Beszámolók
Július utolsó napjaikig a „két Zoltán” nem ismerte egymást, csak annyit tudtak egymásról, hogy mindketten rajonganak a legos játékokért, így egyértelmű volt számukra, hogy egy legolandi túrát kérjenek tőlünk.
Itthonról nyáron szokatlan módon igen hűs, esős időben indultunk a günzburgi Legoparkba, ahol szép idő fogadott minket, mondhatni az „égiek” így járultak hozzá, hogy a két csodaváró minél jobban érezze magát.
A sok játék közt nehéz volt eldönteni, hogy mire üljünk fel, hol dobjunk célba, horgásszunk, csúszdázzunk, melyik hullámvasutat próbáljuk ki először, cirkuszba menjünk vagy csak nézelődjünk.
Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ezeket szép sorjában mind tesszük.
A minivilág körbejárása után, ahol a neuschwannsteini kastélytól – 1,2 millió legodarabból rakták össze – a velencei gondolásokon keresztül, a bécsi óriáskeréken, az Allianz arénán és sok, sok működő hajón, repülőgépen keresztül mindent és a tárgyak minden apró részletét megcsodálhattuk, pihenés gyanánt beültünk a park legújabb attrakciójára, a kínai cirkuszra.
Itt nyolc rendkívül tehetséges művész kápráztatott el minket előadásával, guminők és férfiak ugráltak, zsonglőrködtek kaspókkal, székekkel, erőművészkedtek, szó szerint elvarázsoltak minket.
Az előadást és ebédet követően ismét bevették magukat a gyerekek a parkba és estig játszottak, szórakoztak és célba is dobtak. Ez utóbbit addig gyakorolták, amíg nem nyertek valamilyen csodadolgot. Felfrissülésként a vízi játékokat is kipróbáltuk, ahonnan ép, azaz száraz bőrrel senki sem tudott kijutni.
/ 8
A nap megkoronázásaként a két Zoli néhány új kedvenc legojátékkal tért haza: Harry Potter és a Star Wars hősök kísérik el őket és kezdenek velük újabb kalandokba már hazai földön.
A kívánság teljesítéshez nyújtott segítséget köszönjük a FŐTAXI vezetőségének és munkatársainak, különösen Tihanyi Sándor úrnak, aki személyesen is elkísért minket az útra, a Merlin Entertainment Group Merlin's Magic Wand alapítványának, a Kovács Gábor Művészeti Alapítványnak, valamint azoknak a magánszemélyeknek, akik mind lehetővé tették az álom valóra váltását.
kívánság-koordinátorok
Legoland, Günzburg, 2011. július 26.
Balázs kedvenc játéka kiskora óta a PlayMobil. Azután megtudta, hogy „ebből” jókora vidámpark is létezik…
Nagyon precízen fogalmazta meg kívánságát, mely így hangzott: „A Nürnberg melletti Playmobil Parkba szeretnék elmenni.”
Hogy őszinték legyünk nem is tudtuk, hogy Európában, azaz Németországban létezik ez a park. Óriási várakozással néztünk az út elé, nálunk jobban csak Balázs izgult. A majd egy napig tartó úton sokszor kérdezte, mikor érünk már oda…
Végre elérkezett a várva-várt nap, beléphettünk a parkba. Vajon hasonlítanak majd a kis játékfiguráimra vagy sem, milyen magasak lesznek, szigorúan néznek vagy mosolyognak és egyáltalán, hogy lehet majd játszani velük – ezek a kérdések foglalkoztatták Balázst és bennünket is.
A parkban lévő játékok és foglalkozások minden várakozásunkat felülmúlták. Az ott töltött nap gyorsan elszállt, hiszen hol a dinókkal harcoltunk, hol egy középkori várat kellett bevennünk, a következő percben a kalózok támadásától rettegtünk, velük kellett csatáznunk és visszafoglalni hajónkat, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen vízen kellett támadtunk, tutajon eveztünk, függőhídon futottunk, majd mikor végre pihenhettünk volna, következett az arany és egyéb kincsek keresése. Balázs még a minigolf pályára is ellátogatott, ahol lelkesen játszott.
/ 8
Hisszük, hogy erre a napra ő és kedvenc játékai, a búvár és a tengeralattjáró személyzete is sokáig fognak emlékezni, akik elkísérték Balázst erre a hosszú útra. Ők az itthon hagyott játékoknak és persze családtagoknak hosszú élménybeszámolót tartanak majd és hogy hitelesebb legyen a beszámoló, Balázs "bizonyítékul" kapott néhány új játékot tőlünk is.
