Beszámolók


14.Augusztus






A 14 éves budapesti Kata, betegsége miatt már pici kora óta úszik, kitartása, mérhetetlen akarata eredményeként sorra nyeri a versenyeket. Példaképe Hosszú Katinka, ezért azt kérte a Csodalámpa Alapítványtól: szeretne a világbajnok úszónővel megismerkedni és vele együtt úszni. A találkozóra a Komjádi uszodában került sor.

Mivel Hosszú Katinka szinte folyamatosan és a világ különböző pontján versenyez, nem volt könnyű megtalálni azt az alkalmas időt, amikor Budapesten elérhető. De sikerült, és kérésünkre azonnal igent mondott. Katával és mamájával izgatottan vártuk a hétfő reggelt, amikor a Komjádi uszodában végre találkozhattunk a bajnoknővel. Kati egy saját készítésű rajzzal lepte meg a berlini Európa-bajnokságra éppen akkor felkészülő úszónőt, aki nagyon kedvesen fogadott minket, és egyből a vízbe invitálta Katát. A két hölgy több hosszt is leúszott, közben minden fordulónál megálltak egy kicsit csevegni… hogy miről, az maradjon a „két Katalin” titka.

A közös vízi képek után a szárazföldön Hosszú Katinka ellátta jó néhány úszótanáccsal Katát, majd az ő táskájából is előkerült egy ajándékcsomag a kis vendége számára. Aláírásokat gyűjtöttünk, közös fotókat készítettünk, majd elbúcsúztunk, hiszen a Vasas úszónőjére még nagyon sok verseny vár ebben az évben.

Bár Kata látszólag nagyon elfáradt, édesanyja odasúgta, nagyon boldog most az én lányom…


Kata nevében is nagyon köszönjük Hosszú Katinkának és a Magyar Úszó Szövetség munkatársainak,

köztük Halász Saroltának a segítséget, hogy egy újabb csodalámpás gyermek álma valóra válhatott.

/ 3




Felkai Márta
Budapest, 2014. augusztus 4.

Archívum



Belépés