Beszámolók


4.Augusztus



Nellinek és Ferinek csak néhány hónapot kellett várniuk, hogy teljesüljön a vágyuk, ráadásul ugyanazon a napon, és ugyanabban a T-mobil boltban vehették kezükbe várva várt telefonjukat.

Ferit két testvére és édesanyja kísérte el, Nellit édesanyja, így is szinte megtöltöttük a boltot.

Először Nelli választott számot, majd a telefont is megkapta, utána Feri következett. Mindketten boldogan ismerkedtek az új szerzeménnyel.

Reméljük, hogy sok örömet fognak szerezni számukra! A Csodalámpa Alapítványnak köszönjük a csodálatos ajándékokat, és hogy általuk ismét mosolyt varázsolhattunk betegeink arcára!




A kívánság teljesítését az támogatta, amit Nelli



nevében is köszönünk!




Tatár Ágnes és Lengyel Andrea
kívánság-koordinátorok
2011.07.05.

Archívum



Belépés