A kívánság teljesítéshez nyújtott segítséget köszönjük a FŐTAXI vezetőségének és munkatársainak, különösen Tihanyi Sándor úrnak, aki személyesen is elkísért minket az útra, valamint azoknak a magánszemélyeknek, akik lehetővé tették Balázs álmának valóra váltását.
kívánság-koordinátorok
Legoland, Günzburg, 2011. július 26.
Balázs élménybeszámolója:
Július utolsó napjaikig a „két Zoltán” nem ismerte egymást, csak annyit tudtak egymásról, hogy mindketten rajonganak a legos játékokért, így egyértelmű volt számukra, hogy egy legolandi túrát kérjenek tőlünk.
Itthonról nyáron szokatlan módon igen hűs, esős időben indultunk a günzburgi Legoparkba, ahol szép idő fogadott minket, mondhatni az „égiek” így járultak hozzá, hogy a két csodaváró minél jobban érezze magát.
A sok játék közt nehéz volt eldönteni, hogy mire üljünk fel, hol dobjunk célba, horgásszunk, csúszdázzunk, melyik hullámvasutat próbáljuk ki először, cirkuszba menjünk vagy csak nézelődjünk.
Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ezeket szép sorjában mind tesszük.
A minivilág körbejárása után, ahol a neuschwannsteini kastélytól – 1,2 millió legodarabból rakták össze – a velencei gondolásokon keresztül, a bécsi óriáskeréken, az Allianz arénán és sok, sok működő hajón, repülőgépen keresztül mindent és a tárgyak minden apró részletét megcsodálhattuk, pihenés gyanánt beültünk a park legújabb attrakciójára, a kínai cirkuszra. Itt nyolc rendkívül tehetséges művész kápráztatott el minket előadásával, guminők és férfiak ugráltak, zsonglőrködtek kaspókkal, székekkel, erőművészkedtek, szó szerint elvarázsoltak minket.
Az előadást és ebédet követően ismét bevették magukat a gyerekek a parkba és estig játszottak, szórakoztak és célba is dobtak. Ez utóbbit addig gyakorolták, amíg nem nyertek valamilyen csodadolgot. Felfrissülésként a vízi játékokat is kipróbáltuk, ahonnan ép, azaz száraz bőrrel senki sem tudott kijutni.
/ 15
A nap megkoronázásaként a két Zoli néhány új kedvenc legojátékkal tért haza: Harry Potter és a Star Wars hősök kísérik el őket és kezdenek velük újabb kalandokba már hazai földön.
A kívánság teljesítéshez nyújtott segítséget köszönjük a FŐTAXI vezetőségének és munkatársainak, különösen Tihanyi Sándor úrnak, aki személyesen is elkísért minket az útra, a Merlin Entertainment Group Merlin's Magic Wand alapítványának, valamint azoknak a magánszemélyeknek, akik mind lehetővé tették az álom valóra váltását.
kívánság-koordinátorok
Legoland, Günzburg, 2011. július 26.
Zoli élménybeszámolója
Tilla egy rendkívül kommunikatív, környezete felé nyitott 5 és fél éves kislány, aki a Csodalámpától egy Playmobil piramis játékot kért.
Tilla szavait idézve: "Legfőképp azért tetszett meg nekem ez a piramis, mert sok kincs van benne. Amikor még nem voltam beteg, azt szerettem volna, ha elmegyek valahova, ahol kincsek vannak."
Tilla még kezelés alatt áll, így a Klinikán leptük meg T. Attila úrral, kedves támogatónkkal, aki fontosnak tartotta, hogy a kislány a kezelések közben is örülhessen valaminek, ami visszacsempészi számára a "kórházmentes" világot.
Tilla amint meglátta a hatalmas dobozt, alig várta, hogy kibontsuk. Izgatottan várta, hogy meglássa a várva várt piramist a kincsekkel. A piramis összerakására még várnia kell pár napot, amikor hazaengedik, de a kincseket magához vette.
kívánság-koordinátor
Debrecen 2011.07.19.
Még a felhő mögül a nap is kisütött, amikor péntek délután megérkeztünk Nyírmihálydiba, ahol egy megilletődött kislányt találtunk.
