Beszámolók


9.Szeptember

Anna (a képen bal oldalon) régi vágya volt, hogy eljusson a tengerhez…

Anna szereti a biológiát, így nem csak a fürdőzés és a tenger látványa vonzotta, hanem a tenger élővilága is. Nagyon örült, amikor felhívtam és elmeséltem neki, hogy Dél-Spanyolországba készülünk más kívánságtévő gyermekkel és arra gondoltam, hogy mivel betegtársai, Alexandra is a tengerhez vágyik, és Ádám kívánságát is ott tudjuk teljesíteni , csatlakozzon hozzánk. Anna azonnal igent mondott. Alexandrához és Ádámhoz hasonlóan izgatottan várta az utazást, igaz, hogy kicsit nehezen indultunk, mivel a repülőgép majd 4 órás késéssel szállt fel.

Így azután késő éjjel érkeztünk meg a szállodába, és semmit nem láthatott a tengerből. Annál nagyobb volt az öröme másnap reggel, amikor az erkélyre kilépve az általa korábban csak filmekből ismert gyönyörű kék vizet meglátta. Már a reggelihez is mosolygó arccal érkezett, innentől kezdve az egész út alatt kagylókat gyűjtött – hajnalban kezdte -, úszott, ellátogatott a torremolinosi Sealife akváriumba is. Ez a tengerparti kisváros csodaszép, hosszú, homokos tengerpartján órákig lehet sétálni, a botanikus kertekben szebbnél-szebb fákat és virágokat láthatunk, arról nem is beszélve, hogy a közelben egy igazi „csemege” vonzza az élővilág iránt érdeklődőket. Ez pedig egy krokodilfarm!

Hogy őszinte legyek, igen csak örültünk, hogy a számtalan krokodil és köztünk kőkorlátok vannak, ez azonban nem akadályozott meg minket abban, hogy alaposan megnézzük őket. Hát nem igazán barátságosak, az a szokásuk is új volt számunkra, hogy többen a napon sütkérezve tátott szájjal feküdtek. A gondozók mondták, hogy sokszor így alszanak el, órákig tátva marad a szájuk… hát lehet, bár nekem inkább az volt az érzésem, hogy látva minket, a mosolygó, csinos, vidám, nap barnított csapatot, nekik inkább az uzsonna járt az eszükben!

Annát Alexandrához hasonlóan nagyon érdekelte a spanyol kultúra is, ezért ellátogattunk Rondába. Itt helyi önkéntesünk és támogatónk, Juan segítségével megismertük a kisvárost, láttuk a régi arénát is, bikát szerencsére csak szoborként. Sokat sétáltunk, természetesen nem maradhattak ki a csodaszép parkok, kertek, a virágok kavalkádjában szinte elvesztünk. Anna soha nem fáradt el, sok-sok fényképet készített a növényekről, sőt velem együtt mintegy 300 lépcsőfokot lesétálva (inkább mászva) megcsodálta az ősi város folyóját, a Guadiaro mélyen a sziklák között kanyarog. Nem is tudtuk felfogni, elképzelni, hogyan tudták napjában sokszor megtenni ezt az utat a vízhordók, akik innen a mélyből hozták fel fáradhatatlanul a vizet az arab királyoknak és a városlakóknak.

/ 15



Ahogy láttam, Anna hihetetlenül sok erőt merített az útból, hazaérkezésünk után beszéltem édesanyjával, Katival, aki mondta, hogy az út és élmény még inkább megerősítette Anna elhatározását, hogy biológia szakos tanár legyen. Otthon édesapjának, amikor az útról mesélt, hozzátette, hogy akkor most gőzerővel készül az érettségire, hogy majd tanárként elhozhassa erre a csodaszép helyre leendő diákjait is.

Hiszem, hogy ennél szebb köszönet nem is kell nekünk és kívánom, hogy Anna minden álmod valóra váljon.

Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Torremolinos, 2018. szeptember 4.

...és hogy Anna hogyan érezte magát? Olvassák az ő szavaival:

Kedves Csodalámpa!
Ezúton szeretném megköszönni a csodálatos ajándékot, amit önöktől kaptam. Fantasztikus élményt jelentett számomra az utazás mind az öt napja és olyan élményekkel gazdagodtam, melyek egy életen át el fogak kísérni.
Remekül éreztem magamat a tengerparton strandolás-, és Malagában városnézés közben. Nagyszerű volt úszni a tengerben és napozni a homokos parton. A vízi élővilág képviselőit is megcsodálhattam a szép medúzák képviseletében és sok kagylót gyűjthettem a part mentén. Nagyon örülök annak is, hogy elvittek a környékbeli városba, Rondába is, ami (a neve ellenére) a leggyönyörűbb hely, amit valaha láttam.
Még egyszer hálásan köszönöm a lehetőséget és kívánom, hogy még sok hozzám hasonló gyereknek adjanak erőt és örömöt.

Anna


Nagyon köszönjük támogatóinknak, a Prime Rate Kft. és az amerikai Enersys vezetőségének, valamint magántámogatóinknak a kívánságteljesítéséhez nyújtott segítséget, mely nélkül Anna vágya nem teljesülhetett volna.


Archívum



Belépés