Beszámolók


8.Augusztus

Attiláék egy új, nagyobb ágyat szerettek volna kérni, mivel a kisfiú már kinőtte a régit, nem volt kényelmes, nem tudott benne kedvére forgolódni, és az édesanyja is nehezen fért hozzá, amikor szerette volna kivenni, vagy segíteni neki. Egy speciális ágyra volt tehát szükség, ami minden igénynek megfelel. A tervezésben és a kivitelezésben Üveges Zoltán asztalosmester volt a segítségünk, aki megalkotta Attila számára a legmegfelelőbb fekhelyet, igazi nagy ágyat lecsúsztatható ráccsal.

Amikor megérkeztünk a családhoz, Attila éppen aludt, de egyik bátyja és édesanyja nagy örömmel várt minket. Együtt szereltük össze az ágyat, majd miután minden készen állt, Attilát áthozta az édesanyja, hogy kipróbálhassa, hol fog ezentúl aludni. A kisfiú azonban fel sem ébredt, békésen szunyókált tovább.
És talán ez a legnagyobb elismerés, amit egy ágy kaphat új gazdájától.

Attila kívánságát az


támogatásával teljesítettük. Köszönjük!

Franciskovics Eszter és Varga Ákos
kívánság-koordinátorok
Dombóvár, 2012. 07.31.

Archívum



Belépés