Szinte megismétlődött a tavalyelőtti karácsony. Dzsinnek most is nagyon szép feladat jutott, az ajándékot, amit Dávid kívánt karácsonykor kellett eljuttatnia a kisfiúnak.

Dávid ágyban fekvő beteg. Számára a nagyvilágot a család és a laptopon látottak jelentik. Kicsi teste, mint egy babáé, de az esze, mint egy bölcs emberé. Hatalmas tudás lakik benne, szinte ő is egy kis computer.

Kérése egy új laptop volt, melyen az általa kedvelt játékok is lejátszhatók lennének. A kérést az édesapa munkatársaiból alakult sportkör teljesítette, titokban. Meglepetés volt az édesapa számára, hogy munkatársai a segítői is egyben.

Különleges ember Ő, nincs előtte lehetetlen, heti 3 alkalommal jár, a nagyszülőkkel felváltva, 50km-ről a kórházba a munkája után, s a kisfiúval marad, míg az el nem alszik, eteti, mosdatja, tornáztatja. Nagyon nagy türelme van hozzá, játszik a laptopon, hogy közben Dávid a szemével részese lehessen a játéknak. Dávid - szinte mint egy kis informatikus - érti a gép működését, számok, nevek, adatok számára nem jelentenek problémát. Apuka meg teljesít, nap, mint nap, két éve. Az ő életterük egy kórterem egyik ágya. Itt élik meg az apa-fia kapcsolatot, ami nem mindig könnyű, mert Dávid már egy kis kamasz, így kamaszokra jellemző viselkedést ő is produkálja.

Az átadáson a Nagykanizsai Posta munkatársai is részt vettek, mint adományozók. Velem együtt érdeklődve figyelték az eseményeket. Miután Csaba és az Apuka működőképessé tette a laptopot, Dávid kiválasztotta kedvenc játékát, ránk már nem volt szükség. Hisz a figyelem már az élményeké lett.

Elköszöntünk tőlük, és gondolatainkba merülve tértünk haza családjainkhoz. Dzsinnünk a sarokban ült láthatatlanul, és tudta, most rá már nincs szükség.

A csodát, mint megannyiszor a szülő veszi át és viszi tovább rendületlenül, mint ahogy Dávid apukája is.
Jön ha esik, ha fúj, ha fagy…
Jön, mert jönni kell, amíg lehet…

Köszönjük a Dunántúli Postás Sportegyesület támogatását!
Köszönjük Árkus Mónika és Sánta Csaba személyes jelenlétét a kívánságteljesítésen!