Beszámolók


5.Október


A Csodalámpa Dzsinnje ismét nagy munkában volt, az éppen 6. születésnapját ünneplő Kristóf kívánságát teljesítette. A kisfiú gyönyörű piros rollert kapott védőfelszereléssel, egy kis "előszületésnapi" ajándékként.

Kristóf kontroll vizsgálatra érkezett gyanútlanul, amikor is a szokásostól eltérő módon a Doktor néni arra kérte kis hősünket, hogy terheléses vizsgálathoz vegye fel a védőfelszereléseket, majd válasszon, az eszközök közül melyikkel terheljük. Rendelkezésre állt kétféle eszköz, egyik a roller volt, természetesen arra esett a választás. Remek próbakörök voltak a folyóson, pihenések közben nagyon dicsérte a járgányt Kristóf!

A „terheléses” vizsgálat befejeztével elárultuk, hogy ezt a rollert már otthonában is használhatja, a kívánsága teljesült, mert az övé. Öröme ekkor leírhatatlan volt, nem gondolta, hogy a járgány az övé, amikor megtudta, szinte magához átölelte, és boldogan tervezgette útjait, hogy hová megy majd új barátjával.

Csoda jó volt örömödben osztozni, használd jó egészséggel, balesetmentesen.


Köszönjük Simonfalvi Ildikónak és családjának, hogy egy újabb gyermek álmát is valóra váltották!!!


Ligetváriné Márti
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2016. 09.19.

Archívum



Belépés