Beszámolók


18.Augusztus

Csoda-e, ha két tinédzser ugyanazt kívánja?
És hogy az „ugyanaz” annyi, hogy a Párizs közelében lévő Disneylandbe szeretnének elmenni? Ugye, nem!
Így történt, hogy a reggel 6:30-kor induló párizsi gépen találták magukat…

Lilit és Zsombit is anyukájuk kísérte az útra. Liliék Kecskemétről jöttek hajnalban a reptérre. Zsombi és édesanyja az indulás előtti éjszakát az Airport Hotel Budapest támogatásának köszönhetően a pompás szállodában tölthették, hiszen Barcs messzebb van.

A két órás repülés és némi buszozás után megérkeztünk az álomszép szállodába, de a délutánt már a várva várt Disneyland Parkban töltöttük.

Az első benyomás? Ragyogó meseváros, ahol jön szembe Hófehérke… azután a Jégvarázs hercegnője… persze mindez kicsiben, és jellemzően a szüleik kezét fogva.

A Csodalámpás gyerekeket rögtön magával ragadta a Park varázsa, szinte eldönteni se bírták, melyik játék felé vegyük az irányt. A klasszikus Disney meséket – pl. Pinokkió, Hófehérke - bemutató „szelídebb” szellemvasutaktól a sötétségben lezuhanó, meteorok kerülgetése közben a tengelye körül 360 fokos fordulatot tevő hullámvasútig szinte mindent kipróbáltak a rendelkezésünkre álló majd 3 nap alatt. Persze azért közben más élmény is akadt, körbevonatoztuk Disneylandet igazi gőzmozdony vontatta klasszikus, vadnyugati stílusú vonaton, megnéztük Csipkerózsika palotáját, repültünk Aladdin varázsszőnyegén, találkoztunk, fényképezkedtünk „élő” rajzfilmfigurákkal, lövöldöztünk Buzz Lightyear helyett a gonoszokra lézerpisztollyal…

A második estére terveztük, hogy mint afféle csúcspont, megnézzük a Disneyland Park este 11-kor kezdődő záróműsorát. Fantasztikus fény- és tűzijáték: Csipkerózsika kastélya és közvetlen környezete csodás vetítővászonná változott, ahol a rajzfilmhősök mutatták be a jó és rossz örök küzdelmét…

Az utolsó napot a szomszédos Walt Disney Studios parkban töltöttük. Az 1. Stúdióból kilépve Walt Disney szobra fogadott minket. Itt is akadt bőven kipróbálható csoda, pl. ejtőernyőztünk a Toy Story kommandósaival, vagy menekültünk a „L’ecsó” főszereplőjével a gonosz főszakács elől, 3D-ben és patkány méretben… És itt láthattunk egy nem mindennapi kaszkadőr show-t is, ami nemcsak a rendkívüli mutatványokért volt különlegesség (autós, motoros üldözések, égő ember…),hanem mert néhány trükköt is elárultak.. de ezeket megtartjuk magunknak.

És hogy a gyerekek hogyan érezték magukat? A fényképek mindennél többet mondanak…

/ 9




Köszönjük Dennis Diokno úr és az Euro Disney Associes S.C.A. szíves támogatását, és magántámogatóink segítségét!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Párizs, 2016. 08.15.

Archívum



Belépés