Beszámolók
4 fiú, de egy álom: élőben látni egy FC Barcelona meccset! Ráadásul közülük Adriánt a szülei egészen Ferihegyig "altatták" – csak az elutazás napján tudta meg a nagy hírt: repül Barcelonába! Egyik fiú sem ült még repülőn, és amikor a gép elrugaszkodott, akkor tudatosult bennük, hogy ez a CSODA velük történik meg!
Pénteken késő este érkeztünk Barcelonába, és aki az izgalmak ellenére tudott, az aludt egy nagyot. Másnap délelőtt sétálgattunk a város híres főutcáján a Ramblán egészen a kikötőig, de siettünk vissza a szálláshelyünkre, hogy még a délutáni meccs előtt a fiúk teljes Barca-s díszbe öltözzenek. Az internetről már megtudtuk, hogy ugyan Messi sérült volt, de CSODÁK CSODÁJÁRA mégis játszani fog! A Camp Nou-hoz gyalog mentünk, és már a szálloda közvetlen közelében becsatlakoztunk a stadion felé tartó emberáradatba. Először csak egy "patakocskában" meneteltünk, de ahogy az utcák összefutottak, egyre nagyobb lett a folyam. A hangulat nagyon barátságos volt – fiatal szülők mentek mellettünk kicsi gyerekekkel, mintha csak piknikezni indultak volna. Erről jut eszembe, hogy 3 napig voltunk a városban, ahol ezt megelőzően és utána is esett az eső, de erre a pár napra kisütött a nap, és 25 fokos "CSUDA" meleg volt! A stadionban az egyik szögletzászló közelében foglaltuk el az ülőhelyeinket. A levegőben harapni lehetett egy érzést, ami nem csak azért volt annyira intenzív, mert a világ egyik legnagyobb stadionjában voltunk telt házzal, hanem azért is, mert a város, a klub és a Camp Nou a katalánok szívének középpontjában van. Így ez az intenzív érzés a szeretet volt. Azon már annyira NEM IS CSODÁLKOZTUNK, hogy a házigazda csapat játékosai a mi szögletzászlónknál melegítettek! Messi nem jött be az első félidőben, de a Barca így is 3 gólt lőtt a Deportivo-nak. A második félidőben már arra a kapura támadtak a katalánok, ahol mi ültünk, és Neymar az orrunk előtt mutatta be CSODÁLATOS cseleit. Nemsokára beállt Messi is, és nem kellett sokat várni, hogy megszerezze a 4. gólt is, ami már a végeredményt is jelentette. A katalánok kedélyállapota egy időre be lett biztosítva, mindenki euforikusan jött ki a stadionból a város forgalmát több kilométeres körzetben megbénítva.
Másnap már ismerősként mentünk vissza a stadionhoz, de most a múzeumot és a kulisszák mögötti területeket néztük meg. Elképesztő mennyiségű relikvia, kupa, aranycipő és aranylabda koncentrálódik ott egy helyen. Megnézhettük az öltözőket, a sajtószobát, a közvetítő állásokat, a kispadokat és karnyújtásnyira kerültünk a gyephez is. A fiúk Barcás ruhadarabjainak, kiegészítőinek és ajándéktárgyainak számai ezen a napon hatványozódtak. Az már csak hab volt a tortán, hogy lementünk a város egyik homokos tengerpartjára, mert melegen sütött a nap, és a fiúk itt találkoztak először a tengerrel is. Nem állhatták meg, hogy ne menjenek bele. Október közepén szerintem ez még ott is CSODA!
Az utolsó fél napban még kirándultunk egyet Gaudi híres alkotásai között, de igazából minden gyerek gondolata csak a körül forgott, hogy de jó lenne még maradni, még több meccset, még több gólt látni! Ugyan ez a CSODA is 3 napig tartott, de biztos vagyok benne, hogy örök nyomokat hagyott a fiúk emlékezetében, és ezt még az unokáiknak is mesélni fogják!
