Beszámolók


6.Október


Máté kívánsága egy smart TV volt. A fiú és családja kedvesen fogadott minket. Eleinte beszélgettünk az iskoláról és a kosárlabdáról. Betegsége óta Máté otthon tanul, naponta hozzák a leckét a barátok. Vágya, hogy orvos lehessen.
A kosárlabda nagy szerelem, reméli, hamarosan visszatérhet a pályára.

A kívánságteljesítésen jelen volt a Groupama Biztosító Zrt. egyik kollégája, aki meglepetésképpen átadott a nagyfiúnak egy csinos csomagot, benne egy kosaras pólót, rajta Máté nevével, és a fehérvári kosarasok aláírásával. Mátén látszott, hogy nagyon boldog, fülig ért a szája és büszkén mutatta mindenkinek az ajándékát.

A TV készülék átadására a nagyfiú szobájában került sor, mely egy igazi fiús szoba, vagány, fiatalos fények, számítógép, és az új családtag, persze a fő helyen.

Máté elmondta nekünk, azért a Smart TV-t választotta, mert ha ránéz, eszébe jut a Csodalámpa. Mindvégig vele van, nem csak egy fontos, de elillanó emlék. A napjai része lesz a szórakozásban, a tanulásban, kikapcsolódásban. És a szobája dísze.




Köszönjük a Groupama Biztosító ZRt. ismételt támogatását, mellyel teljesíthettük a nagyfiú kívánságát.


Németh István
kívánság-koordinátor
Szabadbattyán, 2023.09.28.

Archívum



Belépés