Szüleivel szövetkezve valóban váratlan látogatók voltunk, az első pillanatokban még talán azt sem tudta hirtelen, mit is kívánt a Csodalámpától.
Lassan azonban felderült az arca amikor köré tettük a sok kis dobozt, amelyek a várva várt számítógép kiegészítő részeit tartalmazták.
Egy kis hitetlenkedő mosoly villant fel az arcán, de aztán szép lassan egyre biztosabbá vált.
Azt hiszem, talán csak akkor hitte el, hogy amit vittünk, az valóban már az övé, amikor kigurultunk az udvarból a kocsival...
kívánság-koordinátor
2011.07.22 Nyírmihálydi
Gyurika a klinikán volt már pár napja, amikor a viziten közölte vele az orvos, hogy hazamehet a hétvégére. Nagyon örült, de valahogyan tudta, érezte, hogy az a nap még tartogat valami meglepetést a számára. Nevetgélt, vigyorgott és rohangált össze-vissza miközben a vérvizsgálat eredményét várták.
Közben megérkezett a támogatónk a fiával... Előkerült egy nagy ajándék gyönyörű, gondos csomagolásban.
Gyuri csak szüntelenül mosolygott és megszólalni is alig tudott örömében. Kibontotta a csomagot, ami az oly nagyon vágyott hordozható DVD lejátszót tartalmazta.
Nem is akármilyent, mert még TV-t is lehet nézni rajta és játszani is.
Aztán előkerül még egy csomag, amiben rengeteg neki való DVD film volt. A kisfiú arca csupa ragyogás volt!
/ 3
A két „gyerek”, kicsi és nagy, beüzemelte a készüléket.
Gyurika alig várta,hogy családjával, testvéreivel is megoszthassa örömét.
Hétfőn, amikor újabb kezelésre jött, röviden elmondta, hogy nagyon tetszett otthon mindenkinek a lejátszó, majd hang nélkül elmerült kedvenc meséje nézésében.
Szerencsére a DVD lejátszó Gyurika figyelmét eltereli a kezelések gyötrelmeiről, és a hosszú utazások során sem unatkozik már.
Kívánság-koordinátor
Pécs, 2011.2011. 07.02.
Egy nagyon komoly, megfontolt fiatalemberrel találkoztam ezen a júliusi reggelen, amikor irodánkba megérkezett édesanyja kíséretében. Visszafogottan vette kézbe a kívánt tárgyat, de a bekapcsolása után már szinte szakértőként bánt új netbookjával.
Együtt, türelmesen végigvártuk, amíg a gép feltelepíti az összes programot, ezután kisgazdája beállította személyre szóló menüjét, és még arra is volt idő, hogy megnézzük milyen játékokat lehet rajta játszani.
Sajnos Ádámot már várta a doktor bácsi és doktor néni, ezért hamarosan el kellett búcsúznunk egymástól.
Reméljük Ádámnak nagyon sok boldog órát fog szerezni új kis gépe.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.7.5.
Noémi 9 éves kislány egy digitális fényképezőgépet kért a Csodalámpa dzsinnjétől.
A kívánságát egy kedves támogatónk az interneten olvasta és vett Noéminek egy rózsaszín fényképezőgépet, sőt, a hozzá tartozó tok is rózsaszín!
Mikor átadtuk Noéminek a fényképezőgépet, széles mosollyal és boldogan ölelte magához, és közölte, hogy legelőször, ha hazamegy, a kiskutyáját fogja lefényképezni.
Noémi nagyon sajnálta, hogy nem találhatott Marinov Péter úrral, támogatónkkal, akinek ezúton is köszöni a pompás ajándékot.
Ezúton is köszönjük Marinov úrnak,hogy ekkora örömet szerzett adományával Noéminek.
kívánság-koordinátor
Budapest,2011.07.13.
Június 24-e péntek volt az a nap, amikor nem csak a nap kelt fel korán, hanem Adrienn is, mert úgy érezte, talán ma teljesülhet a vágya, amit korábban a Csodalámpa Alapítványtól kért.
Adrienn betegsége miatt sokszor szorult kórházi kezelésre, és nagy szüksége volt egy futópadra, amely a gyógyulását segítheti elő.
Ezen a napon a Csodalámpa Alapítvány adakozóinak jóvoltából az önkéntesek és a forgalmazó személyes segítségével a futópad megérkezett a családhoz. Reméljük, hogy Adrienn gyógyulása is felgyorsulhat ennek köszönhetően.
