Beszámolók


5.Október

Kelemen nagyon szereti a történelmet - és a cicákat. Különösen az ókori Róma érdekli, így már rögtön érthető, miért az "örök városba" szeretett volna utazni. Nem ült még repülőn, már a reptér és a különleges beszállás is lenyűgözte, ezt felülmúlta, amikor a késői időpont ellenére leszállás után még a pilótafülkébe is beülhetett, hála a Wizz Air légitársaságnak.

Kelét elsősorban a Colosseum érdekelte, így az első nap reggelén rögtön arrafele vettük az irányt. Fantasztikus érzés volt megpillantani ezt a csodálatos építményt! Ezt követően a Circus Maximust néztük meg, eljátszva a gondolattal, milyenek is lehettek itt anno a lóversenyek, majd a Tevere felé menet Kele is bedugta kezét az "Igazság szájába" - és épségben húzta ki onnan! :-) Egy kis pizzázás, fagyizás, helyi finomságok kóstolása után a zsidó negyeden átsétálva megnéztük a híres római macskakolóniát a Largo di Torre Argentina téren, majd megcsodáltuk a Piazza Navonát. Hazafele menet a már amúgy is tartalmas nap után még megnéztük a Pantheont és gyönyörködtünk a Forum Romanumban.

Második napunk délelőttjét a Vatikán teljes egészében kitöltötte. Innen a Piazza di Spagna felé tartottunk, mert Kele kívánsága többek között az volt, hogy édesapjával másszák meg a Spanyol lépcsőt - ebben segítségünkre volt a helyi "carabinierik" önkéntes csapata, akik külön erre az alkalomra díszegyenruhát öltöttek. A római közlekedés kerekesszékkel különösen kaotikus, de így is sikerült eljutni a főbb nevezetességekhez. Ennek ellenére a Trevi-kútnál természetesen nem maradhatott el a pénzérmedobálás, hiszen Rómában annyi a látnivaló, érdemes még visszatérni.

/ 9




Harmadik - és sajnos egyben utolsó - napunk csak fél nap volt, kora délután már a reptéren kellett lennünk. Reggel kimentünk egy helyi zöldség- és halpiacra, ahol Kele életben először kóstolt nyers rákot - és ízlett neki! Ezután még volt időnk felmenni a Vittorio Emanuele II emlékmű tetejére, ahonnan lélegzetelállító körpanoráma nyílik. Méltó búcsú volt ettől a gyönyörű várostól! Kele sok-sok élménnyel gazdagodott ezen az úton, az "örök város" örök emlékeket szerzett.




Kelemen nevében is szeretnénk hálás köszönetet mondani Warm Up Járműkereskedelmi Kft, a Kontron Kft., a Wizz Air Hungary Ltd. vezetőinek és magántámogatóinknak, akiknek köszönhetően sikerült Kelemen álmát valóra váltani.

Köszönjük még Garami Gábornak és a Corinthia Hotel Budapest-nek, továbbá a jótékonysági estünk fellépőinek, támogatóinak és kedves vendégeinknek, hogy ekkora örömet szerezhettünk Kelemennek.



Kis Zsuzsa
kívánság koordinátor
Róma, 2023. szeptember 30.

Archívum



Belépés