Beszámolók


16.November

Ricsi betegségét régebben diagnosztizálták, akkor három hónapot töltöttek a Szt. László Kórházban. Eleinte hetente többször, szerencsére már csak félévente jönnek kontrollra.
Ricsi már első osztályos, jelenleg kosarazik.
Kívánsága a Csodalámpától egy MTB kerékpár volt. Az ajándékozásra egy kontroll vizsgálat alkalmával került sor.
Ricsit az ambulancián kerestük fel a kívánság támogatójával, Dr. Zalányi Katalinnal, és fiával, Gézuval. A kisfiú mit sem sejtve ücsörgött anyukája mellett, amikor beszélgetni kezdtünk a családdal. Édesanyja titokban tartotta, hogy ezen a szép verőfényes őszi napon, nem csak a szokásos kontrollvizsgálat vár rá, hanem egy meglepetés is.
Látni kellett volna Ricsi arcát, amikor Katalin autójának a csomagtartójából Gézu elővette a szuper biciklit, és a kisfiú elé tette, hogy ez mostantól az övé!
Ricsi alig akarta elhinni, hogy ezt valóban ő kapta. Nem kellett sokáig győzködni, rögtön ki is próbálta, s ment néhány hosszt vele az ambulancia előtt.

/ 5



Köszönjük kedves támogatóinknak, Dr. Zalányi Katalinnak és Gézunak, hogy Ricsi álmát valóra váltották.


Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2019.10.14.

Archívum



Belépés