Beszámolók


4.Október


Franciska és Bianka testvérek és mindketten Párizsba szerettek volna utazni. A kívánságuk szeptember utolsó hétvégéjén megvalósult, amikor szüleik kíséretében elindultunk felfedezni a francia fővárost.

A szép nyárias időjárás kedvezett nekünk, a repülőutunk remek volt, a lányok ablak mellől élvezhették a kilátást. Megérkezve a reptéren kedvesen segítettek nekünk, amire szükségünk is volt a két kerekesszékkel.

Először is az Eiffel- toronyba mentünk fel, majd a Szajnán hajóztunk.

Másnap a Notre Dame-ot és környékét jártuk be. A Latin-negyedben egy kellemes kis olasz étteremben ebédeltünk, ahol nagyon kedvesen láttak vendégül minket. Azután a Champs Elysees-n sétáltunk el a Diadalívhez.

A következő napon a Louvre-hoz mentünk. Bejártuk a hatalmas múzeum egy részét, amennyire erőnkből futotta, majd egy közeli étteremben a francia étel specialitásokból is sikerült a lányoknak megkóstolniuk egy-kettőt.

Úgy láttam, ez a hétvége újabb csúcspontja volt, ekkorra a lányok már egyre vidámabbak és felszabadultabbak lettek és elmondták, kár, hogy már haza kell menni, szívesen maradnának még Párizsban.



Ezután a környéken találtunk boltot némi ajándékvásárlásra, így a lányok újra elégedetten tértek vissza a szállodába, bár már a másnapi repülőútra kellett készülni. Pontos és gyors volt a visszaút is. A búcsúzásnál a lányok azt mondták, nagyon elégedettek az utazással és programokkal, valamint nagy ajándéknak tartják azt is, hogy a család együtt utazhatott.

Számomra is külön öröm volt ilyen szeretetteljes családot megismerni.




Köszönjük a Prime Rate Ltd. támogatását!!








/ 3






Halmos Judit
kívánság-koordinátor
Párizs, 2011.szept.26.

Archívum



Belépés