/ 4
Köszönjük a Hilton Budapest City képviseletében Balatoni Kovács Andreának a közreműködést, segítségével a a meccs napján a csodalámpás csapat Mónika Liminana szervezésében a barcelonai partnerszállodától előre elkészített fiknikdobozokban finom uzsonnát kapott.
kívánság-koordinátor
Barcelona, 2016.október 16.
4 fiú, de egy álom: élőben látni egy FC Barcelona meccset! Ráadásul közülük Adriánt a szülei egészen Ferihegyig "altatták" – csak az elutazás napján tudta meg a nagy hírt: repül Barcelonába! Egyik fiú sem ült még repülőn, és amikor a gép elrugaszkodott, akkor tudatosult bennük, hogy ez a CSODA velük történik meg!
Pénteken késő este érkeztünk Barcelonába, és aki az izgalmak ellenére tudott, az aludt egy nagyot. Másnap délelőtt sétálgattunk a város híres főutcáján a Ramblán egészen a kikötőig, de siettünk vissza a szálláshelyünkre, hogy még a délutáni meccs előtt a fiúk teljes Barca-s díszbe öltözzenek. Az internetről már megtudtuk, hogy ugyan Messi sérült volt, de CSODÁK CSODÁJÁRA mégis játszani fog! A Camp Nou-hoz gyalog mentünk, és már a szálloda közvetlen közelében becsatlakoztunk a stadion felé tartó emberáradatba. Először csak egy "patakocskában" meneteltünk, de ahogy az utcák összefutottak, egyre nagyobb lett a folyam. A hangulat nagyon barátságos volt – fiatal szülők mentek mellettünk kicsi gyerekekkel, mintha csak piknikezni indultak volna. Erről jut eszembe, hogy 3 napig voltunk a városban, ahol ezt megelőzően és utána is esett az eső, de erre a pár napra kisütött a nap, és 25 fokos "CSUDA" meleg volt! A stadionban az egyik szögletzászló közelében foglaltuk el az ülőhelyeinket. A levegőben harapni lehetett egy érzést, ami nem csak azért volt annyira intenzív, mert a világ egyik legnagyobb stadionjában voltunk telt házzal, hanem azért is, mert a város, a klub és a Camp Nou a katalánok szívének középpontjában van. Így ez az intenzív érzés a szeretet volt. Azon már annyira NEM IS CSODÁLKOZTUNK, hogy a házigazda csapat játékosai a mi szögletzászlónknál melegítettek! Messi nem jött be az első félidőben, de a Barca így is 3 gólt lőtt a Deportivo-nak. A második félidőben már arra a kapura támadtak a katalánok, ahol mi ültünk, és Neymar az orrunk előtt mutatta be CSODÁLATOS cseleit. Nemsokára beállt Messi is, és nem kellett sokat várni, hogy megszerezze a 4. gólt is, ami már a végeredményt is jelentette. A katalánok kedélyállapota egy időre be lett biztosítva, mindenki euforikusan jött ki a stadionból a város forgalmát több kilométeres körzetben megbénítva.
/ 3
Másnap már ismerősként mentünk vissza a stadionhoz, de most a múzeumot és a kulisszák mögötti területeket néztük meg. Elképesztő mennyiségű relikvia, kupa, aranycipő és aranylabda koncentrálódik ott egy helyen. Megnézhettük az öltözőket, a sajtószobát, a közvetítő állásokat, a kispadokat és karnyújtásnyira kerültünk a gyephez is. A fiúk Barcás ruhadarabjainak, kiegészítőinek és ajándéktárgyainak számai ezen a napon hatványozódtak. Az már csak hab volt a tortán, hogy lementünk a város egyik homokos tengerpartjára, mert melegen sütött a nap, és a fiúk itt találkoztak először a tengerrel is. Nem állhatták meg, hogy ne menjenek bele. Október közepén szerintem ez még ott is CSODA!
Az utolsó fél napban még kirándultunk egyet Gaudi híres alkotásai között, de igazából minden gyerek gondolata csak a körül forgott, hogy de jó lenne még maradni, még több meccset, még több gólt látni! Ugyan ez a CSODA is 3 napig tartott, de biztos vagyok benne, hogy örök nyomokat hagyott a fiúk emlékezetében, és ezt még az unokáiknak is mesélni fogják!
