Beszámolók


27.Július



Úgy is mondhatnám, hogy már régóta napi kapcsolatban vagyok a 18 éves Marcival, hiszen nap mint nap beszélgetünk személyesen a kórházban, ha pedig otthon van, akkor a neten. Amikor megkérdeztem, hogy mi lenne a legtitkosabb vágya, amit a Csodalámpa teljesíthet, kevés gondolkodás után széles mosollyal az arcán, szinte suttogva mondta ki a szót, hogy iPhone-t szeretne.

Marci épp otthon töltött pár napot, amikor a futár Budapestről meghozta a telefont. Azonnal értesítettem az édesanyját, hogy még aznap délután felkeresnénk, hogy átadjuk a várva várt ajándékot. Marci semmit sem tudott a dologról. Épp televíziót nézett, amikor nagyon halkan beléptünk szobájába.

A meglepetéstől szeme tágra nyílt, arca elpirult, s azt olvastam ki a szeméből, hogy arra gondol, ugyan mit kereshetek én ott. De aztán átfuthatott az agyán, hogy miért is mehettünk. Meg meg is látta a kezemben a kis dobozt, amiben ott lapult az iPhone...

Szinte a nyakunkba ugrott örömében! Mi meg az övébe! Ott és akkor mindnyájan boldogok voltunk!!


Köszönjük a MagNet Magyar Közösségi Bank támogatását, és magántámogatóinknak a nyújtott segítséget!


Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánságkoordinátorok
Szikszó, 2016. július 12.

Archívum



Belépés