Beszámolók


24.Június




Valamikor év elején kerültem kapcsolatba az alapítvánnyal, amikor felajánlottam, hogy Biankát el tudom szállásolni Londonban, valamint szállítani is tudom, autóval. Aztán sok levelezés, néhány telefon és még több szervezés után, eljött a nagy nap és ott álltam a lutoni reptéren BIANKA táblával a kezemben.
Bevallom, nagyon izgultam, nem láttam előtte sem őt, sem az anyukáját. Végre megérkeztek! Bemutatkozás után autóba ültünk, majd Londonban elfoglalták szállásukat. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így még aznap egy kis pihenés után velem tartottak a ház mögötti hatalmas parkba egy kis kutyasétáltatásra. Nagyon sokat beszélgettünk, Bia szerelmes lett a kiskutyámba, miközben kiderült, neki is van egy pulija. A park másik feléből lehet látni a Wembley Stadiont, ahol már aznap este volt az első One Direction koncert (majd szombaton és vasárnap is egy-egy), így Bia a nagy reklám-kivetítőn már láthatta is őket, és fényképeket is készített.

Nagyon lelkes, mosolygós nagylányt ismertem meg személyében, sokat beszélgettünk és nagyon megszerettem már ekkor, anyukájával együtt. Estére vacsora meghívásunk volt a Patisserie Valerie étterembe, egy kint élő magyar lány - Benke Anita - jóvoltából.
Mint kiderült, majdnem minden alkalmazott magyar volt, aki éppen akkor dolgozott és „királyi kiszolgálásban” volt részünk. Nagyon finomat ettünk, majd Bius még süteményt is kapott ajándékba. Megterveztük és megbeszéltük a programokat, vidáman telt az este.

Szombaton elmentünk egy kis vásárlásra Wembley Centrálba, majd egy kellemes otthon töltött pihenő után elindultunk a koncert helyszínére. A Wembley Stadionban 75 ezer ülő és 15 ezer állóhely van (sporteseményeken 90 ezer ülőhely), ez felfoghatatlan!
Hat óra körül búcsút vettem pártfogoltjaimtól, és Annamarira, a Csodalámpa Alapítvány londoni önkéntesére bíztam a családot.

Bianka bátor volt és mert álmodni, hogy eljut Londonba a One Direction koncertre!
Pár hónappal később, egy napsütéses hétvégén már Londonba sétált, izgatottan várva az esti One Direction koncertet. A Wembley Stadionban lévő sok-sok fiatal közül Bianka volt az egyik legizgatottabb rajongó. Fergeteges show-ban volt része, melyet a nagylány, minden energiáját összeszedve végig tapsolt és táncolt. Mindent megpróbáltunk, hogy bejuthasson a fiúkhoz, de sikertelenül.
A koncert hatalmas élmény volt számára, ugyanakkor fárasztó is. 10 óra után indultam értük autóval és bár gondoltam, hogy beragadunk, beálltam egy közeli parkolóba. Innen 1.5 óra alatt sikerült kijutnunk, majd utána 5 perc alatt haza. Bianka el is aludt az autóban.

A koncert csak a kezdete volt annak a fantasztikus hétvégének, amit Bianka Londonba töltött. Vasárnap Annamarival ment városnézésre, meglátogatta a Madam Tussaud’s Muzeumont, a Buchkingham Palotát, és a Big Bent. A városlátogatás fénypontját London új nevezetessége jelentette, a Shard. London legmagasabb épületének a 69-dik emeletéről Bianka rátekintést kapott a nyüzsgő városra. Nem maradt ki a programból a piros emeletes buszozás és a metrózás sem.
Ez az élménydús hétvége Bianka kitartásának eredménye, - kitartott álma mellett és nem adta fel. Elmondása szerint a nehéz pillanatokban a kezelések során ez az álom tartotta benne a reményt… és íme, a lelkes támogatóknak köszönhetően ismételten elmondhatja egy fiatal, hogy az álma valóra vált!

Köszönet a kint élő magyarok támogatásáért: Madam Tusseauds belépőkért a Schumo Limited Company-nak, a finom vacsoráért a Patisserie Valerie étteremnek, valamint köszönet a készpénzes támogatásért Kerekes Eszternek és Matisz Péternek.
A parkba elkísérte őket egy profi fotós, aki szintén londoni magyarként ajánlott ingyenes támogatást, ő Bede László.
Hétfőn már csak egy rövid kutyasétáltatásra maradt időnk, majd mentünk a reptérre, Bianka lehetett az első, aki felszállt a repülőre. Nehéz szívvel búcsúztunk, Biankával és anyukájával, azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy tartós barátságot kötöttünk.

Nagyon tartalmas hétvége volt, külön köszönet a londoni magyar támogatóknak, akik a Facebookos felhívásomra segítettek. Igazán nagyon jó érzés volt ez az összetartás. Nagyon sokan lájkolták a felkérést és írták, bárcsak tudnának segíteni és néhányan meg is tettük.



Köszönjük a Szerencsejáték Zrt. támogatását!

/ 6




Rózsa Tünde támogató és
Annamaria Oosthuizen Londonban élő önkéntes
London, 2014.06.09.

Archívum



Belépés