Köszönjük a Hilton Budapest City képviseletében Balatoni Kovács Andreának a közreműködést, segítségével a meccs napján a csodalámpa csapat Mónica Liminana szervezésében a barcelonai partnerszállodától előre elkészített piknikdobozokban finom uzsonnát kapott.

Köszönjük a Hilton Budapest City képviseletében Balatoni Kovács Andreának a közreműködést, segítségével a meccs napján a csodalámpás csapat Mónica Liminana szervezésében a barcelonai partnerszállodától előre elkészített piknikdobozokban finom uzsonnát kapott.

Zara túl van a hosszú ideig tartó kezeléseken és éli az óvodások vidám életét. Kívánsága egy kihúzható ágy volt, ahová anyukája is mellé bújhat, amikor a kislány rosszat álmodik és fél.
Zara anyukájával megbeszéltem, hogy ebéd után elhozza Zarit az oviból, hogy a délutáni pihenőjét már az új ágyban tölthesse. Megérkezésemkor Zari nagyon örült, azonnal megmutatta az új ágyacskáját, amit a szobájában állítottak fel a szülei.
Belefeküdt és ott szenderedett el. Sok szép „rózsaszín” álmok kívánunk neki!
kívánság-koordinátor
Kiskőrös, 2016. szeptember 13.
Laci 7 éves korában, még kicsi gyerekként élt át egy súlyos betegséget, amit mára már el is felejtett volna, de nem tudta, mivel hosszú évek tünetmentessége után, ma már 16 évesen, ismét diagnosztizálták nála a kórt.
Laci érzelmek viharában megküzdve önmagával, újból elkezdte küzdelmét a betegséggel…
Sajnos a szürke hétköznapok nehezen telnek egy kórházi ágyhoz kötve, ezért úgy gondolta, átmeneti elfoglaltságot találna, ha lenne egy jól működő laptopja, ami pillekönnyű, az ágyban is egyszerűen kezelhető.
Ilyen laptopot kapott Laci a Csodalámpa Alapítványtól.
Tatárné Csonka Zuzsanna
kívánság-koodinátorok
Miskolc, 2016.10.03.
A Selyeb községben élő Dávid egy kis örökmozgó kisfiú. Igazán lekötni csak a filmnézéssel, és netes játékokkal lehet. A Csodalámpától ezért egy laptopot kért, amin filmeket nézegethet és játszhat otthonában illetve a hosszú kórházi tartózkodások alatt, míg ágyhoz lesz kötve.
Nem sokkal Dávid 8. születésnapja után a Csodalámpa Dzsinnje elvitte számára a régen várt laptopot. A kicsi fiú nagy örömmel és izgatottan bontogatta ki a csomagot, amiben az ajándéka volt.
Amikor meglátta, mit is rejt a doboz, széles mosollyal nyugtázta, mennyire boldog. Azonnal kipróbálta új szerzeményét.
Adorján László
kívánság-koordinátorok
2016. október 14.
Dávid e-book olvasót kért a Csodalámpától. A nagyfiú nagyon jó tanuló, kedvenc tantárgyai a kémia, biológia, továbbtanulása is ezekhez kapcsolódik. Még nem tudja biztosan, hogy orvosnak vagy vegyészmérnöknek jelentkezik. Jelenleg gőzerővel készül az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre.
Dávid Star Wars rajongó, az eddig megjelent Star Wars könyveket elolvasta, az új e-book olvasóra pedig könnyedén le tudja tölteni a könyveket. Dávid elmondta, hogy a történet sokkal összetettebb, mint amit a filmekben láthattunk.
Dávid nagyon örült a szuper e-book olvasónak!
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2016. szeptember 23.
Józsika (mert anyukája így hívja) nagyon csendes kisfiú, - ő azt mondta, hogy hívjuk egyszerűen „Kisfiúnak” - egy televízió készüléket kért a Csodalámpa Alapítványtól.
