésen volt bent.
Nagy volt a meglepetés,mikor Bogival megérkeztünk, hisz Kevin tudta, hogy a dzsinn szorgalmasan keresi az ő ajándékát, de arra azért nem gondolt, hogy ilyen gyorsan megtalálja pont azt a PSP Vita-t, amire ő oly nagyon vágyott. Mikor megjelentünk a társalgóban ahol Kevin éppen egy komoly kirakós játék darabjait illesztette össze, elmosolyodott és már sejtette, hogy pillanatokon belül valami igazi csoda fog történni vele. A megálmodott PSP Vita készüléket az izgalomtól kicsit remegő kézzel vette át Bogitól egy nagy, cuppanós puszi kíséretében. Először hozzá sem mert nyúlni a géphez, csak a hozzá kapott játékokat nézegette. Biztatásunkra aztán előkerült dobozából az igazán gyönyörű készülék, amit a kis műszaki zseni szinte teljesen egyedül, perceken belül beüzemelt, szörfözött a billentyűkön és mikor meglátta, hogy fotózni is lehet ezzel a csodával, az első képet rajongva szeretett édesanyjáról készítette.
Bogi és Kevin egy darabig még komoly műszaki eszmecserét folytattak, aztán lassan elbúcsúztunk a kisfiútól, akit teljesen elvarázsolt az ajándék. Visszafordulva még láttuk, hogy simogatja a megvalósult "álmot" és szinte biztosak voltunk benne, hogy éjszaka nem sokat fog aludni a gyerek a sok izgalomtól.
Kicsi Kevin, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöteli, játékos időtöltést.
kívánság-koordinátor
Budapest,2014.január 21.
Janek kívánsága egy LEGO elektromos vasút volt. Mikor megérkezett hozzánk az ajándéka, mi önkéntesek is szemügyre vettük e nagyszerű játékot. Mondtuk is: No, lesz mit szerelnie Janeknek, ami eltart majd kis ideig!
Janekék felülvizsgálatra érkeztek 23-án a klinikára, és meglepetésére a kezelőorvosa, Bartyik tanárnő teljesítette a kívánságát.
Nagyon nagy öröm volt számára a jó vérkép eredménye mellé, hogy megkapta karácsonyi ajándékként a kívánt játékvasutat.
További jó egészséget és jó szórakozást kívánunk a villanyvonattal!
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2013. december 23.
Áron elektromos versenyautóra vágyott, kérését szülei továbbították a Csodalámpának, és kívánságát a Fundamenta Személyi Bankárai nagy örömmel teljesítették.
2013. november 21-én érkeztünk Áronékhoz, aki nagyon kedvesen fogadott minket anyukájával együtt, és izgatottan nézegette a hatalmas dobozt, amiben ajándéka lapult. Természetesen tudta, hogy mit rejt a doboz és izgatottan várta, hogy végre láthassa!
Kicsomagolás után szembesültünk a ténnyel, hogy bizony az autó összeszerelése ránk vár, öt nőre és egy kisfiúra. Először, kicsit kétségbe esve nézegettük a rengeteg alkatrészt, majd szerszámokat kértünk az anyukától, majd nekiláttunk a szerelésnek. Nem ment zökkenőmentesen, de nem adtuk fel és egy órás küzdelem után elkészült a csodás versenyautó, amire a matricákat már Áron ragasztotta fel, kis segítséggel. Az autót rögtön ki is próbálta bent a lakásban, mert a kertbe még nem mehetett ki.
Csillogó szemeit látva, mindannyian elérzékenyültünk kicsit.
Én első alkalommal vehettem részt ajándékátadáson, amire izgatottan készültem. Csodás élmény volt látni a gyerek óriási örömét, tudva, hogy mennyit küzdött az elmúlt hónapokban a gyógyulása érdekében! Jelenleg jó a hangulata, és szerencsére az étvágya is jobb, szülei nagy örömére.
További gyógyulást kívánunk neki!
- Jó hangulatban és szeretetteljes légkörben telt a délelőtt.
- Köszönet a Fundamenta SZEB munkatársainak, hogy lehetővé tették
Áron álmának teljesülését!
kívánság-koordinátorok
Nagytarcsa, 2013.11.21.
Gergely egy XBox játékkonzolt kért a Csodalámpától.
Az átadásra a Tűzoltó utcai kórházban került sor - így lett ez duplán szerencsés nap, lévén egyben a hosszas kezelések utolsó napja is.
Gergővel és családjával pont hazaindulásuk előtt találkoztunk, a klinika aulájában vártak minket.
