Beszámolók


12.Május


Újbarok egy csendes kis község Budapesttől 40 km-re, itt leptünk meg egy fiatalembert, aki valóban nem számított az érkezésünkre. Az, hogy a Csodalámpa teljesíti a kérését, és hamarosan újra játszhat egy saját pianínón nem volt előtte titok. Azonban hogy ez mikor fog megvalósulni, azt pontosan nem tudhatta. Így esett, hogy kíváncsian jött ki az udvarra amikor egy fehér puttonyos autó megállt a kapuban, és bár először csak csendben figyelte ahogy a zongoraszállítók „felkapták” a hangszert és már vitték is a szobájába, később azonban már boldogan mosolygott. Egyetlen haragos szempár figyelte folyamatosan tevékenységüket, amely Hedvigé a kutyáé volt, aki féltve eddigi helyét a szobában, szorosan követett bennünket.
Tamás kicsit szégyenlősen ült le a pianínóhoz, hiszen már jó pár év eltelt hogy tanult rajta játszani, de azért pár hangot kérésünkre hajlandó volt leütni. Elárulta, hogy bár még dobozban vannak a régi kották, ahogy kicsomagolásra kerülnek, újra visszakerül a zenélés is az életébe. Segítség gyanánt a Fellegi Zongoraszalon boltvezetője felajánlotta, hogy hamarosan behangolja az új szerzeményt, amely utána méltó hangszerévé válhat új tulajdonosának.


Köszönjük a Mester Kiadónak, hogy ismét segített örömet okozni egy gyermeknek!






Mocsonoky Andrea
Kívánságkoordinátor
Újbarok,2010.május 6.

Archívum



Belépés