Beszámolók


3.December

Zoltán (8 éves) "nagy repülőgépen" szeretett volna repülni, de legalább egy pilótafülkét belülről látni.

Zoli Budapest mellett lakik, soha nem járt külföldön, így útlevelet is kellett - soron kívül - csináltatni a fiúnak. (A gyors útlevélügyintézésért külön köszönetünk a BM Adatfeldolgozó Hivatal munkatársainak).

A MALÉV jóvoltából 2004.12.01-én délelőtt édesanyjával Zoli elrepülhetett Prágába és vissza. Mi is történt?

A repülőtéren Zolit MALÉV szóvivője, Krebsz Adrienn várta, majd átkísérte az útlevélellenőrzésen és a repüléstől némileg szorongó édesanyját. Innét azonban nem a többi utas megszokott útvonalán mentek tovább, hanem a parkoló géphez mentek, ahol a gép kapitánya fogadta őket, majd, mint mindig felszállás előtt, körbejárta a gépet, de ezúttal nem egyedül, hanem Zolinak magyarázva, mit is vizsgál a gép külsején, hajtóművén, csomagterében.

Felszállás után Zoli bemehetett a pilótafülkébe és az út nagyobb részét ott is tölthette. Csillógó szemmel hallgatta a pilóták magyarázatás a sok műszerről, kapcsolóról, és látszott szívesen kapcsolgatna ő is...

Amikor édesanyja mellett volt (természetesen az ablaknál Zoli ült) a felhőket tanulmányozta, hiszen még soha nem látott ilyet felülről.

Prágában azután, igaz a földön álló gépben, még a pilótaülésbe is beülhetett néhány percre.

Elszállt a néhány óra, és Budapestre érkezés után a mosolygó Zoli édespajának súgta: Képzeld olyanok voltak a felhők, mint a jéghegyek...

Köszönjük a Malév vezetőinek és munkatársainak, hogy Zoli kívánságát ilyen kedvesen és a légitársaság hírnevéhez méltóan teljesítették, és köszönjük magántámogatóink segítségét!

Az kívánságteljesítésről beszámolt a TV2 c. műsora és a is.

Archívum



Belépés