Nagyon sok időt tölt kórházba, már születése óta. Pár hete érkezett osztályunkra Budapestről, a Kardiológiai intézetből. Sokat játszottam vele a kórházi szobában, egyszer elkezdte mondani, hogy úgy szeretne egy TV-t…, mert néha unatkozik. Így megszületet a „csodalámpás” kívánsága!
Amikor megérkeztem a televízió készülékkel, a mosoly le nem került arcáról. Nagyon - nagyon akart segíteni a kicsomagolásban is. Ki is ültettem a babakocsiból az ágyra, ott segített. Közben arra lettem figyelmes, hogy elkezdte simogatni a távirányítót és közben hangosan mondta, hogy „- KÖSZÖNÖM”.
Nagyon megható volt ez a pillanat. Azóta is számtalan örömteli pillanattal telnek a kórházi napjai a sok-sok mesenézés és a zenehallgatás közben.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. szeptember 30.
A Csodalámpa Alapítvány egy újabb gyermek kívánságát teljesítette. Johanna kívánsága egy ágy volt. Egy nagy, kinyitható ágy, amin, szükség esetén anyával is együtt pihenhet. Az ajándék már ott volt amikor megérkeztünk. Szülei elmesélték azt is, hogy családi összefogással össze is szerelték.
Johanna már izgatottan várt bennünket, hogy megmutathassa ajándékát. Éppen a tükör előtt igazgatta királynői ruháját. Keveset beszélt és zavart örömében az anyukájába kapaszkodott miközben az új ágyán ficánkolt. Azt azonban kategorikusan kijelentette, hogy ö egy királynő.
Elégedetten figyelte miközben az ágyáról beszélgettünk. Éppen aznap vettek rá egy új, neki tetsző takarót is. Amikor elköszöntünk, még a királynői koronáját is megmutatta nekünk. Egy igazi kislányos örömet láttunk ma.
kívánság-koordinátorok
Tamási, 2016.10.07.
A hároméves Bíborka, mint a legtöbb gyerek, imádja a játszótereket. De a közösségi játékokra betegsége miatt már hosszú ideje nem járhat, így a „csodalámpás” kívánsága egy kerti játszótér lett.
Megrendeltük, kiszállították, de a kislány sajnos nem élvezhette egy ideig, mert benn tartották a kórházban. Vártuk, mikor jön el a pillanat, hogy élvezni tudja az ajándékát, végül hazament, és nagyon-nagyon örült a meglepetésnek.
Édesanyja így emlékezik:
Tisztelt Alapítvány, Tisztelt Felajánló!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a tisztelt alapítvány munkáját és türelmét a kép elkészültéig!A felajánlónak pedig nagyon köszönjük kislányunk nevében ezt a szuper játszóteret!
Sikerült kislányunkat nagyon boldoggá tennie, olyannyira, hogy köszönetképpen igazi puszit nem tudott adni, de virtuálisan egy nagy puszit küld Bíborka az alapítványnak és a tisztelt felajánlónak! Megható volt látni az kislányunk örömét és tudni, hogy vannak ilyen kedves segítő szándékú jó emberek!
Az alapítványnak kívánunk nagyon sok erőt és jó munkát a jövőre tekintettel, hogy minél több kívánság teljesülhessen kitartó munkájuk eredményeképpen! Még egyszer nagyon -nagyon szépen köszönjük!
kívánság-koordinátor
2016.10.06.
Ragyogó napsütéses őszi időben érkeztem meg Sárbogárd - Rétszilasra a Huszti család otthonába. Egy finom csoki tortával készültem a jeles napra, hisz a legkisebb gyerkőc, Dávidka aznap lett 3 esztendős.
A kisfiú rajong az autókért, ezért szülei nem lepődtek meg, amikor egy autós kiságyat kért a Csodalámpától. A szuper, tűzpiros járgányt már a szoba díszeként csodálhattam meg, mert az édesapa előző este ügyesen összeszerelte. A szülinapost így a vadonatúj kiságy előtt köszöntöttük meg anyukájával és a testvéreivel. Dávidka ügyesen elfújta a gyertyákat a tortáján, majd büszkén megmutatta nekem az ajándékát.
