Beszámolók


24.Július


Támogatóink így emlékeznek erre a kívánságteljesítésre:

„Lujza egy nagyon talpraesett, vagány, mégis halkszavú nagylány, akinek egész lénye, kisugárzása első percben megfogja az embert. Rövid haja, vagány viselkedése, hobbijai is mutatják, hogy kicsi korától kezdve fiúk között nőtt fel, és rá is ráragadtak a fiús sportok.
Lujza jelenleg focizik és cross motorozik. Mivel az elmúlt években fizikailag is sokat változott, napjainkra kinőtte a régebben használt motorját és nem kisebb kívánsággal fordult a Csodalámpához, minthogy életkorának, testmagasságának és súlyának megfelelő cross motorral szeretne motorozni.

Mivel a Csodalámpa Alapítvány igyekszik a legextrémebb kívánságokat is teljesíteni, Lujzának nem kellett sokáig várnia, míg egy szép nyári hétvégén begurult az annyira vágyott motor az udvarukra.

Nagy örömmel töltött el minket, a Rohan6's futócsapat tagjait, hogy mi lehettünk azok a támogatók, akik a Csodalámpa Alapítvánnyal karöltve megvalósíthattuk Lujza álmát. Közel egy éve határoztuk el azt, hogy az idei ULTRABALATON futásunkkal pénzt gyűjtünk egy beteg gyermek álmának valóra váltásához, a gyűjtésünk sikeres volt, így most sor kerülhetett az ajándék átadásra is.

Miközben a házuk felé utaztunk, minket is izgalommal töltött el, hogyan fogja fogadni az ajándékát és főként milyen érzéseket fog kiváltani ez a találkozás.
A vártnak megfelelően, nagyon megható volt látni a mosolygós, meglepődött arcát, talán egy pár percig ő maga sem hitte el, hogy valóban ott áll előtte ez a csodálatos jármű és főként, hogy az övé.

A meglepődés percei után gyorsan birtokba is vette új ajándékát és testvére kíséretében (Zsigmond is motorozik) gyorsan el is tűntek a településüket körbe ölelő fák között kipróbálni az új járgányt.
Megható volt a szülei szemében csillogó büszkeséget és néhány könnycseppet is látni, hiszen a beteg gyerekek szüleinek is örömet szereztünk azzal, hogy ilyen boldognak és felszabadultnak láthatták a gyermekünket.

Sok-sok boldog percet kívánunk Lujza a motorodhoz, valamint jó egészséget kívánunk Neked.

Legyél nagyon boldog tinédzser!

Szeretettel:

A Rohan6's futócsapat tagjai:

- Czeglédi Emese - Simaság
- Kellermayer Bernadett - Biatorbágy
- Markocs Ágnes - Szombathely
- Pájer Ivett - Budapest
- Vincze Krisztina - Hajmáskér
- Vincze János – Hajmáskér "



Köszönjük a XIII. NN Ulrabalaton versenyen induló Csodabogár Rohan6's Teamnek, hogy támogatták Lujza kívánságát, valamint azt is, hogy személyesen részt vettek az ajándékozáson! Köszönjük magántámogatóink segítségét.


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2019.06.22.

Archívum



Belépés