Beszámolók


4.Szeptember



Reszkess David Villa, mert nyomodban már az utódod!

Őszintén be kell vallanom, hogy nem egyszerű kívánsága volt Gyurinak. Látszólag nincs benne semmi kihívás, csak venni kell valamelyik sportboltban pólót (David Villa 7 felirattal), és hozzá megfelelő sportnadrágot. Hát ennyi… lett volna, ha David Villa Sanchez (ezt már Gyuritól tudom) csatár úgy nem gondolja, hogy az év elején átigazol az Atlético de Madrid futballcsapatába. Így már egy kicsit módosult mindez, hiszen az alapítvány nem állhat egy komoly fiatalember elé egy rég lejárt Barcelona mezzel!!

És most lép a képbe egy kedves Barcelonában élő hölgy é s madridi barátja, akik azonnal felajánlották a segítségüket, és már indultak is, bejárva a városaik sportboltjait. Így lett egy cipő Barcelonából, és az eredeti mez mása (most már 9-es számmal) Madridból.

A csomag, amit a Szent László kórház udvarán adtunk át, nagyobb örömet nem is szerezhetett volna a kisfiúnak (és az öcsinek sem). Egy percig sem gondolkodott és néhány perc múlva már talpig madridi focistaként nézett ki. Azért nem szabad figyelmen kívül hagyni a frizuráját sem, amely teljessé tette a képet. A fényképeket megnézve gondolom, már senki nem lepődik meg az első mondatomon. Természetesen kaptunk egy kis oktatást a foci világából és néhány kérdést Barcelona és Madrid földrajzi elhelyezkedéséről is. Ahogy a szülőktől megtudtuk mindkét fiú megszállott futballrajongó és elképzelhetetlen számukra az élet e nélkül a sport nélkül.

Nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a néhány boldog percnek, köszönjük segítőinknek hogy lelkesedésükkel ők is hozzájárultak Gyuri hatalmas öröméhez. Kívánjuk, hogy nagyon sok jó passzt és gólt élhess át ebben a mezben Gyuri!!!



Köszönjük Ságodi Attilának és munkatársainak, a KPMG Hungária Kft dolgozóinak,

hogy ismét hozzájárultak egy gyermek kívánságának megvalósításához!









Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.08.29.

Archívum



Belépés