Beszámolók


3.Augusztus


A Szerencsen élő, 12 éves Krisztián már több hónapja a Miskolci Gyerekkórház lakója. Eddig már hosszú időt töltött ágyhoz kötve, s ezért hobbija a netes játékok űzése. Kórházi és az otthoni barátaival együtt szeretett volna játszani!

Ezért a Csodalámpától olyan laptopot kért, amin futnak az általa szeretett játékok. Eljött a várva várt nap, megérkezett a laptop a Miskolci GYEK-be, azon a napon Krisztiánnak semmihez nem volt kedve, mert nagyon rosszul érezte magát. Ezért gondolkodtam rajta, át adjam-e Krisznek az általa már nagyon várt csomagot, melyben a laptop lapult. Hosszas töprengés után arra az elhatározásra jutottam, hogy odaadom neki a laptopot, hátha az ajándék segít kicsit kimozdítani őt a rossz hangulatából.

Nagyon megörült, amikor beléptem kórházi szobájába, s meglátta kezemben a csomagot. Bármennyire is nem érezte magát jól, azonnal ki kellett bontania, mert meg akarta nézni, milyen a laptop. Mikor meglátta, elégedetten nyugtázta, hogy kívülről gyönyörű. Be is kapcsoltuk, megnéztük milyen operációs rendszer fut rajta. S ha már bekapcsoltuk, fel is telepítettük Krisztián kedvenc játékát. Ahogy dolgozott a laptop, a kisfiú szinte percről, percre jobban érezte magát. El is felejtette, hogy még fél órával azelőtt szinte semmihez nem volt kedve. Mindannyiunk örömére, a játék elindult!

Kedves Krisztián!
Mi, akik a Csodalámpa Alapítványnál dolgozunk, nagyon boldogok vagyunk, hogy valami kicsit tehettünk annak érdekében, hogy jobb legyen a hangulatod, jobban érezd magad a kórházi tartózkodásod alatt. S ezáltal reméljük, gyógyulásod is gyorsabban történik.
Mert mi hiszünk abban, hogy ha kis betegeink és szüleik mentálisan jól vannak, akkor a gyógyító teamnek is könnyebb a munkája, s jobban, gyorsabban gyógyulnak kis betegeink.

Ehhez szeretne a Csodalámpa összes támogatója, önkéntese, munkatársa egy kis segítséget adni a kívánságok teljesítésével.


Köszönjük a Firstmed-FMC Kft. ismételt támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. július 17.

Archívum



Belépés