Beszámolók


21.Szeptember

Kedves Csodalámpa alapítvány!



A Csodalámpa Alapítvány és a Ványai család jóvoltából 2010.08. 12-19-ig üdülhettünk a siófoki Kriszta villában.

Petikénél 2008 végén diagnosztizálták a leukémiát. Ekkor azonnal beutalták a pécsi Gyermekklinika Onkológiai osztályára. Itt ismertük meg Tünde nővért, aki az alapítvány és Péter között az első kapocs volt. Ő mondta, hogy létezik a Csodalámpa Alapítvány, amely a leukémiás és a daganatos kisgyerekeket ajándékozza meg. Tudni kell, hogy Péterke a leukémia mellett még autista is, utóbbi betegsége egy életre elkíséri.






Bakonyi Joli a Csodalámpától telefonon keresett meg bennünket, hogy megvalósulhat a Péterke kérése: az egyhetes balatoni nyaralás.

12-én megérkeztünk a Kriszta villába, Péter azonnal megtalálta a hintát. Ameddig Zoltán, anya és apa kipakoltak az autóból és berendezkedtek a villába, addig a Péter hintázott és ismerkedett az udvarral. Kipakolás után elmentünk egy nagy sétára és bejártuk egész Siófokot, ezután lementünk a tópartra és fürdéssel zártuk az első napot. Pétert pillanatok alatt megbarátkozott a hatalmas Balatonnal, a fürdés végén hosszú kérlelés után jött ki a vízből.

Az első négy nap a fürdésről, a sétáról és a jégkrémezésről szólt, ugyanis Péter imádja a jégkrémet. A negyedik nap autóval lementünk Tihanyba, ahol a komppal átmentünk a tó túloldalára, megnéztük a várost, ezután autóba ültünk ismét, s elindultunk Nagyvázsonyra.

Péter első pillanattól beleszeretett a magas falakba és az egész várba. A vártól egy kicsit lejjebb volt egy étterem, ahol az egész család megebédelt. Mindazok ellenére, hogy Péter elvette a bátyus rántott husiját, az újabb adagból Zoltán is jóízűt ebédelt.

Ebéd után a Balatonfüredi élményfürdőbe indultunk. Petikének nagyon tetszett a meleg vizes medence, több játékot is kipróbált benne. Legjobban az tetszett, amikor leült a vízbe, csapkodta a kezével a vizet és önfeledten ne- vetve sikoltozott örömébe. Hamar este lett, mire a tihanyi komphoz megérkeztünk Péter elaludt az autóban.

Az ötödik nap béreltünk egy elektromos autót és bejártuk vele egész Siófokot. 18-án borongós időre ébredtünk, az egész napot a villában töltöttük, estére elállt az eső, s ekkor elmentünk még egy utolsót fürdeni a Balatonban. A víz egy kicsit hideg volt, de ez a Pétert nem igazán zavarta, alig akart kijönni a vízből. Az utolsó nap reggeli után összecsomagoltunk és elindultunk haza.

Nagyon szépen köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak a felejthetetlen egy hetet és a Ványai családnak a nagylelkű felajánlását. Mindenkinek kívánok ugyanannyi boldogságot és örömet, mind amennyit Péter és Zoltán fiainknak hozott ez az élményekkel teli egy hét.

::::::::Köszönjük:

Péter és Zoltán,
édesanyjuk Veronika
és édesapjuk Zoltán
Szekszárd,2010-09-18.





/ 2









Köszönjük Ványainé Hirtling Eszternek és családjának a felajánlását,

aminek segítségével újabb gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt.

Archívum



Belépés