Gergő széles mosollyal vette át a nagy dobozt, és izgatottan kezdte bontogatni. Kipakolta az összes alkatrészt a dobozból, megnéztük, hogy minden megvan-e, majd a konzol és az összes tartozéka szépen visszakerült a dobozba.
Közben persze beszélgettünk és megtudtuk, hogy Gergő kedvence a FIFA játék, de jelenleg nincs sem kedvenc csapata, sem kedvenc játékosa.
Nagyon sok örömet kívánunk Gergőnek az XBoxhoz és mielőbbi gyógyulást!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.01.22
Jancsika nagyon erős nagyfiú, aki nagyon sok mindenen ment keresztül az elmúlt hetekben...
Kívánsága az volt,hogy legyen egy saját net-bookja.
Karácsony előtt, a támogató VAR Computer Kft. képviseletében Szabó Péter úr személyesen utazott Debrecenbe, hogy teljesítse a kisfiú kívánságát.
Sajnos Jancsika akkor nem érezte jól magát, egy kis mosolyt is nehezen sikerült kicsalni tőle.
Ezért megbeszéltük a gyermekkel és anyukájával, amikor már jobban érzi magát csinálok róla egy igazi mosolygós” Jancsikás” képet.
A kép elkészült, egy hónappal később csak úgy sugárzott az arcáról a jókedv!
Remélem, sok örömöd lesz ebben a csodálatos masinában!
Jó egészséget és kitartást kívánunk neked!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2013. 12. 11. - 2014.01.18.
Néhány nappal karácsony előtt teljesült a három éves kisfiú, Béluska kérése.
Kívánsága egy elektromos quad volt, amit a lakásban is bátran használhat testvérével, hisz betegsége folytán nem mindig mehet ki a friss levegőre.
A quad "hivatalos" átadására egy hideg ködös reggelen indultunk útra, de mire odaértünk már napsütés fogadott minket.
A falu határán találkoztunk a támogatók részéről Szegő Tündével, az Erste Biztosító régióvezetőjével és Balla Attilával, az Erste Bank régióigazgatójával, akik a kért ajándék mellé karácsonyi csomaggal is meglepték a családot.
A játékot Béla (és testvére is) boldogan próbálgatta, hiszen vidám, örökmozgó, huncut kisfiúról van szó.
Kívánjuk, hogy sok öröme teljék a csodaszép játék használatában, amit támogatóink nagy szeretettel adtak át!
kívánság-koordinátor
Szamostatárfalva, 2013 12.20.
A nyeregben ezúttal Béla testvére.
A 3 éves Krisztián nagy tisztelője „Pókembernek”. Nem csoda hát, hogy kívánsága az volt, otthonában a kedvencével díszített bútorok vegyék körül.
A Csodalámpa dzsinnje nem ismert lehetetlent, pedig e kívánság maradéktalan teljesítése nem volt könnyű feladat.
Adományozónknak is nem kis fáradtságába került elkészíteni az ágyat és a szekrénysort, amely motívumaival a „hőst” hozta közelebb a mi kis hősünkhöz. Krisztián ugyanis - joggal - meg van győződve arról, hogy hősies hozzáállása hasonló Pókember legyőzhetetlen erejéhez.
Szerencsére a meglepetés sikeres volt, Krisztián-„Pókember” megindultan fogadta ajándékát. Persze egy kis hős ezt nem mutathatja ki sokáig, így hamarosan a lehető legnagyobb természetességgel vette birtokba a bútorokat.
Adományozónk további meglepetéssel is szolgált, ami persze ugyancsak „Pókemberhez” kötődött.
Nagyon jó volt látni Krisztiánt, aki testében és lelkében is mindent megtesz egészsége visszaszerzéséért. Bízunk abban, hogy bármilyen hős is lesz a jövőben a segítője, bátorságot adva végig kíséri gyermekéveit, és mielőbb meggyógyul. Önfeledt és vidám tekintete nekünk is biztatást adott.
Köszönet Budai Csaba adományozónak, bútorkészítőnek áldozatkész munkájáért, segítőkészségéért.
kívánság-kooordinátorok
Gávavencsellő, 2013. december 27.
Dominik laptopot szeretett volna, amin játszani és a tanulni is tud. Nagyon izgult az átadáskor, olyan nagyon vágyott már utána. Szinte simogatta a laptopot, „milyen szép, nézd anyu, milyen szép!”
