Beszámolók


23.Augusztus

upload:Beszamolok/3927_Cintia_7.jpg


Cintia soha nem repült még, de nagy álma volt, hogy valamikor kipróbálhassa. Így nem kellett sokat gondolkoznia, amikor az egyik kezelése alatt a Csodalámpa dzsinnje megkérdezte tőle, mit kérne az alapítványtól. De ha már repülés, nem is akármivel. Hőlégballonnal szeretett volna a magasba emelkedni.


A szervezés nem volt egyszerű, először egy műtét miatt, másodszor az időjárás miatt kellett elhalasztani a kívánságteljesítést. Végül elérkezett a várva várt nap, amikor minden tökéletes volt, és megkezdődhetett a kalandunk. Cintit elkísérte orvosa, Sallay doktor is a biztonság kedvéért. Konecsni János pilótával és csapatával, útitársainkkal, valamint a támogató cég képviselőjével, Bucskó Ernő úrral és kedves feleségével Veresegyházon találkoztunk.

Először János megnézte a szél erősségét és irányát, hogy ezek alapján kijelölje az indulási helyet. Kisbuszba ültünk és Fót felé vettük az irányt. Egy közeli tisztáson kezdték el a hatalmas hőlégballont felállítani, majd nemsokára be is szállhattunk. Fantasztikus érzés volt felemelkedni és átrepülni a környező falvak, erdők, mezők felett, megcsodálni fentről a naplementét. Cinti nagyon élvezte a repülés minden pillanatát. A sikeres landolás után egy kis pezsgős ünneplés következett, és emlékként egy oklevelet is kapott minden utas.

/ 8





Cintia a levegőben


Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Ballooning4you támogatását, hogy segítségükkel Cintia álma valóra válhatott.



Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Fót, 2019.08.10.

Archívum



Belépés