Beszámolók


22.Március

A Csodalámpa Dzsinnje nagyon szereti az egyedi, különös kívánságokat. Amikor megérkezett hozzá Jázmin kérése, kétszer is elolvasta hogy jól lát-e: „egy háromnegyedes hegedűt szeretnék kérni…”

Ez a kívánság felkeltette az érdeklődését és rögtön szólt is alkalmi segítőinek, a BudapestiFazekas Mihály Gimnázium tanulóinak hogy találjanak ki valami nagyszerűt, hogy meglephessék Jázmint. Nem is kellett sokáig várni, és egy fantasztikus süteményvásár keretében sok-sok finom házi finomság árából előteremtődött az áhított hangszer.

A Tűzoltó utcai Gyermekkórházban tudtam átadni az ajándékot két fiatalember kíséretében, ahol éppen egy kezelésen volt Jázmin, akit azért egy kicsit sikerült meglepni. Megtudtuk, hogy tavaly szeptember óta tanul játszani a hangszeren, és jelenleg ő „Magyarország első és egyetlen ülve tanuló hegedűse” (legalábbis tudomásunk szerint). Azért kaptunk néhány fontos információt is a hegedűről, mint hangszerről, a vonóról és gyantázás rejtelmeiről. Ránk is fért, mert egyikünk sem ismeri igazán a hegedűt, mint zeneszerszámot. Egy igazi belevaló, kedves, nyitott lányt ismerhettünk meg, aki a betegségében is a jókedvet árasztja.

/ 3



Kívánjuk Jázmin, hogy minél előbb gyógyulj meg, és ne felejtsd el ígéreted, hogy meghívsz valamikor a koncertedre!

Köszönjük a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak, hogy segítettek megvalósítani Jázmin kívánságát!





Mocsonoky Andrea
Kívánság koordinátor
Budapest, 2014.március 19.

Archívum



Belépés