Beszámolók


6.Május

A 16 éves Márton meglepő kívánsággal fordult hozzánk, nevezetesen egy három húros (!) brácsát kért tőlünk.
Marci régóta játszik ezen a csodaszép hangszeren, klasszikus brácsát is tanul, de a szívének ez a különleges hangszer talán még kedvesebb.
Nem tudtuk, milyen ez a hangszer és főleg azt nem, milyen zenei stílushoz használják. Marci elmesélte, hogy ez a mezőségi népzenében használatos hangszer, és testvéreivel van egy együttesük, egyre többször lépnek fel hétvégeken. A speciális brácsa „egymagában” nem szól jól, elsősorban kísérőhangszer. Kiderült az is, hogy ilyet nem árulnak boltban, a hagyományos négyhúros brácsát kell egy ügyes hangszerésznek átalakítania...

Szerencsénkre megsúgta, hogy az országban melyik mester foglalkozik ennek az igen ritka hangszernek a készítésével, így hamarosan felkerestük Orsós Tamás urat, aki maga is zenész. Kiderült Tamás ismeri is a nagyfiút, és kis türelmet kért, amíg elkészíti a brácsát.

Marci nagyon várta, hogy teljesüljön a kívánsága, annál is inkább, mert időközben több kezelésen esett át.
A kórházba szinte mindig magával viszi "klasszikus" brácsáját, sokat zenél, a kis betegtársainak, orvosainak és a nővérek nagy örömére.

Szüleivel konspirálva, megkértük édesapját, hogy amennyiben Marci jól van, május 1-én jöjjenek el Balatonfüredre, ahol támogatóink szeretnék őt meglepni a hangszerrel.

Támogatóink hosszú jótékonysági bicikli túráról érkeztek a Hotel Füredhez, még ki sem fújták magukat...
Hogy ki volt elfogódottabb, nehéz megmondani, Marci alig merte kézbe venni a számára készített gyönyörű hangú remekművet. Orsós Tamás úr még a nevére is dedikálta...

A kívánságteljesítést követően Marci, testvére és édesapja csodaszép zenével köszönték meg ezt az igen ritka ajándékot.

Kedves Marci, reméljük, hogy sok örömet szerez neked a hangszer és azt is, hogy sokszor lesz alkalmunk a jövőben is gyönyörködni a zenédben.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk!

/ 8



Köszönjük magántámogatóinknak, a Deutsche Wirtschaftsclub Ungarn vezetőinek, tagságának és közülük külön is a "Tour de Balaton" biciklis csapat tagjainak, akik fáradhatatlanul tekertek, hogy a nagyfiú álmát megvalósíthassák. Köszönjük Orsós Tamás mester nélkülözhetetlen segítségét és támogatását!



Patzauer Éva
kívánság koordinátor
Balatonfüred, 2017.05.01.

Archívum



Belépés