Beszámolók


1.Január
29.Október


A kicsi Dorka és nővére hamarosan másik szobába költözik… A kislány nagyon izgatott az új szobája miatt, és most régi vágya is teljesülhet, egy emelt ágy boldog tulajdonosa lehet.

Édesapja össze is szerelte az ajándékot, amiről még csúszdázni is lehet. Dorka elég szótlanul fogadott, de azért bemutatta ügyességét, vidáman csúszott le az ágy végéből.

Reméljük, még sok ilyen önfeledt percet töltesz ebben az ajándékágyban!!




Nagyon köszönjük támogatónknak, az amerikai Enersys Company vezetésének, valamint magántámogatóinknak a kívánságteljesítéshez nyújtott segítséget!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2018.10.12.

26.Október



Timurral egy igazi időutazáson vehettünk részt, amikor egy napsütötte vasárnapon az igencsak meglepő, érdekes kívánságát teljesíthettük. Timur már korábban elmesélte nekünk, hogy érdeklődik a régen üresen álló létesítmények története iránt, szívesen olvassa Hajner Gyula blogger írásait ezekről a felfedezésekről, így szívesen találkozna vele és elkísérné egy ilyen szellemvárosokat kutató útra.

Timur és a csapat Keszthelyen találkozott, mert a blogger szerint ott van sok, igazán felfedezni való régi, elhagyatott építmény. Mielőtt nekiindultunk a túrának Gyula egy maga készített ajándékkal kedveskedett Timurnak.

S azután indult is a felfedezés: egy korszakot rejtő, magára hagyott hotel a Balaton parton, egy hegyoldali présház és egy ürességtől kongó laktanya épülete várta őket. Nagy érdeklődéssel, kíváncsisággal indult a túra. Kérdésemre, hogy melyik volt a legérdekesebb elhagyatott épület, így válaszolt: „…mindhárom helynek volt valami varázsa, mindegyik nagyon tetszett, nem is tudnék választani, melyik volt a legizgalmasabb.”


/ 3




Köszönjük Hajner Gyula felfedező bloggernek, a Szellemvárosok Magyarországon fb-oldal írójának ezt a klassz napot, s hogy segített valóra váltani Timur álmát!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Keszthely, 2018. október 15.

26.Október


Tifi régi álma volt, hogy lehessen egy saját pónilova.

Nem volt könnyű a kívánságot megvalósítani, de az alapítvány mindent megtett annak érdekében, hogy ez a kívánság is teljesüljön, és Tifani boldog legyen!

Egy napsütéses napon érkeztem meg hozzájuk, a kislány sugárzott az örömtől. Amint meglátott, azonnal odajött hozzám, hogy odavezessen a lóhoz.
- Simizd meg nyugodtan! - mondta.

Én is rögtön láttam, hogy a kislány nagyon szép pónit kapott, jó volt örömtől ragyogó arcára nézni.

Hiszem, hogy a legközelebbi kórházi találkozásunkkor sok jó élményről fog beszámolni nekem.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Nagy Éva
kívánság-koordinátor
Fülöp, 2018.09.30.

26.Október



Zsolt régi vágya volt, hogy LEGO-készletét bővítse, így a Csodalámpa Alapítványtól egy LEGO Star Wars szettet kért, pontosan a Halálcsillagot.

A budapesti Eötvös József Ginnázium diákjai váltották valóra álmát, és adták át az ajándékát egy kora reggel, amikor a nagyfiú kontrollra érkezett a kórházba.

A diákok képviselője Terkovics Lili és Tihanyi Delila így emlékezik a kívánságteljesítésre:






Köszönet az Eötvös József Gimnázium diákjainak és tanáraiknak, akiknek összefogásával Zsolt álma is valóra válhatott! Nagyon köszönjük a "Séta a beteg gyermekek álmaiért!" rendezvény támogató cégeinek is a segítséget!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.09.18.

26.Október


Bence a madridi Bernabeu Stadionban szerette volna látni kedvenc focicsapatának,a Real Madridnak egyik hazai meccsét… Sikerült!

A nagyfiú így emlékezik a kirándulásra:

„Azért ez volt a kívánságom, mert régóta a Real Madrid szurkolója vagyok, és nagy álmom volt eljutni Madridba, élőben megnézni egy mérkőzésüket. Napokkal az utazás előtt izgatott voltam és vártam az indulást a bátyámmal együtt.