Kiderült, hogy az autó lámpái is világítanak, bár erről végül nem győződhettem meg személyesen, mert a távirányítót, amivel egész péntek este játszottak a testvérkék, épp elvitte a cica. ☺ Remélem, azóta már előkerült, és újra teljes az öröm.
Kedves Dávidka, kívánom, hogy használd egészséggel a csodaszép ágyadat!
kívánság-koordinátor
Sárbogárd-Rétszilas, 2016. október 8.
Bence kívánsága a Csodalámpa Alapítványtól egy asztali számítógép volt, amelyen komolyabb játékokkal is tud játszani illetve különböző grafikákat is tud készíteni rajta. Bence kontrollra érkezett, amikor megleptem a várva várt ajándékkal.
Nem gondolta, hogy ezen alkalommal kapja meg a számítógépet, így nagyon örült. A gép olyan gondosan be volt csomagolva, hogy megbeszéltük, csak otthon bontja majd ki. A képeket küldve elmondta, hogy minden szuperül működik, és nagyon gyors a gép, nagyon szépen köszöni.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2016.09.23.
Nikola élénk tekintetű, érdeklődő kisfiú, aki komoly kezeléseken van túl, jelenleg otthonában erősödik. Kívánsága egy XBOX Kinect játékgép, mert használata közben a játékos a képernyőn látottakkal együtt mozoghat
Már azt hitte Nikola, hogy nem is teljesül a kívánsága, de amikor meglátott minket a nagy dobozzal, akkor nagy szemében azonnal felcsillant a felismerés, hogy megérkezett a várva várt játéka. A játék beüzemelését apukájára bíztuk, aki sokkal jobban ismeri ezeket a "kütyüket", mint mi.
Sok örömteli percet kívánunk, egészségben, szeretetben!
kívánság-koordinátor
Szeged, 2016.08.08.
Erik sokáig gondolkodott azon, mi lenne az a csoda, amely olyan élményt jelentene neki, amit éveken át nem felejtene el, s ha később nézegetné a fényképeket, újra és újra felidézhetné azt a napot. Gondolt egy nagyot, és azt kérte a Csodalámpától, segítsünk neki, hogy találkozhasson a magyar labdarúgó-válogatottal. Szeles, hideg kora délután érkeztünk Telkibe, ahol a csapat a világbajnoki selejtező mérkőzések előtti edzéseket tartotta. A játékosok már túl voltak a délelőtti programon, s készülődtek a következőre, mi pedig nagy izgalommal vártuk őket az épület halljában. Erik szeme egyszer csak kikerekedett, amikor egymás után feltűntek azok a hírességek, akiket korábban csak a tévében láthatott. A labdarúgók egyesével köszöntötték a vendég kisfiút, de a meglepetés itt nem ért véget, a Csodalámpát már ismerősként köszöntő Dzsudzsák Balázstól Erik egy piros mezt kapott ajándékba. A csapat tagjai és Bernd Storck szövetségi kapitány egymás után jöttek, kezet fogtak, aláírták a mezt és közös fényképek készültek. Megérkezett Gera Zoltán is, aki néhány éve már valóra váltott egy gyermekálmot, amikor találkozhatott vele egy kisfiú. Majd Megyeri Balázs köszöntött minket, aki pedig nemrégiben egy csodalámpás gyermek teljes kívánságteljesítését támogatta, amikor fogadta őt Madridban és bevitte a Real Madrid- Getafe meccsre a Bernabeu Stadionba. Szépen gyűltek az aláírások, s lassan kezdődött az edzés, amit mi is megnézhettünk. De mielőtt a komoly munkába belefogott volna a csapat, Erik néhányat passzolhatott Dzsuzsák Balázzsal és Andreas Möller világbajnok labdarúgóval is. A találkozó méltó befejezéseként elkészült a csoportkép, majd Erik egy olyan focilabdát kapott, melyet a teljes válogatott aláírt, ráadásként a szüleivel együtt a csapat meghívta őt az Andorra elleni meccsükre a fővárosi Groupama Arénába.
