Beszámolók


12.Május


Mi tényleg hiszünk abban, hogy amikor valóra váltjuk a gyerekek álmát, akkor ezzel az élménnyel segítünk nekik végig menni azon a hosszú és fájdalmas úton, ami a gyógyulásukig vezet. Ezt mondjuk, hisszük, de Péter megmutatta nekünk, ez valóban így is van. A 14 éves fiúnak nagyon határozott a célja: olimpikon akar lenni, s ezért mindent megtesz, erejével és hatalmas szorgalmával küzd minden nap, a Csodalámpától pedig egy komoly versenykajakot kért, amivel esélye lehet álmai megvalósítására. A teljesítéshez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség gyors és sok-sok embert megmozgató segítsége kellett.

A csepeli Duna-parton lévő Kolonics György Vízisport Központban találkoztunk a csodalámpás fiúval, édesanyjával, edzőjével és a szövetség képviselőivel, majd egy kis ünnepi köszöntő után Peti példaképe, a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó Kammerer Zoltán személyesen adhatta át a csodahajót. Peti két csodát élt meg egyszerre, megkaphatta álmai kajakját és nem is akárkitől, hanem egy igazi legendától. Percekig csak nézegette, simogatta a most már saját tulajdonú kajakot, s majd kibújt a bőréből, hogy minél előbb kipróbálhassa. Egy gyors átöltözés után a két fiú, az olimpikon Kammerer Zoltán és Peti, a jövő olimpikonja vízre száll, mi pedig részese lehettünk egy fantasztikus pillanatnak, egy igazi hajóbeavatásnak.

A vízre szállás pillanatairól készült videó ITT látható!

A mindenre elszánt kajakozó fiú 6 éves kora óta evez, ez élteti, a kemoterápiás kezelések között is folyamatosan edzett, amint kikerült a kórházból, iszonyú erővel készült a megmérettetésekre, legutóbb a korcsoportjában egy nemzetközi regattán 4. lett. Eddig kölcsön kért kajakkal versenyzett, mostantól saját hajón evez, remélhetően a csúcsokig.

Ehhez kívánunk teljes gyógyulást és sok-sok erőt Petinek!!!



/ 4




Köszönjük a Magyar Kajak-Kenu Szövetség munkatársainak példaértékű összefogását: Schmidt Gábor elnöknek, Doma Gergő szakmai igazgatónak, Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak, Lipiczky Ágnesnek, Szabó Szilviának és Balogh Péter Dávidnak, valamint magántámogatóinknak, hogy segítségükkel megvalósulhatott Péter álma.


Külön köszönjük Kammerer Zoltán olimpikonnak, hogy Péter kedvéért vízre szállt és együtt kajakozott a csodalámpás fiúval.



Felkai Márta, Porst Réka és FeTa Felkai
Budapest, 2017. május 10.
Kolonics György Vízisport Központ

Archívum



Belépés