Beszámolók


3.November






A kívánságom egy Real Madrid mérkőzés megtekintése volt, és ez sikerült!

Október 19-én Madridban élőben megnézhettem a Real Madrid – AC Milan Bajnokok Ligája meccsét!

Madridba anya kísért el, és két kedves úriember, név szerint: Balogh Ákos és öccse Balogh Zsolt. Azt már most el kell mondanom, hogy nagyon hálás vagyok nekik, mert életem egyik legnagyobb álmát teljesítették! Hétfőn reggel a reptéren már megígérték, hogy még aznap meglátogatjuk a híres-nevezetes Santiago Bernabeu Stadiont. A beszállás előtt találkoztunk Vincze Ottóval, aki az aznapi stadionlátogatás után bevitt engem, és anyukámat az AC Milan edzésére. Mikor ez véget ért, vacsoráztunk a kísérőkkel, és nyugovóra tértünk.

A második nap a nyakunkba vettük a várost, és meglátogattuk a spanyol királyi palotát. Elkápráztatott bennünket a szépsége. Mikor végeztünk, szétváltunk és „shoppingoltunk”. Mivel anyukám a vásárlásban világbajnok, hamar elfárad mellette az ember. Ezért a meccs előtt visszamentünk a szállodába pihenni. A meccsre már az előző nap vásárolt sálban, sapkában indultunk Ákosékkal. A meccs fergeteges izgalmakat hozott számomra. Az idő múlásával egyre jobban buzdítottam a már 8 éve imádott csapatomat. 2 gyors gólt lőtt a Madrid az orrunk előtt. Utána kicsit leült a játék, de én ugyanúgy élveztem. A meccs után visszamentünk a szállodába.

A harmadik nap délelőttjén Madrid belvárosában sétálgattunk. Ezután összepakoltunk, majd elindultunk a reptérre. Egy kis várakozás után felszálltunk a repülőre, majd pár óra alatt Budapesten voltunk. A búcsú nagyon meghatott, mivel ez alatt a pár nap alatt nagyon megkedveltem Ákost és testvérét is. Nehéz volt a búcsú!

Köszönöm a Csodalámpának és a Balogh testvéreknek, hogy létrejöhetett ez az utazás.




xxxxx Kristóf
Penészlek, 2010. 10.29.






Köszönjük Balogh Ákos és Balogh Zsolt úr magánfelajánlását,

melynek segítségével egy újabb gyermek álmát tudtuk valóra váltani!




Köszönjük Vincze Ottó úrnak, hogy lehetővé tette az edzés megtekintését.





/ 8




Archívum



Belépés