/ 6
Telki, 2016. október 5.
Dzsenifer egy törékeny, szép nagylány, akinek még sohasem volt telefonja. Ezért kérte ezt az ajándékot a Csodalámpa Alapítványtól.
Nem nagyon tudott szóhoz jutni az örömtől, csak nézegette a csodaszép, színes telefonját.
Mivel Dzsenire még sok-sok kezelés és kórházi tartózkodás vár, annyit kívánok neki, hogy ez az ajándék színesítse meg az ott töltött idejét és kísérje őt a gyógyulás útján!
kívánság-koordinátor
Jászladány, 2016. 09. 29.
Arnold így emlékezik az utazásra:
„… Arnold vagyok és a Csodalámpa Alapítvány segítségével sikerült kijutnom Velencébe. Mesébe illő emberek és oda illő utcák vártak ránk, gyönyörű táj és kedves emberek fogadtak minket .A nemzetközi konyha ételei, italok, látványosságok, eltévedések és útbaigazítások tették ezt az utat felejthetetlenné…
Annak ellenére, hogy most voltam ott életemben először, annyira otthonosnak éreztem Mestre-t, mintha már fél éve ott élnék, és élném a saját életemet kisebb nagyobb felelőséggel a nyakamban.
Furcsa volt turista csoporthoz csatlakozni, és velük együtt menni a csodaszerűen szűk utcákban. Beléptünk az egyik templomba és a látvány ami fogadott, az valami elképesztően emberfeletti...Nem volt üres hely a falon,mindenhol kis freskó művészi szóval, a templom volt a „vászon „ és azt festették meg. Sikerült kiélni az olasz művészet iránti vágyaimat ,és szinte nem jött ki más szó a számon csak annyi, hogy :Váó... .
Nem is tudom mit mondhatnék, hálás vagyok és köszönettel tartozom, hogy ez megvalósulhatott és ennyi ember segített ennek a lebonyolításában…
A szívem egyik fele még mindig visszahúz, örömmel töltött el ez a kis ,,nyaralás"
/ 3
Köszönjük támogatóink összefogását, mellyel sikerült Arnold vágyát teljesíteni!!
kívánság-koordinátor
2016. 09.28.
A nyolcéves Vladyslav egy okostelefont kért a Csodalámpa dzsinnjétől.
Amikor bekopogtam a szállodai szoba ajtaján, ahol szüleivel várta a másnapi vizsgálatokat és a következő műtét időpontját, már tudta , hogy teljesült a vágya és érkezik az ajándék. Boldog örömmel bontotta ki a dobozt, és édesapja segítségével azonnal próbálgatni kezdte a készülék funkcióinak használatát. A kedves, okos kisfiú közben mesélt a kétéves kishúgáról, aki a nagymamával otthon várja őket, és születendő kishúgáról is ,akivel hamarosan bővül a család. Vladyslavnak a műtét után még hetekig kell gipszben feküdnie a teljes gyógyulásig, de biztosan ugyanolyan türelemmel és fegyelemmel fogja ezt tenni, mint az előző műtéteknél, amiben szülei odaadó szeretete is segíti őt. Reméljük, a Csodalámpa ajándéka sok örömöt fog szerezni neki a gyógyulás folyamata során és a későbbiekben is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016. szept. 20.
András régi vágya volt, hogy eljuthasson Görögországba nyaralni az anyukájával!
Izgatottan várta az indulást, anyukájának mondta is, hogy vajon milyen lesz, mit fogunk ott csinálni...
Szeptember végén a reptéren találkoztunk, megismertük egymást első látásra, igaz telefonon már beszéltünk, és a facebookon is lecsekkoltuk egymást!
Sajnos egy órás késéssel indultunk el, így késő este érkeztünk meg Heraklionba, jó meleg volt 27 fok. Gyorsan megvacsoráztunk, és utána elfoglaltuk a szállásunkat, másnap reggel reggeliztünk, és irány a tenger.