A 3 órás repülőút után megérkeztünk Madridba. A szállás elfoglalása után sétáltunk este a városban egy vacsorázással összekötve. Másnap napközben városnéző busszal csodáltuk meg Madrid fő látványosságait.

Pár órával a meccs kezdete előtt kimentünk a stadionhoz és vártuk, hogy kinyissák a kapukat. Kezdés előtt egy bő órával előbb bemehettünk, elfoglaltuk a helyünket és megnéztük a csapat bemelegítését. Nem egy unalmas mérkőzés volt, de sajnos gól nélkül ért véget a városi rangadó. Azonban mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, így volt miért izgulni. Majdnem teltház volt, ezért a hangulatra nem lehetett panasz, és nagy élmény volt élőben látni a kedvenc csapatom játékát.

Következő nap délelőtt a stadiontúrán vettünk részt, ezáltal bejárhattuk a stadion minden szegletét. Megnézhettük a múzeumban a csapat összes régi relikviáját, a VIP szektor székeit is kipróbálhattuk, leülhettünk a kispadokra, bemehettünk az öltözőkbe, a sajtószobába és még számos más helyre.

A Bernabéu egy hatalmas és csodálatos építmény számomra!

Utolsó nap pedig a királyi palotát látogattuk meg, kívülről és belülről is körbejártuk a kastélyt. A szemben található katedrálist is megnéztük. Végül még a városban tettünk egy utolsó sétát, majd kimentünk a repülőtérre, hogy egy gép hazavigyen bennünket.

Olyan utazásban lehetett részem, amit egész életemben nem fogok elfelejteni!

Ezúton szeretném megköszönni a támogatóknak, az alapítvány szervezőinek és kísérőnknek, dr. Kovács Gábornak, hogy lehetővé tették ezt a meccslátogatást.

…..Bence”



/ 3




Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!

Köszönet a Corinthia Hotel Budapestnek, hogy Bence álma is valóra válhatott!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!



Dr. Kovács Gábor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.10.02.

25.Október

Marci igen egyedi kívánsággal fordult hozzánk, Stefano Conia hangszerkészítő mesterrel szeretett volna találkozni Cremonában, a hegedű – és brácsakészítés világhírű fellegvárában.
Marcitól azt is megtudtuk, hogy Conia úr 1946-ban vándorolt ki Cremonába családjával, azóta is ott él és dolgozik.

Marci sok éve játszik brácsán, méghozzá három-húroson, ami egy ritka, a mezőségi népzenében használatos hangszer.

Kérésünkre Conia úr azonnal igent mondott, sőt gazdag programmal készült Marci kívánságának teljesítésére.

Elsőként a híres cremonai hangszerkészítő iskolába – Istituto Proffesionale Statale Internationale Liutario E Del Legno ANTONIO STRADIVARI - látogattunk el, ahol a volt iskolaigazgató helyettessel, Giorgio Scolarival együtt vártak ránk. Az iskola gyönyörű, érdekesebbnél érdekesebb, szebbnél szebb hangszerek készítését csodálhattuk meg, láttunk új és restaurálásra váró hangszereket is. Olyan felbecsülhetetlen értékű hangszert is láttunk, amin az Esterházy család egyik tagja is játszott...

A jelenlegi igazgató úr is fogadott minket, sőt Angelo, az iskola igazgatóhelyettese kalauzolt végig minket a termeken. Azt sem tudtuk hova nézzünk, a termekben a világ minden tájáról érkező diákok sajátítják el a hangszerkészítés mikéntjét.

/ 12





Az iskolalátogatás után Conia mester saját hegedű és brácsakészítő műhelyébe mentünk, ahol megismerhettük fiát is, aki szintén e szép mesterség követője. A műhelyben sok-sok gyönyörű hangszer készítése folyik jelenleg is. Marci azt sem tudta, hova nézzen…

Pedig a java még hátra volt, hiszen az elkövetkező napokban többször is megfordulhattunk itt, sőt Marci kicsit elleshette a hangszerkészítés fortélyait: még azt is megengedték neki, hogy egy megrendelésre készülő hangszeren a készítés egyik fázisát ő is kipróbálja. Ez nem volt kockázatmentes feladat, tudva, hogy egy ilyen hangszer közel 10-12.000,- euróba kerül. De Marci sikeresen megoldotta a kapott feladatot.

Mondanom sem kell, hogy ez alatt a pár nap alatt alkalmunk volt a Stradivari Múzeumot is megtekinteni, sőt búcsúzóul egy csodaszép koncerten is részt vehettünk.

