Beszámolók


3.Február


Amikor Fruzsi kérése megérkezett a Csodalámpához, azt gondoltuk, könnyen megtaláljuk és átadhatjuk neki azt a kiscicát, akivel boldogan együtt nevelkedhet. Ez azonban egy kis időbe telt, hiszen ehhez Schultz Xénia tenyésztőnek a kölyök Carlosból egy maximálisan alkalmazkodó, együttműködő kis társat kellett nevelnie.

Egyik kedves cicabarát támogatónk, Sárecz Szabina segítségével megszerveztünk egy ismerkedő randevút, ahol az első percben eldőlt, Carlos egyáltalán nem fél a gyerekektől, a dögönyözést is tűri… egy ideig legalábbis. Így néhány nappal később újra találkoztunk, amikor a cicus már az új gazdájával, Fruzsival utazott haza. Az édesanyától azóta is rendszeresen hallunk Carlosról, aki Fruzsi lábánál hajlandó csak aludni, csak a kislánytól fogadja el az ételt és az ablakban ülve várja haza kisgazdáját. Fruzsi pedig nagyon vidáman játszik a kis barátjával és nagy kacagások közepette eteti a gyönyörű bundájú négylábút.




Köszönjük Schultz Xénia NolitaCoon Maine Coon Cattery tenyésztőnek, hogy felajánlásával és segítségével teljesülhetett Fruzsi álma.


Felkai Márta és Molnár Andrea
Budapest, 2017. január 25.

Archívum



Belépés