Beszámolók


5.Június

A Csodalámpa Alapítvány május 16-án újabb kisgyermeknek okozott kellemes meglepetést. Ezúttal egy hét esztendős kislány – Evelin – kívánsága teljesült, aki számítógépet szeretett volna otthonra.

Evelin Levél településen él szüleivel, és már régóta szeretett volna egy számítógépet, mert szereti a játékprogramokat és ügyesen használja is azokat. A kívánságot szerencsére hamar sikerült teljesíteni.

A komplett konfigurációt a SZÜV és a Kodolányi János Szakközépiskola Szombathelyi tagozatának igazgatója, Prácser László úr ajánlotta fel.

Mivel a kislány állapota nem tette lehetővé, hogy a városba utazzon, az átadásra a Markusovszky kórházban került sor Evelin szüleinek és Masáth doktor úrnak jelenlétében.

Evelin örömtől csillogó szemeit és meghatottságát látva, ismét nyugtázhattuk magunkban, hogy egy ilyen tekintet minden anyagi elismerésnél többet ér, és ez erőt ad munkánk további folytatásához.

Köszönjük Prácser László igazgató úr önzetlen segítségét, és reméljük, hogy az ajándék segít majd a gyógyulásban.

Magyarósi Miklós
2007.05.16

Archívum



Belépés