A testvérek és család szeretete, a kislány szemében felcsillanó remény új távlatokat nyithat Adrienn életében. Adrienn még februárban kérte a futópadot és kitartott.
A hite, hogy megkaphatja, átvezette őt a mindennapi nehézségeken és a kórházi próbákon.
Ez a feltétel nélküli gyermeki hit kell, hogy vezessen minden embert , mert csak így vagyunk képesek túlélni a világot.
kívánság-koordinátor
Budapest,2011. 06.24.
Egy hétfői napon értesültem róla, hogy én lehetek az, aki Dóri kívánságának teljesítésénél segíthet!
Nem tudom, én vagy a nagylány izgult-e jobban, hiszen a kívánság egy stylist-tal való találkozás, beszélgetés volt, akitől Dóri természetesen öltözködési, sminkelési tanácsokat kérhetett.
Reggeli beszélgetéssel kezdtünk egy kávézóban, ismerkedtünk, és Dóri elmesélte, hogy mit is szeretne, elmondta elképzeléseit. Hárman sokat mentünk és jártuk a boltokat, míg megtaláltuk a megfelelő ruhadarabokat. Sokat megtudtunk egymásról, vidám nevetgéléssel telt ez a nap!
Utolsó állomásunk egy bevásárlóközpont volt, ahol megvettük a hőn áhított cipőt is. Majd a túránkat pizzázással zártuk, közben újra végig néztük a bevásárlótáskákat, és a „terméssel” mindannyian nagyon elégedettek voltunk.
Reméljük, Dóri már otthon van és egészséggel viseli ruháit. A legjobbakat kívánjuk Neki!
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.06.24.
Sára álma vált valóra május végén, amikor megérkezett hozzájuk végre a Campona névre hallgató csúszdatorony - homokozóval, mászófallal, nagy zöld csúszdával, vidám színeivel.
Még nem találta meg végső helyét a kertben, de Sára és öccse egyből birtokba vette a mini játszóteret.
Sárának (és az egész családnak!) sok önfeledt percet, kikapcsolódást és játékot kívánunk.
/ 3
kívánság-koordinátor
Martonvásár, 2011. 05.30.
Robi egy kilenc éves kisfiú, akinek kórházi kezelése jelenleg is folyik.
A Csodalámpától egy net-book-ot kért, hogy a kórházban a kezelések alatt el tudja magát foglalni. Tarthassa kis barátaival, osztálytársaival a kapcsolatot, valamint tudjon mesét nézni és zenét hallgatni.
Robi az egyik nap délelőttjén újabb kezelésre érkezett. Ekkor leptem meg és adtam át neki ajándékát, aminek nagyon örült. Egyből ki is bontotta a net-bookot és csillogó tekintettel, mosolygó arccal mondta, hogy „És ráadásul kék, igazi fiús szín.” Majd töltőre is rakta, hogy minél hamarabb tudja használni.
Kívánjuk Robi, hogy sok örömöd legyen a net-book használatakor.
kívánság-koordinátor
Debrecen,2011. 06. 22.
Rebeka nem mindennapi kívánsággal fordult az alapítványhoz, e-bookot kért. Rebeka első osztályos gimnazista, aki nagyon szeret olvasni és jó tanuló is.
Azonban betegsége megfosztotta attól, hogy önállóan tudjon olvasni. Tanulásában, olvasásában szülei segítik, de ez nem olyan, mint amikor ő maga olvas vagy tanul. Ezzel a szerkezettel pedig újra tud önállóan olvasni. Az e-bookra könyveket, tankönyveket lehet feltölteni és ez nagy segítségére lesz a tanulásban is.
Kívánságát valóra váltottuk és azóta Rebeka újra olvas. Az augusztusi vizsgákhoz sok szerencsét és jó olvasást, tanulást kívánunk!!
kívánság-koordinátorok
Kőszeg, 2011. június 24.
Dorina kívánsága, mikor először találkoztunk vele, egy baba volt, mely idővel megváltozott hordozható DVD lejátszóvá.
Gyorsan valóra is vált az álma, mivel egy kedves felajánlók meglátogatta a kórházban, és átadta neki a kért ajándékot, ami mellé mesefilmek is társultak.
A kislány arca ragyogott a boldogságtól! Elkezdtük közösen nézni az egyik mesét, a továbbiakban, reméljük Dorina napjai gyorsabban telnek.
