Beszámolók


17.Október





A Margitszigeten szeptember 27.-én megrendezésre került „Séta a beteg gyerekek kívánságáért” program keretében, több budapesti középiskola diákja vállaltak közösséget a kórházban gyógykezelt gyerekekkel, illetve vállalták, hogy teljesítenek egy-egy kívánságot

Nagyon szép őszi nap volt amikorra megbeszéltünk egy találkozót az Europa 2000 középiskola képviselőivel, hogy közösen teljesítsük Dominik kívánságát.

Mit is kérhet egy ízig-vérig XXI. századi gyermek, aki napjait zárt falak között tölti, hol kórházban, hol otthon a szobájában? Egy olyan dolgot, amivel elűzheti az unalmas órákat, elfelejtheti a fájdalmas kezeléseket, ezért is kért Dominik egy tabletet.

A kisfiú a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán volt kezelésen, ezért arra gondoltunk, hogy megpróbáljuk egy kicsit könnyebbé tenni neki azt a pár napot. Édesanya velünk szövetkezve megpróbálta titokba tartani a jövetelünket, ami sikerült is neki. Sajnos nem a legjobb időpontban érkeztünk, mert éppen egy vizsgálat után toppantunk be és egy kicsit még álmos volt a kisfiú.

Sikolya Erzsébet tanárnő és diákjai, Réka és Viktor megpróbálták egy kicsit felvidítani, ami csak félig-meddig sikerült, de kaptunk rá ígéretet a kisfiútól, hogy később ki fogja csomagolni az ajándékot és megnézi. Kifelé menet félszemmel még láttuk, hogy az ajándék kikerült a csomagolásból, és hamarosan édesapa és fia közösen indultak felfedezőútra a letölthető játékok birodalmában.

Kívánjuk Dominik, hogy minél hamarabb gyógyulj meg, és sok kellemes percet tölts játékkal.




Köszönjük az Európa 2000 Turisztika – Vendéglátó, Film és Kommunikációs Középiskola, Szakképző Iskola diákjainak és munkatársainak, hogy segítettek valóra váltani Dominik kívánságát!





Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.10.08.

Archívum



Belépés