Dominik nagyon jó tanuló, sok minden érdekli, (még szépíróversenyre is jár) így nagy segítség lesz számára ez a laptop.
Kívánjuk, hogy sokáig tudja használni a laptopot.
Köszönjük az Ernst and Young Tanácsadó Kft. támogatását.
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2014.01.03.
Ákos kívánsága egy XBOX játékgép volt.
Támogatónk, a Provident Pénzügyi Zrt. munkatársai elhatározták, hogy a decemberi jótékonysági sütivásár bevételéből teljesítik a kisfiú kérését.
December 5-én vendégül látták Ákost, aki az édesanyjával és testvérével érkezett a vállalat irodaházába.
Kedves fogadtatásban volt részünk, süteményekkel kínáltak, és egy kis játékra is invitáltak. Ákosnak tetszett a csocsózás, egészen belelkesedett, küzdött a győzelemért.
Később körbejárhatta az irodákat is, majd elkövetkezett a nagy pillanat, az ajándék átadása.
Sok munkatárs összegyűlt erre az eseményre. Ákos nagy izgalommal bontotta ki a csomagot, és ölelte magához a játékát. Ákos és családja egy kis csocsózás és beszélgetés után, mindent megköszönve, boldogan köszönt el vendéglátóitól.
Ismét bebizonyosodott, az emberek összefogásának nagy ereje van, ma is mind a két fél „gazdagodott”,Ákoska mellett ez az összetartó munkahelyi kollektíva is, az élménnyel.
Köszönjük a Provident munkatársainak a segítséget!
/ 4
kívánság-koordinátor
2013.12.05.
Georgina elektromos zongorát kért a Csodalámpától. Gina már eddig is tanult zenélni, de mostantól szeretné komolyabban venni zenei tanulmányait.
Gina és húga már nagyon vártak minket. Mikor megérkeztünk a hatalmas dobozzal, izgatottan ugráltak körbe minket, és lelkesen segítettek kicsomagolni a zongorát. Miután a zongora végleges helyére került Gina szobájában, Gina egyből ki is próbálta. Utána a két lány egy kis koncertet rögtönzött nekünk a kedvenc dalaikból.
Kívánjuk, hogy Georginának nagyon sok öröme teljen az új zongorájában!
rendezvény keretében adott támogatása,
kívánság-koordinátor
Barbara egy professzionális fényképezőgépet kért a Csodalámpától. Barbi fogorvosnak készül, de emellett a fotózás is nagyon érdekli, és szeretne természetfotózással is foglalkozni.
Barbi nagyon várta a fényképezőgépet... Szerettük volna meglepni, ezért bejelentés nélkül toppantunk be a Tűzoltó utcai kórházba, de Barbi rögtön tudta, hogy miért jöttünk.
Felragyogott a szeme az örömtől, hogy végre teljesült az álma.
Izgatottan bontotta ki a dobozt, egyből be is kapcsolta a gépet, és hamarosan az első fotók is elkészültek.
Sok sikert kívánunk Barbinak a fotózáshoz, és reméljük, hogy néhány év múlva már egy kiállításon csodálhatjuk szép fotóit.
kívánság-koordinátor
Bálint már lassan egy hónapja reménykedett, hogy egyszer csak valóra válik a kívánsága, egy PS3as játék, mivel Anyukája korábban feltette neki a kérdést, ha kérhetne valamit, mit kérne.
Amikor elérkezett az átadás napja, szombat, december 21, Bálint kicsit izgatott volt - vendéget vártak - de nem tudta, hogy mi jövünk. Amikor megérkeztünk, egyenesen felmentünk az emeletre. Tágra nyílt szemekkel fogadott Bálint, hiszen kilátszott a Csodalámpa zacskóból a játék. Bálint kedves testvére, Viktor, azonnal hozzáfogott a játék beüzemeléséhez és alig 30 perc után Bálint már élvezhette a saját PS3 játékát!
Bízunk benne, kellemes Karácsonya lesz Bálintnak.
kívánság-koordinátorok
Vecsés, 2013.12.21.
Beni, mint sok más kisfiú rajong a műszaki dolgokért. X-BOX-ot szeretett volna, amivel nemcsak egyedül, hanem a testvérével is tud játszani.
Kívánságát támogatóink segítségével rövid időn belül sikerült teljesíteni.
Péntek délután otthonában kerestük fel a családot. Műtét után lábadozott Beni, de nagyon megörült az X-BOX-nak, hiszen még egy autós játékkal is meglepték a támogatók.
kívánság-koordinátor
Vassurány, 2013.12.20.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004