Beszámolók


21.Április



Natália sokat várt arra, hogy találkozhasson kedvenc énekesével, Fluor Tomival. Nagyon örült neki, hogy erre a lakóhelyén, Sopronban kerülhetett sor, a Wellhello ugyanis ott koncertezett húsvét péntekjén. Nati már kora reggeltől izgatottan készült, míg végre eljött az esti koncert ideje, ahova szüleivel együtt érkezett.

A találkozó előtt elmondta, hogy az interneten rendszeresen hallgatja Flour Tomi számait, melyeket otthon ő is gyakran énekel, hiszen már régóta rajongója.

A koncert előtt végre személyesen találkozhatott kedvencével, akinek egy saját kezűleg készített szívet is adott ajándékba. Natália nagyon izgult, alig tudott megszólalni és el sem akarta hinni, ami vele történik. A hőn áhított közös kép is természetesen elkészült, immár a Wellhello másik tagjával, Diazzal együtt. Ezt követően örömmel várta, hogy végre elkezdődjön élete első koncertje, amin részt vehet, s amit ráadásul a kedvenc énekese adott.


Köszönjük Fluor Tominak, a Wellhello együttes másik tagjának Diaznak és Tóth Gergő menedzsernek, hogy a találkozással Natáliának egy életre szóló élményt szereztek.


Lampért Dénes
kívánság-koordinátor
Sopron, 2017. április 14.

Archívum



Belépés