Beszámolók


14.Szeptember


Kellemes, nyárvégi napsütésben érkeztem meg Borókához és a szüleihez a meseszép környezetben álló erdőszéli házikóhoz, az udvaron már nagyban szorgoskodtak a kerti játszóteret szállító cég munkatársai. Amíg helyükre kerültek az elemek, nekünk volt módunk megismerkedni, beszélgetni és sokat játszani a zsiráfokkal, elefántokkal és egyéb állatkákkal, akik - mint megtudtam - mind nagyon szeretik a fagyit.

Ahogy elbúcsúztunk a szerelő bácsiktól, Boró barátkozni kezdett az új játékokkal, először az állatsereglet próbálta ki a rózsaszín csúszdát és a színes, tigrises hintát, majd a kis gazdájuk is kedvet kapott a mókázáshoz, és felváltva csúszkáltak. Boróka boldogan éljenzett és tapsolt, amikor a birkának sikerült talpon maradva földet érnie, de akkor is nagy volt az öröm, amikor a dömper száguldott végig a pályán, platóján az állatokkal. Jókedve, kacagása és szűnni nem akaró lelkesedése mosollyal töltötte meg a kertet és a szívünket.

Kedves Virág és Zsolt! Köszönöm, hogy ilyen szeretettel fogadtatok és a részese lehettem az örömötöknek.

Drága Boróka! Neked pedig még nagyon sok hasonlóan boldog és vidám délelőttöt és délutánt kívánok a szép új játszótereden.




Köszönjük támogatónk, az FGSZ Földgázszállító Zrt. segítségét!


Lakatos Edina
kívánság-koordinátor
Gyugy, 2017. augusztus 23.

Archívum



Belépés