A legjobbakat kívánjuk!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.06.21.
Szinte filmbe illő helyzetekben vehettünk részt Patrikkal együtt, akinek egy hatalmas álma teljesült, egy igazi, lánctalpas, ágyúcsöves tankban ülhetett és bár nem egyedül, de vezethette is a tatai katonai bázison.
A nem mindennapi feladatnak megfelelő előkészítés előzte meg ezt a kívánságteljesítést, amikor a honvédelmi miniszternek eljuttattuk a kérésünket, megszerveznék-e Patrik számára a tankvezetést. Hetekkel az esemény előtt több minisztériumi munkatárs, jó néhány alezredes és a tatai lövészdandár katonái azon fáradoztak, hogy olyan napot szervezzenek a 6 éves kisfiúnak, amit reményeik szerint soha nem fog elfelejteni.
Minden katonás időzítéssel és rendben zajlott. A kitűzött napon, mely talán a nyár addigi legmelegebb napja volt, elindultunk Tatára, a laktanyába. Útközben megküzdöttünk a balesetek miatt lezárt utakkal és az így kialakult kocsisorral, majd egy véletlen folytán épp azt a két autót követtük, mely a bázisra hajtott be. Ott igazi katonai sorfal várt bennünket, tisztelegtek a vendéglátók, majd egy rövid eligazítás után kezdődött a program.
Megtekintettük a harckocsikat, Patriknak szinte mindent elmagyaráztak a működésükről, majd fel is vitték rá. Mivel ezek csak álló járművel voltak, így egy kis idő után kivittek bennünket az igazi gyakorlótérre, ahol eljött a várva várt pillanat, Patrik felülhetett egy harckocsira, mely elindult vele és komoly távolságot tett meg.
Mi felnőttek csak csodálkoztunk, egyrészt azon, hogy milyen hihetetlenül biztonságban érzi magát Patrik, másrészt, hogy ezek a komoly katonák mekkora odafigyeléssel próbálták minden kérését, óhaját teljesíteni.
Amikor a nagy útról visszatértek, Hende Csaba miniszter és Sándor Zsolt dandártábornok a katonák nevében egy távirányítós harckocsit és a bátorságáról szóló bizonyítványt ajándékozott Patriknak. Egy egész lövészdandár fogta körbe és leste apró kis alakját, segítette őt a hatalmas harcjárművek között. Még mi felnőttek is megkönnyeztük, ahogy a komoly katonák szeretettel körbevették, tanítgatták, ölbe vették és vitték magukkal körbe a laktanyában.
Patrik, mindannyian azt kívánjuk, soha ne feledd el ezt a napot és azt a sok jó embert, aki ott mind azt kívánta, gyógyulj meg!
/ 12
kívánság-koordinátor
Tata, 2011. június 16.
Rita hazai kedvence - több ezer hasonló korú lánnyal együtt - Vastag Csaba, az X-Factor 2010-es győztese, így érthetően azt kérte a Csodalámpa csapatától, szervezzünk neki egy találkozót a fiatal előadóval.
Mivel a művész nagyon elfoglalt mostanában, megkerestük azt a fellépését, ahol nem hatalmas tömeg előtt énekel, sőt még arra is van lehetőség, hogy Ritával találkozzon és beszélgessen.
Május 6-án a Millenáris adott otthont a diáksajtó fesztiválnak, amit a DUE, a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete szervezett. Mivel ők már többször segítettek nekünk, így most is azt kértük, engedjenek be a rendezvényükre. Rita már kora reggel megérkezett nevelőanyukájával Herédről Budapestre, majd közösen indultunk be a Millenárisra. A kapuban kaptuk egy-egy karszalagot, így az egésznapi programon részt vehettünk volna, persze Rita nagyon izgult és azt gondolom, igazából csak is a találkozó érdekelte.
11-felé megkaptuk a szabad jelzést, felmehettünk a VIP-galériára, ahol Vastag Csaba nagyon kedvesen fogadta Ritát. Az énekes közvetlenül beszélt a fellépéséiről, a színházi szerepeiről, a hobbijáról, Rita pedig csak hallgatta a sztárt. Rengeteg közös képet késztettünk, hogy otthon minden barátnő láthassa, igen, Vastag Csaba akkor, ott, csak Ritának mesélt és írta alá a papírokat, így szinte minden otthoninak jut majd az autógramokból.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. május 6.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004