Lehetetlen írásban visszaadni azt a sok élményt, ami biztosra veszem, hogy segíti Marci gyógyulását.

Végezetül, Marci édesanyjának sorait másolom ide, ami hűen tükrözi, mit is érzett a nagyfiú a kirándulás alatt és azt követően:



A kívánságteljesítéshez nyújtott támogatást hálásan köszönjük a budapesti Német Nagykövetség és a Deutsche Wirtschafstclub Ungarn vezetőinek, hiszen az ő szervezésükben a Csodalámpa javára tartott jótékonysági koncert közönségének adományai is hozzájárultak Marci utazásához.

Köszönjük továbbá magántámogatóinknak, köztük a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola tanárainak, diákjainak és szüleiknek hogy Marci különleges kívánságát valóra válthattuk.

Nagyon köszönjük az Ibis Styles Budapest Airport szálloda és a WING Zrt. vezetőségének, hiszen az ő segítségük is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Marci és édesanyja utazása feledhetetlen legyen.




Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Cremona, 2018.10.22.

13.Október



Szabi sajnos nagyon sok időt tölt kórházban, legjobban Anyukájával szeret játszani és mesét nézni. Így alapítványunktól egy mesenézésre alkalmas tabletet kért, az ajándékot meglepetésként adtunk át neki.

Kicsit visszahúzódón fogadta ajándékát, de a szája csücskében ott húzódott egy mosoly is.

Az édesanya szakszerűen beüzemelte a tabletet, a kisfiú szeme felcsillant, amikor kedvenc mesefigurái jelentek meg a monitoron, a bőség zavarában hirtelen azt sem tudta, melyik mesét indítsa el.

Magukra hagytam őt a mesék világában, remélve, boldog percek várnak rá…


Nagyon köszönjük támogatónknak, az amerikai Enersys Company vezetésének, valamint magántámogatóinknak a kívánságteljesítéshez nyújtott segítséget!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.09.17.

13.Október


Panka nagyon szeretett volna egy komoly játszóteret az udvarukba, hiszen nem is olyan régen költöztek kertes házba eddigi panellakásukból.

Sötét, viharfelhős, szélviharos időben indultam Kiskunhalasra az 5 éves kislány kívánságát teljesíteni. Mire odaértem, kisütött a nap, és amikor Pankáék ajtót nyitottak, szemernyi kétségem nem volt, hogy az ő mosolya űzte el a felhőket.

Csodálatos játszóteret kapott Panka, szép piros csúszdával (még a kiscicájának is tetszett) és két hintával. Így a tesójával együtt vígan hintázhatnak.

Panka gyönyörű, vidám, mozgékony, beszédes kislány, tele szeretettel és nagyon örült az ajándékának. A kislány szeret fára mászni, cicákkal játszani /de rajzolni, táncolni is!/, a játszótérrel még inkább ki tudja majd használni a kertet.

Megígérte nekem, hogy nyolcéves bátyjával sokat hintáznak, csúszdáznak majd, vidámsága rám is rám ragadt ezen a napon. Az arca ragyogott az örömtől, igazán nagy boldogságot szereztünk ennek a kicsi lánynak.




Köszönjük az adományozó Bástya Millenium Zrt. vezetésének és segítőkész kollektívájának a támogatást!


Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Kiskunhalas, 2018.09.29.

13.Október


A négyéves Nóri kertjükbe komoly játszóházat szeretett volna. Nagyon-nagyon sok időt kellett a kórházban töltenie, alig várta, hogy egy kis időre, de hazaengedjék a doktor bácsik.

Akkor még nem is gondolta, milyen meglepetés várja, mert édesapja közben összeállította a jókora ajándékot.

Kiszállva az autóból, a kislány először észre sem vette a változást a kertben, de amikor meglátta csodás játszóházát, tátva maradt a szája. Azóta csak ott szeret lenni, szerencsére a kedvező időjárás is segített a dzsinnek, igazán kellemes órákat tölthet ott a kislány.

Köszönet az Eötvös József Gimnázium diákjainak és tanáraiknak, akiknek összefogásával Nóri álma is valóra válhatott!
Külön köszönjük a "Séta a beteg gyermekek álmaiért!" rendezvény támogató cégeinek is a segítséget.
Köszönjük továbbá magántámogatóink adományait.


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2018.10.03.

13.Október


A szolnoki 4. osztályos Misinek sok hobbyja van, de legkedvesebb időtöltése a legózás,3 éves kora óta ügyesen építi össze a kockákat.