András csak nézett, ÓÓÓÓ milyen szép,gyorsan bele is vetette magát a habokba, rendesen hullámzott a Földközi-tenger, nagyon élvezte. A víz nagyon kellemes volt, a nagyfiú úszott és úszott, amikor már kicsit elfáradt, akkor úgy döntött, iszappakolást kér.
Lassan kezdtük felfedezni Gouvest, a kisvárost, ahol laktunk: a szállodából két beach is közel volt, a hullámzó tenger vagy a nyugodt öblöcske,sokat sétálgattunk és természetesen a bazár sem maradhatott ki...
Egyik nap András meg szerette volna nézni a fővárost, így beutazott anyukájával Heraklionba, ahol együtt töltöttek egy teljes napot, vásároltak, sétáltak és Andris vágya volt, hogy tengeri herkentyűket egyen, anyukája meglepte vele. A szállodai konyha ételei is nagyon ízlettek neki, több alkalommal repetázott, a séffel is összehaverkodott! Minden este megosztotta a barátnőjével élményeit!
Reméljük, hogy álmod, a tengerparti nyaralás örök emlék marad számodra, hiszen Kréta csodálatos hely, a tenger felejthetetlenül szép volt : több színben pompázott ,kék,zöld,türkiz és néha szürke ...
/ 3
kívánság-koordinátor
2016. 09.18.
A Csodalámpa Dzsinnje ismét nagy munkában volt, az éppen 6. születésnapját ünneplő Kristóf kívánságát teljesítette. A kisfiú gyönyörű piros rollert kapott védőfelszereléssel, egy kis "előszületésnapi" ajándékként.
Kristóf kontroll vizsgálatra érkezett gyanútlanul, amikor is a szokásostól eltérő módon a Doktor néni arra kérte kis hősünket, hogy terheléses vizsgálathoz vegye fel a védőfelszereléseket, majd válasszon, az eszközök közül melyikkel terheljük. Rendelkezésre állt kétféle eszköz, egyik a roller volt, természetesen arra esett a választás. Remek próbakörök voltak a folyóson, pihenések közben nagyon dicsérte a járgányt Kristóf!
A „terheléses” vizsgálat befejeztével elárultuk, hogy ezt a rollert már otthonában is használhatja, a kívánsága teljesült, mert az övé. Öröme ekkor leírhatatlan volt, nem gondolta, hogy a járgány az övé, amikor megtudta, szinte magához átölelte, és boldogan tervezgette útjait, hogy hová megy majd új barátjával.
Csoda jó volt örömödben osztozni, használd jó egészséggel, balesetmentesen.
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2016. 09.19.
A 15 éves Karcsi kívánsága egy laptop volt, hogy kapcsolatot tudjon tartani barátaival, osztálytársaival a kórházi kezelések ideje alatt.
Szeptember 12-én megleptem Karcsit a Tűzoltó utcai Klinikán egy nagy csomaggal, amely a hőn áhított laptopját rejtette. Felderült az arca, amikor kezébe vette a gépet, és alig várta, hogy beüzemelhesse. Ez a művelet egy pillanat alatt megtörtént és boldog mosollyal, valamint egy kis tündér szobrocska átadásával köszönte meg az ajándékot.
Gyógyulást kívántam neki, és hagytam, hogy új “barátjával” tudjon foglalkozni.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2016.09 12.
Domán ötéves kisfiú, aki a Csodalámpa segítségével egy nagyszerű és szép hinta boldog tulajdonosa.
A Hupple-hinta ismerős eszköz a kisfiúnak, egyik kedvenc eszköze, erről mi is meggyőződhettünk, amikor megpillantotta és rutinosan használatba vette a hintát. Amikor elárultuk neki, hogy ezt a hintát haza is viheti és otthon is gyakorolhat, játszhat vele, leírhatatlan volt öröme.
Őszinte boldogságában nagyon jó érzés volt részesülnünk. Használd örömmel, egészséggel kívánságod tárgyát!
kívánság-koordinátorok
Veszprém, 2016.10.03.
