Beszámolók


8.Január


Gergő egy komoly Mountain bike kerékpárt kért a Csodalámpától, amit a DECATHLON sportáruház segítségével tudtuk teljesíteni. A kisfiú a lakóhelyéhez legközelebbi pécsi áruházban nézett körül, és hamarosan megtalálta álmai kerékpárját, ami magas termetének és távlati céljainak is megfelelt, hiszen terepen is szeretne majd biciklizni.

A támogatók komoly szervezőmunkába kezdtek, s úgy tűnt, csak 2016 januárjában lesz olyan típus az országban, amit a kisfiú szeretne!! De sem a szponzor, sem a dzsinn nem ismert lehetetlent…

A karácsony előtti napokban érkezett a hír, hogy még az ünnepek előtt teljesülhet a kívánság!! December 22-én Gergő Pécsre jött az édesapjával orvosi vizsgálatra, majd délután eljöttek a DECATHLON áruházba.

A kisfiú nem tudott róla, hogy az üzlet vezetőjével és munkatársával várjuk. Nagy volt a csodálkozás és az öröm, amikor megpillantotta a hőn áhított biciklit, és megértette, hogy ez most már az övé!! Az ülés magasságának beállítása után máris próbakörre ment. Először kicsit megilletődve, de később már nagy mosollyal tekerte a "csodakerékpárt".

Gergőnek és nekünk, akik láthattuk az örömét, az idén pár nappal előbb lett karácsony!!!


Köszönjük a DECATHLON sportáruház támogatását, a pécsi üzlet vezetőjének, Vida Csabának, hogy személyesen adta át Gergőnek az ajándékot.


Szabó László
kívánság-koordinátor
Pécs, 2015. 12. 22.

Archívum



Belépés