Mindig azt nézi, hogy hogyan bővítheti a LEGO- készletét. A kívánsága is ehhez a tevékenységéhez kapcsolódott, mert LEGO városához City tehervonatot kért.

Amikor megkapta, arcán nagy öröm tükröződött, utána megtudtuk, hogy 2 óra alatt összeállította. Képzeletben már eltervezte, hogy hogyan kapcsolja az otthoni alapkészlethez.




Köszönet az Eötvös József Gimnázium diákjainak, akiknek összefogásával Misi álma is valóra válhatott! Nagyon köszönjük a "Séta a beteg gyermekek álmaiért!" rendezvény támogató cégeinek is a segítséget!

Köszönjük magántámogatóink adományát!


Dóczi Tamásné
kívánság-koordinátor
Szeged, 2018.szeptember 28.

13.Október


Lili úgy tudta, hogy iskola előtt be kell szaladnia egy kontroll vérvételre, az édesanyjával szövetkeztem, így a kis füllentésünk stabil lábakon állt. Semmit sem sejtett. Korán meg is érkezett, mondtam neki, hogy üljön fel a vizsgálóasztalomra, mindjárt veszem a vért, csak kikészítem hozzá a kellékeket. Nem húztam sokáig az ajándék átadását, mert láttam rajta, hogy a vérvétel miatt kissé aggódik.

Gyorsan elővettem a szekrényemből az okostelefont, amit nagyon szeretetett volna. Hát nem kell mondanom, volt nagy meglepetés! Azonnal kibontotta, „kezelésbe vette”

Annyira hálás volt, és annyira boldog, hogy az leírhatatlan. Üzeni az adományozóknak, hogy azt kívánja: minden napjuk olyan csodás legyen, mint amilyen neki volt az adományozás napján.


Köszönjük a Mellow Mood Hotels támogatását!



Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.10.03.

13.Október


Jázmin úgy tudta, hogy doktornőhöz kell jönnie ezen a napon kontroll vizsgálatra. Édesanyjával szövetkeztem, így sikerült igazi meglepetést szereznem. Mikor megérkeztek, láttam a kétségbeesést a szemében, mi baj lehet. Nem akartam, hogy tovább aggódjon, gyorsan kivettem a szekrényből az okostelefont, amit kért.

Bár sejtette a dolgot, de így is nagyon meglepődött, csak mosolygott, és ölelt, mosolygott és ölelt percekig, annyira hálás volt. Boldogsága leírhatatlan volt. Mindenkinek nagyon-nagyon szépen köszöni, aki segített abban, hogy kívánsága teljesüljön.


Nagyon köszönjük támogatónknak, az amerikai Enersys Company vezetésének, valamint magántámogatóinknak a kívánságteljesítéshez nyújtott segítséget!


Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.10.04.

11.Október


Csütörtökön reggel megérkezett a kórházba egy nagy csomag, benne egy komoly Smart Tv. Virág édesanyját azonnal hívtam, hogy mikor tudnának bejönni érte, mondta, hogy megoldják, csak a nagylányt ki kell kérni az iskolából.

Mikor megérkeztek, láttam, hogy Virág mit sem sejt az egész szervezkedésből. Megkértem, hogy menjen be a kezelőbe, mindjárt jövök, szót is fogadott.

Közben megkértem édesapját, hogy segítsen bevinni a Tv-t, mert nagy csomag és nehéz. Mikor az édesapja meglátta a dobozt, tátva maradt a szája, és ő sem akarta elhinni, hogy ez igaz, hogy a kislánya kérését teljesítették. Amikor Virág meglátta a TV dobozát, kikerekedett szemekkel nézte, nézte és szóhoz sem jutott.

Hamar kicsomagoltuk és csak simogatta, bámulta, mosolygott, nagyon meg volt illetődve. Boldogsága leírhatatlan volt. Mindenkinek nagyon-nagyon szépen köszöni, aki segített abban, hogy kívánsága teljesüljön.


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.10.04.

11.Október


Szabolcs az autók és a motorok szerelmese, sokat tépelődött, mi legyen az ajándéka, végül egy Mad Racer mellett döntött. Édesanyja elmondása szerint Szabolcs ma teljesen máshogy érkezett az ambuláns vizsgálatra - izgatottsága megható volt. A kisfiú annyira zavarban volt, hogy egyszer sikerült csak az arcát lefotózni. Már a szobában ki kellett bontanom a dobozt, ami a Mad Racert rejtette.

