Beszámolók


20.November


Attila az idén sokat volt kórházban, állapota súlyosbodott. E kapcsán kérdeztem meg, hogy ha lehetne egy kívánsága, mi lenne az. És ekkor olyan történt, ami számomra igazán nagy pillanatnak számít, és amit sosem fogok elfelejteni, a kérése annyi volt csupán: meggyógyulni. Miután Édesanyja és én is elpityeredtünk, összeszedtük magunkat és folytattuk a beszélgetést. Végül megtudtuk, van másik nagy kívánsága is, az pedig egy Hoverboard lenne.

Mikor megérkezett hozzám az új járgány, Édesanyjával egyeztettem, megbeszéltük, hogy Attilának nem szólunk a kívánságteljesítésről, és másnap bejönnek, Ati csak annyit tudott, hogy vérvétel lesz. Nem szóltam arról, hogy a kívánsága megérkezett. Úgy gondoltam, így nagyobb lesz a meglepetés.

Nagyon meglepődtek, hogy ilyen hamar teljesítették a kívánságát, majd azonnal kibontotta a csomagot. Hamar összeraktuk az elektromos csodajárgányt, hogy ki tudja próbálni. Fülig érő szájjal "száguldozott" a kórház folyosóján. Majd ideadta nekem is, hogy próbáljam ki. Nálam már a felszállás is gondot okozott, de Attila nagyon élvezte és nagyon boldog volt ezzel az ajándékkal.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a American International School of Budapest tanárainak, diákjainak és szüleiknek, hogy Attila kívánságát valóra válthattuk.


Nagy Edina
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2019.11.07.

Archívum



Belépés