Beszámolók


12.Szeptember


Csaba aktívan futballozik, de betegsége miatt egy ideig sajnos nem játszhat, ezért is óriási élmény volt számára, hogy élőben nézhette meg a magyar válogatott portugálok elleni VB-selejtező meccsét.

Mivel a mérkőzésre a jegyek pillanatok alatt elfogytak, így támogatóink segítségét kérve Csaba kísérőjével a General Electric VIP- lelátóiról élvezhette a küzdelmet.
„ Ilyet még nem láttam! – mesélte nekünk másnap – szerintem a legtökéletesebb helyen ültünk, mindent követni tudtunk. Azon is meglepődtünk, amikor a kedves vendéglátóink étellel, itallal kínáltak, a szünetben pedig az ott elhelyezett monitorokon vissza is nézhettük a legizgalmasabb pillanatokat. Mindenki nagyon kedves volt velünk, barátságosan fogadtak.”

Csaba elmesélte, hogy nagyon tetszett neki a magyar csapat játéka, különösen az összefogott védelem, csodálta a küzdelmüket. Figyelte a taktikai elemeket, melyekből elmondása szerint ő is tanult. Bevallotta, tartott tőle, hogy nagyon kikap a magyar csapat, de a küzdelmüket látva ez az eredmény teljesen elfogadható. (Ezt majd átadjuk a csapat tagjainak.)

Csaba bár tavaly ősz óta nem járhat iskolába, sikeresen letette a 10. osztályos vizsgáit, így nem kell ismételnie. Reméljük, hogy ez az élmény hozzájárul majd ahhoz, hogy novembertől újra az osztálytársaival együtt tanulhasson, s a közeljövőben ismét focizzon a csapatában.




Köszönjük Bársony Farkas és Gábor Zoltán segítségét, hogy megkeresésünkre azonnal felajánlották a két VIP-jegyet, valamint Juhász Zsófiának, aki a helyszínen elkalauzolta Csabáékat.

Köszönjük a Nissan Sales CEE Kft. futball-labda felajánlását.




Felkai Márta és Patzauer Éva
Budapest, 2017. szeptember 3.

Archívum



Belépés