Rápillantott az ajándékára:
- Ez nagyon menő lesz! - jelentette ki komolyan és határozottan, biztosított róla, hogy a testvérei ezt nem használhatják majd, mert ők még kicsik.

Ellenőrizte, hogy minden benne van-e, megnézte a gombokat, kipróbálta az ülést. Csak úgy léphettünk ki a szobából, hogy a doboz fedele le volt csukva, hogy senki se lásson bele, ő tolta a kis kocsit, ezzel is érzékeltetve, hogy övé az ajándék.

Komolyan tolta a kiskocsit az autóig, és nem volt apelláta a felől, hogy ki irányít, Szabi határozottan, vagányan köszönt el, mert mennie kellett összerakni az autóját.

Az otthonában készült képek alapján a kisfiú nagy örömmel használja új járgányát!!


A Csodalámpának magántámogatói segítségével sikerült ismét nagy örömet szereznie, köszönjük a támogatást!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.09.13.

11.Október


Keve nagyon türelmesen várt élete talán egyik legnagyobb találkozójára, amit sajnos többször el kellett halasztanunk egyrészt a kezelések, másrészt a versenyidőszak beosztása miatt. De eljött a nap, amikor végre mindenkinek megfelelő időpontot találtunk és Michelisz Norbi autóversenyző egy szombat délelőtt azt kérdezte Kevétől, beülne-e mellé az autójába, és menne-e vele egy-két kört a szuper pályán? Keve szája fülig ért….hát persze, s azonnal bepattan a versenyautóba. A csoda csak ezután érkezett, amikor a „Csodalámpa versenypáros” - természetesen Keve és Norbi – nem is írom le, mekkora km/óra sebességgel száguldott végig a Hungaroring pályán.

Amikor az új sportpilóta, Keve kiszállt az autóból, csak ennyit mondott. Hát ezt kértem! Igen. Köszönöm!

De a találkozón nem csak autókról volt szó, Keve szinte mindent elmesélt nekünk, amit csak a vonatokról tud…és minden másról, még azt is megtudtuk, hogy wikipedia bejegyzéseket ír olyan növényekről, állatokról, amelyekről bevallom, soha nem hallottam. Még Norbinak is felajánlotta, frissíti a cikkeket róla, ha kéri.

Igazán kellemes délelőttöt tölthettünk el a pályán, hiszen egy fantasztikusan közvetlen, jó szívű versenyzővel beszélgethettünk, Keve természetessége és hihetetlen tudása pedig elbűvölt minket.



Fotók: Autónavigátor.hu/Hamvas Tamás


Köszönjük Michelisz Norbertnek, aki már nem először teljesíti velünk egy beteg gyermek álmát, valamint a Hyundai Holding Hungary Kft. vezetőinek, hiszen ők a Hyundai i30N csodaautójukat biztosították Kevének, az Autonavigátor.hu portálnak pedig, hogy mindezt megörökítették.


Felkai Márta
Mogyoród, Hungaroring
2018. augusztus 4.

11.Október



Dávid betegségéből adódóan nehezen tud helyet változtatni, így jó ötletnek tűnt, hogy egy beülős kisautót kért a Csodalámpa Alapítványtól…

Egy szabolcsi kis falu szélén szegényes körülmények között lakik Dávid. Édesanyja Dávidon kívül még egy beteg gyermeket nevel, de a gyermekek nagypapájára bármikor számíthat.

Most is Ő volt az, aki még teljesen össze sem rakta az autót, de már beleültette a nagyon izgatott Dávidot és készült, hogy a közeli műúton "megautóztatja". Megbeszéltük, hogy majd utólag fogják a matricákat felragasztani a csodajárgányra…

Ritkán látni ilyen boldogságtól ragyogó kék szemet, mint a Dávidé!


Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Nagy Olga
kívánság-koordinátor
Piricse, 2018.09.17.

3.Október


Benjamin, mint korosztályából oly sokan, jogosítványra vágyott. Megkereste a Csigavér Autósiskolát, ami iskolájához és lakóhelyéhez is viszonylag közel van, és elkezdte a tanfolyamot, majd sikeres KRESZ vizsgát tett.

Kértük, majd feltétlenül tájékoztasson bennünket az eredményes gyakorlati vizsgáról, és a jogosítvány megszerzéséről.

Sok sikert kívánunk alapítványunk nevében!!


Köszönjük a Schneider Electric támogatását!

Köszönjük magántámogatóink segítségét, amellyel hozzájárultak Benjamin álmának a megvalósulásához!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.09.25.

Archívum



Belépés