Beszámolók


4.November






A kicsi Mirjam egymaga találta ki, milyen „csodát” is kívánna. Nem tudta pontosan, hogy fog kinézni az a fa játszótér, de tudta, hogy ő azt szeretné.

Mivel a család egy budaörsi panellakásban él, kérésükre a nagyszülők kertes házához, Szigetújfaluba került a gyönyörű fa-szerkezet. Mirjam reggel tudta meg, hogy meglepetés várja aznap, aminek nagyon örült, hiszen most van a másodszor születésének 2. évfordulója.

A kicsi lány ugyanis 2 éve kapott egy új szívet, neki természetes, hogy évente két szülinapja van. Mint ahogy az is természetes, hogy a „bogyókat” be kell venni, és a fájdalmas szurikat és kezeléseket angyali türelemmel viseli. El nem mozdult, kint az udvaron várta a meglepetést.

Megilletődötten fogadott bennünket, nem tudta, hogy a csokinak, vagy a hintának örüljön jobban, Édesanyja szerint ő minden apróságnak nagyon tud örülni. Végig követte a mászó-torony, a csúszda szerelését, és végül a hinta… hát azt azonnal kipróbálta. Bátran lecsúszott a csúszdán is, és kacagva újra föl-le, föl-le. Ettől teljesen feloldódott, igazi eleven kislányként integetett, amikor eljöttünk.

Kicsi Mia, erősödj sokat a hintán, a mászókán, a jó levegőn!

Tudjuk, hogy a legjobb helyre került ismét a Csodalámpa varázslat.

/ 3







Köszönet a Földgázszállító Zrt. támogatásáért!







Benkóczy Márta és Péter
kívánság-koordinátorok
Szigetújfalu, 2010. november 2.

Archívum



Belépés