Beszámolók


22.Augusztus


Napfényes augusztusi vasárnap délelőtt látogattuk meg a 4 éves Krisztofert az otthonában. Nem telt el sok idő azóta, mikor megsúgta a Csodalámpa dzsinnjének a kívánságát, s most a Fundamenta jóvoltából már a kezében is tarthatta az ajándékát.

Annak ellenére, hogy nemrég a kicsi fiú műtéten esett át - s eltolódott az ajándékozás időpontja- minket vidáman fogadott. Kezdetben még szégyenlősen bújt anyukájához, de hamar megbarátkozott velünk és nagy izgalommal bontotta ki ajándékát. Utána megmutatta a szobáját, ahol aztán beüzemelésre került a Play Stationje. Miközben vártuk, hogy betöltődjön a játék, megtudtuk, hogy Krisztofer nem járhat óvodába/közösségbe, s nagy melegben sem tartózkodhat kint. Ez okból nagyon nagy segítség neki a PS, hogy bent a lakásban is lekösse magát ez az életvidám, mozgékony fiúcska. Továbbá naponta többször is szüksége van beavatkozásra az egészségügyi állapotának fenntartásához, s ekkor is fontos hogy ne mozgolódjon sokat. Eddigi élete során több műtéten esett át, de mindig bátran, felnőtteket meghazudtoló erővel viselte a fájdalmas beavatkozásokat.

Ezúton is kívánunk neki mielőbbi gyógyulást, s hogy addig is ugyanilyen bátor és erős fiú tudjon maradni!

Továbbá köszönjük a Fundamenta SZEB képviseletében jelen lévő Pálvölgyiné Kreisz Juditnak, Imre Viktóriának és Bederna Kornélnak, hogy teljesítették a kis Krisztofer álmát!


Takács Anikó
kívánság-koordinátor
Abda, 2016.08.14

Archívum



Belépés