Folyamatos telefonkapcsolatot tartva, keresztülszelve az országot, megérkezett az 5 tagú család Nyíregyházára! Cintia ragyogott az örömtől! Boldogsága tapintható volt, melyet az állatparkban való látogatáson kívül az is okozott, hogy mindezt családi körben, szüleivel, testvéreivel élheti át!
Erre a néhány napra így emlékezik:
Régi álmom volt, hogy egyszer eljuthassak Nyíregyházára az Állatkertbe.
Köszönöm szépen a Csodalámpa Alapítványnak, hogy teljesítette az álmom. Két éjszaka három napot tölthettünk el Nyíregyházán egy csodaszép hotelben. Egy napot töltöttünk az állatkertben.
Nagyon jól éreztem magam és az egész család is. Nagyon tetszett a fókabemutató és ez egész állatkert.
Nagyon szépen köszönöm ezt az élményt.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2016.09.16.
Anita volt az egyetlen a betegeim közül, aki nehezen döntött a kívánságát illetően. Végül a választott ajándéka a Csodalámpa Alapítvány és egy kedves támogató jóvoltából nagyon szépre sikeredett…
Gyönyörű ez a fehér színű laptop, aminek a nagylány láthatóan nagyon örült, és én is annak, hogy részese lehettem az ő örömének! Kívánom, hogy okozzon minél több örömöt a használata!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016.08.25.
Levente édesanyjával telefonon egyeztetve délután tudtunk találkozót megbeszélni. Aznap délelőtt viszont már összeszerelték Levente játszóterét, mivel otthon volt, így nehéz volt előtte eltitkolni azt a sok bácsit, aki órákon át a kertben szorgoskodott, hogy elkészüljön számára a csoda.
Amikor megérkeztem, édesanyja fogadott kedvesen, és a kert hátuljába vezetett, ahol Levente már birtokba vette a játszóteret egy-két órája. Látszott rajta, hogy örül nekem, de még jobban az új játéknak. Néhány fotó erejéig szívesen megmászta a sokféle mászókát, csúszdát, hintát. Miközben játszott, édesanyja kérdésemre elárulta, hogy Levente azért ezt a kívánságot választotta, mert ezzel testvérei és kis barátai számára is örömet szerzett.
Sok szép, közös játékkal töltött órákat kívánunk neked, Levente!
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2016.09.13.
Csabi 18 éves nagyfiú, aki a motorszerelés és zenélés mellett nagyon szeret rajzolni, van hozzá tehetsége. Saját magától, autodidakta módon tanult meg. A kórházban a hobbijai közül a rajzolás az,
ami segít neki kikapcsolódni és lelkileg töltődni. A Csodalámpától egy 72 színű Derwent művész
ceruzakészletet kért és ehhez tartozó kellékeket.
Éppen kezelésen volt a klinikán, amikor megleptem az ajándékával. Csak úgy ragyogott a tekintete,
amikor meglátta a sok szép ceruzát. Alig várta, hogy ki is próbálja azokat.
Nagyon szépen köszöni a Csodalámpának, hogy teljesítették az egyik álmát.
Használd egészséggel a ceruzákat Csabi, alkoss velük csodaszép rajzokat!
kívánság- koordinátor
Debrecen, 2016. 09. 07.
Teljesült egy újabb kívánság, aminek én is mint önkéntes nagyon örültem, mert régen láttam ilyen boldog gyereket!
Anett tizenegyedikes középiskolás kamaszlány. A legutóbbi kezelés alkalmával beszéltünk róla , hogy betegsége miatt lehet egy kívánsága , a lehetőségnek ő végtelenül örült. Kérését azonnal tudta is mondani, egy laptopot szeretne.
Álma viszonylag gyorsan teljesült, amire nem is számított…
Így az öröme óriási volt, amiről a képek is tanúskodnak. Most éppen nagy szüksége van a tanulmányaihoz egy gépre!
Hálásan köszönjük a Csodalámpa segítségét .
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2016. 09.27.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004